Memento mori 30 – A váci múmiák időszaki kiállítása

A városi kórház nyugalmazott patológusa tartott tárlatvezetést a felfedezésük 30-dik évfordulójára hazatért világhírű váci múmiák időszaki kiállításán. Dr. Varga Szabolcs személyes sztorikkal fűszerezve mutatta be a Fehérek templomának befalazott kriptájában spontán módon mumifikálódott egykori polgárok életének és halálának körülményeit.

Borsodi Terézia a szülésbe halt bele, karján a kisded, akit császármetszéssel emeltek ki (A szerző fotója)

Például azt a 18 év körüli fiatalembert, akit az elsők közt boncoltak fel, a mainál jóval kevésbé esztétikus módon, a korabeli szaktársak – nem sokkal azután, hogy Mária Terézia fontosabb személyek halálokának kiderítésére elrendelte a monarchiában a boncolást. A fiatalember azon kevesek egyike, akiket nem sikerült név szerint azonosítani. A többi, klimatizált üvegvitrinben, rekonstruált öltözetben nyugvó világi és egyházi személy sorsa alaposan kikutatott és már a fél világot bejárta – itt most csak két történetet villantok fel ezek közül.

A 40 évesen tuberkulózisban elhunyt Sándor Terézia apáca (a jobb oldali képen) döbbenetesen kifejező arca jórészt annak köszönhető, hogy csontjait a rugalmas rostok elpusztulása után visszamaradó, porral vegyült bőrmaradvány borítja. Mullagén (a múmia+kollagén szavakból) – próbálkozott állítólag egy bőgyógyász kolléga az elnevezés meghonosításával, mérsékelt sikerrel. A Vácon csak átutazó nővér szívét halála után szakszerűen kimetszették, vélhetőleg azért, hogy kívánsága szerint szülőhelyére hazatemessék – hisz a holttestet szállítani, hűtés híján nem lett volna higiénius. Mielőbb el kellett temetni.

A 26 éves Borsodi Terézia teste brutális szülészeti beavatkozásokról tanúskodik. Vélhetőleg ezekbe halt bele, majd halála után emelhették ki belőle császármetszéssel a gyermekét, aki pár nap múlva követte őt a sírba, hogy azután anyja karján helyezzék örök nyugalomra. A nejét és kisfiát elvesztett Weiskopf postamesternek aligha jelenthetett vigaszt, hogy ez volt hazánkban a második dokumentált császármetszés (1794). A meghalt várandós anyákon egyébként egyházi áldás mellett végezték a műtétet, mert így az újszülöttet, még ha utóbb meg is halt, legalább még gyorsan megkeresztelhették. Jobb bele sem gondolni, hány áldozata lehetett még a forradalmi eljárásnak, mire 100 év múlva feljegyezhették az első olyan, ekkor még ritkaságszámba menő esetet, amikor már az anya és a gyermek is túlélte a császármetszést. 

A kiállítás megtekinthető: Vác, Elefántos Ház, 2025. március 23-ig

Fotók: Orosz Ildikó

Orosz Ildikó

Tovább olvasom

Sokszínű elme: Mentális egészség és képzőművészet kiállítás

Járt már Ön olyan képzőművészeti kiállításon, ahol aranyérrel élő művészek alkotásait lehetett megtekinteni? Nem tudja? Nem is érti a kérdést? Nem lényeges?

Azért kérdezem, mert ezt a párhuzamot vonta bevezetőjében Kéri Péter, a GAMIAN-Europe elnöke, amikor megnyitotta a Kugler Art Szalon új kiállítását. Ez a nemzetközi érdekvédelmi szervezet a mentális betegséggel élők társadalmi helyzetének, életminőségének javításán dolgozik. Aktuális projektjük keretében mentális zavarokkal élő emberek alkotásait állítják ki európai nagyvárosok galériáiban, The Vibrant Mind (élénk, színes, vibráló elme) címmel. A cél, hogy ezek a – részben művészetterápiás keretek közt készült – festmények, grafikák, fotók ne kizárólag a pszichiátriai intézetek zöld csempés falán, celluxszal felragasztva legyenek láthatóak, hanem eljussanak a tágabb közönséghez, és ezáltal betekintést engedjenek egy tabuk és stigmák által elrekesztett világba.

Az aranyeres párhuzam annyiból indokolt, hogy egy műalkotás (definíció szerint) önálló élete szempontjából édesmindegy, hogy az alkotó végbéltáji égő-szúró fájdalmat érez-e, avagy hallucinál, esetleg alig tud kikecmeregni az ágyból a szorongástól. Annyiból azonban mégsem indifferens itt az alkotók pszichés háttere, hogy a művek nagyon is reflektálnak a szóban forgó lelki gyötrelmekre, a napi szintű küzdelemre, az állapoti hullámzásnak való kiszolgáltatottságra, és a sokszor ezzel együtt járó magányra és elszigeteltségre. Ugyanakkor olyan egyetemes lét- és lélekállapotokat fogalmaznak meg, amelyekhez bárki emberfia tudhat kapcsolódni: a szorongás expresszív képei, a dermesztő bánat fekete-fehér vagy chagalli színvilágú mementói, bizarr asszociációk közt felfénylő éteri szépség, a mentális mélyállapotokból való kiemelkedés megrendítő pillanatai, a szétforgácsolódó, de kegyelmi pillanatokban mégis valamiféle egésszé összeálló világ leképeződései – és innentől kezdve tényleg nem lényeges, hogy az alkotó orvosi papírján bipoláris zavar, major depresszió vagy szkizofrénia szerepel-e. Kis hiányérzetet hagy, hogy a kiállított művek nem eredetiben, hanem jó minőségű reprodukciókban láthatóak – ez a megoldás bizonyára jelentősen csökkentette utaztatásuk költségeit. A pán-európai művészeti projekt magyar kiállítói közül többen a közösségi pszichiátriai ellátás hazai képviselője, az Ébredések Alapítvány kliensei, amely intézmény számos újszerű, humanisztikus és felépülésközpontú szolgáltatást kínál az ügyfeleinek, ilyen például a hanghallók önsegítő csoportja.

A Kugler Art kiállításmegnyitóján Láng Eszter kurátor laudációja után Surányi Judit Nyomik című, 45 perces akció-dokumentumfilmjét is levetítették. Ebben három kerekesszékes és egy mentálisan sérült fiatalember leutazik a Balatonra, és nem akarnak mást, mint amit a Balcsin szokás: fürdeni, pecázni, csajozni – csak hát van közben pár rafkós lépcső, rugósajtó, meg alamuszi kátyú, amivel hőseinknek meg kell küzdeniük. A végeredmény egy sírva-röhögős, tragikomikus road-movie, melynek nyilvános vetítései az alkotók szándéka szerint mindig közönségtalálkozóval és tabukat nem ismerő beszélgetéssel egészülnek ki. A Kugler Art-ban a látható testi fogyatékosságok és a kívülről nem feltétlenül érzékelhető pszichoszociális zavarok egy estébe terelése a szervezők régi álmát testesítette meg arról, hogy jó volna legalább rövid időszakokra összefogni a különböző, nemritkán egymást is furcsállkodva szemlélő „nyomi”-ságok tagjainak és képviselőinek. Való igaz, hatékony érdekérvényesítés aligha képzelhető el másképp egy olyan országban, ahol már a „társadalmi érzékenyítés” kifejezést leírni is – ami itt a fő cél és jó értemben vett aknamunka – politikai tett: egy, a propaganda által foglyul ejtett, kívül-belül szép fogalom tudatos visszahódítása.

The Vibrant Mind: Embracing Mental Health Through Artistry. Kugler Art Szalon, április 5-ig.
Képek: 1. Ariel Michalak (he/they): Vedlés. 2. Tóth Katalin: Őzsuta a gidájával.
Online az összes kép itt.

A cikk eredetileg a magyarnarancs.hu-n jelent meg.

Orosz Ildikó

Tovább olvasom

A dinó is madár – Interjú Angela C. Milner paleontológus, dinoszaurusz-szakértővel

Mindig úgy tudtad, hogy a dinoszauruszok 65 millió évvel ezelőtt kihaltak? Tévedtél. Egy részük tollat növesztett, szárnyra kelt és ma is itt él közöttünk verebek, cinkék és gólyák formájában. A kutatók ma már számos bizonyíték alapján, meggyőződéssel állítják, hogy a madarak a kistermetű, húsevő dinoszauruszok egyenesági leszármazottai. 

