elhivatott emberek, rejtett értékek, válogatott kulturális huncutságok

2017. március 29., szerda

"Csoda, ha egy faj fennmarad" – Interjú Molnár Attila Dávid természetfilmessel

A Természetfilm.hu és a Spektrum TV saját gyártású minisorozata, az Állati oknyomozók bemutatója kapcsán Molnár Attila Dávid rendező, operatőr, producer a hazai tudományos ismeretterjesztés kilátásairól, a generációváltásról és a pirregő tücskök nászáról beszélt nekünk.

Parlagisas-mérgezések, orrszarvútülök-, elefántcsont-, cápauszony- és papagájkereskedelem. Mi alapján választottátok ki aÁllati oknyomozók témáit?

Molnár Attila Dávid: Természetfilm.hu egy olyan filmműhely, amelyben néhány állandó tag mellett több jövő-menő, egy-egy projektre szerződő szabadúszóval dolgozunk együtt. Mindegyik, a sorozatban megjelenő faj a csapatból valakinek a szívügye. A sorozat ötletét az adta, hogy ezek a fajok mind kiterjedt, erőszakos bűncselekmények áldozatai. Az epizódokat több év nyersanyagából készítettük Tóth Zsolt Marcell producer-rendező kollégámmal, és igyekeztünk egy kicsit a témák mélyére nézni.
Molnár Attila Dávid: "Vigyázni kell, hogy minél kevésbé zavarjuk meg az állatokat" (Fotó: Sióréti Gábor)
Lesznek további epizódok is, amelyekhez – jóval drágábban – új anyagot kellene forgatni?
A Spektrumnak most erre az öt részre volt kerete, de a témákat tudnánk folytatni legalább ötvenig, és ehhez nem kell külföldre menni. Engem nagyon érdekel például a gyurgyalag, amely jórészt méhekkel táplálkozik. Tudunk olyan esetről, amikor Pécs közelében valaki egy egész kolóniát irtott ki, és a háttérben vélhetően méhészeti érdekeltségek álltak. Egy mozifilmet megtöltene a békacombsztori. Itt, az utca végén, a sarki étteremben is kapható. Elvileg legális beszállítótól, külföldről származik, hiszen nálunk minden kétéltű védett, de előfordul, hogy az engedélyek hamisak. Seftelnek itthon védett bogarakkal, hüllőkkel is. Tulajdonképpen az a csoda, ha egy-egy faj fennmarad, annyival nagyobbak az ellene ható erők.
Hogyan érintett benneteket, amikor megszűntek a néhai Magyar Mozgókép Közalapítvány tudományos ismeretterjesztő pályázatai?
Ez volt az első csap, amit elzártak. Két filmünk volt gyártásban, érvényes szerződéssel, ezeket nem tudtuk a tervezett minőségben befejezni. Az ezt követő vákuumban, amikor semmilyen forrás nem létezett, számos hazai természetfilmes alkotó és műhely elvérzett. Mi úgy éltünk túl, hogy bekapcsolódtunk az Európai Unió fajok védelmére irányuló LIFE programjába, a rákosi vipera, illetve a parlagi sas védelmének dokumentálásával. Ezenkívül megbízást kaptunk a berlini vadegészségügyi intézettől, hogy készítsünk filmet az orrszarvúk megmentéséért folytatott küzdelmükről, amelynek keretében Afrikától Borneóig kísértük a kutatók munkáját.
Ma már lehet pályázni az MTVA-nál, ahol több filmetek is nyert.
Gyártásban van a Budapest Underground, ebben a főváros alatt található, a világon egyedülálló barlangrendszert mutatjuk be, egyrészt a természetes barlangokat, másrészt a bunkereket. Az időgyűrű urai egy olyan képzeletbeli kamerával készül, amelyen nemcsak a fény meg az élesség állítható, hanem az időt is vissza lehet húzni. Animációk segítségével mutatjuk be Magyarország harmincezer évvel ezelőtti természetrajzát. A Bauxit expedíció a hazai bauxittermelést és annak környezeti hatásait tárja fel a tapolcai tavasbarlangtól a kolontári katasztrófáig, ezt nyáron forgatjuk. Az új pályázati rendszer előnye, hogy bemehetsz egy csupasz ötlettel, és csak azután kell elvégezni a papírmunkát, ha az ötletet kiválasztották.
Ezzel együtt nem túl rózsás az ismeretterjesztés helyzete. Friss hír, hogy márciustól a Talpalatnyi zöld is lekerül a Duna TV műsoráról.
Ez a szakma óriási pofonokat kapott az elmúlt néhány évben. Megszakadt a hagyomány, hogy a közmédiában hosszan foglalkozzanak tudománnyal. A Natura szerkesztőségét szélnek eresztették, közel 50 év után megszűnt a Delta. Nézzünk meg egy hétvégi délelőttöt a rádióban: mindenütt vallási műsorok. Ez önmagában nem lenne baj, ha közben a tudomány, a tények világa is teret kapna. A brit közmédiában szintén fontos a hitélet, de mellette egyórás műsor készül az evolúcióról, vagy Dawkins Isteni téveszméjéről. Nálunk ez elképzelhetetlen. Pedig nagyon fontos lenne tudatosítani az emberekben, hogy bizonyos dolgok következnek a másikból, és a világ megismerhető és megérthető. Mi abban nőttünk fel, hogy a rádióban ment az Oxigén, a tévében Attenborough és Juhász Árpád magyarázott, Schmidt Egon gumicsizmában állt egy mocsár közepén, és még a Vízipók csodapók is egy csomó ismeretet rejtett.
A Budapesti vadon egyik sztárja, a könyvskorpió
Van kapcsolatotok az előző természetfilmes generációkkal?
Ma már abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy mi hívhatjuk fel a szakma nagy öregjeit, akik szívesen dolgoznak velünk. Gyenes Károly most Tóth Zsolt kollégámmal vágja a Tiszáról szóló sorozatot, Juhász Árpád több filmünk fejlesztésében részt vesz. A hazai tudományos ismeretterjesztésben volt egyfajta szakadás a generációk közt, amelyet számomra Rockenbauer Pál halála jelképez. De idősebb Kollányi Ágostont sem láthattuk már munkában. Volt egy légüres tér, nem volt ki után loholni, pedig szerettünk volna.

