Szénjövesztés – A Mecseki Bányászati Gyűjtemény

Nem sokan tudják, hogy Pécs belvárosa alatt több száz méter hosszan kanyarog egy egyedülálló bányászati gyűjtemény.

Kisgyerekkel utazva átalakulnak az utazás és a kultúra fókuszpontjai. Pécsett megkerülhetetlen a kedélyes veterán masiniszta által üzemeltetett Misina-tetői erdei kisvonat, ami az állatkertet köti össze a vidámparkkal (előbbi rendben, utóbbit felejtsük el). Az ókeresztény emlékhelyek közül az Apáca utcai a nyerő: a mauzóleum udvarában él Mázli, az archeológusi babérokra törő arany retriever, aki előszeretettel ássa be magát a sírok feltáratlan, magántulajdonú ingatlan alá eső részébe. Ha szerencsénk van, a kiállítás őrének sikerül a farkánál fogva kihúznia az ebet, s míg a felnőttek művelődnek, a gyerekek kitartóan dobálhatják neki a gumicsontot.

A Mecseki Bányászati Gyűjtemény az idén átadott Eszperantó parki játszótér szomszédságában található. Ha csak fiús szülői kötelességtudatból keressük fel, és kétteremnyi kobakra meg fúróra számítunk, nagyon kellemesen fogunk csalódni. A Káptalan utcai kapun özönlenek befelé a turisták, ám az érdeklődés az egyazon udvarból nyíló Vasarely-kiállításnak szól. A helyszín akár szerencsés is lehetne, de a bányászmúzeum teljes észrevétlenségben marad. Részben azért, mert "intézményileg" a soproni Központi Bányászati Múzeumhoz tartozik, így teljesen kimaradt a kulturális főváros marketinggépezetéből (Pécs Európa kulturális fővárosa volt 2010-ben – O. I.).

Fotók: Göndör Péter

A bányászból lett jegyárus örömmel konstatálja, hogy látogatásunk célja nem a népszerű op-artista, hanem a mecseki szén. Eldugott ajtó mögött lépcső vezet le az egykori bortároló pincerendszerbe, amit bányászok alakítottak át 1981-ben. Az ásvány- és földtani részlegben megismerkedünk a legrégibb magyar dinóval, a Komloszaurusszal, ami 130-200 millió évvel ezelőtt futkározott a környező mocsárvilágban. (Ha három lábujjának lenyomata alapján nehezünkre esik elképzelni, akkor liftezzünk fel a tévétorony tetejére, ahol a szocreál presszó oldalában kis kiállítás mutatja életnagyságú szobrát kisdinóval, tojással színesítve.)

A vitrinekben világító- és szellőztetőberendezések, metánmérők és a szénfejtés régi eszközei, csákány, kapa és robbantógép. A falon heroikus fotók: "Szénjövesztés fejtőkalapáccsal, feltörésben". Lejtős vágaton ereszkedünk alá, szókincsünk rohamosan bővül: csillék szénnel, meddővel, visszafutásgátló, csillefogó. A "függőszékes személyszállító berendezés" egyszemélyes libegőre emlékeztet, csak a táj sokkal nyomasztóbb.

Leérünk a legnagyobb alapterületű, négyszáz méter hosszan kanyargó szintre, ahol a bánya kialakítását végző aknamélyítőktől a különleges üzemnek számító uránbányászok munkájáig az összes fontosabb munkafázis és bányabelső megtekinthető, tökéletesen autentikus formában. Fölöttünk húsz méterrel a történelmi belváros, körülöttünk gigantikus gépek, az omlástól védő fa- és fémszerkezetek, "trapéz vágatbiztosítás", "hidraulikus fémtámmal biztosított fejtés". A modern kori szénbányát idézi a sújtólégbiztos bányamozdony az Ikarus személyszállító kocsikkal - a zárt fémdobozokba beülni kész klausztrofóbia. A föld alatti "tanösvény" akkor is lenyűgöző, ha éppen lemaradtunk a múzeumi munkatárs (szintén vájár) által tartott idegenvezetésről.