Milyen előnyökkel járt a toll a dinók számára? Hogy bírja a őslénykutató, hogy a munkája jórészt a szerencse függvénye? Hogyan lehet leleteket hamisítani? Erről beszélgettem téma szakértőjével. Angela C. Milner a londoni természettudományi múzeum (Natural History Museum) munkatársa, számos cikke jelent meg a világ vezető tudományos folyóirataiban. Ötletgazdája a Tollas dinók című, kínai-brit koprodukciós gigakiállításnak, amelyet a Magyar Természettudományi Múzeumban is láthattunk a 2000-es évek közepén. 

*

Amikor annak idején megnéztem a Tollas dinók kiállítást, az az érzésem támadt, hogy a madarak evolúciója ezeknek az őskövületeknek a megtalálásáig nagyobb talány volt a kutatók számára, mint az emlősöké.

Angela C. Milner: Valójában nem így van. A madarak származásáról azóta folyik parázs vita, hogy az 1960-as években felfedezték az első, a Dromeoszauruszok családjába tartozó, kis termetű húsevő dinoszauruszokat. Olyan fajokról van szó, mint például a Jurassic Parkból is ismert Velociraptor. Ezek csontváza olyan jellegzetes, a madarakkal közös vonásokat mutat, ami a legtöbb kutatót már meggyőzte a kapcsolatról. Logikusnak tűnt a következtetés, hogy a madarak őseinek tekinthető dinoszauruszokat valószínűleg toll borította. Erre azonban eddig nem volt bizonyíték. A kínai Liaoningben talált fajok az utolsó láncszemet jelentik annak bizonyításában, hogy a madarak közvetlen leszármazottai a kistermetű húsevő dinoszauruszoknak.

A "vegetáriánus" madarak is tőlük származnak?

Természetesen.

Valójában hogyan növesztettek tollat a dinók?

Csaknem bizonyos, hogy a kis termetű fajok fejlesztették ki először a tollruhát, méretüknél fogva nekik volt legnagyobb szükségük jó hőszigetelést biztosító kültakaróra. Az állandó testhőmérséklet minden szempontból kedvező: jobb emésztést és életfunkciókat biztosít. Másrészt valószínűleg lehetővé tette, hogy ezek az állatok a hűvösebb hajnali és alkonyati órákban, sőt akár éjszaka is aktívak maradjanak. Tehát nem kell feltétlenül arra gondolni, hogy a klímában lehűlés következett be. A toll óriási előnyt jelentett, minden bizonnyal hozzájárult ezeknek a fajoknak a túléléséhez és evolúciós sikeréhez.

Acheopteryx, vagyis "ősszárny". Repült vagy futkorászott?

A madárrá válás kulcsa a repülés elsajátítása volt. Tudván, hogy a tollas dinóknál nagyobb testű őshüllők is tudtak repülni, adódik a kérdés: miért volt ez olyan nehéz?

A mindenki által ismert óriás repülő őshüllők, a Pteroszauruszok semmilyen rokonságban nincsenek a madarakkal! Az, hogy tudtak repülni, csak felszíni hasonlóság, valójában a szárnyuk és az egész testfelépítésük teljesen más. A repülő őshüllők egyébként 67 millió éve eltűntek a Föld színéről. A kis termetű húsevő dinoszauruszok más utat jártak be. Hogy valójában hogyan és miért keltek szárnyra, egyelőre kérdés. Valószínűleg így könnyebben el tudtak menekülni a ragadozók elől.

Gondolom, a repülés elsajátításának folyamata a kövületekből nem olvasható ki.

Valóban, erre más kutatási területek bevonásával igyekszünk választ adni. Egyik kollégám, Ken Dial, a Montanai Állami Egyetem kutatója például ma élő, földön lakó madarakat, fácánokat, fürjeket vizsgál. Ezek az állatok tudnak repülni, de csak ritkán teszik. Viszont előszeretettel futnak a földön. Ha megtámadja őket egy ragadozó, többnyire odaszaladnak a legközelebbi fához, és felfutnak rá, miközben hevesen csapkodnak a szárnyukkal. Ez nem igazi repülés, a mászásban segíti őket. Lehet, hogy a kis termetű dinoszauruszok is hasonlóan menekültek. Ha ez igaz, akkor a mellső végtagjaik felületének növekedése gyorsabb futást tett lehetővé, ami szelekciós előnyt jelentett számukra. Természetesen sokáig kezdetleges, repülésre alkalmatlan tollazat borította ezeket a majdani szárnyakat. Egy másik elképzelés szerint a szárnyak kialakulásával a dinoszauruszok a fáról siklórepülésben tudtak leszállni, és így tanultak meg repülni. Mindez azonban egyelőre feltételezés, talán sosem tudjuk meg az igazi választ.

A szenzációs kövületek a kínai Liaoning tartományból kerültek elő. Ki ismerte fel az értéküket?

Az első fosszíliák a kilencvenes évek elején kerültek elő, a helyi földművesek véletlenül bukkantak rájuk. Azonnal nyilvánvaló volt, hogy értékes, szokatlanul jó állapotban megőrződött leletekről van szó. Hamar felfigyeltek rájuk a kínai tudósok. A helyiek most már több mint egy évtizede szinte nagyüzemben tárják fel a területet különböző kvalitású kutatócsoportok segítségével. Sok helyi számára a fosszíliák jelentik a megélhetést. Rengeteg ember dolgozik a területen, és meglehetősen kaotikus politikai állapotok uralkodnak. A különböző csoportok, az újonnan felállított kis helyi múzeumok és a nagyobb városok tudományos intézetei, beleértve Pekinget is, keményen versengenek egymással. Ahelyett, hogy együttműködnének.

Ilyen körülmények közt nyilván virágzik a csempészet.

Sajnos... A kínai kormány szigorú rendeletekkel tiltja, hogy a kövületeket kivigyék az országból, ennek ellenére rengeteg értékes darab kerül a feketepiacra. Ezt kivédeni lehetetlen, de igyekszünk minden erőnkkel meggyőzni az érintetteket, ne hagyják, hogy az emberiség közös öröksége magángyűjtők fiókjába kerüljön.

A kiállításon látható egy "idegen tollakkal" ékeskedő, hamisított dinoszaurusz is. Mennyire súlyos probléma a hamisítás?

Rengeteg a hamisítvány, de a többségük elég kezdetleges. Tény azonban, hogy dolgozik Liaoningben néhány olyan ember, akinek megvan a szakértelme, hogy úgy rakjon össze dolgokat, hogy az elsőre érdekesnek tűnjön. Körülbelül két éve történt egy eset: új fajra bukkantak, amelynek az Archeoraptor nevet adták. A leletről azután bebizonyosodott, hogy hamisítvány. Két külön faj részeit gondosan összeillesztették. A kínai és kanadai kutatókból álló csoport nem vette észre a csalást, és természetesen publikálni akarták eredményeiket. A vezető tudományos folyóiratok, a brit Nature és az amerikai Science, azonban szakértők tanácsára nem fogadták el a kéziratot. A kutatók figyelmeztetése ellenére a National Geographic lehozta a cikket.

Legalább a két rész külön-külön használható volt?

Történetesen mindkét rész értékesnek bizonyult. Az eleje egy valódi madár elülső része volt, a hátulja pedig egy Microraptor nevű pici dinoszaurusz. A vállalkozó kedvű ismeretlen az evolúciós fejlettség magasabb fokán álló első részt egy primitívebb hátsóval rakta össze. Az eset óta még óvatosabban bánnak az új felfedezésekkel.

A londoni természettudományi múzeum négy évre, 2006-ig bérelte ki a tollas dinoszauruszokat a tulajdonos pekingi geológiai múzeumtól. Önök modern eljárásokkal konzerválták a maradványokat és vándorkiállítást készítettek. Nem hátráltatja a kiállítás a kutatást?

A kiállított példányok mostanra már nagyon jól dokumentáltak. Van köztük egészen friss lelet, a többségüket azonban már 1996-97-ben leírták, közzétették. A tudományos vita azóta is tart, maga a kutatás azonban igazából befejeződött, nincs szükség rá, hogy ezek a darabok "kézben" legyenek. Ezért is engedélyezték számunkra a kiállítást a kínaiak. Eddig Londonban, Edinburghban és Belfastban mutattuk be az anyagot. Magyarország után Lisszabon következik, és folynak a tárgyalások, hogy mi legyen a következő cél.

Mennyibe került a múzeumnak a bérlés joga?

