Nem lányregény – Polcz Alaine: Asszony a fronton a Vígszínházban
Adná magát a monodráma, hogy egy Nagy Színésznő időnként elcsukló hangon elmondja az elmondhatatlant, míg a nézők diszkréten telefújnak egy halom zsebkendőt. De Székely Kriszta nem az a rendező, aki ezzel beérné.
Fassbinder Petra von Kantjának, Beckett Szép napokjának, Fischer Iván A Vörös Tehenének fiatal direktora tele van ötletekkel, még ha konkrét felkérésnek tesz is eleget: jelen esetben, hogy olyan előadást produkáljon, amelyben méltó szerep jut az ötven éve a Vígszínházban játszó Halász Juditnak.
Fassbinder Petra von Kantjának, Beckett Szép napokjának, Fischer Iván A Vörös Tehenének fiatal direktora tele van ötletekkel, még ha konkrét felkérésnek tesz is eleget: jelen esetben, hogy olyan előadást produkáljon, amelyben méltó szerep jut az ötven éve a Vígszínházban játszó Halász Juditnak.
Szép feladat, de egy szimpla monodrámánál, amelyben az idős Alaine egyedül üldögél egy pohár vízzel a színpadon, sokkal többet kapunk: Halász Judit kiváló társakkal elevenítheti fel a történetet. Itt minden mozog, lüktet, dalol, és megelevenedik a múlt: az esküvő az istenített macsóval, a boldogság nagy akarása, aztán ahogy a történelem viharában – meg amúgy is – darabjaira hullik ez a rosszul, rossz időben indult lányregény.
Az emlékezés szüntelen értelmező, újraértelmező folyamatában a mesélő ki-be jár életének ironikusan elrajzolt képeiben, és más szerepeket is magára vesz: szigorú képpel matató nőgyógyászként látni Halász Juditot saját fiatalkori énje leszíjazott lábai között komoly flash és maradandó kép – a jobb oldali fotón ezt látjuk). Sokszor nevetünk, együtt a szereplőkkel, a fiatal Alaine (Tornyi Ildikó) szertelen lobogásán, János (Jerger Balázs) kissé talán túl esendően ábrázolt öntetszelgésén. Kivéve ott középtájon, a felszabadító orosz katonáknál, mert azt ledobja a színpad, marad a csupasz történetmesélés, az viszont több szereplőre szétterítve, úgy is, mint kollektív emlékezet.
Az átélés röpke, tűszúrásszerű pillanatait jelenetidegen elemek, színházi kiszólások szakítják meg, és sikerül a posztmodern eszköztárával oldani a poszttraumát.
„A háború nem könnyű. A házasság sem.” És ebből az írásműből előadást rendezni sem. De az utóbbi most mégis jól sikerült.
„A háború nem könnyű. A házasság sem.” És ebből az írásműből előadást rendezni sem. De az utóbbi most mégis jól sikerült.
Vígszínház, Házi Színpad, február 10.
Orosz Ildikó
A cikk a Magyar Narancsban jelent meg (2015/10).
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése