Mártír a családban – Szenvedélyes szenvedés

Hülyére dolgozza magát. Belebetegszik az idegeskedésbe. A házimunkában csak magára számíthat. Megfájdul a feje a vitától. Le sem hunyta a szemét, feláldozta az életét. És hol van, aki mindezt észreveszi?

A család mártírja korán kel, hogy mindenkinek elkészítse a reggelijét meg a tízóraiját. Este még titokban felteregeti a kimosott ruhát. A vállán nyugszik a család összes gondja, a vízvezeték-szerelő átveri, a fél világ kihasználja. Legalábbis ő így érzi. Állandóan segít, támogat, magával nem törődik. Szélsőséges esetben csak másokért él. Néha értelmetlen, már-már mazochista áldozatokat hoz: tea helyett csapvizet iszik, és nem a sarki zöldségesnél, hanem a város legtávolabbi pontján veszi, onnan cipeli haza a dinnyét. Örökké elégedetlen a sorsával.

Szent Ágota mártíromsága: tálcán levágott mellei (Lorenzo Lippi festménye, 1638/1644)

"Úgy látom magam előtt a gyerekkoromat, mint valami rossz filmet. Tanulok a szobámban, hallom, hogy hazajön anyám. Nyílik a bejárati ajtó, cipőkopogás, bemegy a fürdőszobába, és máris jön a panaszáradat: 'Már megint nem raktátok el, megint elromlott, megint kifolyt, nem igaz, hogy nem lehet, hogy mindent nekem kell.' Teljesen belemerevedett a rabszolgaszerepbe. Elképesztő bűntudatot ébresztett bennem, ha piszkos lett a ruhám – márpedig én állandóan gyurmáztam, dagasztottam a sarat, rajzoltam – mondja V., szobrász. – Apámnak szinte mindig volt valakije. Húsz éve, hogy elváltak, de anyám azóta is mindent áldozatnak tart. Szerinte a barátnői is kihasználják. Tényleg előfordul, de ő szinte keresi az ilyen helyzeteket. Van például egy barátnője, a sarki zöldséges. Olyan szívességeket tesz neki anyám, hogy mérnök létére, nyolc óra munka után, beáll segíteni neki a pult mögé. Aztán elpanaszolja, hogy bezzeg ő még a törött tojásokat sem kapta meg cserébe, pedig azt úgyis kidobják! Vagy elviszi a barátnője óráját a zaciba, aztán hosszan ecseteli, milyen megalázó volt a szituáció. Tökélyre fejlesztette a szerepét, és ezzel szinte mindenkit sikerült elüldöznie."

Önfeláldozás -- miért is?

A mártír altruisztikus vonásokat mutat, amennyiben saját szükségleteit mások jólétének rendeli alá. Mégsem érzi jól magát a szerepben. Az altruizmus önmagában is vitatott jelenség, különféle tudományterületek képviselői régóta vitatkoznak, létezik-e igazán önzetlen, tiszta formája. A fogalmat a szociológia atyjának tekintett Comte alkotta meg, az olasz altrui szóból, melynek jelentése: "a másik".

A viszonzást nem váró jótett, mások segítése minden vallásban erkölcsi kötelesség, elő is írják az önkéntes segítés különböző formáit. Az etikai szempontokon túl érdemes megemlíteni a kategorikus imperativusnál prózaibb biológiai, pszichológiai és szociálpszichológiai megfontolásokat. Az evolúciós magyarázat szerint az altruizmus az állatvilágban is megfigyelhető jelenség. Az élőlények olykor feláldozzák magukat, ha ezzel - hosszú távon - közelebbi rokonaik reprodukciós sikerét vagy fajuk fennmaradását segítik. Egy más elmélet szerint a szelekció az egyednél kisebb egységre, a génekre hat. Dawkins "önző gén" elmélete szerint az altruista gént a vele azonos felépítésű gének túlélése vezérli, és számára érdektelen, ha közben elpusztul a génnek az a példánya, ami történetesen ő maga.

A pszichológia számára is kérdés, létezik-e valódi altruizmus, melyben a saját vágyak, ösztönök kielégítése még eltolt vagy szublimált formában sem játszik szerepet. Az adás és a máson való segítés önmagában is valamiféle élvezetet, önjutalmazást jelenthet. Sokszor kiderül, hogy aki saját magát a háttérbe szorítva segíti egy másik ember boldogulását, igazából ebbe a másik személybe vetíti saját vágyait, céljait, és tőle reméli ezek megvalósítását.

Anna Freud Cyrano történetével szemlélteti, hogy az altruizmus legtöbbször az egoizmussal keveredik. A szelleméről és vitézségéről híres francia költő-lovag csúf orra miatt sikertelen a nőknél, ezért nem meri vállalni Roxane iránti szerelmét. Lemond róla egy alkalmasabbnak tartott, jóképű lovag javára, akinek sikerét minden tudásával és tehetségével segíti. Teljesen azonosul vetélytársával, csatában a saját életét nem kímélve védelmezi őt, akibe minden álmát helyezte. A darab csúcspontján azonban, amikor Cyrano Roxane ablaka alatt szaval, egy pillanatra mégis önmagát nyújtja: annyira beleéli magát a szerepébe, hogy elfelejti: a társa nevében mondja a szerelmi vallomást.

Demonstrált lemondás

Az altruista és a mártír olyasmivel azonosul, ami nem önmaga, egy rajta kívül lévővel, a körülötte lévő másikkal olvad össze, annak szenteli az életét. Míg a vallási és politikai mártírok egy hitért, eszméért szenvedtek, haltak vértanúhalált, a család mártírja az otthon oltárán áldozza fel magát. Mégis, afféle kényszeraltruista ő, aki nem csendben teszi a dolgát, hanem figyelmet követel. Halk sóhajok vagy hangos edénycsörömpölés kíséretében, mártír arccal üzeni: vegyétek észre, hogy lemondok, önfeláldozok.

"A túlzott segítésről gyakran elmondható, hogy a hátterében valamiféle bizonytalanság, önértékelési zavar áll. Az ilyen személy sokszor épp azért építi ki maga köré a szívességek és elkötelezettségek rendszerét, mert fél, hogy enélkül nem fogadnák el - mondja Szőke Katalin pszichológus (a képen jobbra). - A mártírságnak ezenfelül a lényegéhez tartozik a demonstratív szenvedés. Rendkívül ambivalens szerep, és nagyon igénybe veszi a környezetet. A mártír állandó odafigyelést, segítséget vár, miközben folyamatosan azt kommunikálja, hogy rajta úgysem lehet segíteni. Az odafordulása egyszerre kétségbeesett, gyámoltalan, ugyanakkor ellenséges is."

A mártírságnak nincsenek objektív kritériumai. Mindenkivel előfordul, hogy hosszabb-rövidebb ideig mártírként viselkedik, különösen sérülékenyebb életszakaszokban és amikor valamiért elégedetlenebb, bizonytalanabb önmagában. Ez csak akkor válik problémává, ha tartós állapottá, szereppé merevedik. A mártír állandó bûntudatot kelt a hozzá közel állókban, és nagyon erős érzelmi függőségi viszonyt alakít ki velük. Általában nem klasszikus érzelmi zsarolás ez, bár egyes játszmák esetében akár félig-meddig tudatos is lehet a manipuláció.

"Négyen voltunk testvérek. Anyánk mindig panaszkodott, milyen hálátlan, rossz gyerekek vagyunk - mondja A., tanár. - Egyszer kétségbeesésében, hogy milyen rosszak vagyunk, lefeküdt a konyhában a földre és mozdulatlanná merevedett. Úgy tett, mintha meghalt volna. Iszonyatos érzés volt, hatéves lehettem ekkor. Később még néhányszor így ijesztett ránk. Miután ez a módszer már nem működött, a bűntudatkeltés más eszközeihez folyamodott. Előfordult, hogy kifejezetten ő követelte ki a bátyám számára apánktól a verést, de közben látványosan igyekezett kimenteni őt apám karmai közül. Úgyhogy még ekkor is anyánkat kellett sajnálnunk."

Rabszolgasors

Jellemzően női szerep a mártíré. Ennek a nők szükségszerű önfeláldozási hajlamáról alkotott kollektív mítosz lehet az oka. A nők a szülés és a szoptatás révén valóban képesek rá, hogy bizonyos életszakaszban természetes módon teljesen alárendeljék saját igényeiket gyermekükének. Ez azonban jó esetben átmeneti állapot. A nők önfeláldozásával kapcsolatos elvárások inkább társadalmi, mint biológiai okokkal magyarázhatók.

A korlátozott érvényesülési lehetőségek idején a nőket gyakran kárpótolta férjük, fiuk, bátyjuk sikere az életben. Többnyire olyan férfit választottak, aki reprezentálta őket, és a hivatás, hírnév, gazdagság terén az ő álmaikat, elvárásaikat is megvalósította, amit a háttérből minden erejükkel segítettek. A nők még ma is hajlamosak lemondani ambícióikról egy hozzájuk közel álló férfi javára, különösen azokon a területeken, ahol nemük miatt a leginkább hátrányos helyzetben érzik magukat.

