elhivatott emberek, rejtett értékek, válogatott kulturális huncutságok

2017. április 28., péntek

Egyszer te is hazatalálsz – Postagalambok Magyarországon

A postagalambsport itthon nagy múltra tekint vissza, de messze nem akkora üzlet, mint Belgiumban vagy Németországban. Mégis büszkén dagadhat a magyar begy, mert a nemzetközi postagalamb-élsportban nem állunk rosszul: van világbajnok madarunk és több olimpiai aranyérmünk is.

Figyelem: Ezt a cikket 2008-ban írtam, a benne szereplő adatok egy része lehet, hogy elavult.


Fritzlar, Németország, 2008 szeptember. A legmodernebb technikával felszerelt, új építésű luxusdúcban nemzetközi mezőny tollászkodik: 23 ország postagalambjai várják a nagy megmérettetést. Tavasszal, alig egy hónapos korukban érkeztek a világbajnokság helyszínére, ahol szakértő kezek gondozták, etették, tréningeztették, vagyis ideszoktatták őket. Minden ország 25 galambbal nevezhetett, a Magyar Postagalamb Sportszövetség az igazolt hazai eredmények ismeretében kérte fel a legsikeresebb tenyésztőket fiatal galambok küldésére. Nem mindegyik érte meg az őszt, az előversenyek alatt sokan elvesztek, a betegségek pedig a legjobb ellátás mellett is elkerülhetetlenek. A nagy napon kamion jön a megmaradtakért, és elviszi őket 400 kilométerre délre, a francia határ közelébe. Az esős idő nem kedvez a rajtnak, de a galambokat mindenképpen el kell indítani, hiszen a nemzetközi és nemzeti szövetségek képviselői, tenyésztők, gyűjtők és rajongók mind Fritzlarban lesik, ki érkezik be leghamarabb. Gyors egyeztetés után végül egy közelebb fekvő, enyhébb időjárású helyszínről történik a feleresztés. Az élboly az erős hátszélben 100 km/h átlagsebességgel, alig három óra alatt teszi meg a távot. A szoros versenyben végül a
HU-08-D203350
gyűrűszámú magyar versenyző röppen be először a dúc bejáratán. A siker értékét nem csökkenti, hogy a hódmezővásárhelyi Kovács Mihály tenyészetéből kikerült bajnok apja holland, anyja német. Ez azonban az élgalambok piacán korántsem szokatlan, a vérvonalak, akárcsak a ló- vagy kutyatenyésztésben, itt sem ismernek határokat. Bizonyság erre, hogy az újdonsült bajnok a versenyt követő árverésen 3800 euróért talált új gazdát egy kínai tenyésztő személyében. "Míg az erkölcsi diadal mindenképpen az alföldi galambászt - civilben fuvarozót - illeti meg, addig a vételár teljes egészében a világbajnokság német rendezőinek a számláját gyarapítja.
Egyes elméletek szerint a galamb íriszéből következtetni lehet a tulajdonságaira, ezért a gyűrűszám és a pedigré mellett gyakran látható a madarak tekintete is a portréfotókon és hirdetéseken. 

A nevezési feltételek szerint ugyanis a vébére ingyen küldhetők galambok, felnevelésük tetemes költségéhez azonban a résztvevők hozzájárulnak a díjazottak eladásából befolyó összeggel" - tudtuk meg Bárdos Istvántól, a Magyar Postagalamb Sportszövetség (MPS) elnökétől, aki a nemzetközi szövetség alelnöke is. Az idei világversenyre a madárinfluenza miatt kizárólag európai országok küldhettek galambokat, Ázsiából, ahol rendkívül népszerű ez a sport, nem jöhettek versenyzők. Thaiföld és Kína mégis képviseltette magát: neves európai tenyésztőktől vásároltak Ázsiában sosem járt fiatal esélyeseket, amelyeket saját országuk gyűrűjelével látták el.
A laikus számára az ilyen "egydúcos verseny" - amikor egy teszttelepre szoktatnak különböző tenyésztők által odaküldött fiatal madarakat - kevésbé hat romantikusnak, mint a versenyek hagyományosabb formája, amikor a galamboknak valóban a saját gazdájukhoz kell minél gyorsabban hazatalálniuk. A jó galambász pontosan tudja, mikor, merről érkeznek a madarai, és már várja őket.
"A postagalamb a galambok királya, mind közül a legokosabb" - mondja Pató József 63 éves nyugdíjas galambász, az 1. Számú Szilas Tagszövetség B-14-es egyesületének tagja, eredeti szakmáját tekintve lakatos. Õ általában a dúc melletti teraszon, egy fehér műanyag székben várja galambjait. Gyermekkora óta foglalkozik velük, 1966 óta versenyez. A madarak érkezése szerinte
nem egyszerűen jó érzés,
jelentős adrenalinszint-növekedéssel is jár. A többlakásos újpesti porta udvarán meglepő módon egyetlen elhullajtott toll emlékeztet arra, hogy itt még 150 galamb is él. A lakásban minden elképzelhető vízszintes felületet beborítanak a kupák, serlegek, tulajdonosuk egyesületi és országos szinten is eredményesnek mondhatja magát. Az asztalon nagy tál vendégváró földimogyoró. Valójában a galamboké, de a család is ezt szereti, a háziasszony mikrohullámú sütőben szokta megpörkölni. A vékony belső héjat le kell róla dörzsölni, viszont csak 450 forintra jön ki kilója.
Pató 1984-ben, saját kezűleg építette meg 70 négyzetméteres házának padlásterében a kétszintes, takaros galambházat. Reggel és este ereszti ki a madarakat, s körülbelül egyórányi csatangolás után térnek haza, az addigra már kitakarított dúcba. A kizárólag tenyésztésre szánt, nem versenyző példányok sosem mehetnek ki: jókora, félig a szabadba nyúló ketrecben élnek, hogy ne érhesse őket baleset. Gazdájuk jól emlékszik arra, amikor az egyik legértékesebb maratonista galambját három évvel ezelőtt leverte a héja, s végül a szomszéd kutya tépte szét. Csak egy "Liege II. hely" feliratú aranylánc maradt utána, amit gazdájának nyert az 1000 kilométerre fekvő belga városból hazaérkezve.
Pató József özvegy hímekkel versenyez, de ez nem azt jelenti, hogy a galamb párja már nem él. A módszer lényege az, hogy a madarakat tavasszal pároztatják, majd miután a családalapítás nyomán kialakult bennük a dúcszeretet, különválasztják őket. Az áprilistól szeptemberig tartó versenyszezonban a hímeknek csak rácson keresztül mutatják meg a párjukat, hogy emlékezzenek: minél gyorsabban húzzanak hazafelé. Van olyan tenyésztő is, aki a nemek vegyes tartásával ("természetes módszerrel") versenyez, és olyan is, aki az özvegy tojókra esküszik. Pató csíkos füzetébe gondosan vezeti az évek során egyre szerteágazóbb, rokontenyésztett galambcsaládfát. Az alkalmi vérfrissítést régről ismert, megbízható tenyésztőkkel való csereberével oldja meg. Külföldre nem jár vásárolni, mint mondja, itthon is minden beszerezhető. A tenyésztés egyik legfontosabb eleme az erőteljes szelekció. A kevésbé tehetségesek természetes módon is elhullanak, elvesznek, ezenfelül azonban tudatos ritkításra is szükség van. A galambszerető ember nem szívesen beszél róla, de tény: ami ajándéknak se kell, az megy a levesbe, vagy egy cimbora macskáját boldogítja.
Jut is, marad is. Hazánkban jelenleg kb. egymillió postagalamb él. (Összehasonlításképpen: a budapesti köztéri galambok számát 400-500 ezerre becsülik.) A versenyeztetés nem kevés adminisztrációt és logisztikai feladatot jelent, hiszen egy-egy országos szintű bajnokságra akár 8-10 ezret is beneveznek. A tenyésztők a kijelölt begyűjtési helyszínekre viszik a postagalambokat. A hitelességet garantáló hosszas regisztráció, jegyzőkönyvezés, állatorvosi igazolások bemutatása és a versenygyűrűk felhelyezése után a madarakat teherautókra teszik, és irány a feleresztési helyszín. Ez közép- és hosszú távú versenyek esetén általában szlovákiai, csehországi, a 800 km feletti maratoni versenyeknél jól bejáratott német és belga helyszíneket jelent. A postagalambok különböző kategóriákban indulnak, vannak jó sprinterek és kitartó maratonisták. A rangsort a méter/perc-ben megadott átlagsebesség alapján állítják fel, és összesítik az egy dúcból származók eredményét. A pontos berepülési időpontot ma már általában csipes versenygyűrű rögzíti, az egyes dúcok feleresztési helytől való távolságát GPS-szel mérik be.
A modern technika
nemcsak a versenyekre gyűrűzött be, de a postagalambok kiváló navigációs képességét vizsgáló kutatásokba is. Ennek ellenére máig nem sikerült megfejteni, hogyan is tájékozódnak. A legvalószínűbb, hogy pontosan tudják, mikor merről süt a nap a lakhelyük felett, és ez alapján indulnak el a megfelelő irányba. Körülbelül 25 kilométerre a céltól már a jellegzetes optikai elemek igazítják el őket. Ezt többek közt olyan kísérletekkel igazolták, amelyekben a madarak szemére a látásukat elhomályosító kontaktlencsét helyeztek. Ilyenkor a fényviszonyokat érzékelve közelítőleg hazataláltak, de a dúcba már nem tudtak pontosan berepülni. Adottságaik miatt a postagalambok esős, ködös időben nem ereszthetők fel, és az időjárás általában véve is erősen befolyásolja a versenyeket. Derűs napokon a galambok 80-90 százaléka hazaér, váratlan viharban azonban 50 százalék is lehet a veszteség.
A legtöbb galambászt tökéletesen kielégíti a madarakkal való foglalatoskodás és hogy kedvencei több száz kilométerről is hazajönnek hozzá. A díjakat is ambicionálók számára azonban nemcsak időigényes, de költséges is ez a hobbi. Rég nem elég már egy kis "tiszta búza, tiszta árpa, tiszta rozs". Speciális keverékek, táplálékkiegészítők, vitaminok kellenek, másfajta étrend jár a hétköznapokon, és más a versenyek előtt. Hosszas tanulmányok ecsetelik a gyümölcsecet és a probiotikus joghurt áldásos hatását, és feltehetőleg léteznek szintetikus doppingszerek is, ezek kimutatása azonban gyakorlatilag lehetetlen a nagy költségvonzat és a sportág jellege miatt - a versenyző út közben, amikor senki sem látja, elvileg bármit felcsipegethet.


