A huszadik század kezdetén Irán lakossága a becslések szerint 10 millió körül lehetett, majd 1933-ban 13 millióra, 1976-ban 34 millióra, 1986-ban pedig 49 millióra nőtt. 1996-ra Irán népessége elérte a 60 milliót, ami egyetlen évszázadon belül hatszoros növekedést jelent. Az elmúlt három évtizedben az ország történetében jelentős politikai változások történtek: a legfontosabb az 1979-es iszlám forradalom, valamint az 1980-tól 1988-ig tartó iraki háború volt.
Az elmúlt években komoly fejtörést okozott a nemzetközi megfigyelők számára az Iráni Iszlám Köztársaságban tapasztalható demográfiai változások mértéke és sebessége. A teljes termékenységi mutató az 1980-as évekbeli 6 gyerekről 2000-re 2,1 gyerekre csökkent. A hanyatlás egyformán jelentkezett vidéken és a városokban. Vajon hogyan és miért csökkenhetett ilyen rövid időszak alatt ilyen jelentős mértékben a termékenység? Milyen összefüggés van az iráni politikai és demográfiai tendenciák között? Dolgozatunk röviden bemutatja az elmúlt harminc év népesedéspolitikai változásait, megvizsgálja ezen időszak termékenységi irányzatait, és igyekszik magyarázatát adni az iráni termékenységi átmenetnek.
Népesedéspolitikai változások
Az első családtervezési programot 1967-ben, a sah idején vezették be. A termékenységi mutatók azonban 1976-ig nem változtak jelentősen: stagnálás illetve alig érzékelhető csökkenés mutatkozott. Az 1979-es iszlám forradalom eltörölte a programot, az új kormány pedig a pronatalista politika mellett kötelezte el magát; szorgalmazta a korai házasságot és a minél népesebb családot. A legális házasságkötési kort a lányok esetében 9, a fiúknál 12 éves korra csökkentették. Az iraki háború újabb lökést adott a születéstámogatásnak: a családoktól elvárták, hogy minél több gyerekkel, vagyis minél több katonával járuljanak hozzá a Khomeini ajatollah által megálmodott “Húszmilliós Hadsereghez”. A kormány és a vallási vezetők valósággal dicsőítették a sok gyermeket szülő és felnevelő anyákat. A pronatalista politika azután is folytatódott, hogy az 1986-os népszámlálás, a vezetés nagy örömére, igen jelentős népességnövekedést mutatott a megelőző, 1976-os népszámláláshoz képest. 1989 decemberében azonban az iráni kormány gyökeresen megváltoztatta politikáját, és új családtervezési programot indított. A program a statisztikák alapján sikeresnek bizonyult, hiszen a fogamzásgátlás elterjedtsége az 1976-os 37 százalékról a 2000-dik évben 75 százalékra nőtt. Vidéken ez az arány az 1976-os 20 százalékról 72 százalékra, a városokban pedig 54 százalékról 82 százalékra nőtt 2000-ben.
1984-től a termékenység látványos hanyatlásnak indul
Nehéz pontosan meghatározni a termékenység alakulását az 1980-as évek közepe előtti időszakban. Az 1977-ben, illetve 1991-ben készített két tanulmány az alapvető statisztikai hiányosságok miatt nehezen összehasonlítható, az 1986-os és 1996-os népszámlálási adatokból levont visszamenőleges becslések pedig olyannyira pontatlanok, hogy lehetetlen bármiféle következtetésre jutnunk. A népszámláláson alapuló saját közvetett kutatásaink szerint valószínűnek látszik, hogy a teljes termékenységi mutató az első családtervezési program bevezetése után először az egy nőre jutó 6 gyermek körüli értéken stagnált, majd az 1980-as évek elejére 7 gyermek körüli értékre emelkedett. Akár igaz az emelkedés ténye, akár csupán bizonytalan statisztikák eredménye, egy biztos: nem tartott sokáig. A nyolcvanas évek közepén a termékenység csökkenésnek indult: a teljes termékenységi mutató az 1984-es 6,8 gyerekről 1986-ban 6,3-ra, 1988-ban pedig 5,5-re csökkent, amint ezt a születési anyakönyvezési adatok bizonyítják. A csökkenés 1988 után felgyorsult: a TTM 1996-ra 2,8-ra zuhant, 2000-ben pedig egy nőre már csupán 2,1 gyerek jutott, ami éppen a reprodukciós érték alatt marad. A hirtelen csökkenés egyaránt jellemezte a vidéket és a városokat és Irán valamennyi régiójára kiterjedt – olyannyira, hogy négy megyében már 1996-ban is a reprodukciós értékek alá süllyedt a TTM.