Ez az információ nem publikus.

Van-e olyan alternatív elmélet a madarak eredetére vonatkozóan, amelyet a most bemutatott leletek megcáfolnak?

Néhány kutató még ma is azon az állásponton van, hogy a madarak egy sokkal régebbi állatcsoportból fejlődtek ki, amely a krokodilokkal rokon. Tény, hogy a madarak ma élő legközelebbi rokonai a krokodilok. A leszármazásra azonban jelenleg nincs elég kézzelfogható bizonyítékunk. A bizonyítékok többsége azt támasztja alá, hogy a madarak a dinoszauruszokból fejlődtek ki.

Milyen kövületeket látna még szívesen, hogy teljesebb legyen a kép?

Tudjuk, hogy a Németországban talált, 147 millió éves Archeopteryx ("ősszárny", a képen balra - O. I. ) igazából már átlépi a dinoszauruszok és a madarak közti határt: a mai madarakhoz hasonló tollazata és szárnya volt, valamennyire tudott repülni. A legfrissebb kutatásaim szerint már a madarakra jellemző, a repülésre alkalmas agyi felépítése és az egyensúlyozáshoz elengedhetetlen belső fülszerkezete volt. Ez tehát a legősibb ismert madár. Azt azonban még mindig nem tudjuk, mikor léptek a dinoszauruszok a madárrá válás útjára. Ehhez újabb bizonyítékokra lenne szükségünk korábbról, úgy 200 millió évvel ezelőttről.

Hogyan bírja, hogy a munkája ennyire ki van szolgáltatva a véletlennek?

Hát, néha elég frusztráló. De ha csak azt nézzük, hogy az utóbbi tíz évben milyen gazdag lelőhelyek és milyen értékes maradványok kerültek elő, akkor nem lehet okunk panaszra. A dinoszauruszokról és a madarakról való ismereteink forradalmi fejlődésen mentek át, egyrészt az új leleteknek, másrészt a rendelkezésünkre álló modern technológiáknak köszönhetően. Az Archeopteryx például már 1862 óta van a múzeumunk tulajdonában, de sok vonására csak napjainkban derül fény. A már említett agyszerkezeti kutatásokat csak CT segítségével tudtam elvégezni. (Az eredményeket Angela C. Milner a múlt hónapban tette közzé a Nature-ben - O. I.)

Mennyiben változtatták meg az életét a kínai leletek?

Az én kutatómunkámra közvetlenül nem hatott ez a felfedezés - bár az Archeopteryxszel kapcsolatosakat közvetve elősegítette. De a mai napig emlékszem arra a pillanatra, amikor a legelső liaoningi lelet előkerült. Épp egy megbeszélésen voltam a New York-i természettudományi múzeumban 1995-ben. Egy új fotográfia járt a kutatók közt kézről kézre. A Sinosauropteryx prima ("az első kínai sárkányszárny" - O. I. ) egy fiatal példányát ábrázolta, amelyen már jól látszanak a kezdetleges tollpihék. Óriási volt az izgalom. "Végre, előkerült az első tollas dinoszaurusz!" John Ostrom, az a nagyszerű amerikai kutató, aki a Dromeoszauruszokkal kapcsolatos kutatásai alapján a legkorábban arra az álláspontra jutott, hogy a madarak a kis termetű dinoszauruszok leszármazottai, szóval amikor John meglátta ezt a fényképet, elkezdtek potyogni a könnyei. Csodálatos pillanat volt!

Orosz Ildikó

*

A Tollas dinók kiállításról (Magyar Természettudományi Múzeum, 2004)  

Az északkelet-kínai Liaoning tartományból származó tollas dinoszauruszok egy nagy múltú tudományos feltételezés végső bizonyítékai. Ennek lényege, hogy nem minden dinoszaurusz pusztult ki a földtörténet során: a kis termetű húsevő dinoszauruszok egy része az évmilliók során tollat növesztett, és szárnyra kelt, s ma rigók és verebek formájában itt repked közöttünk. A kiállítás középpontjában 13 kínai őskövület áll, amelyek a 90-es évektől kezdve kerültek elő, és eredeti formájukban lehet őket megcsodálni. Némi csalódással nyugtázzuk, hogy a legősibb ismert madár, az Archeopteryx csak másolatban érkezett hozzánk. Angela C. Milner elmondta, hogy azért nem hozták el, mert rendkívül vékony és törékeny, így alkalmatlan a szállításra. 