Peller József, a "galambkirály". Többszörös olimpiai bajnok (pellerjozsef.hu)

Magyarországon kizárólag tenyésztésből még a legeredményesebbek sem tudnak megélni, hiszen nem a galambok adásvétele az igazán nagy üzlet, hanem a kapcsolódó termékek, takarmányok, ketrecek, időmérő eszközök és szállító járművek kereskedelme, illetve a kiállítások, versenyek szervezése. A postagalamb-nagyhatalomnak számító Belgiumban, Hollandiában és Németországban ez komoly iparág, virágzó családi vállalkozások foglalkoznak a tenyésztést kiegészítő kereskedelemmel/szolgáltatással. Nálunk mindez sokkal szerényebb. Néhány éve vannak már az érdekelt cégek által támogatott pénzdíjas versenyek, ilyen a galambászati kellékekkel foglalkozó Galamb Hungária Kft. derbije, amelyen az első helyezett százezer forintot nyer, és előfordulnak a nevezési díjakból kigazdálkodott tárgynyeremények is - főként műszaki cikkek. Sokkal jellemzőbb azonban, hogy az egyesületi bajnokságok víg eszem-iszomba torkolló díjátadásán cifra galambos serlegeket osztanak ki egymás közt a sporttársak.

Galambsztori

A postagalambokat az ókortól használták hírvivőnek. A világháborúk idején felderítő munkát végeztek, ellenséges lőállásokat fényképeztek. Mivel kémtevékenységre potenciálisan alkalmasnak minősültek, tartásukat a magyar hatóságok az ötvenes évekig engedélyhez kötötték. A modern versenysport őshazája Belgium, itt öltöttek formát a mai versenyek a 19. század második felében.
Az 1882-ben alapított Magyar Postagalamb Sportszövetség Európa egyik legrégebbi társulása. Az 1930-as évektől már Frankfurt, Köln és a távoli Aachen is a feleresztési helyek közt szerepel. A Hungária Postagalamb Tenyésztők Szövetségét 1939-ben a nemzetközi szövetség is felvette tagjai sorába.
Magyarország az elmúlt években több olimpián is jól szerepelt, kiemelkedik a háromszoros bajnok Peller József tenyésztő teljesítménye. (Olimpiát kétévente rendeznek, nagyszabású kiállításon a megelőző két év összesített versenyeredményeit és a galambok esztétikai megjelenését együttesen értékelik.) A fritzlari siker sem előzmények nélküli: a 2001-ben Dél-Afrikában rendezett világbajnokságon hazánk összesítésben, a három legjobb galamb eredményét tekintve első helyen végzett. A magyar szövetségnek 5500 tagja van; 28 megyei jellegű tagszövetség és több mint 300 helyi szinten működő egyesület alkotja.

Gyűrűk és távok

Galambgyűrű: a galamb egyedi, személyes azonosítója. Az ország betűjelét, a galamb születési évét és egy sorszámot tartalmaz. A fiatal madár belenő a lábára húzott gyűrűbe, amelyet később nem lehet eltávolítani. Az azonosítás nemcsak a versenyeken fontos, hanem akkor is, ha egy madár megsérül, elvész, vagy berepül egy idegen dúcba. A szabvány gyűrű Belgiumban készül, a nemzeti sportszövetségen keresztül lehet megrendelni.
Versenygyűrű: az adott versenyre érvényes, ideiglenes gyűrű. Ebben ma már többnyire egy minden információ tárolására alkalmas csip található, amely rögzíti az áthaladási időt az antennával felszerelt dúc bejáratán. Ma is használják még az olcsóbb, gumiból készült versenygyűrűket, ilyenkor a versenyórában manuálisan kell mihamarabb rögzíteni az érkezési időt. A hagyományos rögzítésnél titkos ellenőrző kódok és plomba gátolja az időeredmény manipulálását.
Árak: Szövetségi tagdíj: 4000 Ft/év, 18 év alattiaknak és időseknek a fele; galambgyűrű: 65 Ft/db; versenynevezési díjak: 5-600 Ft/galamb. Egy közönséges postagalamb értéke pár ezer forint, ám ezen a szinten sokkal jellemzőbb az ajándékozás és a csere. A díjnyertes és nemes vérvonalú galambok ára tízezrekben, a bajnokoké százezrekben mérhető.
Versenytávok:
rövid táv: 100-350 km
középtáv: 300-600 km
hosszú táv: 500-800 km
maraton: 800 km felett

Orosz Ildikó
A cikk eredetileg a Magyar Narancsban jelent meg Madárnak nézik címmel (2008/42).

2017. április 24., hétfő

Obama mint okostelefon – Interjú E. Ethelbert Miller költő, aktivistával

Gondolkodását a polgárjogi mozgalom, a fekete művészeti mozgalom és a feminizmus formálta. Közéleti költőként témái a dél-amerikai diktatúráktól a legújabb spanyol gazdasági megszorításokig terjednek. A washingtoni Howard Egyetem Afroamerikai Kutatóközpontjának igazgatója, az Institute for Policy Studies politikai agytröszt igazgatósági tagja. Az amerikai nagykövetség meghívására érkezett hazánkba, több egyetemen, középiskolában és irodalmi pódiumon tartott előadást, felolvasást.

Költészete erősen politikai töltetű. Miért gondolja, hogy egy vers hatásosabb eszköz a társadalom megváltoztatására, mint egy esszé vagy egy jól megírt beszéd?
E. Ethelbert Miller: Mert sokkal emlékezetesebb. Őszintén, hány olyan politikai beszédet hallott életében, amelynek az üzenetét fel tudja idézni? A vers az ismétlés, az alliteráció, a ritmus és a többi nyelvi-stilisztikai eszköz miatt jobban megmarad. Ráadásul a mai felgyorsult világban a költészet lelassít. Türelmet igényel, és ez minden tanulás és ismeretszerzés alapja. Ha ránézel egy versre, és elsőre nem érted, ugorj neki még egyszer! Azt szoktam mondani: a költészet olyan, mint a súlyemelés. Erőfeszítést igényel, edzésben tart.
Nem tart attól, hogy beleteszik egy skatulyába, mint valamelyik párt dalnokát?
Amerikában ez a veszély nem fenyeget. Inkább az, hogy a közéleti költőkre könnyen ráhúzzák, hogy rossz verset írnak. Esztétikai szempontból kérdőjelezik meg a munkánkat, nemigen számíthatunk arra, hogy ott leszünk, amikor az Oscart osztják. De én ezzel nem foglalkozom.
Gyerekkorában mennyire voltak otthon napirenden a polgárjogi kérdések?
Munkáscsaládból származom, a szüleim fő gondja az volt, hogy legyen ennivaló az asztalon, és jó jegyeket hozzak. Nem olvasták mindennap a New York Timest, a tévében sem a hírek szóltak, hanem szórakoztató műsorok. Első generációs bevándorlóként kiváltképp illetlenség lett volna részükről ez a téma. Másrészt a polgárjogi mozgalom délen indult: Georgia, Alabama, Mississippi. Csak később ért New Yorkba, ahol felnőttem.
1974-es megalakítása óta igazgatja a Howardon az Afroamerikai Kutatóközpontot. Mivel foglalkozott kezdetben az intézet?
Amikor 1968-ban bekerültem a Howardra, még nem létezett afroamerikai tanulmányok szak. Később, Martin Luther King meggyilkolása és a diáktüntetések hatására a Ford Alapítvány az ország több pontján finanszírozta ilyen tanszékek felállítását. Elsőként kezdtünk videóra rögzíteni egyetemi és azon kívül előadásokat, beszélgetéseket. Ez ma már megszokott, de akkor új technikának számított, a többi intézetnek nem volt rá kapacitása. Az archívum több, ma már ritkaságnak számító felvételt tartalmaz. Ilyen például egy videó Léon Damas író-aktivistáról, anégritude mozgalom egyik alapítójáról.
Ön közel áll, illetve állt olyan neves írónőkhöz, mint Alice Walker, Tony Morrison, June Jordan. Számos verset írt a nők bántalmazásáról, a nemi erőszakról, a mellrákról. Menynyire volt gyakori, hogy fekete férfiak a nőmozgalommal szimpatizáltak?
Nagyon nem volt jellemző! A hetvenes években nemhogy a férfiak, de még a fekete nők is távol álltak a feminizmus fősodrától. Ezért is alkotta meg Alice Walker a feminista helyett a womanista szót, amely az ő elképzelése szerint minden nőt magába foglalt. Mindig azt vallottam, hogy a nők elleni erőszak, a bántalmazás férfiak és nők közös ügye. De a fekete mozgalom tagjai közül sokan nem nézték jó szemmel, hogy ezekről a témákról is beszélek. A hetvenes évek végén szerkesztettem egy női költészeti antológiát Women Who Survived Massacres and Men (Nők, akik túlélték a mészárlásokat és a férfiakat) címmel. Máig őrzök egy levelet Ishmael Reettől, aki indulatosan kérdezi: "te mi vagy: férfi vagy mészáros?".
 Rendszeresen ellátogat börtönökbe, felolvas, beszélget a rabokkal, biztatja őket, hogy ők is írjanak.
Nagyon fontos projekt, különösen ma, amikor rengeteg fiatal fekete van börtönben. Azt vallom, hogy aki íróként fontosnak tartja a saját közösségét, az keresse fel. Egy-egy ilyen alkalom bennem is sok mindent átrendez, egészen más, mint egyetemen előadni. Ezeknek az embereknek nagyon nagy szükségük van valakire, aki figyelemmel kíséri a sorsuk alakulását, akitől néha tanácsot, információt kérhetnek. Megható, ahogy igyekeznek írásba önteni a gondolataikat, küzdve a nyelvvel, a helyesírással. Vannak, akikkel még a börtönéveik alatt leveleztem, ma már szabadultak, és az életük gyökeresen megváltozott. Pusztán az, hogy egy íróval leveleznek, rettentő sokat jelent számukra. Ma a börtönökben nagyon rosszak a körülmények, túlzsúfoltság van, nem fordítanak figyelmet a rehabilitációra, oktatásra. Ha meg akarjuk előzni a problémák kiújulását, lehetővé kell tennünk, hogy aki hibázott, annak legyen lehetősége visszatérni a társadalomba.
Egyik előadásában felhívta a figyelmet arra, hogy az afroamerikai közösség nagyon heterogén.
Egyfelől visszatérünk oda, hogy ismét feketéknek hívjuk magunkat, ami alatt az egész diaszpórát értjük. Ma már mindenütt élnek feketék, létezik globális fekete tapasztalat. Másfelől azonban a szűkebb afroamerikai közösség maga is sokféle hagyományt ölel fel. Obama igazi afroamerikai, hiszen az apja kenyai. De az én apám például a nyugat-indiai szigetekről került a panamai csatornaépítésre, majd onnan az Egyesült Államokba. Tehát nyugat-indiai-amerikai. Ugyanígy léteznek haiti-amerikaiak és így tovább. Másrészt radikálisan különbözik egy gazdag kaliforniai fekete tapasztalata a gettóbeli szegényekétől. Kérdés, vesz-szük-e a fáradságot, hogy a másik embert megismerjük, ahelyett, hogy a kinézete vagy a nyelve alapján elhamarkodott következtetéseket vonnánk le. A legutóbbi választások után a republikánusok megállapították, hogy a demokrata győzelem egyik kulcsát a spanyol ajkúak szavazatai jelentették. Ezért a republikánusok most igyekeznek megoldani a "spanyol problémát". Előveszik Rubio szenátort. De könyörgöm, ő floridai, az ősei kubaiak! Nem mexikói, nem nicaraguai, még csak nem is Puerto Ricó-i! Az nem úgy van, hogy akkor most mindenki, aki beszél spanyolul, üljön át erre az oldalra.
Nem érzi, hogy Obama elnökké választásával végpontjára jutott a fekete mozgalom?
A legkevésbé sem! Most minden eddiginél nagyobb az érdeklődés az afroamerikai kultúra iránt, egyre több kérdés kerül napirendre. Láthatóvá váltunk. Obama egy új szerepmodell, megnyitja az utat egy csomó fiatal fekete előtt, hogy a saját területén kiváló lehessen. Nem véletlenül nagy az ellenállás bizonyos társadalmi körökben. Legalább ilyen fontos Michelle Obama. Nemrég láttam egy riportot, amelyben három fehér, szőke amerikai lány arra a kérdésre, hogy szerintük ki a világon a legszebb nő, azt felelte, hogy Michelle Obama! Minden új megvilágításba került, paradigmaváltás történt.
A legutóbbi State of the Union beszédben az elnök egy szót sem szólt a feketékről. Ez nem okozott önnek csalódást?
Miért okozott volna? Obama nem a feketék elnöke, hanem az Egyesült Államoké. Az egész nemzetet képviseli, és ha valaki feketeként nem érzi magát a nemzet részének, az az ő baja. Az embernek időről időre fel kell frissítenie a gondolkodását, mert elavulttá válik. Ez már nem az 1950-es évek. Sajnos a fekete értelmiség egy részére is igaz, hogy képtelen a jövő felé tekinteni. Meg kell érteni, hogy Obama nem írható le a régi kategóriákkal. Olyan, mint egy új okostelefon, teljesen másképp működik. Ne használjunk már olyan fogalmakat, mint "faji megkülönböztetés utáni" (post-racial) társadalom. A társadalom gyorsan változik, ez a lényeg, és meg kell próbálnunk lépést tartani vele.
"Attól, hogy cigány vagy, még ledöfnélek." Ha ezt lefordítom feketére, ön szerint mikor hangozhatott el utoljára ilyesmi a Fehér Házban?
Az ilyen beszédmód mindig jelen van az utcán, a hétköznapokban. A gond az, ha közéleti személyek, akiknek kötelességük lenne bizonyos nívót hozni nyelvben, kultúrában, ezt normává emelik. Obama első kampányakor is voltak durva rasszista megnyilvánulások, jelentek meg karikatúrák. Ez egy folyamatos küzdelem, nem tűnik el attól, hogy új törvényeket hozunk. Inkább az a kérdés, hogy teszünk-e ellene. Kis felzúdulás után helyén marad-e az a képviselő? Persze hogy nehéz tisztelni egy másik közösséget. Hiszen még egyetlen embert is nagyon nehéz szeretni - pontosan tudom, a második házasságomban élek. És mindennap történik valami, ami visszaveti a folyamatot. Gondoljon bele, milyen indulatok szabadultak volna el, ha a newtowni mészárlás elkövetője történetesen muszlim! Törékeny világban élünk, ha valaki eléget egy Koránt, annak a világ másik felén következményei lesznek.
Orosz Ildikó
Fotó: Németh Dániel
Az interjú és a fotó a Magyar Narancsban jelent meg (2013/11).