A felszíni épületrész közelmúltban nyílt új tárlata a 200 éves múltra visszatekintő mecseki bányászatnak állít emléket. A kezdetek Mária Teréziáig nyúlnak vissza, de az igazi aranykort a főhercegek és grófok által alapított, számos privilégiummal rendelkező Első Duna Gőzhajózási Társaság (DGT) működése jelentette. A DGT - a hajóépítés és a folyami hajózás mellett - 1850-től száz éven át nagyipari módszerekkel termelte, forgalmazta és hasznosította a kokszolásra alkalmas (mint ilyen, az országban egyedülálló) mecseki szenet. Városnyi munkáskolóniákat építettek, és számos oktatási és szociális feladatot átvállaltak. Térképek, mentőkészülékek és "Süss-féle, Belházy rendszerű busszola" mutatja, hogy a társaság a kezdetektől őrizte az iparág jellegzetes használati eszközeit, dokumentumait.

A háború után a DGT egységei az 51 százalékban szovjet tulajdonú MESZHART-hoz kerültek. A következő időszak a széncsata, a 300 százalékos komlói termelésnövekedés és az Aki másnak palát ás (1955) típusú játékfilmek jegyében telt. Ugyanekkor a Kővágószőlős határában kutakodó első hazai uránbányászati vállalatot Bauxitbánya Vállalat fedőnévvel hozták létre. A szénhidrogének térnyerése, a világpiaci viszonyok megváltozása végül betette a kaput. 1989-től felbomlott a hazai szénpiac, és megkezdődött a mecseki bányák felszámolása. A végjáték utolsó nyolc évében (2000-ig) 13 aknát, 2 külfejtést és 13 meddőhányót szüntettek meg, és 7500 ember vesztette el a munkáját.

A bányászat nemcsak embert próbáló munka, hanem közösségi életforma is volt - tanú a dalárdaalapító okirat, a lövészegyleti díj és egyéb relikviák. A kolóniák saját egészségügyi ellátással és iskolákkal rendelkeztek, a könyveket, tanszereket a fenntartó vállalat finanszírozta. A mélyművelésű bányák bezárásával eltűnt egy sajátos, a régió fejlődését alapvetően meghatározó szubkultúra - kár, hogy sem Pécsnek, sem a soproni központnak nem ért meg egy molinót és pár száz szórólapot, hogy a kulturális főváros több ezer látogatója közül néhány ide is eltaláljon.

Orosz Ildikó

Nyitva tartás: november 1-jétől március 31-ig keddtől vasárnapig 10.00-16.00; április 1-jétől október 31-ig keddtől vasárnapig 10.00-18.00; belépő: 500 Ft, nyugdíjas, diák: 300 Ft

Fotók: Göndör Péter

A cikk és az első fotó a Magyar Narancsban jelent meg (2010/50).

Tovább olvasom

Üdv a Marson – A gánti bauxitbányászat emlékei

Gánt nem csak arról nevezetes, hogy itt található Semjén Zsolt vadászháza és Orbán Győző dolomitbányája. A húszas években a vértesi sváb faluból indult a hazai bauxitbányászat. A Marsra emlékeztető felhagyott bánya remek kirándulóhely.

Ahhoz képest, hogy milyen félelem övezi ma az alpakka evőeszközöket, mondván károsak az egészségre – százötven évvel ezelőtt még egyenesen császári privilégium volt az alumínium eszcájg. Az első alumíniumtárgyak közt egy csörgő is volt, melyet III. Napóleon újszülöttje kapott ajándékba Sainte-Claire Deville francia kémikustól. Deville-nek 1854-ben sikerült előállítania a világ első, egykilós alumíniumtömbjét, mellyel a következő évi párizsi világkiállításon szenzációt aratott. A "francia ezüst" ára kezdetben az aranyéval vetekedett, jobbára ékszereket készítettek belőle. Az ipari felhasználás csak a huszadik században, az olcsóbb eljárások - jelesül az elektrolízis - elterjedése után indult be.

Pionír növényzet a felhagyott gánti bauxitbányában (Fotó: Göndör Péter)

Az alumínium alapját jelentő bauxit nevét a franciaországi Les Beaux-de-Provence után kapta, ahol az 1820-as években felfedezték. Magyarországon a huszadik század elején, Erdélyben találtak először, de az első világháború után szükség volt az anyaországi kutatásokra. Balás Jenő gyergyóremetei bányamérnök 1919-ben települt át, s Budapesten nyitott bánya- és kohómérnöki irodát. Ő azonosította a bauxitot 1920-ban a vértesi sváb falu, Gánt határában, a hosszúharasztosi részen. A kutatásokat kiterjesztették az egész Dunántúlra, és egy év múlva Halimba és Szőc térségében, két év múlva Iszkaszentgyörgy mellett, a későbbi Kincsesbányán fedeztek fel vékony takaróréteg alatt jó minőségű bauxitot. Balás özv. Schweighardtné Méri néni kocsmájában rendezte be gánti irodáját - ezen helyen, a mai Vértes vendéglőben jelenleg emlékszoba található.

A bauxitbányászat történetét és technológiáját mutatja be a falutól három kilométerre délre, az országút mellett található kis kiállítás. A hetvenes években kialakított, föld alatti vágatrendszer hiteles, de csupán szemléltetési célú, hiszen itt sosem volt mélyművelés, csak külszíni fejtés. A bejárat mellett bányavonat és Imre, a gőzmozdony, mert ahogy a vasutasok, a bányászok is nevet adtak mozdonyaiknak. Odabent a bauxitbányászat enyhén enyészetszagú kézi és gépi eszközei, csillék, szállítószalag, irányító központ. Jóllehet az első kutatások több mint 3 millió tonna bauxit jelenlétét, Európa egyik leggazdagabb lelőhelyét vetítették előre, a kitermelés tőkehiány miatt lassan indult be. Balás eladta a bányajogosítványokat, és a munkát végül egy német tulajdonú cég kezdte meg 1926-ban. (A hazai bauxitbányászat atyja később a Velencei-tó, a Balaton és a Sió szabályozása, valamint a budapesti hévízrendszerek terén is jelentős érdemeket szerzett.)

Remek kirándulóhely, de kánikulában nem ajánlott. (Fotó: Orosz Ildikó)

Puli rover

Akkoriban a meddőréteg letakarítása és a külfejtés kézzel történt, teraszos formában. A bányászok 12 órás műszakban dolgoztak, csillénként 14 fillért kaptak, a kvótát 30 csillében határozták meg. A bánya nyitásakor 140 férőhelyes munkáslaktanya is épült, majd kultúrház, mozi, orvosi rendelő, iskola. 1930-ban helyezték üzembe az első gőzbaggert (ez afféle földkotró gigamasina), és rövidesen a világ legjobban gépesített bányája lett a gánti. Ezzel párhuzamosan létrejött az ajkai, majd a mosonmagyaróvári timföldgyár, a csepeli kohó, a kőbányai feldolgozóüzem. A magyar alumínium legnagyobb felvevőpiaca a Harmadik Birodalom volt, amely jelentős tőkét biztosított a kapacitásnöveléshez. A "magyar ezüst" diadalútja a kommunizmus alatt is folytatódott, a gánti bánya 1953-ban érte el 600 ezer tonnás csúcstermelését. A falu közelében öt helyen folyt a külszíni fejtés, ám a telepek az 1980-as évekre kimerültek. 1926 és 1988, a bezárás éve között 13,6 millió tonna bauxitot termeltek itt ki. A felhagyott bányákat egy kivételével rekultiválták, az "úgy hagyott" Bagoly-hegyi bánya 127 ezer négyzetméterén pedig földtani parkot alakítottak ki.

A vörös legkülönfélébb árnyalataiban játszó bányagödör lenyűgöző látvány - nem véletlen, hogy többször volt már Mars-szimulációk helyszíne, sőt itt tesztelték a leendő első magyar holdjárót, a Pulit is, melyet a Google Lunar X Prize versenyen részt vevő magyar önkéntescsapat, a Puli Space fejleszt. A kopár lankák közt pionír növényzet, a mélyben kis tó.

A vörös legkülönfélébb árnyalataival találkozhatunk (Fotó: Göndör Péter)

A gánti (és általában a hazai) bauxit karsztbauxit. Alapja triász kori dolomit vagy mészkő, amely a kréta korban karsztosodott, ennek üregeibe, mélyedéseibe rakódott le a bauxit 40-90 millió éve. A bauxit lényegében magmás kőzetek mállásterméke, melyből kioldódtak a bomlékonyabb ásványok, és feldúsultak az ellenállóbb alumínium-, vas- és titánásványok. A bauxit (és a timföldgyártás melléktermékeként keletkező vörösiszap) jellegzetes színét a vastartalom okozza. A fedőréteg, amely megvédte a bauxitot a lepusztulástól, eocén kori tengeri üledék. Nagy kár, hogy az EU által támogatott, elvileg tizenhárom állomásos tanösvényen mindössze egyetlen tájékoztató táblát találunk, így a geológiai formák azonosítása a laikus számára igencsak nehézkes. Ha mást nem, az eocén kori, vékony feketeszénréteget biztosan felismerjük a 28 méteres bányafal rétegei közt.