A képzőművészeti alkotásokkal is felérő, látványos leletekhez frappáns feliratok, interaktív magyarázatok kapcsolódnak. Ezzel együtt az ősmadarak történetét nem könnyű befogadni. A levegőben keringő, amúgy lenyűgöző Pteroszauruszok kapcsán érdemes lett volna kiemelni, hogy ezeknek a monumentális őshüllőknek a látszólagos hasonlóság ellenére semmi közük a madarakhoz. Ugyanez vonatkozik az új magyarországi leletre, a Bakonyból származó, 90 millió éves repülő őshüllő maradványaira. De mindenképp érdemes kétszer körbesétálni, hogy végül összeálljon a kép. 

A kiállítás a Magyar Természettudományi Múzeumban vendégeskedett 2004-ben. Kiegészítették a kicsiket elszórakoztató, repüléssel kapcsolatos játékok, Nagy Szilvia viaszból készült ősállatszobrai, valamint Frans Lanting, a National Geographic világhírű fotósának képei. 

A múzeum a megelőző évek legnagyobb múzeumi beruházásának eredményeként kibővítve várta az érdeklődőket, a megszokott és megszeretett interaktivitás szellemében. Kedvencünk az igen szemléletes földtörténeti időösvény, melyen 1 méter 100 millió évet jelöl. A kanyargó szalag mellett haladva táblák jelzik a nagyobb változásokat: a Föld keletkezése: 4600 millió év, első életjelek: 3500 millió év stb. A kezdeti hosszú szünetek után egyre sűrűsödnek a táblák, már egymás hegyén-hátán tolonganak, mire 25 ezer évvel ezelőtt (más megközelítésben a huszonnegyedik óra utolsó percében) végül megjelenik a mai ember. Vegyük észre, hogy a véletlen folytán pont mellé került egy múzeumi szemeteskosár.

Orosz Ildikó

Az interjú a Magyar Narancsban jelent meg "Az utolsó láncszemek" címmel (2004/38). 

Tovább olvasom

Utazás a Jézuskához – Kiállítás a társasjátékokról a Kiscelli Múzeumban

„A világkongresszus beszédei révén a férfiak makacs feje olyan lágy lesz, mint a viasz. Egyetlen dobás és eljön a szabadság napja!” – olvassuk a svéd női választójogi küzdelem főbb állomásain végigvezető, német nyelvű társasjáték egyik mezőjén, közel a célhoz. A Magyar Feministák Egyesületének hagyatékából származó, több mint százéves tábla csak egy abból a rengeteg ikonikus vagy éppenséggel ismeretlen társasból, amelyeket a Kiscelli Múzeum tavasszal nyílt, többször elcsomagolt és újra elővett kiállításán megtekinthetünk. (Már csak aug. 18-20. között lehet megnézni, mert a Kiscelli 17-ig megint zárva!)

A legősibb absztrakt-logikai játékok, a sakk, a go, a dáma és a francia meg a magyar (magyarul: német) kártya soha nem megy ki a divatból. Ennek szellemében láthatjuk itt Kossuth és Vörösmarty sakk-készletét – filigrán ezüst és elefántcsont mestermunkák – vagy Babits diódominóját: egy óriási kibelezett dióhéjat picike zsanéros fedéllel, benne parányi csontdominókkal.

Dobj és  lépj, dobj és lépj! Végül összeáll az öröklakás (Gazdálkodj okosan!)

Ezekkel szemben az adott korszak társadalmi és dizájnjegyeit magukon viselő társasjátékok többnyire gyorsan elavulnak – egy kiállítás kontextusában mégis ezek az igazán érdekesek. Nem meglepő módon a legrégibb típusok indiai eredetűek, egyszerű, kockadobós-lépegetős moralizáló társasok, amelyek a viktoriánus Anglián keresztül jutottak el Európába, és amelyekben az „erény létráin” gyorsabban kapaszkodhatunk az üdvösséget jelképező célmező felé, míg a „bűn kígyóin” visszasiklunk egy alacsonyabb létformába/mezőre. Az Utazás a Jézuskához játékban például a szülők tisztelete, a rendszeretet és az imádság előrelendít, a lustaság és a böjt megszegése visszavet, a legszerencsétlenebb mezőre, a „rossz gyónásra” lépve pedig egyenesen a pokol fenekén találjuk magunkat.