2017. április 11., kedd

Vilma, engedj ki! – Szabadulószobák

Néhány évvel azután, hogy egy nyolcadik kerületi romkocsma pincéjében megnyílt az első szabadulószoba, a műfaj sikere töretlen. A hazai rajongók és céges ügyfelek mellett egyre több a külföldi, a szemfüles magyarok pedig már az európai piacot ostromolják.
49 perc, 20 másodperc. Ennyi idő alatt jutott ki ötfős alkalmi csapatunk a 113-as garzonból, ahol egy óra állt rendelkezésünkre, hogy a helyiség alapos átkutatásával, talányok és kódok megfejtésével kijussunk a zárt ajtó mögül. Történelmi helyszínen járunk: a 113-as garzon volt az első magyar kijutós játék, amelyet 2011 nyarán indított el a ParaPark a nyolcadik kerületi Gondozó kert pincéjében. Ez a szoba idén új helyre, a Visegrádi utcába költözött a másik ősszobával, az 5-ös számú kísérlettel együtt, a régi helyen pedig a ParaPark három új, nehezebb szobát rendezett be.
Magyarországon jelenleg mintegy 60-70 szoba található, ebből 40-50 Budapesten. A legtöbb cég több szobát üzemeltet. A játékok nagyjából besorolhatók az alábbi tematikus csoportokba: logikai-kijutós, nyomozós (egy merénylet meghiúsítása, egy gyilkosság felderítése), bomba hatástalanítása, egy lopás kivitelezése (meg kell szerezni egy értékes gyémántot), menekülős (például a gyilkos elől), tudományos-fantasztikus (Leonardo- vagy Houdini-szoba, robotkísérlet, egy veszélyes vírus ellenszerének megtalálása, idegen lények). A küldetés teljesítésének aránya nehézségtől függően 20 és 75 százalék közötti, ezt, csakúgy, mint a rekorderedményeket, a szobák közzéteszik.
ParaPark: műfajt teremtett (Fotó: Németh Dániel)
Mi van egy ilyen szobában? A témától függően szobai, konyhai és irodai bútorok, szekrény, asztal, hűtő, régi írógép, monitor, faliképek, széfek, lakatok, kulcsok, fejtörők, rejtett ajtók és falmélyedések, könyvek, iratok, egy csomó kacat és információmorzsa, amiről később kiderülhet, hogy lényeges vagy épp rém fontosnak tűnő, ám hasznavehetetlennek bizonyuló tárgy. Mindez gondosan elrejtve vagy ellenkezőleg, az orrunk előtt.
Felszálló ág
Az első magyar szabadulószoba kiagyalója, Gyurkovics Attila végzettsége szerint szociális munkás, aki 2010 környékén Csíkszentmihályi Mihály flow-elméletéből kiindulva olyan csapatépítő programokat akart szervezni, melyek során az ember teljesen belefeledkezik abba, amit csinál. Kezdetben vadkempingben, kalandparkban gondolkodott, aztán elhatározta, hogy számítógépes játékok mintájára valóságos, interaktív tárgykeresős-kódfejtős játékot készít. "Nem voltam nagy gémer, leginkább angolgyakorlás céljából játszottam a Big Fish Game Mystery Case/Hidden Object ingyenesen letölthető, egyórás változataival. Ezek a játékok nagyon könnyen beszippantanak, és én éppen ezt kerestem."
Gyurkovics szívesen nevezi a 113-as garzont a "galaxis első szabadulószobájának", az összes többit pedig copynak, és a konkurencia is elismeri, hogy a kijutós játékok kultusza tőle indult el, de mivel itt játékelvről van szó, levédetni nem lehetett. Legjobb tudomásunk szerint egész Európában a ParaPark honosította meg a műfajt, pontosabban sajátos, magyar válfaját, amelyet a mai napig a legtöbb hazai és hazai gyökerű európai vállalkozás követ. Ennek jellemzői: a lepukkant pincehelyiség, a borzongató atmoszféra, a kijutásra fordítható 60 perces időkeret, egy segítő moderátor, 2-6 fős csapatok és az, hogy folyamatosan lehet időpontot foglalni. A játék sajátosságaiból fakadóan a vállalkozás viszonylag kis indulótőkével működőképes és fenntartható, a játékosok pedig nem fizetnek többet egy mozijegy áránál.

Bár ez így, ebben a formában mindenképpen hungarikum, a virtuális room escape játékok által ihletett real life szabadulójátékok már néhány évvel korábban, a 2000-es évek második felében elindultak hódító útjukra. Az első, Agatha Christie krimijei által inspirált szoba a Szilícium-völgyben nyílt 2006-ban. Ez egyszemélyes játék volt, és kevesebb mint két tucat ember jutott ki belőle összesen. Az igazi boom Japánban robbant, amikor 2007-ben a kiotói SCRAP kiadó- és szórakoztatóipari vállalat elindította a Real Escape Game (REG) nevű élő szabadulójátékokat, melyek csakhamar Kínába, Tajvanba, Hongkongba, Szingapúrba és az USA-ba is eljutottak.