Egyszer azt mondtad, a hazai ismeretterjesztés hosthiányban szenved. Ez mit jelent?
Nincsenek igazán jó kiállású, hiteles műsorvezetőink. Folyamatosan keresünk a filmjeinkhez olyan házigazdát, akinek a lényéből fakad a kíváncsiság; akiről a néző elhiszi, hogy nem véletlenül van egy adott helyzetben. Ilyen volt Máté Bence, A Láthatatlan Madárfotós. Ahogy az életben, úgy a képernyőn is néhány másodperc alatt eldől, hogy egy ember szimpatikus és hiteles-e.
Készül a Nagy Fafilm, amely egy gerecsei órástölgy élővilágát mutatja be. (Fotó: Természetfilm.hu)
Mennyire dolgoztok „modellekkel”, olyan állatokkal, amelyeket nem a természetben filmeztek?
Minden projektünk arra irányul, hogy a vadállatokat természetes környezetükben mutassuk meg. De előfordulnak olyan helyzetek, amikor szükség van fogságban tartott állatokra. Ezzel nincs gond addig, amíg az állat autentikus viselkedést mutat, a filmes pedig bevallja, hogyan dolgozott. Nemrég egy külföldi produkció kért tőlünk képeket a pirregő tücskök nászáról. Ezt nemigen tudod elcsípni a természetben, még stúdióban is sokat kell rá várni. Egy másik példa: az ország minden táján helyezünk el kameracsapdákat, amelyek aktiválódnak, ha egy állat a látóterükbe kerül. Jól mutatják a természetes viselkedést, de a felvételek minősége gyenge, ezért jó minőségű vágóképeket készítünk hozzá kézhez szokott állatokkal. Szegény Attenborough-t nemrég meghurcolták, mert egy holland állatkertben vett fel áttelelő medvebocsokat. Nem volt jogos a támadás, hiszen felvállalta a módszerét. Napjainkban zsugorodnak az élőhelyek, egyre kevesebb a vadon élő állat, miközben egyre több a természetfilmes és -fotós. Nagyon kell vigyázni, hogy minél kevésbé zavarjuk meg az állatokat. Nem kell a BBC stábjának egy vadon élő medvecsalád telelését megzavarnia, mert ha kijönnek a fagyba, lehet, hogy mind ott pusztulnak. Ahogy változik a világ, egyre több olyan filmet fogunk látni, amelyben fogságban tartott állatok szerepelnek.
A Természetfilm.hu Tudományos Filmműhely független filmesek és kutatók által alapított non-profit szervezet. Néhány filmjük: A Láthatatlan Madárfotós (2011), A hangyák mindent tudnak(2010, Országos Természetfilmes Fesztivál, I. helyezés), Fejjel a fajnak (2010), Budapesti vadon (2007, 38. Magyar Filmszemle, a legjobb témaválasztás díja), Lilliputi mimikri (2007, Németországban és Japánban a legjobb gyerekeknek szóló természetrajzi műsor díja),Farkaslesen (2006). Több filmjük megnézhető online, és megvásárolható dvd-n. Folyamatosan bővül a Magyar Madártani Egyesülettel közös YouTube-csatornájuk, a Kamerával a madarakért.
Közös munkám a Természetfilm.hu csapatával: A remény hajtásai. Interjú és dokumentumfilm Jane Goodallról.