A házasságkötés kitolódása másodlagos tényező
A sah uralkodásának utolsó, illetve az Iszlám Köztársaság első éveiben (noha ez utóbbi támogatta a korai házasságot), a nők első házasodási átlagéletkora enyhén emelkedett: az 1976-os 19,5 évről, 1986-ban 19,7 évre nőtt. A következő évtized során ez az átlagéletkor valamivel gyorsabban nőtt, és 1996-ra elérte a 22 évet. Hasonlóképp, 1976 és 1986 között a valaha házasságban élt nők aránya minden korcsoportban enyhén, 1986 és 1996 között pedig szignifikánsan csökkent, kivéve a 40 év felettieket, akik közt továbbra is közel 100 százalékos maradt. A csökkenés különösen szembeszökő volt a 15 és 19 év közöttiek körében (ahol 34 százalékról 18 százalékra csökkent), valamint a 20–24 évesek közt (ahol 79 százalékról 60 százalékra csökkent). Mindazonáltal ez a változás a termékenységi átmenethez képest korlátozott mérvű. A nők első házasodási átlagéletkorának növekedése csupán 14 százalékban felelős az 1986 és 1996 közötti termékenység csökkenésért; a fennmaradó 86 százalék a párok viselkedésében bekövetkező változásoknak, kiváltképp a fogamzásgátlás elterjedésének tudható be. Ráadásul a termékenység minden korosztályban csökkent. Ennek hátterében párhuzamos tendenciák rejlenek: a fiatal párok később vállalnak gyereket, a házas nők később kezdenek szülni, az idősebb nőknek pedig kevesebb gyermekük születik.
A kormánypolitika hatása
Mennyiben tehető felelőssé az 1976 és 1986 közötti valószínű, bár nem bizonyított termékenységi növekedésért a családtervezési program felfüggesztése és a korai házasságot preferáló széleskörű kampány?
Tény, hogy a társadalmi és pszichológiai klíma kedvezett a magas termékenységnek. Az iraki háború alatt bevezetett jegyrendszer előnyben részesítette a nagycsaládokat, és sok egyéb kormányzati intézkedés kedvezett a sokgyermekes pároknak. Ezzel együtt azonban a széles körű kampány hatása korlátozott és átmeneti jellegű volt, amit jól bizonyít, hogy már 1984-ben, amikor javában virágzott a pronatalista politika, hanyatlásnak indult a termékenység – ez pedig öt évvel azelőtt történt, hogy 1989-ban hivatalosan is életbe lépett az új családtervezési program.
Az Iszlám Köztársaság által kezdeményezett program sikerét több állami szerv, valamint a tömegkommunikációs eszközök bevonása biztosította. Ellentétben a forradalom előtti családtervezési programmal, a nyolcvanas években Irán kulturális, gazdasági és társadalmi értelemben is felkészült volt a családtervezési programra. Az 1989-es program a korábbi programmal ellentétben vallási legitimitást is élvezett, hiszen támogatták a vallási vezetők. A kormány az új politikát a vallásos ellenzék tiltakozása nélkül gyakorolhatta.
A kormánypolitika szorgalmazta az oktatást, különösen a leányoktatást, az egészségügyi rendszer kiépítését, az elektromosság, az ivóvízhálózat, a közlekedési és kommunikációs hálózat fejlesztését Irán távoli régióiban, s mindez elősegítette az ország modernizációját, közvetve pedig a termékenységre is hatott. Nem sokkal a forradalom után megalakult aKonstruktív Dzsihád Szervezet, azzal a céllal, hogy újraélessze és felzárkóztassa a gazdaságilag és társadalmilag elmaradott falvakat és vidéki térségeket. A szervezet tevékenységei közt szerepelt az oktatás és az egészségügyi ellátás fejlesztése, az út- és gátépítés, a mezőgazdasági gépek és berendezések szétosztása. Ezek az erőfeszítések a forradalom utáni második évtizedre kedvező hátteret biztosítottak az iráni családtervezési programhoz általában is, vidéken pedig kiváltképp.