A REG sokkal nagyobb volumenű, több játékossal, több közreműködővel operáló szórakoztató műfaj, amely csak távolról emlékeztet a hazai szabadulószobákra - hasonlóan ahhoz, ahogy egy magyar művészfilm egy hollywoodi produkcióhoz viszonyul. Van köztük olyan, amelyet több ezer ember játszik egyszerre egy stadionban, de szerepel a helyszínek közt vidámpark, romos kórház és templom is, a játékidő akár egy hét is lehet. Van, ahol egy második világháborús hajóból kell kiszabadulni, vagy egy elátkozott faluban vérszomjas farkasokat felkutatni, és létezik a titokzatos szoba is, ám ezt is többen játsszák, bárki, aki - mint egy színházi előadásra - jegyet váltott a produkcióra. A kijutás alig 2-10 százalék, mégis, a SCRAP játékait a Távol-Keleten és Amerikában már több mint 10 millióan játszották.
Ami a látogatószámot illeti, Gyurkovics sem panaszkodhat, hiszen egyre több helyen értékesíti franchise rendszerben szobakoncepcióit: nyílt már 113-as garzon, 9-es átjáró és/vagy 5-ös számú kísérlet Győrött, Szegeden és Pécsett, a közelmúltban Zágrábban, Madridban és Barcelonában, és további helyekkel is tárgyalásban állnak. Jelenleg hat szobakoncepciójuk van, ezekből az egyik egy hajókonténerben megvalósított mobil szoba - ezt eredetileg egy multi rendelte meg belső használatra, de később több fesztiválra, például a Szigetre és a VOLT-ra is elkamionoztatták. A többi öt fix szoba megtalálható Budapesten.

"Szeretnék már hátradőlni a franchise-nak hála, de egyelőre csak egy bizonyos pontig tudunk a távolból kommunikálni a partnereinkkel. Általában igénylik, hogy a végén személyesen odamenjünk a helyszínre, és megrakjuk a szobákat. Úgyhogy vigyáznunk kell, nehogy túlvállaljuk magunkat" - mondta Gyurkovics. Bár a ParaParknak 2012-ben a rengeteg újonnan nyíló szoba miatt egy kicsit visszaesett a forgalma, még mindig havi 400 csoportjuk van, és több mint 100 ezer ember játszott már náluk. Nagybankok és multik tartanak csapatépítést, lány- és legénybúcsúk melegítenek be, vidéki iskolások, orvosok és 60 felettiek is jönnek. Ma már minden második-harmadik csapat külföldi. Így hát a kijutós játékok a romkocsmák mellett Budapest egyik fő turisztikai attrakciójává váltak, egyre több külföldi érkezik kifejezetten ezért az élményért. Ezzel párhuzamosan a magyar cégek igyekeznek bevenni az európai piacot, exportáltak már szobákat Londonba és Bécsbe is.
Megyünk szabadulni?

Míg a szabadulószobák első generációja romkocsmás, félhomályos hangulatban született, néhol még kifejezetten rá is feküdtek a horrorra (csontváz, zombi, pszichopata, művér), addig mára megjelent egy új "generáció" barátságosabb témákkal, komfortosabb, világosabb szobákban. Egy részüket lakásokban alakították ki, de létezik szoba zuglói házban és budai villában is. (Azóta az ország első ingyenes szabaduló-szobája is megnyílt – O. I.)

Az idén júniusban nyílt Sweet Escape pincében található, de tiszta, világos, fűtött és mentes a gótikus elemektől. Az ötletgazda-tulajdonos Pattantyús Ádám válogatott asztaliteniszező, aki sportkarrierje mellett igyekszik több lábon állni: műszaki menedzser végzettséget szerzett, szépségszalont üzemeltet, rendezvényeket szervez. A Sweet Escape szobát programozómatematikus édesapja segítségével találta ki és valósította meg. A szoba, amely lazán kapcsolódik az édességek témájához, kizárólag az ügyességre, a leleményességre és a logikai gondolkodásra épít, csakúgy, mint az októberben ugyanott megnyílt Mézeskalács ház - a kettőben már több mint 700 csapat járt.
Pattantyús az enyhe klausztrofóbiával küzdőkre és a gyerekes családokra gondolva úgy döntött, hogy nem zárja be effektíve a játékosait: a játékteret a halltól egy vastag függöny választja el. Nincs webkamera, mint a legtöbb zárt helyen, a játékvezető a függöny mögött hallja és követi az eseményeket, és csak akkor ad segítséget (nem megoldást, csak tippet, hogy hol érdemes kutakodni), ha ezt a csapat kéri. Legfeljebb három segítség kérhető, de a kijutás esélye így is csak 20 százalék. Csapatunk az 58. percben diadalmámorban kijutott, és végig remekül szórakoztunk - bár azt ámultan hallgattuk, hogy százból két csapatnak ez segítség nélkül is sikerül. A számunkra felfoghatatlan 28 perces rekordot egy olyan csapat tartja, amely gyerekeknek szervez matematikai táborokat. Ezzel együtt ne higgyük, hogy másodfokú egyenleteket kellene itt megoldani - volt már példa arra, hogy egy többgenerációs csapatban egyedül a kilencéves kisgyerek jött rá egy probléma megoldására.
Tóth Lívia harmincas középvezető és nagy játékos. Egy éve kapott rá erre a kikapcsolódási formára, azóta közel húsz pályát kipróbált. Rendszeresen szabadul a barátaival, de elvitte már a szüleit, megfertőzte a kollégáit, és legutóbb amerikai vendégeivel zárkózott be. A tematika nem foglalkoztatja különösebben, nem zavarja, ha egy helyszín lepukkant vagy riogatós, nem hajt a rekordokra sem; egyedül az érdekli, hogy a csapat meg tudja oldani a feladatot. Az olyan pályákat szereti, amelyek tudnak meglepetést okozni, ahol nem szokványos megoldásokkal találkozik. Pozitív élményként említi a MindQuest, a Detectivity, a Pániq-szoba, a Crazy Garage és a ParaHotel szobáit.
A szabadulás amellett, hogy remek móka, jó csapatépítési és önismereti lehetőség: a játékosok csak közös munkával, az információk megosztásával tudják teljesíteni a küldetést, és közben kiderül, ki mivel tud leginkább hozzájárulni a sikerhez. "Én általában jól átlátom a feladatot, és össze tudom kapcsolni a részinformációkat, de nem vagyok ügyes a nagyobb elmélyültséget igénylő logikai és szöveges feladatok megoldásában, ezeket inkább másra hagyom" - meséli Lívia. Van, aki kiváló megfigyelő, más a műszaki kütyükkel bánik magas szinten (ez olykor kimerül egy szimpla bekapcsolásban vagy elembehelyezésben), megint más a visszaszámlálás stresszében villámgyorsan, pontosan pötyögi be a széfbe a nehezen összehozott kódot.
"Általában a vegyes csapatok a sikeresebbek. A férfiaknál gyakran előfordul, hogy nem osztják meg egymással az információkat. A nők ebben ügyesebbek, viszont képesek hosszú percekre leragadni egy falrepedésnél" - mondja Gyurkovics, hozzátéve, hogy amikor középiskolás osztályok érkeznek hozzájuk, akkor szerencsésebb a lányokat és a fiúkat különválasztani, mert a csapaton belüli konfliktus esetén nagy drámák keletkezhetnek a szerelmes kamaszok közt.

Fotó: Sweet Escape
Egyet csak egyszer
Mi történik azokkal, akik nem jutnak ki? A játék őket is beszippantja, szinte mindenki jó élményekkel távozik. Gyurkovics számára kellemes meglepetés volt, hogy az emberek többsége nem éli meg kudarcként, ha nem sikerül teljesítenie a küldetést, és ez visszaigazolás is számára, hogy a koncepció jó: a játék a végkimeneteltől függetlenül megajándékoz a flow élménnyel. Emlékezetes volt, amikor egy anyuka a játék végén elismerően állapította meg, hogy amióta a kisbabája megszületett, ez volt az első óra, hogy nem gondolt rá.

