Magyarország második helyen áll Európában az öngyilkosságok arányát tekintve, hazánkban évente mintegy 2500 ember hal meg így. A serdülőkori megelőzés lehetőségeiről, tabukról és tévhitekről beszélgettünk a téma szakértőjével, aki egy átfogó uniós projekt (SEYLE) eredményeit ismertette a Magyar Pszichiátriai Társaság VIII. Nemzeti Kongresszusán.
Az Európai Unióban a 15-29 éves korosztályban az öngyilkosság a második leggyakoribb halálok a közlekedési balesetek után. Milyen a hazai serdülők helyzete európai összehasonlításban a SEYLE kutatás alapján?
Dr. Balázs Judit: Az öngyilkossági gondolatok, a halálvágy előfordulása tekintetében a jobb eredményű országok közt vagyunk, de a számok így is aggasztóak: a fiatalok 3 százaléka a vizsgálatot megelőző két hétben foglalkozott az öngyilkosság gondolatával, vagy tervezte; 12 százalék pedig gondolt már arra, hogy jó lenne meghalni. Körülbelül a középmezőnyben vagyunk a rizikós magatartásokat tekintve, ide tartozik a túlzott alkoholfogyasztás, a dohányzás, a droghasználat, a testsúlyproblémák, a kevés alvás és a túlzott internethasználat.
Jó hír, hogy az átlagnál jobban teljesítettünk a szülői odafigyelés terén. Szeretném hangsúlyozni, hogy ez a vizsgálat az adott országra nem reprezentatív, mindenhol egy-egy területet mértünk fel, például a németek Heidelberg környékét, mi az érettségit adó budapesti iskolákat. Önerőből picit tudunk hozzátenni ehhez, most ősszel például lelkes ELTE-s hallgatókkal a szakiskolákat is felmértük, az eredmények feldolgozása folyamatban van. Nagyon jó lenne az ország többi részébe is elvinni a vizsgálatot.
Magyarországon nehézségekbe ütközött az iskolák bevonása, sokan visszautasították a megkeresést.
Magyarországon nagyon sok a témával kapcsolatos előítélet és tabu. Míg Nyugat-Európában sorban álltak az iskolák, hogy a programba bejussanak, nálunk a szükséges létszám is nehezen jött össze. Először az iskolaigazgatókat kerestük meg, sokan már attól megijedtek, ha kiejtettem az öngyilkosság szót. Azt hitték, ha bekapcsolódnak a programba, a szülők nem fogják odavinni a jó diákokat. Többen mondták, hogy köszönik szépen, náluk nincs ilyen probléma - köztük egy olyan jó nevű gimnázium is, ahol tudtuk, hogy történt már tragédia. Volt, aki bekapcsolódott, de a lelkünkre kötötte, hogy ne mondjuk el senkinek. Külföldi kollégák javasolták, hogy adjuk oda a projekt logóját, hogy a részt vevő iskolák kitehessék a honlapjukra - na, ebből végképp nem kértek! A szülők körében is magas volt az elutasítás, 60 százalék nem adta beleegyezését, ezzel az összes részt vevő ország közül hazánkban volt a legalacsonyabb a szülői beleegyezés. Ami viszont jó hír, hogy azok közül a fiatalok közül, akiknek a szülője hozzájárult, 98 százalék vállalta a részvételt.
Milyen segítséget tudtak adni az állapotfelmérés után?
Az első és legfontosabb az akut szűrés volt. A kollégáim minden esetben közvetlenül a kérdőívek felvétele után, az iskolában átlapozták a válaszokat. Ahol súlyos problémát észleltünk, tehát a fiatal azt jelölte be, hogy öngyilkossági gondolatai vannak, ott még aznap felvettük a kapcsolatot a családdal, és azonnali segítséget ajánlottunk. Nagyon feszült pillanatok voltak orvosi és etikai szempontból is. Vannak olyan adatok, amelyeket ráérünk hónapokkal később bogarászni, de ha
ma tudjuk valakiről, hogy öngyilkos gondolatai vannak, az nem játék.
Megbízható ilyen esetekben a kérdőíves felmérés?
Természetesen nem egy csodamódszer, benne van, hogy valaki szórakozik, vagy az, hogy mégsem olyan nagy a baj, mint a kérdőívből látszik, sőt az is, hogy valaki nem jelöli be, ha tényleges öngyilkos gondolatai vannak. Ugyanakkor vannak, akiket ezzel a módszerrel találtunk meg.
Több oldalról kell megpróbálni közelebb kerülni azokhoz, akik bajban vannak. Voltak szülők és serdülők, akik visszajelezték, hogy milyen jó, hogy hívtuk őket, érezték, hogy baj van, de nem tudták, hogy ekkora, vagy nem tudták, hová forduljanak.
Előadásában említette, hogy kevésbé súlyos esetekben a szülők nemigen akartak foglalkozni a problémával. Vajon miért?