A nőket a mártírszerepre hajlamosítja az a felemás helyzet is, hogy lehet bár saját karrierjük, ám a házimunka java így is rájuk marad.  A feminizmus hullámai összecsapni látszanak a nők feje felett: építgethetik karrierjüket, pozícióba kerülhetnek, de nemritkán duplán dolgoznak kevesebb fizetésért. Felmérések szerint Magyarországon a nők 70 százaléka végez házimunkát minden segítség nélkül, és 60 százalékuk egymaga látja el a gyermekneveléssel járó teendőket is. A férfiak házimunkával töltött ideje az elmúlt évtized alatt mindössze napi 10 perccel növekedett. Tegyük hozzá: erről részben maguk a túlgondoskodó nők is tehetnek, akik gyakran abban a kényszerképzetben élnek, hogy kizárólag ők birtokolják a mosogatás és a pelenkázás tudományát. Sokat javíthatna a mártír asszonyok önértékelési zavarán, ha nőne a háztartásvezetés társadalmi megbecsültsége. Ami nálunk a rossz szájízű "htb.", az politikailag korrekt nyelven unpaid labourer (fizetetlen dolgozó).

"Anyám három állásban robotol, és közben úgy kiszolgálja apámat, mint valami szobalány. Az anyjától ugyanezt látta. Amíg a nagyapám elfoglalt, kereső ember volt, addig hagyján. Amióta viszont nyugdíjba ment, nemigen van mentsége rá, hogy jóformán a zokniját sem veszi le maga - mondja I., dizájner. - Anyám erején felül mindent felvállal, azután kesereg, hogy milyen fáradt. 

Félelmetes, hogy a saját munkáját egyáltalán nem tekinti értéknek. A nagynéném ott lakik a nagyszüleim közelében, mégis anyám jár a szüleihez takarítani háromszáz kilométerről, kéthetente. Mindent maga akar megcsinálni, kifizetni, megoldani, elcipelni. Azt hiszem, emögött valami nagy-nagy szeretethiány állhat. Ő nagyon melegszívű, és a szülei sosem fogadták el igazán. Anyám folyamatosan igyekszik rászolgálni mások szeretetére. Emlékszem, gyerekkoromban a húst látványosan háromfelé vágta, és mindenkinek rakott a tányérjára, csak ő ette üresen a krumplit. Biztos nem véletlen, hogy később vegetáriánus lettem. Sajnos újabban én is hajlamos vagyok az önsajnálatra."

Hangos mártír, csendes mártír

A mártír demonstratív önfeladása gyakran látványos (de nem feltétlenül tudatos) önsanyargatással, súlyosabb esetben öndestrukcióval párosulhat. A "hangos mártír" legalább képes arra, hogy kifelé levezesse belső feszültségét. A "csendes mártír" azonban inkább magába fojtja indulatait, ezért nála már komolyabb tünetek, pszichoszomatikus betegségek, depresszió is jelentkezhet. A szakemberek hangsúlyozzák, hogy a mártírszerep nem kizárólag a nőkre jellemző. Egy férfi éppúgy érezheti magát örök áldozatnak, aki agyondolgozza magát a munkahelyén, és "még otthon sem hagyják békén". Az anyák pedig nemcsak a lányaikra, de fiaikra is áthagyományozhatják a hálátlan szerepet.

A mártírság nem egyszereplős dráma, szükség van hozzá a környezet "együttműködésére" is. Sosem lesz mártír, akit a többiek nem fogadnak el annak. Az erős függőségi viszonyok miatt egy családban többen is belecsúszhatnak a kényszeres önfeláldozásba. Néha egyenesen úgy tűnik: a mártírt csak egy másik mártír mentheti meg. Valamilyen szinten éretlen, sérült személyiségre vall, hogy a mártír környezetétől várja sorsa jobbra fordulását, ahelyett, hogy maga alakítaná úgy az életét, hogy az neki is jó legyen.

Orosz Ildikó

Altruista öngyilkosság

Durkheim francia szociológus a keresztény vértanúságot altruista öngyilkosságnak tartja. Szerinte, noha a keresztény kultúrában az individualizáció magas szintje miatt nem jellemző a közösség érdekében tett önfeláldozás e szélsőséges formája, és bűn az öngyilkosság, a vértanúk mégis öngyilkosságot követnek el. Igaz, nem "klasszikus" módon, hanem közvetetten, azáltal, hogy pontosan tudják, magatartásuknak mi lesz a következménye. 

Az iszlámban az individualizáció alacsony foka miatt gyakori az altruista öngyilkosság. Ez esetben is igaz, hogy mártír az, aki magát annak tartja, és akit a környezete is ekként fogad el. Az öngyilkos merénylő az iszlám közösség jelentős részének szemszögéből nézve sahíd, azaz mártír.

Orosz Ildikó

A cikk a Magyar Narancsban jelent meg (2004/44.)