Fokozza a játékélményt, és a kudarc élét is elveszi, ha egy pálya nem szigorúan lineáris. "Úgy alkottuk meg a szobáinkat, hogy a feladatok nem kizárólag egymásra épülnek, hanem részben párhuzamosan futnak több szálon, ezért egy kisebb elakadás vagy zsákutca nem állítja le az egész játékot. Már egy-egy részprobléma megoldása is hallatlan nagy sikerélményt és örömet tud okozni" - hangsúlyozza Pattantyús.
A szabadulószobák lényegében nem konkurensei egymásnak, erősítik az igényt erre a szórakozási formára, hiszen egy szobát csak egyszer érdemes kipróbálni, aztán jöhet a következő. (Jó eligazodási pont az exitgames.hu adatbázisa, amely idén először "Az ország szabadulós játéka" szavazást is meghirdette.) Leginkább talán az extra szolgáltatásokban versenyeznek: létezik maratoni, 120 perces játék, kijutás utáni állófogadás, készülhet horrorfilm a csapat főszereplésével, de akár a jegygyűrűt is elrejtik egy széfben, ha az apropó egy lánykérés.

Sajnos léteznek átgondolatlan, kusza, sebtében összetákolt helyek, amelyek rontják a műfaj renoméját: egyetlen rossz élmény elég, hogy valaki soha többé ne akarjon ilyen helyre menni, és telekürtölje a világot azzal, hogy milyen pocsék ez az egész. Azok, akik komolyan veszik a játékot és az üzletet is, csak remélni tudják, hogy a gagyi hosszú távon kihullik a rostán, és csak olyan mennyiségben és minőségben maradnak fenn szabadulószobák, amit a piac képes eltartani.

Orosz Ildikó

A cikk és az első fotó a Magyar Narancsban jelent meg (2014/2).
Fotók: Németh Dániel (1), ParaPark (2), Sweet Escape (3, 4)

2017. április 10., hétfő

Szárnya van, de nem madár – Abaligeti Denevérmúzeum

Lógva alszik, állva szül, röptében szoptat, és a fülével lát. Nyár végén párzik, de a hímivarsejteket a következő tavaszig őrizgeti. Az abaligeti Denevérmúzeum számos érdekességet tartogat - persze könnyű úgy, hogy igen szerény a tudásunk ezekről az állatokról.

A denevér olyan, mint a spenót: amint a zöld főzeléket is szívesen falja a gyerek és csak a szülők elfojtott undorát látva változik meg idővel a véleménye, a kiskorúak többsége kifejezetten kedves állatnak tartja a denevért, és nem csak Batman miatt. Az egyik ok bizonyára a fejjel lefelé lógásban keresendő, amely alapján a bőregér közeli rokona az embergyereknek. Felnőve általában előtérbe kerül a félelem és a babonák: hogy a denevérek bajt hoznak a házra, beletépnek a hajunkba, és kiszívják a vérünket. Igazságtalan dolog, hiszen ezek egyike sem jellemző a hazai denevérekre –ellentétben a gyerekekkel, akikről alkalomadtán mindez elmondható.
Záróra a kis patkósorrú denevéreknél
A maga műfajában egyedülálló abaligeti Denevérmúzeum létrehozásának egyik apropója, hogy a Magyarországon előforduló 28 denevérfajból 24 megtalálható ezen a tájon. Másrészt a cseppkőbarlang nyár végén kedvelt párzási hely (nászbarlangként is emlegetik), télen pedig jelentős szálláshely. Sajnos a denevéreket fenyegető veszélyek, elsősorban az élőhelyek pusztulása, az intenzív erdészet, valamint a táplálékukat adó rovarok szennyezettsége miatt Abaligeten is évről évre kevesebb példány gyűlik össze. Nem véletlen, hogy a hazai fajok mindegyike védett, egy részük fokozottan.

Óránként egy levegővétel
A denevérek téli álmot alszanak, és igen érzékenyek alvóhelyük hőmérsékletére, páratartalmára és fényviszonyaira. Az ideális szállás megtalálásáért hajlandóak akár több száz vagy több ezer kilométert is vándorolni - ahogy a kiállítás ledlámpás terepasztala is mutatja. Többségük barlangokba, kisebb részük odvas fákba húzódik vissza. A hibernált állapot az energiafelhasználás minimalizálásáról szól: testhőmérsékletük lehűl, szívverésük, légzésük lelassul (óránként csupán egyszer vesznek levegőt), és fajonként változó, hogy szorosan összebújnak, vagy a szárnyukkal takarják be magukat.

Sajnos az Abaligeti-barlangban a turizmus ilyenkor sem szünetel. Jóval kevesebb a látogató, de a csoportok így sem állhatnak meg az alvó denevérkolóniák alatt, mivel az emberekből felszálló testmeleg megzavarhatja a kényes hőmérsékleti egyensúlyt, az idő előtti ébredés pedig végzetes lehet a denevérek számára. Elsősorban nagy és kis patkósdenevérek, hosszúfülű, ritkábban tavi és vízi denevérek telelnek itt, ma már csak néhány százas nagyságrendben.
A kétteremnyi múzeum régimódian, vitrinek és diorámák segítségével mutatja be sokak félelmének tárgyát: élethűen berendezett padlástérben, tojást lopó nyest, egerésző gyöngybagoly és más, ház körüli jószágok közt, alig észrevehetően bújnak meg a denevérek. De van műbarlang alvó kolóniával és erdőrészlet rókával, faodúban megbújó példányokkal is.

Betekinthetünk a villanyóraszekrényre emlékeztető mesterséges denevérodúkba is, amelyekben némán, mint fekete befőttek sorakoznak a bőregerek. Mielőtt szívrohamot kapnánk, hogy az ismeretterjesztés oltárán halomra öltek itt egy csomó védett állatot, Gergely Tibor tárlatvezető megnyugtat, hogy a denevérek 90 százaléka gipszből készült. Van azért pár preparátum is: a rontás elhárítására a pinceajtóra kiszegezett denevér például bizonyosan látott jobb napokat.

Mű-bőregér
Az élőhelyek közt megjelenik a lakótelep is: falra szerelt panelek közt lapulnak a mű-bőregerek, melyek "echtes Leder" változatai szürkületkor vígan cikáznak a betonházak közt. Most már azt is megtanuljuk, hogy társbérlőnk a korai denevér, amelynek nem azért halljuk jellegzetes, ciripelő hangját, mert abszolút hallásunk van, hanem mert ő az ultrahangtartományon innen eső frekvenciákra is képes.
Társai ellenben kizárólag 20 ezer Hz felett érdekeltek. A hanghullámokat a szájukkal (a patkósdenevérek az orrukkal) bocsátják ki, majd visszaverődésüket a fülükkel fogják fel, így tudnak lecsapni a szúnyogokra, bogarakra, fel-feldobott kőre, és így kerülik el az akadályokat. Kutatások szerint az echolokáció még ittas állapotban is pontosan működik, ami csak azért érdekes, mert a trópusi, nem rovarevő, hanem vegetáriánus "nagy denevérek", más néven repülőkutyák előszeretettel fogyasztanak fermentált gyümölcsöt – és még így sem okoznak súlyos közlekedési balesetet. Egyébként a világ közel 1000 denevérfaja közül mindössze három dél-amerikai faj szív vért; ez persze nem vigasztalja a veszettséggel megfertőzött perui tehénpásztorokat.
Míg a kiállítás általában véve szűken méri az információkat, és nélkülözi az interaktivitást (pedig nem régen, 2004-ben nyílt), az anakronisztikusnak ható érintőképernyős monitor célratörően bemutatja az összes hazai fajt. Biztosan megmarad a piszedenevér bizarr, ördögszerű képe és a korai óriásdenevér csaknem félméteres szárnyfesztávja, valamint az emberi fül számára átalakított denevérhangok, amelyek közt a napos csibétől Mikrobin át Darth Vaderig minden megtalálható.
Ilyenkor, áprilisban a nőstények már vemhesek, és hamarosan szülőkolóniákba tömörülnek. Ám a párzás különös módon már tavaly augusztusban megtörtént, hogy azután a hímivarsejtek több hónapos hibernációját követően, az áprilisi ébredés után történjék meg a megtermékenyülés. Júniusban a nőstények fejjel felfelé fordulnak, szárnyukat visszahajtják, és ebbe pottyantják kölyküket, aki visszafelé görbülő fogacskáival úgy rászívja magát az anyamellre, hogy onnan letépni sem lehet. Így mennek együtt vadászni. Sőt, amikor már levált, és ízeltlábúakat fogyaszt a kicsike, az anyja még akkor is visszajár megszoptatni.
Orosz Ildikó
Nyitva: március 15.-október 15., 9.00-18.00; október 16.-március 14., 10.00-15.00. Denevérnap: augusztus végén, a barlangnál. www.ddnp.hu
A cikk a Magyar Narancsban jelent meg (2012/11.)
Fotó: Wikipedia