Ahol úgy találtuk, hogy nincs akut probléma, de azért a gyerek például többet iszik vagy többet szorong, két-három héten belül megkerestük a családot, és felajánlottunk egy beszélgetést szakemberrel. Míg az akut esetekben mindenki eljött, itt a szülők nem voltak fogadókészek a segítségre: "tudjuk, de most nem érünk rá", "majd később jelentkezünk" - mondták. Lehetséges, hogy azért, mert egy gyermekpszichiátriai kórházba hívtuk el a családot, és
a pszichiátria - a világon mindenütt, de nálunk különösen - stigmatizáló. A most szerzett tapasztalatok alapján úgy látjuk, hogy valószínűleg más megközelítésre van szükség.
névjegy
Dr. Balázs Judit gyermek- és ifjúságpszichiáter szakorvos az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar tanszékvezető egyetemi docense, a Vadaskert Gyermekpszichiátriai Kórház tudományos és kutatási igazgatója, több, a serdülők mentális egészségével és öngyilkosság-prevenciójával foglalkozó nemzetközi és hazai projekt vezetője. Egyetemi tanulmányait 1995-ben végezte el a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán, ugyanitt 2003-ban PhD címet szerzett, majd 2011-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetemen habilitált. Kiemelt szakmai érdeklődési területe a figyelemhiányos/hiperaktivitás zavar, a küszöb alatti pszichiátriai zavarok és az öngyilkosság-prevenció.
|
Prevenciós módszer a tanárok képzése is, szintén önkéntes alapon. Milyen tapasztalataik voltak?
Gyakran úgy éreztük, hogy nagyon nehéz téma a tanároknak az öngyilkosság, és ebből nekünk, szakembereknek is le kell vonnunk a tanulságokat. A gyerekek sok időt töltenek az iskolában, ezért a tanároknak különösen fontos gate-keeper, kapuőr szerepük van, ami azt jelenti, hogy felismerhetik a bajt, és tehetnek a megelőzésért. Például, ha egy gyereknek megváltozik a viselkedése, jó tanulóból rossz tanulóvá válik, kevesebbet jelentkezik, nem szívesen vesz részt korábban kedvelt tevékenységekben, akkor nem feltétlenül lusta lett, hanem lehet, hogy depressziós. Megtanítottuk, hogy miről ismerhetik fel a bajt, és mit tehet ilyenkor a pedagógus: fontos, hogy merjen leülni és beszélgetni a gyerekkel, biztosítsa arról, hogy mindenkinek lehetnek problémái, és nem "ciki" segítséget kérni. Természetesen a kapuőr szerep nemcsak a tanárokra, hanem mindenkire vonatkozik. A mai szemlélet szerint bárki felismerheti a környezetében, barátjánál, kollégájánál a veszélyt, és hozzájárulhat, hogy az illető segítséghez jusson - hasonlóan ahhoz, ahogy a világ egyes részein komolyan veszik, hogy mindenki tudjon elsősegélyt nyújtani és újraéleszteni, amíg a mentő kiér. Aztán a probléma további ellátását már nekünk, szakembereknek kell végeznünk.
Ebben az életkorban óriási szerepük van a kortársaknak. Hogyan vonták be a fiatalokat?
Kidolgoztunk egy ötalkalmas programot, amelyet a serdülők nagyon jól fogadtak. Az általános tájékoztatás után szerepjátékokat játszottak pszichológusok, gyógypedagógusok, foglalkoztatók vezetésével. A felelősség, a segítségnyújtás, a nehéz döntéshelyzetek felől indultunk, például egy buli után a barátod felajánlja, hogy hazavisz, de amikor beszállsz mellé a kocsiba, észreveszed, hogy részeg. Mit teszel? Vagy: hogyan reagálnak a barátok, ha egy társuk 16 évesen teherbe esik. Egyre súlyosabb témákon át jutottunk el az öngyilkosságig, amikor a barátod azt mondja: "Van egy titkom, öngyilkos leszek. Ne mondd el senkinek!" Megmutatjuk, mit lehet egy ilyen szörnyű helyzetben reagálni, és hogy ezt a titkot nem lehet megőrizni, amit azonnal meg is kell mondani a barátnak, de mellette kell maradni, és segítséghez juttatni. Kicsit szlogenszerű, de ebben a nehéz helyzetben könnyen előhívható üzenet, hogy "jobb egy dühös barát, mint egy halott".
A kutatást a 14-16 éves korosztályban végezték, de utalt rá, hogy ennél korábban el kellene kezdeni a megelőzést.
A kutatás tervezésekor, a korábbi adatok alapján gondoltuk úgy, hogy a prevenciót a 14-16 éves korosztályban ideális megkezdeni. A mostani állapotfelmérés alapján azonban bizonyos rizikós magatartások, például az alkoholfogyasztás, a dohányzás 12 éves kor után hirtelen megugrik, és 14 éves korra már komoly problémaként csúcsosodhatnak ki a veszélyeztetett fiatalok körében.
