Fordításaim: Yalom-házaspár: Halálról és életről – videó

A Napfogyatkozás Egyesület Könyvbeszélgetések sorozatában a Yalom-házaspár közelmúltban megjelent, Halálról és életről című kötetéről beszélgettünk élő Facebook-adásban. Meghívónk: Singer Magdolna gyásztanácsadó, író. Béres Judit irodalomterapeutaként, én pedig a könyv fordítójaként vettem részt. Visszanézhető a poszt alján.

Őszinte, spontán beszélgetés volt, néha hallani lehet, ahogy a háttérben ketyeg egy óra. Tempus fugit, venit mors, repül az idő, a halál jő. Ahogy a fenti képen is látszik, a nehéz téma ellenére néha mosolygásra is volt ok. A 60 perces beszélgetésben szó esik arról, hogy:

    – Mennyiben más ez, mint a többi Yalom-könyv, és hogyan illik az életműbe?

    – Miként építette egymást emberileg és szakmailag a házaspár 65 év alatt?

    – Hogyan érdemes az elmenőnek búcsúznia? Hogyan ne hagyjuk magunk után maradékokat?

    – Miképpen segíhet a gyászfeldolgozásban a terápiás írás és a terápiás olvasás?

    – Miért fontos a betegségről, halálról való nyílt kommunikáció?

Aki még nem olvasta, annak előzetesen annyit, hogy ebben a könyvben Irvin D. Yalom, a neves amerikai pszichoterapeuta-író naplóírásába kezd feleségével felváltva, miután kiderül, hogy Marilyn súlyos beteg. Az idős házaspár megrendítő őszinteséggel tárja fel az utolsó hónapok történéseit, a búcsú fájdalmát, a halálra készülés érzelmi és gyakorlati nehézségeit, miközben visszatekintenek közösen eltöltött, gazdag életükre. Marilyn Yalom munkássága itthon kevésbé ismert, pedig jelentős irodalmár és tanszékvezető volt a Sanford Egyetemen. A könyv felénél a feleség meghal, és a férj kénytelen szembenézni a rászakadó veszteséggel és gyásszal. A videó a lenti képre kattintva nézhető:

Tovább olvasom

Fordításaim: Irvin D. Yalom: Úton önmagamhoz. Egy pszichoterapeuta emlékiratai (könyv)

„Ahogy közeledik a vég, egyre szűkülő körökben jutok vissza a kezdetekhez.”

Irvin D. Yalom ezúttal a saját életére tekint vissza, önmagát vizsgálja a terapeuta szemével. Mélyére néz azoknak az emberi kapcsolatoknak, amelyek hozzájárultak személyes és szakmai fejlődéséhez, beavat világszerte sikeres könyvei, például a Szerelemhóhér, az Amikor Nietzsche sírt vagy A Schopenhauer-terápia keletkezési körülményeibe. Bepillantást nyerhetünk terápiás és írói munkamódszerébe, s közben családja történetét is megismerjük.

Könyvében, mely szándékai szerint az utolsó (update: de végül mégsem lett az utolsó!), őszintén beszél halálfélelméről, az öregedés küzdelmes megéléséről. Az Úton önmagamhoz igazi ajándék az olvasónak: aki ezen az úton Yalom társául szegődik, annak a saját élete is új fénytörésbe kerülhet.

Fordította: Orosz Ildikó

Budapest, Park Könyvkiadó, 2019, 420 oldal, fotókkal illusztrált

Interjúm Irvin D. Yalommal itt olvasható. Egy másik Yalom-fordításomról: A magyar macska átkáról itt lehet olvasni. A Halálról és életről című, feleségével közösen írt könyvéről itt nézhető egy beszélgetés, amelyben részt vettem mint a könyv fordítója.

Orosz Ildikó

Tovább olvasom

Karrierváltásból jeles – Pályaelhagyók és újrakezdők régen és ma

A kisgyerek szerepjátékok sorában készül fel az életre, és minden gond nélkül változik át doktor néniből balerinává, aszfaltozóból űrhajóssá. Számára még minden foglalkozás egyformán értékes, és közöttük könnyű az átjárás. Felnőve már jóval nehezebb a váltás – de korántsem lehetetlen.

„Én katonai sikereimnek legnagyobb részét chemiai tanulmányaimnak, a búvárkodás révén szerzett értelmi fegyelmezettségemnek köszönöm… Chemiai tanulmányaim közben tanultam meg azt, hogy puszta okoskodásaiban, sőt megfigyeléseiben is mily sokféleképpen csalódhatik az ember a valóság felől: de egyúttal azt is megtanultam, miféle módon lehet csalódásait sikeresen ellenőrizni, így a valóság felismeréséhez biztosan eljutni” – ezeket a sorokat Görgey Artúr (balra) vetette papírra.

Kevéssé ismert, hogy a szabadságharc tábornoka és hadügyminisztere vegyész szeretett volna lenni, de apja katonai pályára kényszerítette. Az apa halála után rögvest félretette a kardot, és régi álmának megfelelően kémiát kezdett tanulni. Jelentős tudományos eredményeket ért el, előkelő folyóiratokban publikált, ám éppen akkor, amikor megpályázta a Műegyetem tanszékvezető professzori állását, a történelem közbeszólt. A szabadságharc után még közel hetven évig figyelemmel kísérte a kémia fejlődést, de tudományos karrierjét már nem folytathatta.

Változni, váltani

Az élet kisebb-nagyobb változások sorozata: összebútorozás, szétválás, új élet egy másik városban, másik országban. Gyermek születik, iskolába megy, kirepül. Váltunk parfümöt és nőgyógyászt, elvesztünk egy fontos embert, befogadunk egy gazdátlan kutyát. Előléptetnek, elbocsátanak, vállalkozunk, elegünk lesz. Egy jelentősebb váltás új világokat nyithat meg, más kapuk örökre bezárulhatnak.

 „Változni, váltani, megújulni – ez nagyon ősi, archaikus vágya az embernek. Életünk során folyamatosan változunk, de ritka az, aki igazán nagyon tud és mer váltani. Ennek hátterében az áll, hogy az ismert helyzet mindig ad egyfajta biztonságérzetet, amit nem szívesen hagyunk ott bizonytalanért, még akkor sem, ha a régi esetleg nem elégít ki tökéletesen. Van, aki könnyebben vált, van, aki nehezebben, ami részben alkat, részben a tanult minták, a szocializáció a függvénye” – mondja Szőke Katalin pszichológus (a képen jobbra). A karrierváltás hátterében számos tényező állhat, például a kiteljesedés vágya, gazdasági kényszer, magánéleti krízis vagy valamilyen trauma, például betegség.

Festőből diktátor, grófból taxisofőr

A világtörténelem bővelkedik olyan példákban, amikor valaki egészen máshonnan indult, mint ahová – saját akaratából, vagy a sors szeszélye folytán – megérkezett. Dávid király eredetileg pásztor volt, akit kedvezőtlen testalkata miatt nem engedtek harcolni, mégis Júdea egyik legnagyobb uralkodója lett. Nem mellékesen ügyesen bánt a hárfával, és ihletett zsoltárokat hagyományozott az utókorra. Csontváry patikussegéd volt, bár mindig festő akart lenni. A szimbolista költő, Arthur Rimbaud a nagy abbahagyók táborát erősíti: irodalmi karrierje mindössze huszonegy éves koráig tartott, ezután zsoldosnak állt a holland gyarmati seregbe, beutazta a világot, kávéval, bőrrel, fegyverrel kereskedett, és soha többé nem írt egy sort sem.

Nem minden pályamódosítással járt jól a világ. Hitler festőnek készült, akvarelljei ma is rendszeresen felbukkannak különböző aukciósházak kínálatában. Miután a bécsi Művészeti Akadémia kétszer is elutasította, képeslapokat gyártott, építkezéseken dolgozott segédmunkásként, és hajléktalanszállón is lakott. Csak amikor művészi ambíciói végképp megfeneklettek, próbált szerencsét a bajor hadseregben.

Ez a Hitler-akvarell 162 ezer dollárért kelt el egy árverésen 2014-ben.
1914-ben készült, a régi müncheni városházát ábrázolja.

A grúz Joszif Visszarionovics Dzsugasvilit pedig anyja komoly áldozatok árán papi szemináriumba íratta, de végül nem öltötte fel a reverendát, hanem Sztálinként csinált acélos karriert. Míg az ő csillaga felemelkedett, másoké leáldozott: az 1917-es forradalom után az orosz arisztokrácia életben maradt (és életképes) tagjai a legkülönbözőbb polgári foglalkozásokban kezdtek új életet – toposszá vált az orosz grófból lett párizsi taxisofőr esete.

Több lábon

Felmérések szerint a magyarok mobilitási hajlandósága rendkívül alacsony, pedig napjainkban egye nagyobb szükség lenne a munkaerő-piaci rugalmasságra. Kulcsszó az élethosszig tartó tanulás, és a több lábon állás. Professzionális tanácsadó cégek, személyi coach-ok segíti azokat, akik szabad választásukból, vagy kényszerűségből szakmát szeretnének váltani.

Juhos Andrea karriertanácsadó, a DBM Magyarország vezető partnere (a képen jobbra) szerint a karrierváltás ideális esetben folyamatosan valósul meg. „Akkor érdemes elkezdeni az orientálódást egy új terület felé, amikor az embernek biztos állása van, és jól érzi magát a bőrében, nem akkor, amikor már nyomás nehezedik rá, hogy váltson. Ha szeretnénk egy hobbit pénzkereső tevékenységre váltani, akkor erre alaposan fel kell készülni” – mondja a szakember. Ha valaki pénzügyi menedzserként érdeklődik az értékes szőnyegek iránt, érdemes elvégeznie egy ezzel kapcsolatos tanfolyamot, és mindent megtanulnia a szőnyegekkel kapcsolatban. Így könnyebben kezdhet bele, mondjuk; egy szőnyegbecsüs karrierbe, ha egyszer ehhez támad kedve vagy a szükség úgy hozza.

A szakember szerint egy komplett karrierváltás 2,5-3 évet vesz igénybe, ennyi idő alatt remélhető, hogy az új hivatásból körülbelül olyan szinten meg lehet élni, ahogy az előzőből. Ez természetesen rövidebb, ha valaki csak munkakört vált, például az értékesítésben eltöltött évek után marketing területen akar elhelyezkedni, és hosszabb, ha a korábbitól eltérő ágazatban próbál szerencsét. Egy új szakma megtanulása, egy önálló vállalkozás beindítása nem csak éveket vesz igénybe, de jelentős anyagi áldozattal is jár.

Juhos Andrea megrendelői főként olyan multinacionális vállalatok, amelyek személyre szabott álláskeresési tanácsadást biztosítanak jól teljesítő, önhibájukon kívül leépített alkalmazottaiknak. Ez az ún. outplacement gyakorlata, amely hazánkban is kezd meghonosodni, bár egyelőre inkább csak a nagy nemzetközi cégek engedhetik meg maguknak. Az elbocsátott alkalmazottak néhány hónaptól egy évig terjedő karriertanácsadási programon vehetnek részt, ahol minden téren segítik az átállásukat: a motivációk, vágyak feltérképezésétől az önéletrajz elkészítésén át egy esetleges új vállalkozás üzleti tervének megvitatásáig. Az elbocsátott közép- és felső vezetők nem ritkán tanácsadóként kezdenek dolgozni, megvásárolnak egy franchise-t, vagy létrehozzák egy külföldi cég magyar szervezetét, de volt már gyógyszercégtől elbocsátott értékesítési menedzser, aki biogazdálkodásba fogott Zalában, egy kisebb multi vezetője pedig saját pékséget nyitott.

Az életpálya mint patchwork

Érdekes, hogy míg a DBM statisztikái szerint a karrierváltás előtt állóknak az Egyesült Államokban körülbelül 30-35 százaléka, Európában pedig 20 százaléka gondolkodik önálló vállalkozás elindításában, addig Magyarországon ez az arány mindössze 2 százalék. Ennek részben történelmi okai vannak: itt negyven éven át nem létezett vállalkozói kultúra; egy másik ok pedig a kedvezőtlen adózási rendszerben keresendő. Emellett a magyarok többségének csekély a vállalkozói létformához szükséges bizonytalanság-tűrő képessége, ezért szívesebben marad alkalmazotti státuszban.

Pedig ma már nagyon ritka, hogy valaki elszegődik egy vállalathoz, és onnan megy nyugdíjba. Egyre inkább a rugalmas foglalkoztatás a cél, az életpálya pedig gyakran nem a megszokott módon építkezik, hanem olyan, mint egy patchwork: az ember néhány évet eltölt egy helyen, aztán vált, kipróbálja magát külföldön, visszajön, gyereket szül, megtanul egy új szakmát, és így tovább. Juhos Andrea szerint mindenki profitál abból, ha a munkavállaló időről-időre vált: kipróbálja magát alkalmazottként és vállalkozóként, külföldön és belföldön, a közszférában, a versenyszférában és a civileknél.

Ifjan Humphrey Bogart mellett színészkedett az Egyesült Államok 40. elnöke, Ronald Reagan.

A karriertanácsadó öt legfontosabb kérdése

1.    Mi volt eddigi szakmai karrierjének 3 legemlékezetesebb pillanata, és miért? Ez a kérdés arra ösztönzi a karrierváltásban gondolkodót, hogy megfogalmazza saját magának azokat a feladatokat, projekteket, leírja a környezetet, a szervezetet, ahol leginkább ki tudta bontakoztatni képességeit és ahol a legjobban érezte magát.
2.   Mi az az öt dolog, amire a legbüszkébb a szakmai életében, és mi tette ezeket lehetővé? A sikertörténetek, az eredmények felsorolása nagyban segíti a résztvevőt abban, hogy ezek révén pontosítsa magában erősségeit, kiemelkedő képességeit és kompetenciáit.  Ezekre építve fogalmazhat meg magának egy jövőképet.
3.    Jelenlegi tevékenységei, feladatai közül melyeket szeretne a jövőben is végezni és mit szeretne mindenképp abbahagyni? Ez a kérdés abban segít, hogy mindketten lássuk: nagy karrier váltásra készül-e az illető vagy csak inkább valamilyen más közeget, részben más feladatokat képzel-e el magának.
4.    Ha egyáltalán nem volna szüksége pénzre, hogyan és mivel töltené az idejét? Ebből a kérdésből a vágyakról, a szenvedéllyel és kedvvel végzett tevékenységekről kap képet a tanácsadó.
5.    Képzelje el magát 5 év múlva, egy Ön számára ideális környezetben.  Hol van, mit lát, ki van Ön körül, milyen tevékenységeket végez? A pszichológia gyakran használja a vizualizáció eszközét: a beszélgetőtársat arra kérjük, képzelje el álmai megvalósulását.  Ez a kérdés abban segíti a karrierváltót, hogy megfogalmazza magának, mit is szeretne valójában.

Bye-bye, multi!

Az utóbbi években egyre több példát látunk arra, hogy sikeres vezetők otthagyják a nagyvállalatokat. Azok, akik a rendszerváltás után nagyobb, jellemzően multinacionális cégekhez szegődtek, és gyorsan vezető pozíciókba kerültek, 15-20 év elteltével már nem ritkán vágynak valami újra, miközben nincs továbblépési lehetőségük. Ennek a generációnak a tagjai közt nem ritka motivációvesztés, a kiégés. A nagyvállalatokat elhagyók egy része önálló vállalkozásba kezd korábbi területén, más része elsajátít egy régen vágyott új szakmát, és egyre vonzóbb terep a lassan felnőtt korba lépő hazai civil szféra is.

Molnár Attila, a Bátor Tábor ügyvezetője tizenöt évig multinacionális nagyvállalatoknál töltött be nemzetközi vezetői pozíciókat, majd 2010-ben új kihívásokra vágyva csatlakozott az alapítványhoz. Ma tapasztalatát a daganatos és krónikusan beteg gyermeket élményterápiája érdekében hasznosítja. Fontos volt számára, hogy az alapítvány célkitűzése szerint éppen olyan professzionális szervezetként működik, mint egy nagyvállalat, csak a cél nem a profit, hanem egy nemes ügy. 

16 és 50+ között

Egy közelmúltban készült kutatás során 51, jelentős karrierváltáson átment vezetővel készítettek életút interjút. Megkülönböztették a multinacionális cégeket elhagyókat, a multikba lépőket, az eredeti szakmájukhoz visszatérőket, az „ugrálókat”, a civil szférába váltókat és a civil szférát elhagyókat (Karrierváltók kutatás 2007-2009).  Kimutatták, hogy a váltások gyakran magánéleti eseményhez, illetve jellemző életszakaszokhoz köthetőek. A 16–25 évesek még keresik a nekik való pályát, ilyenkor a váltás oka többnyire az, ha valaki nem tanulhatja a vágyott szakmát vagy nem tud elhelyezkedni. Előfordul, hogy elhagyják a szülői nyomásra vagy tiszteletből választott szakmát. Érdemes megemlíteni, különösen idén, az Önkéntesség Európai Évében: külföldön bevett gyakorlat, hogy a fiatalok a középiskola után, az egyetem előtt egy ideig – jellemzően egy évig – önkéntes munkát vállalnak. Ez jelentősen csökkenti a karrierbizonytalanságot, vagyis annak valószínűségét, hogy valaki a továbbtanulásnál rosszul dönt. A fiatal pályaelhagyók problémája nem csak személyes ügy: jelentős terhet ró a társadalomra képzésük, átképzésük.