Orosz Ildikó
Az interjú és a fotó a magyarnarancs.hu-n jelent meg (2013. febr. 22.)



2017. március 16., csütörtök

"Nagy, de okos átverés" – Beszélgetés Vágó Istvánnal

Az angol The Sun című lap felmérése szerint a világ összes Legyen Ön is milliomos! játékát tekintve ő volt a legideálisabb játékvezető. Akkor beszélgettem vele, amikor csúcsra járt a tévében. Kedves-e a néző vagy nem kedves? Ő maga miért nem készít igényes kulturális műsorokat? És miért beszél hülyeségeket a bulvársajtóban?
A minap olimpiai bajnokainkkal beszélgetve megjegyezte: milyen jó nekik, hogy bevonultak a történelembe, ellenben ön levezet még pár műsort, aztán vége. Nem úgy hangzik, mintha tökéletesen meg volna elégedve önmagával. (Megjegyzés: Az interjú 2003. decemberében készült.)
Vágó István: Persze hogy nem, ellenkezőleg. De én ezzel már számot vetettem. A televíziózás efemer műfaj, borzasztó illékony. Nem baj, hogy nem maradunk meg az örökkévalóságnak. Milyen nagy dolog volt, amikor a százméteres síkfutás rekordja lement tíz másodperc alá. Ma ezzel a középmezőnybe sem lehetne bekerülni. Mégis feljegyzik, mert a sport fejlődése lineáris.
A televíziózás nem ilyen. Ötven év múlva teljesen más lesz a stílus, az eszmevilág, csak röhögni fognak rajtunk. Ma például azt mondjuk: "két kedves néző írt nekünk a műsorba." Ennek a "kedves"-nek a hallatán a jövő emberét kirázza majd a hideg. Miért volna a néző kedves? A néző az néző.
Ez nagyon cinikusan hangzik.
Viszont érdekes probléma. Hadd mondjam el ezzel kapcsolatban a "Vágó-féle sejtést": a néző minden országban olyan embereket szeret látni a tévében, amilyen ő maga nem. Például A leggyengébb láncszem azért lehetett sikeres Angliában, mert egy olyan országban, ahol a hétköznapokban mindenki nagyon kedves a másikkal, egy műsorvezető durva volt a játékosokkal. Ez Magyarországon azért nem jött be, mert itt mindenki durva a másikkal. Ezt a képernyőn látni visszatetsző. A néző elvárja, hogy kedvesnek szólítsuk, mert valójában kevés kedves ember van ebben az országban.
Fotó: Magyar Narancs
Elvállalta volna A leggyengébb láncszem nyíltan alázó műsorvezetőjének a szerepét?
A kérdés konkrétan fel is merült. De azt javasoltam az RTL Klub vezetőinek, hogy ne vegyék meg a műsort, mert a magyar nézők nem viselik el azt a durvaságot, amelyet ők maguk nap mint nap gyakorolnak. Egyébként a műsorban megjelenő játékvezető szadizmusa olyan szerep, ami a játék lényegét nem érinti: ha a játékvezető megkérdezi, mi Franciaország fővárosa, és a játékos azt mondja, Párizs, akkor a játékvezető ezt elfogadja. Csak utána mindenkit jól lehord. Az igazán gonosz műsorvezető én vagyok, mert én nem fogadom el automatikusan a jó választ.
Újabban szereti hangsúlyozni, hogy a kvízműsorban az intrikus szerepét játssza. Pedig az indulásakor erről nyíltan nem beszélt, és nem dorgálta ilyen sűrűn a játékosokat. A műsorpolitika változott, vagy az ön hozzáállása?