A csecsemőhalandóság csökkent (1975-ben 1000 élve születésre 114 egyéves kor alatti halálozás jutott; 1985-ben 64; 1994-ben pedig 34), ami, mint a világon mindenütt, komoly következményekkel járt. A csecsemőhalandóság csökkenése azt eredményezte, hogy a szülők immár több reményt fűzhetnek gyermekeikhez, többet fektetnek az oktatásukba, és inkább kevesebb gyermeket vállalnak. Mind több iráni nő jár egyetemre (az utóbbi három évben az állami egyetemekre több lányt vettek fel, mint fiút), ami nem csupán az első házasságkötés és a gyermekvállalás időpontjára hat erősen, de általában a termékenységhez való viszonyulásra is. A változások nyomán az iráni nők helyzete érezhetően javult.
Több jel azonban arra mutat, hogy a termékenység csökkenése nem csupán a kormány modernizációs törekvéseinek és családtervezési programjának eredménye. A nyolcvanas évek közepén az iráni családok életszínvonala csökkenni kezdett, ami a házasság időpontjának kitolódása és a gyermekvállalás magas költségei miatt minden bizonnyal visszafogta a termékenységet. A válság 1990-ig tartott. Ebben az időszakban a megélhetési költségek drámaian növekedtek, ezért a fiatalok inkább vártak a házassággal, amíg jól fizető álláshoz nem jutottak, házasság után pedig kevesebb gyermeket vállaltak, és inkább többet invesztáltak gyermekeik oktatásába. A termékenység csökkenése Iránban tehát több más észak-afrikai és nyugat-ázsiai iszlám ország termékenységi változásainak tükrében vizsgálandó. A térség minden államában, Marokkótól Iránig, a termékenység csökkenése tapasztalható, ami indokolja annak a nézetnek a felülvizsgálatát, miszerint a nagy termékenység eredendően az iszlám kultúra velejárója. A térségben a termékenység csökkenése valóban lassabban kezdődött el, de amikor végül beindult, akkor a társadalmi és gazdasági modernizáció, valamint a lakosság körében megjelenő új elvárások nyomán igen gyors ütemben játszódott le. Az iszlám kultúra semmiféle ellenállást nem tanúsított a termékenység csökkenésével szemben. Irán a világ egyik olyan országa, ahol a termékenységi minta a leggyorsabban alakult át. A látványos termékenységi zuhanást a nemzetközi közvélemény nagy csodálkozással figyelte. Ez a csodálkozás azonban leginkább annak tudható be, hogy kevéssé voltak tisztában a forradalom utáni társadalmi, gazdasági és politikai állapotokkal. Az iráni “termékenységi forradalmat” valójában az iszlám forradalom keretei közt végbement változások tükrében kell értelmezni.
FORDÍTOTTA OROSZ ILDIKÓ
A tanulmány a 2000 folyóiratban jelent meg (2006/1).
Fotók: fent: www.anargol.com – 2016. tavaszi kollekciók
balra: Mohammed Dzsalal Abbaszi-Savazi, az Australian National University (ANU) munkatársa (researchers.anu.edu.au)
Bibliográfia
Mehryar, A. H. et al. – “Iranian miracle: how to raise contraceptive prevalence rate to above 70% and cut TFR by two-thirds in less than a decade?” Előadás az IUSSP konferenciáján, Salvador, 2001. augusztus 18–24.
Abbasi-Shavazi, M. J. – “National trends and social inclusion: fertility trends and differentials in the Islamic Republic of Iran, 1972–1996”. Előadás az IUSSP 21. századi családtervezésről rendezett konferenciáján, Dhaka, 2001. jan. 17–21.
Aghajanian, A. – “Population change in Iran, 1966–1986: A stalled demographic transition?”, Population and Development Review, 17, n° 4, 703–714., 1991.
Ladier-Fouladi, M. – “The fertility transition in Iran”, Population: An English Selection (9): 191–214.
Ladier-Fouladi, M. – “Démographie, société et changements politiques en Iran”, Esprit, n° 8–9, 154–172., 2001.
Abbasi-Shavazi, M. J. – “Below-replacement fertility in Iran: Progress and prospects”, Előadás az IUSSP alacsony termékenységről rendezett műhelytanácskozásán, Tokió, 2001.márc. 21–23. Elérhető a következő website-on: Pahttp://demography.anu.Edu.Au/Virtual Library/ConferencePapers/IUSSP2001/PaperAbasi. doc
Rashad, H. – “Demographic transition in Arab countries: A new perspective”, Journal of Population Research, 17, n° 1, 81–101., 2000.