2017. április 7., péntek

"Mint egy szimfónia" – Interjú Alföldy Gábor tájépítész, kerttörténésszel

Hazánkban a világháború után háttérbe szorult az addig európai színvonalú kertkultúra, sokan azt sem tudjuk, mit jelent a történeti kert kifejezés. A Műemlékek Nemzeti Gondnoksága (NG) főkertésze és tudományos munkatársa tíz éve küzd azért – olykor szó szerint "bozótharcosként" – , hogy ez megváltozzék. Az Europa Nostra díjas kert-műemlékvédelmi szakember volt az előkészítője öt nyertes uniós pályázatnak, és ennek köszönhetően 1945 óta nem jutott annyi pénz kastélyparkjaink helyreállítására, mint a következő néhány évben.

Update: Alföldy Gábor nemzetközi színvonalú szakértelmére az NG jogutódja, a Forster Központ 2015 óta nem tart igényt.
Az NG kezelésébe jelenleg húsz jelentős park tartozik. Ön főkertészként asztalnál vagy terepen dolgozik?
Alföldy Gábor: Itt is, ott is. A munkámba a klasszikus tájépítészi és tervkonzultációs feladatoktól a kerttörténeti kutatásokon át a projektmenedzsmentig vagy a bozótirtással kapcsolatos helyszíni bejelölésekig sok minden beletartozik. Egyszerre kell az egynyári virágkiültetés ügyeivel foglalkozni, egyeztetni az erdészeti hatóságokkal, de sokszor levéltári kutatást kell végeznem, ami szintén a szenvedélyem.


A mostani pályázatok történeti kertek helyreállítását célozzák (lásd keretes írásunkat - O. I.). Mit tekintünk pontosan történeti kertnek?
Azokat a múltban - akár a 60-as, 70-es évekig bezárólag - keletkezett kertművészeti alkotásokat, amelyek magukban hordozzák egy vagy több kor kertészeti ismereteit, stíluselemeit, természetről vallott felfogását, ízlésvilágát, és jelentős műemléki értéket képviselnek. Jelen esetben kastélykertekről van szó, de ide tartoznak a villakertek, közparkok is, például a Városliget vagy a Népliget. A kertművészetnek ugyanúgy vannak stíluskorszakai, mint az építészetnek vagy a zenének, és ezekkel egyenrangú művészeti ágról van szó, még ha erről sokszor meg is feledkezünk.
Fertődön megújul az a historizáló rózsakert, amely Cziráky Margit grófnő megrendelésére készült 1908-ban. Ez azonban Fényes Miklós barokk konyhakertje helyén épült. Mi alapján dől el, hogy melyik állapotot állítják helyre?
Több szempontot kell mérlegelni. Alapvető, hogy nem rombolunk le létező műemléket egy korábbi állapot visszaállításáért. A rózsalugas és a közepén álló pagoda rossz állapotban van ugyan, de helyreállítható. Ha ezeket megőrizzük, értelmetlen volna konyhakertet építeni köré. Emellett, bár ez nem műemlékvédelmi szempont, a rózsakert turisztikailag fontos vonzerőt jelent. Elképzelhető, hogy hosszú távon növényárusítás is lesz a rózsakert mögötti területen - ahol mellesleg a "magyar narancs" története játszódott le az 50-es évek elején, amikor a kastélyban működő növénynemesítési kutatóintézetnek gyapottal és déligyümölcsökkel kellett kísérleteznie. Gondolni kell a rekonstruált állapot fenntarthatóságára is: mire a rózsakert elkészül, legalább három embert kell rózsaszakértővé kiképeztetnünk a húszezer tő gondozása miatt.

A fertődi rózsalugas állapota a felújítás előtt
Van úgy, hogy a régi állapotot nem érdemes helyreállítani?
A fertődi angolkertet például Anton Umlauft, Ferenc József kertészeti igazgatója tervezte 1906-ban - pontosan oda, ahol egykor Haydn operaháza és Fényes Miklós herceg gárdistáinak szálláshelye állt. Kihasználjuk a kert helyreállítását arra is, hogy megkeressük az operaház maradványait, viszont az egykori épület újjáépítésének itt nincs realitása - a védendő műemlék most már a 105 éves park.

A dobai Erdődy-kastély esetében a helyi lakosok fotói is segítséget jelentettek a régi állapotok megismeréséhez. Milyen forrásokból dolgozik még a kerttörténész?
A családi levéltárak pusztulása ellenére számos forrásból eredményesen dolgozhatunk, bár több szerencse és kitartás kell, mint más műemléktípusok esetében. Régi leírások, tervrajzok, újságcikkek, növénylisták, grafikák, képeslapok mellett nagyon fontos az oral history. Az utolsó pillanatban vagyunk, amikor még élnek olyan emberek, akik látták az 1945 előtti, nem feltétlenül a fénykort jelentő, de azért elfogadható állapotokat. Bányai Balázs történész kollégám például több tucat embert interjúvolt meg Dégen, akik beszámoltak a kastély egykori berendezéséről, használatáról és a parkról. Füzérradványban a parkot 1900 körül kiépítő főkertész unokájától tudtam meg fontos adatokat. A dobai park kutatásakor számos fényképet kaptam a ma Nymphenburgban élő Erdődy-leszármazottól, Lászlótól, akinek apja szenvedélyes fotós volt. De sokszor még a 1970-es években készült képek is tartalmaznak olyan elemeket, amelyeknek már nyoma sincs. Mára nélkülözhetetlenné vált a kertrégészet műfaja is, amely hihetetlenül sok, a talajban megőrződött részletet képes meghatározni. Az is lényeges, hogy a kerttörténész a kulturális-történeti vonatkozások ismerete mellett rájöjjön, akár a helyszíni bozótbejárás során, akár otthon, a régi térképeket és légi fotókat bújva, hogy milyen volt a parkok kompozíciója - hiszen ezek a kertművészeti alkotások az állandó változás ellenére éppúgy egységes, nagy egészet alkottak, mint, mondjuk, egy szimfónia.

A dobai kastély és parkja légifelvételen
Tudott valami még az 1970-es évek óta is eltűnni ezekből a kertekből?
Nagyon sok minden! Például amíg a dobai kastély tüdőszanatóriumként működött, gondozták a tórendszert: a négy tóba halakat telepítettek, ebből főztek a konyhán, és el is adták. A rendszer kitűnően működött, a tavakat halászmester gondozta. Aztán a kastély funkciót váltott, az 1970-es években pszichiátriai otthon lett belőle. Mivel szálkás ételt nem adhattak az elmebetegeknek, elküldték a halászmestert, és leeresztették a tavakat. Dégen épp a fordítottját tapasztalhatjuk: az a baj, hogy túl sok a víz, és időnként elárasztja a szigeten lévő gyönyörűséges Hollandi házat, amelyet egy nemrég megjelent oxfordi kertenciklopédia egész oldalon mutat be. Az áradás oka, hogy 1980 körül - jó szándékkal - úgy kotorták ki a tavat, hogy az árapasztó csatornákat nem tisztították ki, sőt, elzárták.
A dégi volt az első olyan kastélykert, amelyet teljes történeti egységében nyilvánítottak védetté. Nehezen ment át?
2004-ben kezdeményeztük az összes, a Műemlékek Nemzeti (akkor még Állami) Gondnoksága kezelésében lévő történeti kert védetté nyilvánítását - ez akkor 15 kastélykertet jelentett, amelyek többsége azonban a mai napig nem műemlék. A dégi park védetté nyilvánítása a széttagolódott tulajdoni viszonyok ellenére példátlan gyorsasággal, fél év alatt átfutott. Az azóta eltelt években, főként 2008 óta rettenetesen lelassult, sőt évekig le is állt a védések sora, magát a védési osztályt is hathatósan parkolópályára tették, holott a veszélyeztetettség nem csökkent. Korábban Dégen a 300 hektárból csupán 35 hektár, a kastély közvetlen környezete volt védett. Ma a teljes történeti kert, a melléképületek és kerti építmények is védelem alatt állnak - csakúgy, mint egy benzinkút és egy üdülőfalu, amelyek még korábban épültek bele. Azóta a védelemmel sok olyan spekulációs beruházást sikerült megakadályozni, amelyek már teljesen tönkretettek volna bizonyos területeket. Sajnos a legtöbb park esetében még ma is csupán az a helyrajzi szám van műemléki jegyzékbe véve, amelyen a kastély vagy más védett épület található.