Trianon és Kádár-kor

Fontos ideológiai küldetést teljesítenek a propagandajátékok: a revizionista A trianoni magyar gyermek játéka minden lépés után versbe szedett imádság felmondását írja elő; míg a Szerezzük vissza Nagy Magyarországot! játékban – melynek különböző években ki­adott változatai nyomon követték a bécsi döntésekkel módosult határokat – 100 városon át kerékpározva kell eljutni „a csonka hazán, majd Nyugat-Magyarországon át a szép Felvidéken, a vadregényes Erdélyen, Bánát és Bácska gazdag földjén” keresztül Fiumébe.

Ennél rejtettebb módon töltötte be szerepét a Kádár-kor jóléti ideálját tükröző Gazdálkodj okosan!, amelyben a komfortosan berendezett saját otthon elvileg mindenki számára elérhető. Különböző kiadásait az aktuálisan kapható termékkel frissítették, a CSÉB biztosítást idővel felváltotta a hifitorony, ma pedig már bankkártyával fizethetünk és céges autóra hajthatunk ebben a – kultusz ide vagy oda – rettentő unalmas játékban, amely örök megújulóként bízvást túl fogja élni az utolsó MSZP-s politikust.

Külön tematikus csoportokba rendezték a kereskedős, pénzügyes, városismereti, űrkutatási játékokat. A végvári csatákkal operáló „fiús” játékokkal szemben a „lányos” társasok korán pályára állították a jövő háziasszonyait: a sütés-főzéssel, bevásárlással és gyerekneveléssel kapcsolatos játékok régebbi, polgári változataiban még több nyelven is meg kellett válaszolni, hogy miként készül, mondjuk, a gyors almás sütemény; míg az 1960-as években már az is elég kihívást jelentett, hogy beszerezzük a táblán haladva a szükséges holmikat a Közértben, a Tejboltban meg a Dózsa T. SZ. Cs.-ben.

Hiánygazdaság témában egyébként készült egy modern fejlesztésű retró játék is: a 2011-es lengyel Kolejka – Sorban állás az élhető szocializmus mindennapjaiba enged bepillantást, olyan élethűen, hogy Oroszországban be is tiltotta a fogyasztóvédelem. A játék célja, hogy megszerezzük a bevásárlólistánkon szereplő termékeket, de mert a polcok üresek, így elsősorban ügyes sorban állással és tolakodással teljesíthető a küldetés.

Ejnye, de csúnya dolog ez!

Több játék kis asztal mellett kipróbálható, sőt egy szabadulószoba-ajtót is beépítettek egy átjáróba, amelynek számzáras kódját nem kevés munkával lehet megfejteni (de akinek nincs kedve, meg is kerülheti). A többi társas vitrin mögött ajándékoz meg a ráismerés örömével: ezt mennyit játszottuk, ennek sosem értettem a szabályát, ezt hogy utáltam! Ma is átjár a keserűség az „egészségre és higiéniára nevelő” Ébredéstől elalvásig ilyen mondataitól: „Folyton dörzsölöd a szemed és piszkálod az orrod. Ejnye, de csúnya dolog ez! Menj vissza a 66-os mezőre, 2 dobásból kimaradsz!” És egy világ dől bennem össze, amikor kiderül, hogy a Police07, amelyben Budapesten keresztül-kasul kell hajkurászni a bűnöző Doktor Faktort, azért volt olyan jó szórakozás, mert a Novoplast – sok más játékkal együtt – lekoppintott egy 1983-as Spiel des Jahres díjas külföldi fejlesztést, a Scotland Yardot.

A legjobb Budapest-játék. Kár, hogy az angoloktól loptuk (Police 07)

Eljutunk a modern kooperatív játékokig, amelyekben nem egymás ellen versengünk, hanem együtt kell működnünk, és csak együtt nyerhetünk vagy veszíthetünk, és megjelennek a napjaink legnagyobb gémerújításának tartott legacy típusú játékok is. Utóbbiak úgy viszonyulnak a hagyományos társasjátékokhoz, mint a tévésorozatok az egyestés filmélményhez: sorozatban játsszuk őket, akár több hónapon át, és minden játék dinamikus módon hat a következőre.