Sokáig szerepzavarban voltam. Csak mostanában mondom ki ezeket a dolgokat, hogy a nézők számára tisztázzam a viszonyokat. Régen mosolygós, tanár bácsis játékvezető voltam, aztán a nézők elkezdtek nagyon utálni. Levélben, e-mailben és az utcán is értek atrocitások, a szememre vetették, miért vagyok ilyen gonosz. Úgyhogy egy nap leültem, és úgy döntöttem, nyíltan gonosz leszek. A játékosokat elkezdtem ellenfélnek szólítani, amire nem volt példa a hazai kvízműsorok történetében. Ez mindenkinek sokat segített, nekem is, a játékosoknak is. A szerepinstrukció nem változott, eredetileg úgy szólt, hogy kezdetben legyek barátságos, aztán körülbelül az ötödik-hatodik kérdésnél hirtelen változtassak attitűdöt, hogy a játékos teljesen megzavarodjon. Ekkor áll ott igazán pőrén, és így lesz a kvízműsorból valóságshow.
Az nyilvánvaló, hogy a műsor nem a tudásról szól, de nem gondolja, hogy a tudásnak valamiféle hamis ideáját mégiscsak megjeleníti?
Nézze, ez a játék a világ legnagyobb manipulációja. Az első kérdések nem azért olyan egyszerűek, hogy bemelegítsük vagy bemérjük a játékost, hanem azért, hogy otthon, amikor a család nézi, a 3 és 8 éves kor közötti gyerekek is meg tudják ezeket fejteni, és anyuka megsimogassa a buksijukat. Nem a játékos a fontos, hanem a néző. Később jönnek a nehezebb kérdések, melyeket a nagyobbak, majd a szülők tudnak megfejteni, végül a legutolsót a "család esze", a családfő. Az a nagy, de okos átverés, hogy a műsor végigjárja egy család tudásszintjét, tagokra lebontva.
Ön ezeket a folyamatokat remekül átlátja, de mi a helyzet a nézővel?
Neki ezt nem kell látnia.
De a fejében összekapcsolódik a tudás meg a pénz.
Nem így van. Mondok egy példát. Egyszer nyolcszázezer forintért adtuk fel azt a kérdést, hogy mi Zámbó Jimmy igazi keresztneve. Emiatt engem az értelmiség mélységesen ledorongolt. Pedig egyrészt a válasz megközelíthető nyelvi-logikai úton – azért Jimmy, mert Imi. Másrészt a kérdés önmagában cáfolja a feltételezést, hogy a műsorban a tudást preferáljuk, hisz ez az információ nyilván nem "tudás". Ugyanakkor a nézők nagy többségének az érdeklődését érinti, úgyhogy mégis jó kérdés. Megméri a játékos vállalkozó kedvét, kockázatviselő képességét, játékstratégiáját.
Nem zavarja, hogy a kérdések többnyire elszigetelt adatokat, lexikális elemeket, a tudás morzsáit firtatják?
Rosszul látja. A kérdések legnagyobb része megközelíthető logikailag. Nemrég egy ötdiplomás emberrel játszottam, aki - nagyon igazságosan - leégett. Utolsó kérdése: ki volt Zeusz anyja? A négy válaszlehetőség Léda, Héra, Gaia és Rheia volt. Ez ugye lexikális kérdésnek tűnik, pedig valójában a kultúrtörténet számos oldala felől meg lehetett volna közelíteni, a Héra gáztűzhelytől Ady Lédájáig - ez mind mitológia. Ki lehetett volna következtetni, annak ellenére, hogy a játékos sosem hallott arról, hogy Zeusznak volt egy anyja. De a játékos nem jött velem, nem gondolkozott velem, úgyhogy megérdemelten veszített.
Hány forinttól tekinti partnerének a játékost?
Kétszázezertől.
Játékvezetőként láthatóan élvezi a műsort. Nézőként is érdekelné?
Nézőként az érdekel, hogy a műsorvezetők hol kapják el a játékos tökét. Végtelenül szomorú vagyok, mert azt látom, hogy sok testvérműsorban nem kapják el.
Nehéz elhinni, hogy nem unja három és fél év után.
Amit unni lehet, az egyedül a mechanikus része, az, hogy a második kérdés után jön a harmadik. De minden játékos más és más személyiség.