A 25-30 évesek legtöbbször kiábrándulásból startolnak át másik vágányra, 30 és 35 év között pedig a magánéleti krízis kerül előtérbe. A karrierváltás szempontjából kiemelt időszak a 35-40 éves kor, az életpálya-középi válság ideje, amikor a legtöbb váltás történik, különösen a multikat elhagyó vezetők körében. Az újra, másra vágyó menedzsernek ekkor már van elég pénze és kapcsolati tőkéje egy kiugráshoz, de elege van a mókuskerékből és fél, hogy később nehezebb dolga lesz. Ebben az életszakaszban fontos motiváció a perspektívakeresés és a függetlenség iránti vágy. Negyven-ötven éves korban zárulnak a karrierívek, de még nem késő belevágni egy régen áhított szakmába.

A kiégés persze nem csak a felsővezetőket sújthatja, hanem nagyon gyakran a szociális munkásokat, a tanárokat és a segítő szakmákban dolgozókat is – nem ritka, hogy ők is lemerülnek és pályaelhagyók lesznek, akár úgy, hogy a „kiugrókkal” ellentétes folyamatban belépnek az üzleti szférába.

Arthur Rimbaud, pályaelhagyó szimbolista költő.
21 évesen letette a lantot, zsoldos, majd kávé- és fegyverkereskedő vált belőle.

Sosem késő

Ma is tartja magát az a nézet, hogy legalább hétévente munkahelyet kell váltani, mert az frissen tartja a szellemet. Szőke Katalin pszichológus szerint a többszörös karrierváltás nem jelent problémát, ha organikusan következik a személyiség fejlődéséből, az igények, motivációk változásából. Az azonban mindenképpen sérült vagy bizonytalan személyiségre vall, ha valaki minduntalan valami újba fog, de semmi sem tudja tartósan kielégíteni.

Kutatások alapján a férfiakat gyakrabban vezérlik egzisztenciális, érvényesülési okok, a nőket pedig a munka és magánélet összeegyeztetésének nehézsége készteti váltásra. Juhos Andrea szerint annak ellenére, hogy a nők inkább a biztonságra szocializálódtak, mégis jobban tűrik a karrierváltással járó nehézségeket, mint a férfiak. Könnyebben meg tudják osztani aggodalmaikat családjukkal, barátaikkal, és bátrabban kérnek szakmai segítséget is. A nők számára a gyermekszülés időszaka jó alkalom lehet a tanulásra, és egy esetleges váltás előkészítésére is. A kismamák egy része már a gyerekvállalás idén belevág bizonyos – olykor csak átmenetinek tekintett – tevékenységekbe, például a természetgyógyászat, a multi-level marketing (Amway és társai) vagy akár a babaruha-kereskedés területén.

Tőlünk nyugatra természetes, hogy az emberek nyugdíjasként is aktív, tartalmas életet élnek, képesek váltani és kiteljesedni különböző hobbikban. Amerikában senki nem lepődik meg, ha valaki 70 évesen beül az iskolapadba, hogy megtanuljon valamit, amire korábban nem jutott ideje. Nálunk sajnos még mindig általános, hogy aki kilép a munkaerő-piacról, azt az egész társadalom „leírja”. Mindannyiunk felelőssége, hogy az új élet lehetősége idős korban se vesszen el.

A munka szerencsés esetben nem pusztán pénzkereset, hanem az önmegvalósítás eszköze és örömforrás. Ha nem így érzünk, akkor mindenképpen érdemes elgondolkoznunk, hogy a megfelelő irányba tartunk-e. A sikeres karrierváltás alapja az érdeklődés, a nyitottság, az önbizalom, és a hit abban, amit csinálni szeretnénk.

Orosz Ildikó

Kiből lesz a cserebogár?

• Gautama Sziddhárta királyfi huszonkilenc évesen döntötte el, hogy otthagyja kényelmesen kipárnázott életét, feleségét és gyermekét, hogy az igazság keresésének szentelje magát. Hat év múlva megvilágosodott, és kiérdemelte a Buddha nevet. 

• Állástalan tanárként álmodta meg Harry Potter figuráját J. K. Rowling, Bartos Erika pedig építészből vált a legismertebb hazai gyerekkönyv-íróvá. 

• Joseph Conrad, a lengyel születésű angol író húsz évig tengerészként kereste a kenyerét, majd otthagyta a nagy kékséget, leült az íróasztalhoz és remekműveket alkotott. Az írás mellett az orvoslást is magas fokon művelte Németh László, Csáth Géza, Csehov és Bulgakov. 

• Humprey Bogart mellől, a filmvászonról katapultált az Egyesült Államok elnöki székébe Ronald Reagan. 

• Az írás mellett az orvoslást is magas fokon művelte Csehov és Bugakov; Ljudmila Ulickaját viszont politikai okokból bocsátották el genetikusi állásából, ahová többé nem térhetett vissza.

• Pataki Ági, Magyarország első szupermodellje, a Fabulon arca, sikeres üzletasszony lett: előbb divatüzletet nyitott, ma pedig filmproducer.  

• Nem hagyta abba a zenélést Grandpierre Attila asztrofizikus, aki két és fél évtizeden át volt a Vágtázó Halottkémek frontembere.  

• Méhes Marietta, a 80-as évek underground énekesnője, az Eszkimó asszony fázik főhőse, ma New York-ban él, webdesignnal, grafikával foglalkozik. 

• Herendi Gábor filmrendező sikeres fogorvosból lett először reklámszakember. Még kreatív igazgatóként is kezelte a pácienseit, végül teljesen átállt a reklámra, majd a filmezésre.

• Képzőművészként végzett Szabó Győző. A színészetet formálisan sohasem tanulta.

• Tóth Krisztina költő, író sokáig ólomüveg ablakok készítéséből teremtette meg alkotói szabadsága anyagi feltételeit, és ma is ez a legfőbb hobbija. 

• Egy ideig párhuzamosan működött idegsebészként és XyberWolf néven techno dj-ként, de végül maradt az emberéletek mentésénél Dr. Farkas István. 

Lelki út önmagunkhoz

• Baritz Sarolta a kilencvenes évek közepén a Pepsi kereskedelem-fejlesztési menedzsereként dolgozott. Édesanyja elvesztése után úgy érezte, át kell gondolnia élete értelmét. Felismerve igazi hivatását, szerzetesnő lett belőle. Laura nővér úgy érzi, jól döntött, amihez bizonyára hozzájárul, hogy eredeti szakmájával nem szakított teljesen: rendszeresen publikál és ad elő keresztény elvek mentén kidolgozott, nem a haszonra, hanem az értékekre építő közgazdaságtani témákban. 

• Bábel Gabriella, a Microsoft telekommunikációs szektor kiemelt ügyfelekért felelős vezetője 32 évesen tett karrierjében egy két és fél éves kitérőt. Az útkeresés része volt többek közt a spanyolországi zarándoklat, az El Camino és egy külföldi magánéleti kanyar is. 

Orosz Ildikó

A cikk a Stahl magazinban jelent meg (2011. tavasz)

Fotók: felvi.hu (4), whitehouse.gov (5)  

Tovább olvasom

„Olló, gyógyszer, szemüveg” – Bertók László: Valahol, valami

Bertók László irányzatokkal és kortársi törekvésekkel nehezen rokonítható, öntörvényű költői pályájának egyik jellegzetessége az állandó megújulásra való képesség. Az elmúlt évtizedekben többször is átrendeződött ez a líra, új motívumok, beszédmódok és formák jelentek meg benne, hogy néha minden folytatás nélkül elhamvadjanak, máskor meg hosszú évek költői bíbelődésének tárgyává váljanak – írtam a Valahol, valami kötet megjelenésekor, és ez tulajdonképpen ma is igaz. Recenzió a győri Műhely folyóiratból, annak apropóján, hogy Bertók Lászlót 2018-ban Prima Primissima-díjra jelölték. 

Bertók egyik legradikálisabb költői megújulásnak a szonettkorszak lezárása után lehettünk tanúi. A Három az ötödiken kötet jelentős teljesítmény, valójában költői tett volt. Bertók kilenc év alatt a végsőkig feszítette a forma maga szabta határait, szinte szétírta a szonettet, miközben a forma legalább ilyen intenzitással vette birtokba őt. A korszak lezárása óta immár a harmadik kötet jelenik meg.

A Valahol, valami különösen jól szemlélteti a bertóki megújulás dinamikáját. Három ciklusa közül az első mintegy visszacsatol a megelőző kötetekhez, a második tapogatózásként, útkereséseként fogható fel, a harmadik pedig egy új hang megtalálásának a dokumentuma (persze jó érzékkel elrendezett kötetkompozíció ez, nem kronológia).

Az első ciklus, a Lyukas korsó az utolsó két könyv világának a meghosszabbítása. Mintha a Deszkatavasz zaklatott, néha túlságosan is meghökkentő képzettársításai a Februári kés letisztult hangján szólnának itt. A rideg, a Deszkatavaszból kölcsönzött szóval „fémízű” tárgyak és szokatlan asszociációk már az első sorokban megjelennek: „Maréknyi vékony huzal, /  kusza vonalas grafika, idegvezeték, tél, / elnagyolt táj. Fejmagasságban / kalauz röpül végig a kocsin” (Táj).