Dég, rózsalugas
Ahol egyelőre nincs uniós pénz a helyreállításra, például Nádasdladányban, ott a bozótirtás az egyik legfontosabb cél. Baj, ha a természet visszahódítja az elhagyott kerteket?
A bozót nem olyan, mint egy szép erdő, amelynek megvan a maga harmóniája és biológiai egyensúlya: egy invazív fajokból álló, kefesűrűségű növényállományt kell elképzelni, amelyben igazán madárvilág meg aljnövényzet sincs. Egy tíz méter magas bozótban gyakran látunk haldokló faóriásokat, amelyeknek csak a fölső ágai kapnak fényt. Sokkal nagyobb élmény nyírt - vagy éppen legeltetett - gyepet, gondozott facsoportokat látni, ahol egy-egy megtisztított nyiladékban előbukkan a kastély oszlopcsarnoka vagy a szomszéd falu templomának tornya.
A hazai kertkultúra elég lehangoló állapotban van. Mivel magyarázza ezt?
Elsősorban történelmi okokkal. A kertkultúránk egykor európai szintű volt - hogy mást ne mondjak, a füzérradványi Károlyi-kastély parkját az a világhírű Édouard André tervezte, aki a 19. század közepén Haussmann báró munkatársaként a nagy párizsi közparkokat is megalkotta, de voltak világhírű hazai kerttervezőink, kertészeink is. Az államosítással megszűntek az uradalmi kertészetek, és pillanatok alatt elveszett a kastélyparkok történetéről és azok szakszerű fenntartásáról való tudás.
Furcsának tűnhet, de a rendszerváltással tovább romlott a helyzet. A privatizált ingatlanok tulajdonosai rossz ízléssel, kulturális háttér nélkül nyúltak a kertekhez, a szállodává alakított kastélyok parkjában a fő látványelem az úszómedence és a teniszpálya lett, a gipszoroszlánokról nem is beszélve. Ahol jó állapotban fennmaradtak az épületek - például Szigligeten -, ott is elhanyagolták a kerteket az előző évtizedekhez képest a pénzhiány miatt.
1992 után a műemlékvédelmi hivatalnál nem maradt kertszakember, miközben fontos rekonstrukciók kezdődtek. A nem kellően megkutatott, szakszerűtlen "helyreállítások" még a sok évtizedes elhanyagolásnál is nagyobb károkat okoznak: végleg el lehet pusztítani több száz éves értékeket, és erre sajnos ma is látunk példát. Külföldön a kert-műemlékvédelem módszereit és szemléletmódját tekintve ugrásszerű fejlődésen ment át az utóbbi két évtizedben.
Nekünk nemcsak e terén vannak lemaradásaink, hanem az általános kertkultúrát tekintve is. Míg egy brit polgár az anyatejjel és jobbnál jobb BBC-sorozatokkal szívja magába ezt a tudást, addig nálunk nincs egy olyan markáns, greenfingered személyiség, aki a díszkertkultúrát magas színvonalon népszerűsíteni tudná. A mostani projektjeink célja, hogy a közönség számára evidenssé tegyük a történeti kertek fogalmát, fontosságát, és élményszerűvé, szokássá váljon a látogatásuk. Szeretnénk hozzájárulni az egykor virágzó hazai kertkultúra feltámasztásához.

Megújuló történeti kertek

A Műemlékek Nemzeti Gondnoksága (NG) az állami tulajdonban maradt kiemelkedő értékű műemlékek kulturális hasznosítója és szakmai vagyonkezelője. Május elején hozták nyilvánosságra, hogy öt kastélypark-rekonstrukciós projektjük nyert a "Gyűjteményes növénykertek és védett történeti kertek megőrzése és helyreállítása" (KEOP 3.1.3.) pályázatok keretében. Ilyen pályázatok névleg 2007 óta léteztek, de kezdetben csak védett fajok és élőhelyek megőrzésére irányultak; csak a legutóbbi években változott a kiírás úgy, hogy valóban figyelembe veszik a műemléki szempontokat. Így az elkövetkező három évben öt helyszínen hét parkrekonstrukciós projekt fut közel másfél milliárd forint összértékben.
dégi Festetics-kastély körül található az ország legnagyobb, közép-európai viszonylatban is egyik legjelentősebb angolkertje. A 300 hektáros park központi eleme egy másfél kilométer hosszú, helyenként 100 méter széles kerti tó. A fejlesztés során a tavat helyreállítják, a zsiliprendszert működőképessé teszik, rekonstruálják a parti sétányokat, a hiányzó hidakat és a Festetics család sírdombját.
fertődi Esterházy-kastély óriási parkjának három része újul meg, valamennyi a kastélyegyüttes második fénykora idején, a 20. század első évtizedében keletkezett. A rózsakertben helyreállítják a 220 méter hosszú, kereszt alakú lugast, közepén a pagodaszerű pavilonnal, és ismét 20 ezer rózsatő fog itt illatozni. Itt kap helyet a 87 esztendős Márk Gergely nemzetközi hírű rózsanemesítőnk több mint 700 saját nemesítésű fajtájának teljes gyűjteménye.
Megújulás alatt a dobai park (Fotó: Ruzsa István/MTI)
Dobán és Füzérradványban kisebbek a parkok, ezért ezek szinte hiánytalanul megújulhatnak. A füzérradványi Károlyi-kastély 85 hektáros parkjában a tó és a dombokra felfutó tisztások helyreállítása, több kilométer sétaút rekonstrukciója valósul meg (a projektet az NG konzorciumi partnere, az Északerdő Zrt. viszi). A dobai Erdődy-kastély körül visszaállítják a négy tóból álló tórendszert. A kastély egy dombtetőn áll, a nyiladékok megtisztítása után a kastélyt és a 91 hektáros parkot tervező francia Charles Moreau elképzelésének megfelelően ismét látszani fog a környező táj összes látványos épülete - templomtornyok és a somlói vár.
Az ötödik helyszín az edelényi L'Huillier-Coburg-kastély, ahol már kivitelezés alatt áll a kastélyszigetet körülölelő Holt-Bódvaág revitalizációja.

Orosz Ildikó

Az interjú a Magyar Narancsban jelent meg (2011/22.)
Fotók: epiteszforum.hu (1), nemzetimuemlekek.hu (2,4), kertorokseg.hu (3)

Az oldalról

Az oldalról
Orosz Ildikó budapesti újságíró, szerkesztő, fordító szerzői oldala. Válogatás különböző helyeken megjelent régi és új írásokból, fordításokból és könyvszerkesztésekből.

Népszerű bejegyzések

Szerző: Orosz Ildikó. Tulajdonos: a cikk végén feltüntetett sajtótermék. Idézz ennek fényében. Üzemeltető: Blogger.