Mi a véleménye a hazai oktatási rendszerről? Sokan kárhoztatják, hogy felesleges lexikális adatok bemagolását forszírozza készségfejlesztés helyett.
A hazai porosz tradícióval szemben, ami bifláztatásra, drillekre épül, az angolszász iskolarendszerben azt tanítják meg a gyerekeknek, hogy mit hol tudnak megkeresni. Szerintem ez bölcs, különösen az internet és a keresőgépek korában. Ezt az álláspontot egyébként a Nemzeti Emlékezet Program szóvivőjeként Magyar Bálint mellett is képviseltem. Természetesen szükséges néhány sarokpont, hogy a tanuló tudja, mit merre keressen. Kellenek olyan készségek, amelyekkel egy festményt be tud fogadni, vagy értékelni tud egy történelmi tényt. A legfontosabb, hogy legyen véleménye arról, amit hall. Sajnos nálunk óriási az ellenállás ezzel a nézettel szemben, pontosan azért, mert a magyar társadalom oktatásügyben is poroszos.
Nem akar lassan olyan műsort készíteni, amelynek van tényleges kultúraközvetítő szerepe? Megengedhetné magának.
Mondok valamit, amitől magam is megrémülök: nem tudom, hogyan kellene ezt csinálni. Elképzelésem sincs, a mai huszonéveseket hogyan lehetne megfogni. Nézem a meglehetősen avantgárd kulturális műsorokat a televízióban, és tanácstalan vagyok. Jó ez így? Nem merném venni a bátorságot, hogy azt mondjam, nem. Úgy érzem, túl sok a formai elem a tartalom rovására, és túl agresszív a közlés módja. Én biztos nem úgy csinálnám, mint Till Attila vagy a Winkler, úgyhogy biztos nem is lennék olyan hatásos. Nem tudnék lecsúszni egy lépcsőkorláton, és közben elmondani, milyen mozit kell megnézni. Ráadásul a maga generációja meg az enyém teljesen más nyelvet beszél. Nagyon kedves, hogy most az én nyelvemet használja, de én a magukét nem ismerem, pedig kellene. Jó lenne, ha jönne egy olyasmi pali, mint én, csak huszonéves, és megmondaná, hogyan nézzen ki egy ilyen műsor.
Nyilván egy stáb dolgozta ki, hogy a Nekünk 80 nosztalgiashow fókuszában a 80-as évek legyenek, lévén ez most divat. Mit jelent önnek ez az időszak?
Az égvilágon semmit. A 80-as éveknél unalmasabb évtized a világtörténelemben nem volt, 1988-ig semmi nem történt. Ez az évtized a maga korosztálya számára divat, és persze maguk a célközönség. Én régebben születtem, nálam a 60-as évek vannak divatban. Ráadásul mennyi minden történt! `63-ban volt egy amnesztia, átmentünk a kemény diktatúrából a puhába, volt új gazdasági mechanizmus, aztán annak a bukása, Csehszlovákia megszállása, biafrai háború, párizsi diáktüntetés, vietnami háború. A világ forrongott. Én nem érzek nosztalgiát a 80-as évek iránt, szívesebben hallgatom a Klubrádió Addig jó, míg Kádár él című műsorát.
Az IQ-tesztben egyszer szőke nőket és rendőröket vizsgáztattak az előítéletek lerombolása címén.
Ne vegye komolyan!
Efelől nyugodt lehet, az viszont érdekel, miért játszik rá erre a bulvársajtóban? Kötelezik, hogy nyilatkozzon egy ilyen műsor kapcsán a felesége szőkeségéről?
Nézze, a riportalany mindig szerepet játszik. A bulvárújságíróknak olyan választ adok, ami őket érdekli. Egyszerűen kollegialitásból. Persze a főnökeim is jó néven veszik ezt, mert a bulvársajtó hozzájárul a műsor nézettségéhez. Megtehetném, hogy nem nyilatkozom, de nem akarom X. Y. bulvárújságírót, aki egyébként nagyon szívélyes ember és nagyon kedvelem, elküldeni a csudába. Eközben tisztában vagyok azzal, hogy amikor majd nekem lesz szükségem a bulvársajtóra, mert lefelé hanyatlik a csillagom, akkor nem fognak hívni. Higgye el, szívesebben beszélgetnék mondjuk a liberalizmus alapértékeiről vagy arról, hogy ki kapta a Prima Primissima közönségdíjat. De maga se erről kérdez.