Másutt a régi nyarak ízét a jelen hóesésével összeöltő fura szerkezettel a „lekvárvarrógéppel” találkozunk. Nyomasztó, idegenszerű holmikkal zsúfolt világ rajzolódik ki, amely a tudat szürreális tájképeire emlékeztet Chirico, Dalí stílusában (Golyó, Zsombék, Holnapra, Tű). Az alapélmény az idő múlása, mely ebben a ciklusban tragikus tapasztalatként jelenik meg. A lírai én egész lényével megéli a időt a Homokóra című versben, ahol a test válik időmérővé:

Vizes homok. Először az agyában.

Az agy alsó, hátsó részében. Aztán

a nyakában, a vállában, a karjaiban.

Ahogy megszorul, lefolyik, nehezedik

a lábaiban. Ahogy hirtelen

megfordítja valaki, s csorogni kezd

visszafelé. (…)

Érdemes megfigyelni két régebbről ismert Bertók-motívum átértelmeződését az idő függvényében. A Mintha maga is című versben egy régi játszma megfáradt szereplőiként, menthetetlenül összenőve – talán ugyanazon lírai személyiség két oldalaként? – jelenik meg üldöző és üldözött: „Valaha vaktában lőtt, s úgyszólván / véletlenül esett el egy-egy. (…) Most / ott áll veled szemben, látni ahogy / vacakol, körülményeskedik, / rád emeli, elvéti, leereszti.” Mintha az egész pályát végigkísérő félelem- és fenyegetettség-érzés törne meg ennek a talányos vadásznak a figurájában. A másik motívum az „arrébb tenni” mozzanata, ami többször felbukkan az életműben, de most a könyv egyik legszebb darabjának versszervező elemévé is válik. A Kék a változás, a változtatás nehézségét verseli meg, azt, hogy idővel egyre nehezebb a dolgokat egyszerűen csak arrébb tenni (N.b.: Külön tanulmányt érdemelne a pakolás, rakosgatás, összerakás, arrébb tevés motívumainak vizsgálata Bertóknál).

Az első rész sötét tónusával kontrasztban a második ciklus könnyedebb, kísérletező kedvről árulkodik. A címhez hűen, mint Felhőből a hold bukkanak elő limerickek, hangzójátékok és alkalmi versek, de ebben a ciklusban kaptak helyet a régebben felfedezett haikuk is. A háromkák, ahogyan Bertók a saját képére formált, rímes-hangsúlyos japán formát nevezni szereti, több ágon rokonai a szonetteknek. Először azért, mivel ez a kötött forma is nagy fegyelmet, és számolást igényel.

Érdekes, hogy míg a Három az ötödiken kötethez a megszokottól eltérő számszimbolika kapcsolódott (vö. a 243-as szám, mint az elsőre értelmezhetetlennek tűnő teljesség), addig a bertóki számmisztika az utóbbi években klasszicizálódni látszik. A Februári kés óta Bertók az ötödik hatványnál egyszerűbb matematikai műveletekben gondolkodik, de továbbra is a hármas számra épít. Az újabb könyvek három ciklusa és a 18 verset tartalmazó ciklusok esetenkénti belső hármas tagolódása mellett a számszimbolika leginkább mégis a háromsoros haikukban folytatódik, melyeket Bertók eleve kilences csoportokba rendez.  Utóbbi két kötetébe kilenc-kilenc ilyen „fürt” került bele, és valószínű, hogy újabb darabok is készülnek.

Másrészt a haikuk azoknak a szonetteknek a hagyományát folytatják, amelyek apró hétköznapi eseményekből indítottak. Az évszakok témájára felfűzött háromkákban a vershelyzet jellemzően egy fűnyírás, hóesés, madáretetés: „Virágot ültet. / Színt, formát, illatot ír / néma betűknek.” (Bokor). A Bertók-líra mindig közel állt a természethez – „Én azelőtt fák és füvek, / végtelen voltam, kapcsolat” írta egy régi szonettben –, azonban a transzcendentális természetfelfogás helyett most az önmagukra mutató természeti képek dominálnak, a médium-költő szerep ellenében az ásóval, kapával és hangyákkal bizalmas viszonyban lévő, kertjében prücskörésző (pásztor-)költő képe kerekedik felül.

A harmadik ciklus, a Köszönni kellene a legújabb költői hang kiteljesítése. Az eddig leginkább csak Bertók lírai naplójából (Dongó a szobában, 1998. ) ismert személyesség, az önfeltárulkozás, a folyamatos reflexió versei ezek. Noha mindig jelen volt az életműben az önreflexió, eddig többnyire a költői tevékenységgel számot vető, ars poetica-szerű megszólalásokkal találkoztunk. Most viszont beemelődnek a mindennapok apró-cseprő ügyei és nyavalyái, szüntelen tevés-vevésben képeződik le a világ. Ennek megfelelően felerősödik az önirónia hangja:

Toporog, sziszeg, előre-hátra

húzogatja a bevásárlókocsit, jobbra-

balra tekintget, s ha valamelyik

szomszédos pénztárnál rövidebb

vagy rövidebbnek látszó a sor,

rögtön kivág, átgurul (…)  (Mintha az élete)

A meghatározó élmény továbbra is az idő múlása, a korosodás tapasztalata, de az idő most nem annyira tragikus, mint inkább zavarba ejtő tény, olyan új dimenzió, ami a megszokott koordinátákat is elbizonytalanítja: „Képtelen visszaemlékezni rá, hogy bedobta-e / tegnap a levelet, amit a garázsba menet / magához vett, hogy a postaládába bedobja.” (Agyából a levél). Az új költői nyelv jellegzetes szavai a vacakolás, kecmergés, bosszankodás, nyelvtani képzője a gyakorítás: számolgat, mondogat, köszönget, kapcsolgat, több tucat ilyen tétova igeformával találkozhatunk. Megszaporodnak a kérdő- és zárójelek, és jellemző alakzatok a kanyargó listák apró-cseprő tárgyakról, részletező leírások rutintevékenységekről, gépiessé vált mozdulatokról. „Fogpiszkáló, olló, gyógyszer, szemüveg / zsebrádió, radír, telefon, levelek,  s persze / ceruzák, tollak, papírok” (Ó, ennivaló szörnyetegeim).

A látszólagos dilik, bogarak, listák mögött valójában a rend, valamiféle rendszer, szabályszerűség megtalálásának a vágya áll. Bertók költészetében alapvető kérdés egy ilyen képlet megtalálása, mint a lírai személyiség széthullásának egyedüli alternatívája. Korábban a szonett, ez a Parti Nagy kifejezésével élve „belül tág jambikus kaloda” tartotta egyben a tudatot: „csak találd meg a rímeit / s az utolsó szóig kitarts // a többi tégla meg habarcs / mély lélegzet aprócska hit” (Ahogy botorkálsz magadig). Most pedig ugyanilyen elszántsággal kapaszkodik a hétköznapok apróságaiba.

A megszokott tárgyak, tevékenységek olyan mintázatot alkotnak, amire lehet támaszkodni. Ezért retteg attól, hogy megbotlik, hogy kiloccsan a tej, hogy nem dobja be a levelet, ezért fél, hogy a padláson kutakodva a megszokott tárgyak, ismerős zugok közt:

(…) nem veri-e meg az ajtóval szemben

porosodó dobokat hirtelen valaki (a kamaszkor

szelleme? a kaszás?), kigyullad-e a kezében

szorongatott zseblámpa (…)

A napi rutinból való kizökkenés maga lenne a kizökkenő idő: „Úgy érzi, meghal, pedig csak / ott felejti az aprót” (Apró).

Érdekes lenne összehasonlítani, hogy a Bertók-líra új személyessége mennyiben tér el a kortárs Tandori „személyiségkultuszától”. Úgy tűnik, a bertóki személyesség nem csak öniróniával, de egy kis elégedetlenséggel is vegyül, a napi a szöszmötölés elfecsérelt időnek tetszik. „Többnyire az ilyen helyeken, helyzetekben / múlt el az élete, veszett el a <nagy mű>” (Mintha az élete), és: „Miért takarod le, akarod elzárni /(magad elől is) (…) ha körülírsz, / lefetyelsz az egyenes beszéd helyett” (Jót is akarhat).

A bertóki személyesség hátterében a lírai én többszörös megújulásának, építésének hosszú története áll. Az ív anagy egésztől az apró részletek, a grandiózus látomásoktól a szemüvegkeresgélése felé húzódik. A legújabb kötet szép foglalata a poétikai hangsúlyok szüntelen eltolódásának, a különböző irányból ugyanabba a pontba mutató költői törekvéseknek, bizonyság arra, hogy Bertóknak mindig vannak újabb poétikai tartalékai.

Magvető Kiadó, 2003.

Orosz Ildikó

A cikk a Műhely folyóiratban jelent meg (2003/4).
Fotó: Magvető kiadó honlapja

Tovább olvasom

Esténként Batman – Három ifjúságinovella-antológia

Még öt-hat évvel ezelőtt is az volt az uralkodó nézet, hogy a novella halott, aki egyáltalán még vásárol könyvet, annak vaskos regényekre fáj a foga. Azóta viszont, főleg a közösségi média hatására, annyira megváltoztak az olvasási szokások, hogy ismét kelendővé vált a rövid történet, különösen az ifjúsági korosztályban. Amikor generációk nőnek fel úgy, hogy az agyuk a képcunami közepette legföljebb tweetnyi szövegmennyiségre huzalozott, a novella, úgy tűnik, kap még egy utolsó esélyt.