A homo ludens kultúrtörténete ősidőktől összefonódik a szerencsejátékkal – ez ügyben is találunk érdekességeket a kiállításon. Emlékezetes "kis színes" Dr. Kotoff Olivér detektívfelügyelő története, aki az 1930-as években szokatlan módszerekkel eredt az illegális hazárdjáték nyomába: szmokingot öltött, két, szintén férfi társa pedig elegáns nőnek öltözött, így buktattak le hármasban egy fényűző belvárosi lakásban üzemelő bűnbarlangot. Az archív fotó láttán, amelyen a felügyelő és talpig (ál)úrinő társai pózolnak, már csak egy kérdés marad: hogyan lehetséges, hogy a Budapesti Történeti Múzeum igazgatósága, mit sem törődve a rendőrjelölt kisfiúk képlékeny szexuális identitásával, hozzájárult e botrányos kép kiállításához? *

Orosz Ildikó

* A közéleti utalások gyorsan avulnak. Amikor ezt írtam, akkor zajlott a közelmúlt egyik legröhejesebb támadása az Operaház és vezetése ellen a Billy Elliot  musical miatt, mondván az maga a homoszexuális fertő, amely veszélyezteti a kiskorúak szexuális fejlődését – O. I. 


Megtekinthető: július 14-től augusztus 20-ig.

A cikk eredetileg a Magyar Narancsban jelent meg (2018/28).

Tovább olvasom

Hullócsillagok között – Gateway to Space Nemzetközi Űrkiállítás

A nagyszabású utazó kiállítások előzetes sajtóbejárása varázslatos élmény. A tágas terekben készséggel kalauzolják az újságírókat, hájlájtolják a legjobb sztorikat, minden szép és kipróbálható. És látá a sajtó, hogy ez jó. Tökmagos pogival meg egyenesen „kuriózum” és „Budapest legkirályabb helye” (idézetek a tisztelt kollégáim által írt, vonatkozó cikkekből).

Aztán megnyílik a kiállítás, és a keményen perkáló kisember szembesül vele, hogy az idősávos beléptetés csak ürügy, elfedni az egyszerre beeresztett tömeget; az „Ismerd meg! Fedezd fel! Éld át!” jelszóból pedig legfeljebb a három felkiáltójel teljesül. A történeti rész nem emelkedik felül egy érdeklődő alsós ismeretein: Verne, űrverseny, Szputnyik, Lajka, Apollo, kis lépés, hatalmas ugrás. A vitrines űrruhák és rakétamakettek közé belógatott monitorokon YouTube-videók peregnek. Egy csomó felirat magyarra fordításával nem is bajlódtak. Az a pár életnagyságú másolat (pl. egy holdjáró magyar tervezésű kerekekkel és a MIR-űrállomás központi egysége) is jobbára csak körbekerített, leüvegezett tárgy marad.

MIR nemzetközi űrállomás: ez legalább meg volt döntve egy kicsit, hogy érdekesebb legyen 

Aki nem éri be annyi interaktivitással, hogy egy vitrinbe fúrt lyukon át, egy ujjal megérinthet egy holdkőzetet (apró betűs rész: amit a Földön találtak), és behajolhat egy űrruha mögé fényképezkedni, az az utolsó teremben három „űrhajóskiképző játék” között válogathat – plusz zsetonokért, hosszú sorban állással: giroszkópot ma már jóformán minden utcabálon találni; a vadászgép-szimulátornál a szomszéd kissrác Playstationje is többet tud; azt a rázogatós izét meg, ami „Freedom szimulátor” néven fut, valószínűleg a boldogult Vidámpark sem vette volna be a repertoárjába.

Fél cent minden befizetett adódollárból: mindössze ennyibe kerül az amerikaiaknak a NASA költségvetése, derül ki a különterem propagandafilmjéből. Nekünk viszont ezért az infóért 12 ezret kellett kicsengetni a családi büdzséből.

Megjegyzés: A fenti cikket 2016 tavaszán írtam, a kiállítás első hazai megnyitásakor. Az azonos című, 2017-es kiállítást nem láttam, de nem is tervezem megnézni.

Orosz Ildikó

A cikk a Magyar Narancsban jelent meg (2016/6).

Tovább olvasom