A szomszédos magaslatról, egy második világháborús beton géppuskafészek mellől jó kilátás esik a lassan gyógyuló tájsebekre. Az egykori bányákban felszínre került üledékes ősmaradványok, lenyomatok és a színes ásványok régóta vonzzák a kincsvadászokat - de ne feledjük, hogy tájvédelmi körzetben járunk. Nagyobb őskövületeket a tanösvényen már nem találni, de kis szerencsével tanúi lehetünk, amint kortárs csigák 50 millió éves toronycsigaházak közt araszolnak.

Balás Jenő Bauxitbányászati Kiállítás: Gánt-Bányatelep, nyitva április 1-jétől október 31-éig, hétfő kivételével 10.00-18.00. Ugyanitt a földtani park és tanösvény folyamatosan látogatható. Kánikulában, nap közepén nem ajánlott.

Orosz Ildikó

Fotó: Göndör Péter (1, 3), Orosz Ildikó (2)

A cikk és az első fotó a Magyar Narancsban jelent meg (2014/30).

Tovább olvasom

Vidám bányászok – Szakestély habfürdővel

A bányászok szakestélye kétszáz éves tradíciókra visszanyúló, rendszerint zárt körű ceremónia. Abban a szerencsében volt részem, hogy meghívást kaptam a hazai bányász szakma elitjének estjére és megírhattam, amit ott láttam. Röviden: öregfiús dévajságot és bányászromantikát.

"Nem látjátok kint a keresztet?" - tessékelnek ki őszinte felháborodással a Columbus utcai épület díszterméből a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal (MBFH) munkatársai. Pironkodva vesszük tudomásul, hogy az ajtóban lógó fakereszt a bányákban a sújtólég jele, ahol ilyet látunk, oda belépni életveszélyes és tilos. Maradunk hát az előcsarnokban, ahol fekete díszegyenruhába öltözött társaság gyülekezik. Mindenki magához veszi a számára kirendelt mázas söröskorsót, egy kisebb krampampulis kriglit és a bőrgyűrűvel összefogott "invitáló czédulát". Általános vélemény, hogy a mai este kellékei különösen jól sikerültek, ami fontos szempont, hiszen a költségeket a résztvevők adják össze, és minden alkalommal más korsó dukál.

Az asztaloknál hatvan férfi és öt nő. Bányamérnökök, fővárosi és vidéki bányakapitányok, vállalkozók, geológusok, a gazdasági minisztérium és a Magyar Energiahivatal tisztségviselői. De ma este félreteszik világi rangjukat, még a szilárd ásványosok és az olajosok közti ellentét is elsimul. A szakestélyek alapelve, hogy az "isteni fényben tündöklő dicső firmák" társaságának minden tagja egyenlő, vitának helye nincs.

A ceremónia mindenütt hasonló – ez egy lengyelországi szakestély 2008-ban. (Fotó: morgomedve.hu)

Minden nyelvbotlásnál le kell vonni a konzekvenciát

A terem elsötétül, és felcsendül a "Sza-sza-szakestély" című nóta, majd a "Nincs még nékünk elnökünk" kezdetű dal. Néhány bekiabálást követően ("Legyen az elnök egy H1N1-vírusgazda!", "Pfuj!") eldől, hogy a mai szeánsz elnöke, a "Praeses", Szabados Gábor alias Műkedvelő, az MBFH első embere lesz. Ezután a háznagy ("Major Domus") felolvassa a házirendet, elnökünk pedig beszédet rögtönöz az emberiségről, amely az idők kezdetétől elveszi a természet kincseit, megemlékezik a szakma halottjairól és Szent Borbáláról, aki a 4. század óta segíti a bányászokat.

Meggyújtják a selmeci lángot (lásd keretes írásunkat!), majd vicces beszédek következnek. A miskolci bányakapitány például érzékletes felolvasást tart egy különösen problémás ügyfél hiteles bányahatósági levelezéséből. Szót kérni kézfeltartással lehet ("Vocem preco!"), s ha valakinek megbotlik a nyelve, a Konzekvencia szerepére kijelölt személynek fenékig kell ürítenie a kupáját. Pappné Hajdú Katalin alias Viharzó Pénzosztó, az MBFH gazdasági főosztályvezetője láthatóan hozzászokott a macsó munkakörülményekhez: rutinosan lép az asztalra, hogy a magas kedvű firmák követelésére egyre sűrűbben "vonja le a konzekvenciát".