Rendben, mi a véleménye arról, hogy a Hír TV kapta a közönségdíjat? (Megjegyzés: ez még a 2003-as Hír TV.)
Na látja, erről meg nem beszélhetek, mert az RTL szabályzata tiltja, hogy más televízióról nyilatkozzak.
Meséljen akkor az ezotéria ellen folytatott többfrontos harcáról. Mit csinál a Tényeket Tisztelők Társaságának elnökségi tagjaként?
Kiléptem. Azért, mert magamra hagytak az X-aknákkal. Azt hittem, hogy ez a műsor a Tényeket Tisztelők Társasága eddigi tevékenységének a koronája lesz. A világon még soha nem volt olyan televízióműsor, amelyben a tudomány összecsaphatott az ezotériával. A Tényeket Tisztelők Társasága azonban kiállt mögülem, valószínűleg azért, mert egyik legkitűnőbb tagja, akit most nem szeretnék megnevezni, egy adásban alulmaradt egy auralátóval szemben. Nem jól érvelt. Utána ő feljelentett minket a Magyar Tudományos Akadémiánál, mondván: nem lehet ilyen közös műsort csinálni az ezoterikusokkal. A műsor aztán meg is szűnt. Úgyhogy a Tényeket Tisztelők Társaságának a tevékenysége újra abból áll, hogy egy évben egyszer Székesfehérváron összejönnek, és egymás vállára borulva zokognak.
Ez volt az ok, amiért a ATV lehúzta az X-aknák rolóját?
Az egyik. A másik, hogy a szerkesztő magánéleti okokra hivatkozva bedobta a törülközőt. Megpróbáltam pótolni, de a befogadó televízió azt mondta, amúgy sem nagyon szeretik a műsort. Hihetetlen indulatokat gerjesztett.
Ön pedig, szokatlan módon, rendkívül népszerűtlen szerepben tűnt fel benne. Miért idegesíti ennyire az ezotéria?
Mert gyűlölöm a tőmondatokat. Az élet sokkal bonyolultabb a tőmondatoknál, a nagy problémákra nem az a válasz, hogy a Jupiter és a Szaturnusz konjugált egymással. Itt visszakapcsolódnék a korábbi kérdéséhez. Ha megfigyeli, Kerényi Imre (a Hír TV egyik műsorában - O. I.) is tőmondatokban beszél. Ő is egy ezoterikus.
A Favágókat alaposan megosztotta a politika, miután az együttes úgy döntött, hogy letiltatja magát a Pannon Rádió műsoráról, de Makrai Pál betelefonált, hogy ő inkább mégis szerepelne. Mi lett ennek a folytatása?
Az ellentét eredetileg nem politikai természetű volt. Amikor Pali betelefonált, nem is tudta, mi ez a rádió. Egyszerűen szeret szerepelni, és azt akarta, hogy továbbra is játsszák a felvételeit. Amikor leültünk megbeszélni a dolgot, átadtam Palinak egy tanulmányt, hogy megpróbáljam elmagyarázni, miért léptük ezt. Amióta kiderült a számára, hogy a dolognak politikai vetülete van, azóta megy el minden Orbán-tüntetésre. Szerintem ez ébresztette rá, hogy ott a helye.
Önnek vannak politikai ambíciói?
Feltétlenül. De nem tudom még, hogy a politikai indulataim milyen formában ölthetnek testet. Vannak nosztalgiáim, elsősorban az, hogy a parlamentnek vissza kell adni azt a tekintélyt, amelyet sajnos eljátszottak. A 90-es évek elején még azokat a vicceket meg pletykákat utáltam legjobban, amelyek arról szóltak, hogy a parlament mint olyan egy kupleráj.
Egyszer azt mondta, vannak korok, amikor az okos ember idegesítő. Hogy áll most ehhez?
Módosítom az állítást: az okoskodó ember mindig idegesítő. Ezt megtapasztaltam a saját bőrömön. Most viszont megfizetnek az okoskodásomért.
Orosz Ildikó
Az interjú a Magyar Narancsban jelent meg (2003/51).

Az oldalról

Az oldalról
Orosz Ildikó budapesti újságíró, szerkesztő, fordító szerzői oldala. Válogatás különböző helyeken megjelent régi és új írásokból, fordításokból. Infók saját könyveimről és szerkesztéseimről.

Népszerű bejegyzések

Szerző: Orosz Ildikó. Tulajdonos: a cikk végén feltüntetett sajtótermék. Idézz ennek fényében. Üzemeltető: Blogger.