A tematikus antológiák logisztikailag is könnyen elkészülnek: a szerzők egymással párhuzamosan írhatják (vagy ha mázlijuk van, találnak egy témába vágó, félbemaradt regényt a fiókban), a szerkesztők, tördelők is egyszerre dolgozhatnak, és minden szerző hozza magával az olvasótáborát.

Budapest OFF – Kortárs novellák

Vállaltan urbánus antológia, amelynek különféle budapesti helyszínek adják a gerincét Újlipóciától a Belvároson át Pasarétig és Pest­erzsébetig. Ha csak annyit mondanánk róla, hogy helyet kapott benne egy kiváló Időfutár spin-off Tasnádi Istvántól, amely a kies Rákospalotán játszódik, már lenne egy masszív olvasóbázisa – különösen most, amikor rajongók ezrei estek transzba, mert feltámadt és hetedik kötetét morzsolgatja az egyszer már lezárult Gimesi–Jeli–Tasnádi–Vészits-sorozat.

De jóval több ennél a Budapest OFF, hiszen tizenhárom ismert szerző írt bele változatos, de egyenletesen erős műveket: fanyar bohózatot, komor disztópiát, megható drámát. Emlékszünk még, ugye, arra a pesti fiatalemberre, aki azzal került be a sajtóba, hogy esténként Batman-jelmezt húz, és segít a Belvárosban a bajbajutottakon? Berg Judit magasra nőtt tinilány hőse is hasonlóképpen teremti meg a saját mítoszát ismeretleneknek nyújtott apró jócselekedetekkel. Dániel András főszereplője végigjárja első szerelmének helyszíneit a Városligetben – ahogy a kapcsolat is fájdalmasan hirtelen szakadt meg, úgy a romba döntött Liget végnapjait is vele gyászolhatjuk. Kertész Erzsi az Astoriánál, a régi városfal mentén nyit időkaput a múlt századba, Kalapos Éva Veronika csellengő ferencvárosi, Kiss Tibor Noé kulcsos Wekerle-telepi fiatalokról ad emlékezetes pillanatképet. A város néhol mint fakó díszlet, másutt mint karakteres, lakóinak életét alapvetően meghatározó tér jelenik meg, így együtt, Kárpáti Tibor illusztrációival karöltve rajzolja ki ezt a szeretve gyűlölt metropoliszt. Ami azt illeti, jöhetne még egy kötet a nagy kimaradókkal, a Tabántól Kőbányán át Cinkotáig.

(Tilos az Á, 2018, 227 oldal, 2990 Ft)

2050 – Ifjúsági novellák a jövőről

„A nyári szünet első hetében közöltem a szüleimmel, hogy beperelem őket” – így kezdődik az egyik legfordulatosabb történet (Moskát Anita: Gumicukorszív), amelynek narrátora azt hányja szülei szemére, hogy többrendbeli kép-, hang- és illatfelvételeket osztottak meg róla gyerekkorában az engedélye nélkül; továbbá a rózsaszín ruhák és az állandó balettoktatás révén gendersztereotip neveltetésben részesítették. Hogy a dolog ne legyen olyan egyszerű, az apa már nem valós mivoltában, hanem az életbeli tulajdonságai alapján generált digitális „szellem” formájában gyakorolja gondviselői szerepét. A többi novella központi témája is az elidegenedés, az élhetetlen környezet, a retinába ültetett csipek és humanoid robotok térnyerése, és sok minden más, ami ismerős lehet például a Black Mirror című kultikus brit tévésorozatból.

Néhány ismert író mellett többségében ismeretlen szerzők teszik le itt a névjegyüket, nem is rosszul. A kiadó pályázat útján választotta ki őket – akárcsak az antológia két éve megjelent párdarabja, az Év Gyermekkönyve díjat nyert Jelen! esetében. Az a kötet a fiatalok aktuális helyzetéről adott emlékezetes körképet (és nem mellesleg ez nyitotta meg nálunk a kortárs ifjúságinovella-antológiák sorát); a mostani kötet hívószava pedig egy elvileg futurisztikus évszám: 2050. Ha nekünk, múlt századiaknak durván hangzik is, a kettes születési évszámú célközönség számára nem az. Vagy mégis? Látva a technológiai változások sebességét, a legmerészebb jövőkutató sem mondhatja meg, mit hozhat a következő 32 év. Meglehet, az itt vizionált, igencsak hátborzongató történetek közel járnak majd a valósághoz – de még ha mindezt megúsznánk is, tuti, hogy beleveszünk a room tour és az unboxing videók elképesztő tengerébe. Azért egy kis humor jól jött volna legalább itt-ott – még szerencse, hogy Lackfi Jánosra mindig lehet számítani.

(Móra/József Attila Kör, 2018, 222 oldal, 2499 Ft)

Szakítós – Novellák, életek, könnyek

Ez is „párdarab”, a tavaly megjelent Az első című antológia folytatása: míg előbbi az első szex témáját boncolgatta, addig most a szükségszerű vég kerül terítékre. A szakítás kétségkívül hálátlanabb topik, s mert kimenetele jobbára ismert, már az indulásnál ott kísért e kötet felett az egyhangúság veszélye. Szerencsére a húsz szerző (akik közt van ifjúsági, szép- és bulváríró is) nem korlátozta magát a párkapcsolatokra, szakítani lehet például egy gyerekkori baráttal is, akivel nem találjuk a régi összhangot, vagy egy ígéretes kézilabdás karrierrel, ha az edző porig alázza a játékosokat.

A leginvenciózusabban Dragomán György egyperces etűdökből álló írásfüzére mutatja meg, milyen sokféle groteszk pillanat adódhat az életben – a szerszámait ottfelejtő, örökre eltűnő kéményseprőtől a klasszikus „lemegyek gyufáért” típusú lelépésig –, amelyek mindegyike arra a mondatra fut ki: „soha többé nem láttuk egymást”. Ez a változatosság az, ami menti a kötetet, amely azonban a kamasz célközönség szempontjából gyaníthatóan még így is érdektelenségbe fúl. Túl sok a „középkorú narrátor a jelenből visszatekint fiatalságára” alaphelyzetű nosztalgiázó vagy didaktikus szöveg, miközben elvétve jelenik meg a mai kamaszok életstílusa, nyelve, tárgyi kultúrája. A végeredmény meglehetősen vegyes, de általánosságban azt lehet mondani, hogy a szakítás témája nem ihlette meg maradandóan a szerzőket – meglehet, az alapanyag inkább a költők asztalára kívánkozik.

(Menő Könyvek, 2018, 374 oldal, 2990 Ft)

Orosz Ildikó

A cikk eredetileg a Magyar Narancsban jelent meg (2018/36).

Tovább olvasom

„Nem félek az önfeltárulkozástól” – Interjú Irvin D. Yalom pszichiáterrel

Napjaink egyik legnagyobb hatású pszichiátere jóval nyolcvanon túl is töretlenül dolgozik: délelőttönként ír, délután pácienseket fogad. Legendás szemináriumain generációk nőttek fel, népszerű művein keresztül pedig bárki bepillanthat a pszichoterápia kulisszái mögé. Exkluzív interjú (Megjegyzés: az interjú 2014-ben készült - O. I.)

Az ön neve összefonódik az egzisztenciális pszichológiai irányzattal, melynek lényege, hogy szembe kell néznünk az emberi élet végességével és a végső pillanat magányával. Elég erre egy emberöltő?

Irving D. Yalom: Fontos, hogy elfogadjuk a halandóságunkat, ami az emberi lét meghatározó mozzanata, de érthető, ha ez szorongással tölt el. Valamennyire mindannyian tisztában vagyunk az élet végességével, ám a páciensek egy részét ez olyan fokú rettegéssel tölti el, hogy képtelen felszabadultan élni a hétköznapokban. Első körben persze magának a terapeutának kell egyenesbe jönnie ezekkel a kérdésekkel, hogy nyíltan beszélhessen róluk és valóban tudjon segíteni.

Yalom: "A pszichoterápiában nem gyógyításról, hanem fejlődésről, előrelépésről beszélünk"

Módszerének kulcsa, hogy a terapeuta mélyen elköteleződik a páciens iránt a terápiás folyamatban és a felé irányuló érzéseit is megosztja vele. Ez a maga korában újszerűnek számított – mennyire elfogadott ma?

Már előttem is sokan hangsúlyozták, hogy a terápiás folyamatban a legfontosabb a terápiás kapcsolat minősége, ez Carl Rogers megközelítésében is alapvető. A pályám elején magam is jártam klasszikus, hosszú freudi analízisbe, melynek során a terapeuta sokkal rejtőzködőbb és kizárólag értelmezéseket ad. Úgy éreztem, ez a pszichoterápiás modell nem megfelelő, nyíltabb viszonyulás szükséges. Szerintem ma már nemigen használják a régi, szigorúan távolságtartó megközelítést.