Fiatal életek
A Saving and Empowering Young Lives in Europe (SEYLE) kutatás az Európai Unió támogatásával 11 országban (Ausztria, Észtország, Franciaország, Írország, Izrael, Magyarország, Németország, Olaszország, Románia, Szlovénia, Spanyolország) zajlott a svéd Karolinska Institutet vezetésével 2009-2012 között. 14-16 éves serdülők életmódját, értékeiket, az öngyilkosság szempontjából kockázatos magatartását és öngyilkossági gondolatait mérték fel, és a különböző prevenciós módszerek hatékonyságát vizsgálták. A projektben összesen több mint 12 ezer diák vett részt, Magyarországról mintegy 1000, tizenöt budapesti gimnázium 99 osztályából. A részvétel önkéntes volt, a vizsgálat az iskolák, a szülők és a serdülők beleegyezésével, az Egészségügyi Minisztérium Tudományos és Kutatásetikai Bizottsága engedélyével történt.
|
Az ön egyik szakterülete a "küszöb alatti zavarok". Mit jelent ez?
Az öngyilkosságok hátterében az esetek 90 százalékában pszichiátriai betegség áll, többségében kezeletlen. A pszichiátriai betegségek meghatározásánál klasszifikációs rendszerek rögzítik, hogy milyen tüneteknek, hány tünetnek és mennyi ideig kell fennállnia ahhoz, hogy betegségről beszéljünk, és csak akkor tekinthető valaki betegnek, ha nem tud megfelelően működni a hétköznapokban. Ezt hívják funkciókárosodásnak. A küszöb alatti zavar azt jelenti, hogy baj van, de még nem akkora, a tünetek nem merítik ki a teljes diagnózist. Nagyon fontos, hogy elkerüljük a medikalizációt, vagyis azt, hogy mindenkit betegnek tekintsünk. Ugyanakkor a felmérés alapján is azt látjuk, hogy a küszöb alatti depresszió esetén is háromszorosára nő az öngyilkosság esélye, ami teljes depresszió esetén kilencszeres. Vagyis a megelőzésnek ilyen állapotokra is ki kell terjednie.
Számos kutatás bizonyítja, hogy az öngyilkosságokról szóló, nem megfelelő híradások növelik a rizikót a veszélyeztetetteknél (lásd Werther-effektus című keretes írásunkat - O. I.). Milyen lenne "ideális" esetben egy öngyilkosságról szóló híradás?
Fontosnak tartjuk, hogy a híradások legyenek tényszerűek, és jelenjen meg a prevenció. Természetesen ha engem szakértőként egy konkrét esetről kérdeznek, arról nem tudok beszélni, vagy azért, mert nem ismerem azt az esetet, vagy ha ismerem, köt az orvosi titoktartás. De arról tudok beszélni, amiről most is, hogy az öngyilkosságnak vannak rizikótényezői, például a depresszió; vannak figyelmeztető jelei, ilyen a viselkedés megváltozása; és ha valaki azt mondja, hogy "meg akarok halni", akkor azt komolyan kell venni. Tévhit, hogy aki beszél róla, az biztosan nem követi el, és hogy aki elhatározta, azt úgysem lehet megállítani. Tudatosítani kell, hogy az öngyilkossághoz vezető állapotok többsége kezelhető, és létezik segítség.
Werther-effektus
Kutatások szerint az öngyilkosságokról szóló híradások növelhetik a kockázatot a veszélyeztetettek körében, és nem kizárólag akkor, ha népszerű, híres személyről van szó - ezt hívják Werther-effektusnak. Goethe regényalakja többeket hasonló öngyilkosságra indított, ezért több német városban és hercegségben betiltották, a költő pedig versben üzente Werther szellemén keresztül az őt követni vágyóknak, hogy "férfi légy és ne járj utamon". A WHO médiaetikai irányelvei szerint az öngyilkosságról szóló híreket nem ajánlott vezető helyen közölni, részletezni az elkövetés módját, a helyszínt, az elkövető személyes adatait, fényképét, és találgatni az állítólagos okokat. Viszont jó, ha megjelenik preventív célú tájékoztatás, segítő üzenet és egy telefonszám. Nálunk ilyen a mobilról is ingyenesen hívható lelki elsősegély száma: 116-123.
|
Orosz Ildikó
Ezért, és egy másik cikkért (amely itt olvasható) 2015-ben Antistigma-díjat kaptam.
A díjjal az Ébredések Alapítvány azoknak az újságíróknak a munkáját ismeri el, akik hozzájárultak a pszichiátriai zavarokkal élőkkel szembeni előítéletek csökkentéséhez.
Fotó: Galló Rita
A cikk és a fotó a Magyar Narancsban jelent meg (2014/5).
A 40 évesen tuberkulózisban elhunyt Sándor Terézia apáca (a jobb oldali képen) döbbenetesen kifejező arca jórészt annak köszönhető, hogy csontjait a rugalmas rostok elpusztulása után visszamaradó, porral vegyült bőrmaradvány borítja. Mullagén (a múmia+kollagén szavakból) – próbálkozott állítólag egy bőgyógyász kolléga az elnevezés meghonosításával, mérsékelt sikerrel. A Vácon csak átutazó nővér szívét halála után szakszerűen kimetszették, vélhetőleg azért, hogy kívánsága szerint szülőhelyére hazatemessék – hisz a holttestet szállítani, hűtés híján nem lett volna higiénius. Mielőbb el kellett temetni.
