Haddon-Stephens: A kutya különös esete az éjszakában

Az azonos című regényből készült darab hőse egy Asperger-szindrómával élő kamasz, aki egy vasvillával ledöfve találja a szomszéd kutyát, és nyomozni kezd a gyilkos után. Az Asperger-szindróma az autizmus enyhébb formája, amikor meglévő társas-viselkedéses zavarok mellett az intellektuális képesség átlagos, vagy akár átlag feletti is lehet. Christopher kiváló absztrakt logikával rendelkezik, a hétköznapi problémamegoldás és kommunikáció terén azonban elveszett. 

Kovács Krisztián (Christopher), a háttérben Scherer Péter (Apa).

A detektívsztoriba oltott, napló formájú nevelődési regényből Puskás Tamás rendezése is beemel részleteket. A könyv erénye, hogy nem egzotikus csodabogárként tekint az autista fiúra, hanem bemutatja azt a sajátos észjárást és érzékelési módot, amely a furcsa szokások és a zsákutcába torkolló társas helyzetek mögött húzódik. Ebben a világban minden önmaga, nem létezik a sorok közötti rejtett jelentés, épp ezért színlelés sem. „Az emberek gyakran azt mondják: Csönd legyen! De azt nem mondják meg, meddig legyen csönd. Vagy kiírják egy táblára, hogy: Fűre lépni tilos! De nem mondják meg, hogy csak a tábla mellett tilos, vagy az egész parkban.”

Kovács Krisztián aprólékosan kidolgozott, remek alakítása – akárcsak annak idején Kulkáé az Esőember színpadi változatában – önmagában véve is bőven megéri az estét. Egyszerre idegesítő és szerethető manírjai, a zártság mögötti sebezhetősége erős imperativus a környezete számára a hazugságokkal való szembenézésre. A leporellóként kihajtható díszletfalak előtt rövid, villanásszerű jelenetek peregnek, ám a darab sajnos nem sok lehetőséget kínál a többi karakter kibontására (a főbb szerepekben Scherer Péter, Pokorny Lia, Szilágyi Csenge – update: ma már Kakasy Dóra), ami a regényhez képest hagy némi hiányérzetet. 

Érdekes áthallást eredményez, hogy egy harmincas férfi játssza a 15 éves, életkoránál fogva alapból rokonszenves kamaszt, amiről eszünkbe juthat, hogy a társadalom a gyerekekhez képest mennyivel kevésbé türelmes és támogató a fogyatékkal élő felnőttekkel szemben. Pedig, akárcsak Christopher, ők is felnőnek egyszer.

Centrál Színház

Orosz Ildikó

A cikk a Magyar Narancsban jelent meg (2014/16).