Műveiben megosztja az olvasóval legbelsőbb érzéseit, gondolatait, terapeutaként és emberként is. Soha nem félt attól, hogy kiszolgáltatja magát?

A pályán kezdetén csoportterapeutaként szereztem gyakorlatot, ott tanultam meg, hogy a terapeuta egyszerre résztvevője és megfigyelője a folyamatoknak. Ekkor érlelődött meg bennem, hogy a terapeutának maximálisan el kell köteleződnie. Ott legbelül mindannyian csak emberek vagyunk, ezért a munkámban soha nem félek az önfeltárulkozástól. Ez természetesen nem jelenti, hogy a legsötétebb titkaimat is kiteregetem, de azt feltétlenül, hogy nyíltan megosztom a pácienssel az adott helyzetben megélt érzéseimet.

Első könyvét Minden nappal közelebb címmel egykori páciensével, álnéven Ginny Elkinnel közösen írta. Hogyan tekint rá negyven év távlatából?

Ez volt az első munkám, amelyben igazán el tudtam engedni magam. Az írás során megadtam magamnak azt a szabadságot, hogy ne akarjak megfelelni semmilyen szakmai vagy akadémiai elvárásnak. Úgyhogy végeredményben innen eredeztethető az írói felszabadulásom.

Két magyar vonatkozású műve is van, A magyar macska átka címadó novellája, és a holokauszt témájú kis könyv, a Szólok a rendőrnek. Milyen kötődése van Magyarországhoz?

A kötődésem annyi, hogy egy nagyon közeli barátom, Robert L. Brent Magyarországról származott. Az orvosegyetemen ismerkedtünk meg és életre szóló barátságot kötöttünk. Rengeteget mesélt a múltjáról és az önök országáról. Végül együtt írtuk meg életének és kettőnk barátságának történetét Szólok a rendőrnek című könyvben.

Csoportterápiáról szóló könyveit világszerte használják gyakorló és leendő szakemberek. A csoportterápia nálunk közel sem olyan elterjedt, mint Amerikában. Miben rejlik a csoport ereje?

Lehetőséget ad a tagok számára, hogy megértsék és fejlesszék a másokhoz fűződő kapcsolataikat. Rengeteg ember jön terápiába azért, mert képtelen a tartós kapcsolatok kialakítására és fenntartására. A csoportban a tagok teljes mértékben a másik hat-hét ember felé irányuló érzéseik és tetteik megértésének szentelik magukat. Mindenkinek ez a feladata, ezért a csoport intenzíven fókuszál az "itt és most"-ra. Feltételezzük, hogy azok a problémák, amelyeket a személy a világban a másokhoz fűződő kapcsolatában megtapasztal, a csoporton belül is tükröződnek. Így a csoport rendkívül hatékony eszköze a változásnak, változtatásnak.

Október elején mutatták be Zürichben a Yalom's Cure (Yalom gyógyítása) című életrajzi filmjét. Mit tudhatunk róla?

A svájci Sabine Gisiger három évvel ezelőtt keresett meg, hogy készítsünk közösen filmet. Ismertem egy korábbi, kiváló munkáját, ezért igent mondtam. Azelőtt már egy francia rendezőnő is szeretett volna velem forgatni, de a folyamat forráshiány miatt elakadt. Mire ismét jelentkezett, már belekezdtük a Yalom's Cure készítésébe. Meg kell mondjam, a cím nem az én ötletem, és számomra elég furcsán hat. A pszichoterápiában nem gyógyításról, hanem fejlődésről, előrelépésről, gyarapodásról beszélünk.

Milyen lesz ön szerint a jövő pszichoterápiája, hisz a Skype-on történő analízisben?

Kezdetben nagyon szkeptikusan álltam a Skype-on keresztüli terápiához, úgy éreztem, a terápiás kapcsolat így sokkal kevésbé valóságos és intim. Aztán megkeresett egy páciens, aki a világ távoli szegletében élt, ahol több száz kilométerre nem talált terapeutát. Fenntartásaim ellenére belevágtunk, és a dolog nagyon jól sikerült. Azóta több Skype-os pácienst elvállaltam, akik elszigetelt helyeken élnek.

Ha visszatekint egykori fiatal önmagára, elfogadná magát tanítványának?

Azt hiszem, igen, és meg lennék elégedve azzal, hogy milyen mélyen el akar köteleződni a páciensei iránt. Annak az egykori fiatalembernek valószínűleg éppen az volt az erőssége, hogy valóban érdekelték a páciensei elbeszélései és őszinte kíváncsisággal várt minden egyes találkozást.

Orosz Ildikó

Irvin D. Yalom 

Amerikai pszichiáter, író, a Stanford Egyetem nyugalmazott professzora. Könyvei világszerte több millió példányban keltek el. Regényei, novellái ötvözik a pszichoterápiát, az irodalmat és a filozófiát.
1931-ben született Washingtonban, orosz zsidó bevándorló családba.
Felesége és egyben műveinek szerkesztője Marilyn Yalom történész, feminista író.
Magyarul megjelent: Szerelemhóhér és más pszichoterápiás történetek, A magyar macska átka, Amikor Nietzsche sírt, A Schopenhauer-terápia, Szólok a rendőrnek, Minden nappal közelebb 

Orosz Ildikó

Az interjú a Nők Lapja Pszichében jelent meg (2014. nov.)

Tovább olvasom

Nem habos torta – Gyerekirodalmi sikerlista, külföldi mezőny

Ez a gyerekirodalmi sikerlista nem a legújabb, de ma is hasznos iránymutatás lehet: a helyezést elért könyvek kisebb része még kapható a kiadóknál, a többit pedig keressétek a könyvtárakban! Külföldi mezőny!

Minden eddiginél nagyobb volt a szórás az elmúlt egy év legjobb gyerek- és ifjúsági könyveinek szavazásán, sok kiadványra érkezett voks, de kevésről gondolták többen is, hogy a legjobb négy között a helye. Magabiztosan emelkedik ki a mezőnyből az amerikai Matthew Dickstől az Egy képzeletbeli barát naplója. Elsősorban 10-14 évesekhez szól, de nagyobbak és felnőttek számára is ajánlható, érzékenyítő olvasmány.

A narrátor neve Budo, aki egy kisfiú fantáziájának szüleménye. Ismeretes, hogy a kisgyerekek bizonyos életszakaszokban képzeletbeli barátok segítségével dolgozzák fel félelmeiket, vágyaikat, örömeiket. Budo kitalálója, a kilencéves Max azonban nem átlagos fiú. Bár a könyvben nincs nevesítve, rá lehet jönni, hogy jó értelmi képességekkel rendelkező autista gyermek, akinek világát - a fura szokások mátrixát, a társas-kommunikációs nehézségeket, a biztonságot és örömöt jelentő mániákat – kiválóan ismeri a pedagógus szerző. A "hétköznapok lelki akadálymentesítéséért" (lásd Csontos Erika kritikáját az ÉS-ben) felelős Budo szintén érdekes egyéniség, aki saját fejlődési utat jár be, számos veszély és akció közepette, s közben előszeretettel elmélkedik a (képzeletbeli) lét nagy kérdésein.

Nagyobb kamasz olvasók kedvencévé válhat John Greentől a Csillagainkban a hiba, melyet nem véletlenül találunk több könyvesboltban a szépirodalmi, nem pedig az ifjúsági szekcióban. A 16 éves Hazel és a 17 éves Gus története "szellemesebb, karcosabb love story a net nemzedékének", más meghatározásban "elégikus komédia". És valóban, a drámai szüzsé – két rákbeteg kamasz találkozása egy segítő csoportban, szerelmük kibontakozása, majd egyikük halála – olyan humorral és életigenléssel párosul, amit nehezen hihetnénk, hacsak nem láttunk volna már hasonlót az életben. Adott két jó fej, intelligens, szexi fiatal, egy nagy szenvedély, egy kis titok meg egy csomó szellemes párbeszéd a halál árnyékában: ez biztosan elég, hogy Hollywood is felfigyeljen, gyorsabban, mint a Tajtékos napokra.

