A 88 éves etológus,
csimpánzkutató ma a világ egyik legismertebb környezetvédő aktivistája, a
harminc országban jelen lévő Jane Goodall Intézet alapítója. Számos kitüntetése
mellett idén neki ítélték a tudomány és a spiritualitás ötvözéséért járó rangos
Templeton-díjat – ő azonban legalább ilyen büszke arra, hogy a cherokee
indiánoktól megkapta a „Földanya Húga” megtisztelő nevet.
Zoomon értem el a délnyugat-angliai
Bournemouthban, abban a házban, amely gyerekkora óta az otthona. Másodszor beszélgetek vele, ezúttal kifejezetten a környezetvédelmi tevékenységéről és ezzel kapcsolatos személyes tapasztalatairól kérdeztem a HVG Extra A Nő című magazin klímavédelemről szóló tematikus számába. (Korábbi életútinterjúm vele itt olvasható.)*
A karanténidőszak az
ön számára különösen nagy változást jelentett, hiszen azt megelőzően évente 300
napot úton volt. Hogyan élte meg a kényszerpihenőt?
Jane Goodall: Kezdetben nagyon
frusztrált, hogy le kellett mondani az összes programom, úgy éreztem, cserben
hagyom az embereket. Aztán a munkatársaimmal összedugtuk a fejünket és megalkottuk
a „virtuális Jane”-t. Online interjúkat adok, előadásokat tartok, videó és
podcast beszélgetéseken veszek részt, naponta minimum egyen, de inkább
három-négyen, hétvégente is, néha az időeltolódás miatt este 9-10 órakor. Talán
soha nem dolgoztam annyit, mint az elmúlt 18 hónapban, de pozitívum, hogy így sokkal
több embert el tudok érni, és a függetlenül működő Jane Goodall Intézetekkel is
sokkal aktívabb kapcsolatba tudtam kerülni.
A napokban jelent
meg Öntől A remény könyve (The Book of Hope). Ez már nem az első
könyve, amelynek címében szerepel a „remény” szó. Milyen új gondolatokat
fogalmaz meg benne?
Elgondolkodtam
azon, hogy valójában mi a remény. Az igazi remény nem csupán egy áhított
esemény bekövetkeztére irányuló vágy, hanem magában foglalja, hogy ezért a
célért keményen meg kell dolgozni. Politikai, társadalmi és környezeti
értelemben is sötét, baljós időket élünk, de fontos, hogy ne veszítsük el a reményt,
máskülönben belesüllyedünk az apátiába. Hiszem, hogy mindazon szörnyűség
ellenére, amit a Földünkkel most teszünk, együtt képesek lehetünk megfordítani
a folyamatokat.
Honnan ered a rendíthetetlen
optimizmusa?
Végigéltem a
második világháborút, a bombázások elől ennek a háznak a pincéjébe húzódtunk be.
Egy ideig Anglia egymaga nézett szembe a náci Németországgal, Európa többi
országát legyőzték, vagy megadták magukat. Nem voltunk felkészülve, nem volt szárazföldi,
sem tengeri hadseregünk, csak a légierőnkben bízhattunk, azokban a hősies
fiatal pilótákban, akik tudták, hogy bármikor meghalhatnak, mégis minden nap
elindultak. Ahogy Churchill mondta, a történelem során „még soha nem
köszönhettek ilyen sokan ilyen sokat ilyen keveseknek”. Churchillnek sikerült ébren
tartania az emberekben a kitartást, és a brit humor is segített. Nem tudták
megtörni az országot, és végül még épp időben Amerika is belépett a háborúba – Normandiába
tartó csapataik itt állomásoztak tankjaikkal az utcánkban. Az, hogy egy ilyen
kilátástalannak tűnő helyzeten, nagy veszteségek árán, de sikerült túljutnunk,
segít bíznom abban, hogy az emberiség a mai reménytelennek tűnő helyzetet is
képes lesz megoldani.
Felmérések szerint
egyre több fiatal él meg komoly stresszt a klímakatasztrófa közeledtével. Mit tehetünk
a klímaszorongás ellen?