A szakestélyek formaságai a több mint kétszáz éves selmeci akadémista tradícióig nyúlnak vissza. Nincs két azonos este, de a keretek lényegében változatlanok. A tört latin és német sorokkal tarkított, a "Cantus Praeses"-ek (nótabírók) által intonált dalok egy része az egész európai bányásztársadalomban ismert, a több száz közszájon forgó darabból mára kijelölteket az asztalokra kihelyezett füzetkében is nyomon követhetjük. A szokásos korhely témák - pia, nők, vizsgák, pénztelenség - mellett kirajzolódik egy Selmecbányától Miskolcig ívelő kis magyar bányásztörténelem: "Selmec, Selmec, sáros Selmec, te vagy az oka mindennek, / Selmec, Selmec, sáros Selmec, hogy a fene egyen meg!"

Mecseki bányászok Bobála-napi hagyományőrző szakestélye 2013-ban (Fotó: pecsibanyasz.hu)

A Gáztározó Kisherceg balekavatása

A szünet után a Fuchsmajor ("balekcsősz") elővezeti a beavatásra váró balekokat, akik eredetileg elsőéves egyetemisták, most azonban egyikük történetesen az E.On Hungary Földgáz Storage igazgató-elnöke. Stephan Parthier székre állítva, nyakában egy nagy nullát ábrázoló táblával, bájos akcentussal vallja meg, hogy ő egy poros hasú senki, kinek neve háromszoros kuss (úgy hírlik, ehhez fogható csak Hernádi Zsolt balekkeresztelése volt). A tolmácslány híven fordítja a "mit tartottak a régi magyarok lóbőrben?" feladványt, de a "milyen hangja van a repülő pinaszőrnek?" kérdés átültetésébe beleizzad. Stephant végül nyakon öntik sörrel, és sikeresen átugorja a farbőrt (amely ruhadarab eredetileg a bányászok fenekét védte a sérülésektől és a hidegtől) - mostantól ő Tapír, a Gáztározó Kisherceg.

Az egyetemi padból kikopott cimborák számára egy-egy szakestély az összetartozás és a bajtársiasság kifejeződése, old boy network, öregfiús dévajsággal és bányászromantikával. Hátravan még a borból, gyümölcsökből és égetett szeszből főzött krampampuli, amelyet lángolva szervíroznak, majd a közös múltra való tekintettel felcsendül az erdészek, a kohászok s végül a bányászok himnusza: "Nem kincs után sóvárgok én, / Bányász kislányt óhajtok én!" A Vén diák dallamára aztán összekapaszkodik a társaság, a háromórás ceremónia pedig kötetlen italozásba fordul.

Selmectől Miskolcig

A bécsi udvari kamara 1735-ben Selmecbányán bányászati-kohászati iskolát létesített, amely az 1770-es évekre akadémiává fejlődött. A selmeci Bergakademie a világ első ilyen irányú felsőfokú oktatóintézménye volt, és a jeles professzorgárdának és az újszerű, kiscsoportos kohászati-kémiai laboratóriumi oktatási módszernek köszönhetően nagy nemzetközi hírnévre tett szert. A 19. század elején már jellemző volt a szakestek mostani lebonyolítási rendje, találkozhattunk a tisztségviselők és a dalok többségével. A helyszín a hallgatók törzshelye, a Schacht- (akna-) kocsma volt, a szakestélyek eredeti elnevezése, a Schachttag is erre utal. Az időközben az erdészeti tanszékkel kibővült akadémia a kiegyezéssel magyar állami intézmény lett, a magyar nyelvű oktatás bevezetésével a szakestek nyelve is magyarosodott. Az intézmény 1919-ben Sopronba települt át. Az 1950-es években a kohász és a bányász tanszék Miskolcra költözésével létrejött a Rákosi Mátyás Nehézipari Műszaki Egyetem. A mai Miskolci Egyetem végzősei joggal tartják magukat a selmeci láng őrzőinek.

Orosz Ildikó

A cikk a Magyar Narancsban jelent meg (2009/50). Köszönöm Kapitány Ferencnek a meghívást és az élményt.

Tovább olvasom