Maximum tizenegyes! A Magyar Narancs gyerekirodalmi sikerlistája, külföldi mezőny (2013. november) 1. Matthew Dicks: Egy képzeletbeli barát naplója (ford. Nagy Boldizsár, Kolibri, 2012) 57 pont 2. Werner Holzwarth-Wolf Erlbruch: Mese a vakondról, aki tudni akarta, hogy ki csinált a fejére (ford. Győri Hanna, Pagony, 2013) 52 pont 3. John Green: Csillagainkban a hiba (ford. Bihari György, Gabo, 2013) 30 pont 4-6. Szergej Szedov: Anyukamesék (ford. M. Nagy Miklós, Vivandra, 2013); Patrick Ness-Siobhan Dowd: Szólít a szörny (ford. Szabó T. Anna, Vivandra, 2012); Lois Lowry: A fiú (ford. Dobosi Beáta, Animus, 2013) 25 pont 7. Stephen Chbosky: Egy különc srác feljegyzései (ford. Gyuris Norbert, Alexandra, 2012) 21pont 8. Otfried Preu§ler: Torzonborz, a rabló (ford. Nádori Lídia, Kolibri, 2013) 18 pont 9. Daniel Pinkwater: A titokzatos gyíkzenekar története (ford. Pék Zoltán, illusztráció: Stark Attila, Európa, 2013) 13 pont Szavazóink: Both Gabi, Gombos Péter, Komáromi Gabriella, Kucska Zsuzsa, Lovász Andrea, Nagy Boldizsár, Németh Eszter, Pompor Zoltán, Rácz I. Péter, Szekeres Nikoletta, Varga Betti A szavazóknak 4, az elmúlt egy évben (2012. november – 2013. október) magyarul megjelent külföldi gyermek- vagy ifjúsági könyvet kellett megnevezniük. Az első 15, a második 10, a harmadik 6, a negyedik 3 pontot kapott. A listára szabályaink szerint legfeljebb 11 cím kerülhet.

Ugyanehhez a korosztályhoz szól, de komor megközelítését adja a betegség és a halál témájának Patrick Ness Siobhan Dowd ötletén alapuló regénye. Dowd emberi jogi aktivistából lett elismert író, aki utolsó művét már nem tudta befejezni, mellrákban meghalt. A könyvet a Káosz-trilógia szerzője, tavalyi sikerlistánk győztese írta meg. A 14 éves kortól ajánlott könyv középpontjában egy kamasz fiú lelki vívódásai állnak, akit egyedül nevel végstádiumban lévő, rákbeteg anyja. A metaforikus történet valójában egy belső utazás, amelyben a tagadás, a düh, az elfogadás és az elengedés fázisait követhetjük végig. A fiú belső démonait Jim Kay fekete-fehér grafikái fogalmazzák képekké, az IBBY "év gyerekkönyve" díjas fordítás Szabó T. Anna munkája. A könyv még az egyre igényesebb küllemű ifjúsági regények közül is kiemelkedik művészi szépségével.

Számít a külcsín, de egy egyszerű, puha fedelű, jellegtelen című könyv is lehet tartalmas ifjúsági olvasmány: bizonyság erre Lois Lowrytól A fiú. A fiatalok körében nagy népszerűségnek örvendő Az emlékek őre tetralógia utolsó darabja, de önmagában is olvasható. Megbízható színvonalú, a 12-16 éves korosztálynak megfelelő emberi, társadalmi problémákat érintő antiutópia. Egy jövőbeli közösség tökéletes, minden egyenlőtlenségtől, erőfeszítéstől és mély érzéstől mentes, egyhangú életét ismerjük meg. A szülőanya szerepre kijelölt Claire nem a terveknek megfelelően szállítja le "termékét" és az érzelemelnyomó tablettát sem kapkodja, ezért abnormális módon kötődni kezd újszülöttjéhez, ami elindítja a bonyodalmakat.

Nem elképzelt világban, hanem a 90-es évek elején játszódik Stephen Chbosky kamaszregénye, az Egy különc srác feljegyzései – egy újabb "modern Zabhegyező", amelyből film is készült már. Nem érdemes megnézni, elolvasni viszont igen. A 15 éves Charlie érzékeny, társaságkerülő, introvertált fazon, története fontos beszélgetésekre adhat alkalmat a családon belüli bántalmazás generációkon át újratermelődő köreiről.

Ha kellően kikészültünk a súlyos témákat feszegető ifjúsági könyvektől, akkor forduljunk vigaszért a kicsiknek szóló képeskönyvekhez. Egyértelmű konszenzus uralkodik abban, hogy az elmúlt egy év legjobbja e kategóriában a Mese a vakondról, aki tudni akarta, hogy ki csinált a fejére. A német szerzőpáros a címben megfogalmazott jogos igény nyomán egy irtó vicces és - bár a téma kapcsán furcsán hathat – letisztult lapozót készített, mely a klasszikus állatmesékhez hasonlóan fontos emberi tanulságokkal szolgál.

Méltán került az élbolyba az orosz Szergej Szedov Anyukamesék című könyve. A népmeséket és klasszikus motívumokat kifordító, újraíró szabálytalan történetek szereplői anyák, akik közt van hétgyerekes, ejtőernyős, afrikai, kiabálós és földönkívüli; és gyerekek, akik közt akad medve, Piroska és kannibál is.

Felhőtlen szórakozást ígér Otfried Preussler vásári bábjátékokat idéző, rengeteg helyzetkomikummal, bárgyú félreértéssel és ártatlan bonyodalommal tűzdelt meséje, a Torzonborz, a rabló, melynek hőse Paprika Jancsi és Vitéz László. Nem könnyű, de jobb már most, a sorozat első darabjánál túllendülni azon, hogy az eredendően német kiadványban Vitéz László a Kemény Henrik-féle bábokhoz szokott szem számára rendkívül szokatlan, erdei manó külsejű.

A végére maradt Daniel Pinkwater nehezen besorolható pszichedelikus regénye, A titokzatos gyíkzenekar története, mely eredetileg 1976-ban látott napvilágot Amerikában, úgyhogy kicsit olyan, mintha a Marsról pottyant volna ide. Kérdés, hogy kezébe veszi-e a 10-14 éves célcsoport, vagy megmarad gyerekirodalmi, gyerekszociológiai érdekességnek. A felütés lehetne egy Csukás-regény kezdete is: hősünk 11 éves kiskrapek, akit a szülők nyáron néhány hétre a nővére gondjaira bíznak, ám a tesó lelép a haverokkal. Ő persze mindent kipróbál, amit nem lehet, éjszakákon át pizzát zabál és tévét néz, mígnem egy idő után összecsúszik a valóság és a fantázia: különös gyíkokat vél felfedezni, és elindul, hogy a rejtély nyomára bukkanjon.

Bánatunkra idén egyetlen humoros és/vagy kalandos regény sem került a legjobbak közé, bár többen kaptak szavazatot, például a rém szórakoztató Gengszter nagyi; a Doktor Proktor pukipora és az Egy ropi naplója újabb kötetei; kosztümös kategóriában pedig az impresszív történelmi kalandregény, A zarándokút.

Orosz Ildikó

A cikk a Magyar Narancsban jelent meg (2013/48.)

Tovább olvasom

Elszáll a Szívlapát – Gyerekirodalmi sikerlista, magyar mezőny

Folytatódik a trend, a magyar nyelvű ifjúsági irodalom erősödése, de a legjobbak közt még mindig többségben vannak a kicsikhez szóló könyvek. Új fejlemény viszont, hogy olyan műfajok is felbukkannak, amelyeket eddig csak külföldről importáltunk. A Magyar Narancs 2017. végi gyerekirodalmi sikerlistájának összefoglalása a megelőző egy év legjobb magyar gyerekkönyveiből.

Líra még sosem végzett az élen – igaz, nem is sűrűn jelenik meg olyan átfogó és reprezentatív kortárs antológia, mint a Szívlapát. Talán hét évvel ezelőtt az Aranysityak volt az utolsó hasonló vállalkozás, de az a kicsikhez szólt, a Szívlapát ellenben 16 éves kortól kínálja magát egyfajta lírafogyasztói „kapudrogként”. A 85 szerző közt minden ma élő generáció képviselteti magát 20-tól 88 éves korig. Péczely Dóra szerkesztő a 150 verset öt laza tematikus ciklusba rendezte: szerelem, élet-halál, a lét értelme/istenes versek, ars poeticák és közéleti líra.

Egy részük klasszikusokra írt „rájátszás” – ezek azok a szövegek, amelyeket „a NAT-hoz hű pedagógus is lelkiismeret-furdalás nélkül ragadhat meg, s vihet be órára, mikor Ezópusz meséit, Babits és Ady verseit vagy Katona Bánk bánját tanítja” – állapítja meg Kiss Georgina, aki a Jelenkorban számolt be a kötet középiskolai használatának tesztüzemmódjáról. Egyébként a posztmodern szövegjátékos verstípus van kisebbségben, az összkép inkább egy új alanyiság kibontakozását sejteti, ami valószínűleg élettanilag is jobban passzol a tinédzservirtushoz. (Update: A könyv 2018 tavaszán megkapta az Év Gyerekkönyve díjat innováció kategóriában. A zsűriben én is benne voltam – O. I.)

A Szívlapát számos érdeme mellett lehetőség Dániel Andrásnak, hogy illusztrátorként kitörjön az „értelmiség legrajongottabb gyerekkönyvalkotója” kategóriából – ami listánkat tekintve nem is lesz olyan könnyű: Dániel ugyanis íróként és illusztrátorként jegyzi a 2. helyen végzett És most elmondom, hogyan lifteztem című könyvet, és ő írta a 3. helyre sorolt Utazz Bálnabusszal! szövegeit is.

Előbbiben egy öntudatos öt­éves felcsap liftesfiúnak, hogy megkeresse a napi málnaturmixra valót. A láncmesék és a képes böngészők hagyományait egyesítő műben nem történik más, mint hogy felérünk a Le Pattant Hotel földszintjéről a tetőteraszig, és közben ki-be szállnak mindenféle furcsa lények, akiknek az életébe néhány emelet erejéig bepillantást nyerünk. Ki a kiskalapúak világtalálkozójára igyekszik, ki a nagyanyja aranyhalának születésnapjára, egyszóval garantált a móka és kacagás (5–10 éveseknek).

Az Utazz Bálnabusszal! különleges értékét az adja, hogy ilyen művészi igényű, kemény táblás óriásböngésző magyar alkotótól ez­ idáig nem készült. Előbb Máray Mariann festette meg színpompás, egerek által benépesített szórakoztató facilitásait (bálna alakú, gördülő élménypark, őzike formájú luxustársasház stb.), majd a képekhez Dániel András írt az áruházi katalógusokat karikírozó reklámszövegeket – ezzel némileg kitágítva a célközönséget a 2–6 évesektől egészen a 10 évesekig.

Maximum tizenegyes!
A Magyar Narancs gyerekirodalmi sikerlistája - magyar mezőny
(2016. november –2017. november)

1. Szívlapát. Kortárs versek (szerkesztő: Péczely Dóra, illusztráció: Dániel András, Tilos az Á, 2017)  81 pont

2. Dániel András: És most elmondom, hogyan lifteztem (a szerző illusztrációival, Pagony, 2017)  68 pont

3. Dániel András: Utazz Bálnabusszal! (illusztráció: Máray Mariann, Könyves Egér, 2017)  39 pont

4. Sepsi László: Ördögcsapás (Tilos az Á, 2017)  31 pont

5. Wéber Anikó: El fogsz tűnni (Pagony, 2017)  29 pont

6. Tóth Krisztina: Felhőmesék (illusztráció: Timkó Bíbor, Magvető, 2017)  21 pont

7. Kolozsi László: Apufa (illusztráció: Igor Lazin, Manó, 2017)  19 pont

8–9. Lackfi János: Kutyából szalonna (illusztráció: Kürti Andrea, Gutenberg, 2016);
Lipták Ildikó: Nyári nyomozás (illusztráció: Treszner Barbara, Csimota, 2017)  18 pont

10–11. Farkas Róbert: Első könyvem az univerzumról (a szerző illusztrációival, Kolibri, 2017); Kertész Erzsi: Göröngyös úti iskola – Lássatok csodát! (illusztráció: Metzing Eszter, Cerkabella, 2017)  16 pont

Szavazók: Czomba Magdolna, Gazda Anna, Herédi Károly, Kling József, Kovács Marianna, Lapis József, Lovász Andrea, Nagy Boldizsár, Nánási Yvette, Pásztor Csörgei Andrea, Pompor Zoltán, Sándor Csilla, Szekeres Nikoletta, Varga Betti.

A szavazóknak 4, az elmúlt egy évben magyarul megjelent magyar szerzőjű (első  kiadású) gyermek- vagy ifjúsági könyvet kellett megnevezniük, sorrendbe téve. Az első 15, a második 10, a harmadik 6, a negyedik 3 pontot kapott. A listára szabályaink szerint legfeljebb 11 cím kerülhet. 

Két izgalmas, akár iskolai feldolgozásra is alkalmas ifjúsági regény áll a 4. és 5. helyen. Sepsi László Ördögcsapása 16 éves kortól melegen ajánlható fordulatos thriller. Egy unalmas kisvárosban néhány lúzeresélyes srácnak kitörési lehetőséget kínál egy Cadillacen furikázó gazdag idegen – ám tudjuk, az ilyen bizniszeknek ára szokott lenni. A számítógépes játékok világát is megidéző modern Faust-történet külön erénye, hogy a nálunk még sokkal ritkább fiús nézőpontból íródott – talán nem véletlen, hogy elsősorban férfi szavazóink értékelték nagyra.

Kisebb kamaszok (10–14 év) számára borzongató, allegorikus történet Wéber Anikó második regénye, az El fogsz tűnni. Ebben is, mint Az osztály vesztesében, központi szerepet kap az iskolai bullying, ám ezúttal nem a tan­órákon és a szünetekben járunk, hanem még rizikósabb, gyeplőelhajítós terepen: osztálykiránduláson. A szerzőnek ismét sikerül bizonyítania, hogy rövid napközis tanári működése során alaposan kiismerte a gyerekközösségek dinamikáját – és ez még akkor is igaz, ha az erős kezdés után a könyv háromnegyedénél leül kicsit a sztori.

Alig száradt meg a festék Tóth Krisztina Felhőmesék kötetén, és máris érkezik a következő válogatás, a Zseblámpás mesék, bizonyítva, milyen termékenyen tud hatni egy íróra saját, meseköteles szülői szerepe. A kedves, otthonos hangulatú szövegeket Timkó Bíbor hasonszőrű rajzai kísérik, a témák pedig ősmeseiek: identitáskeresés, illetve a teljesség megélésének lehetősége, főszerepben egy kis denevérrel, sérült uszonyú hallal, tiszavirág-életű buborékcsaláddal. A 4–8 éves korosztály mellett biztosan lesznek felnőtt rajongói is.

Borúsabb és érzelmesebb mese Kolozsi Lászlótól az Apufa, amelynek témája látszólag egy apa elvesztése és a gyászfeldolgozás folyamata a hátrahagyott két fiú és az anya számára. A mágikus világkép burkában élő kisebb gyerek úgy véli, apa beköltözött a kerti diófába. Ám a könyv nem csupán azokat szólíthatja meg, akik érintettek egy családtag elvesztésében, hanem mindazokat, akiknek életében egyéb okból nincs jelen az apa: mert elvált, mert eltűnt, mert folyton dolgozik, mert fáradt, mert soha nem ér rá – elég népes halmaz.

Még egy verseskötet került a legjobbak közé, ráadásul határon túli kiadvány. Lackfi János Kutyából szalonna kötetét a csíkszeredai Gutenberg Kiadó gondozta, és házi illusztrátoruk, Kürti Andrea varázsos rajzai díszítik. Az árva kolbász balladája, a kiégett neoncső szerelmes éneke és más versezetek – melyek közül egy egész ciklus épül különböző szólások és közmondások kifordítására – leginkább az óvodás-alsós korosztályt célozza. Épp egy éve, tavaly karácsony előtt került a boltokba, és igazi ajándék könyv, annál inkább, hiszen a Kaláka CD-jével érkezik, amelyen a kötet másfél tucat megzenésített verse hallható.

Lipták Ildikó karcsú regényének, a Nyári nyomozásnak az elbeszélője, a 11 éves Bálint már épp kinőtt a kölyökkutyakorból, de még előtte áll az igazi kamaszkornak; a szülei egy másik városban kaptak munkát, így a család elköltözött, és ő ősszel új helyen kezdi az iskolát. Igazi senkiföldjén téblábol tehát, félelmeit, szorongását nyomozósdival igyekszik szublimálni, melynek tárgya az archaikus „honnan jöttem, nem vagyok váltott gyerek?” kérdése. A dizájn a szép könyvek társaságából is kiemelkedik: Treszner Barbara kevés színt használ, komplementerekre épít, és többször a képek előterébe rajzolja, hátulról mutatva szemlélődő hősünket, amivel erősíti a gyermeki nézőpontot, ugyanakkor fantasztikusan intim hangulatot teremt.

Nincs és nem is lehet sikerlista Kertész Erzsi nélkül: a Cerkabella kiadó alsósoknak szóló, problémacentrikus sorozatának, a Göröngyös úti iskolának újabb kötete, a Lássatok csodát! egy élénk fantáziával megáldott másodikos kislány történetén keresztül érzékenyen és humorral szól arról, mennyire fontos a kisgyerekek – kiváltképpen a lányok – számára a népszerűség, és meddig érdemes elmenni ebben az ügyben.

Végül, mozgolódás támadt a kicsiknek szóló tudományos ismeretterjesztés terén is: a külföldiből fordított színes-szagos albumok mellett itt egy személyes hangú, egyszerzős könyvecske a világmindenség születéséről és az anyag szerkezetéről a legkisebbeknek. Az Első könyvem az univerzumról egy kisróka és apukája beszélgetésén keresztül tágítja a tejeskávén túlra a 2–6 évesek szemhatárát. Farkas Róbert a mesét kiegészíti néhány tudományosabb, a szülőhöz vagy nagyobb testvérhez szóló mondattal és művészi festményekkel rókákról, bolygókról, elektronfelhőkről. Szép is, jó is, bár gyanús, hogy egy érdeklődőbb kisgyereknek kevés lesz, egy nem érdeklődőnek meg tán sok. De ne legyünk telhetetlenek, várjuk ki, hogyan alakul a sorozat: felkészül a fénysebesség.

Orosz Ildikó

A cikk eredetileg a Magyar Narancsban jelent meg (2017/47).

Tovább olvasom