Szokták mondani,
hogy „gondolkozz globálisan, cselekedj lokálisan”. Szerintem nem ez a helyes
hozzáállás, mert így a depresszió elkerülhetetlen. Legyen a sorrend fordított:
először nézzünk körbe magunk körül, és tegyük fel a kérdést, hogy mit tehetek
én, itt és most, a saját környezetemben. Érdekel az újrahasznosítás, a
hajléktalan emberek sorsa, az állatmenhelyek ügye? Üljünk le néhány
barátunkkal, akik hozzánk hasonlóan éreznek, tűrjük fel az ingünk ujját, és
cselekedjünk! Csak ezután merjünk globálisan gondolkodni. Nagyon szeretem
azokat a személyes történeteket, amelyek azt bizonyítják, hogy együtt képesek
lehetünk a változtatásra. A médiának a vészharangok kongatása mellett az is a feladata
lenne, hogy bemutassa azokat a fantasztikus embereket és szervezeteket, amelyek
másokat inspirálhatnak.
Ebben a szellemben
indította el harminc évvel ezelőtt a Roots&Shoots nemzetközi ifjúsági programot,
amely ma már több mint 60 országban aktív (lásd írásunkat az interjú végén). Van
kedvenc projektje?
Nehéz lenne bármit
kiemelni, hiszen ez egy organikus folyamat, amely 12 tanzániai gimnazistával
kezdődött, majd fokozatosan kinőtte magát, és olyan formáját terjesztette el az
önkéntességnek, ami azelőtt nem létezett. A résztvevő fiatalok Kanadától
Kínáig, Bulgáriától az Egyesült Arab Emirátusokig, a saját környezetükben tapasztalt
problémák megoldására projekteket indítanak el az emberek, a környezet vagy az
állatok helyzetének javítására.
A Kongói Demokratikus Köztársaság legelső projektje nagyon jól szimbolizálja a program szellemiségét. Az ország keleti részén, ahol állandó harcok dúlnak, tizenöt 10-14 éves gyerek odaállt a helyi Roots&Shoots mentor elé, és azt mondták: „Az iskolában tanultunk, hogy az a kopár hegy ott, valamikor erdővel borított szent hely volt. Szeretnénk újra betelepíteni fákkal.” Az ötlet nem tűnt túl reálisnak, a hegy jóval nagyobb és távolabbi volt, mint képzelték. De a mentoruk nem akarta letörni a lelkesedésüket, úgyhogy szerzett facsemetéket, és felkereste az állandóan változó milíciák vezetőjét, hogy engedélyt kérjen. Az ezredes négy jól megtermett fegyveres őrt adott melléjük. A gyerekek a helyszínen már látták, hogy a feladat nehezebb, mint hitték, de a fáikat mindenképpen el akarták ültetni. A legkisebb kislány, talán 9 éves lehetett, nem boldogult a kemény talajjal, és elsírta magát. Akkor az egyik katona letámasztotta az AK47-esét, és megragadta az ásót. Tíz percen belül minden katona letette a fegyverét, és segített a gyerekeknek. Azóta több projekt fut az országban, általában lövöldözéssel a háttérben...
Ön a korát
megelőzően kezdett környezetvédelemmel foglalkozni, de egy személyesebb, szelídebb
hangot képvisel. Sokak szerint azonban ez ma már nem elég, erőteljesebb,
radikálisabb intézkedésekre van szükség a problémák megfékezésére.
Mindenféle
megközelítésre szükség van, de kétségtelen, hogy nagyobb politikai
elkötelezettség kellene, olyan vezetők, akik be is tartják az ígéreteiket.
Ezért néz most mindenki nagy várakozással az ENSZ novemberi klímakonferenciája
(COP26) elé, ami itt lesz, Glasgowban. Közben azt is látni kell, hogy egyre
több vállalat tesz komoly erőfeszítéseket a fenntarthatóság, az etikus
beszerzési láncok, az alkalmazottak méltányos megfizetése terén – mi is ilyen partnerekkel
dolgozunk együtt.
Etológusként
múlhatatlan érdemeket szerzett a főemlősök viselkedése, és ezáltal önmagunk
mélyebb megismerése terén. Természetvédőként mely eredményeire a legbüszkébb?
Talán arra, ami az
egyik legelső célunk volt: hogy csimpánzokat ne használjanak orvosi kísérletekhez.
Hosszú küzdelem volt, rengeteg ember segített a megvalósításában, de végül sikerült.
Ugyanakkor továbbra is harcolunk az illegális vadászat és vadhúskereskedelem ellen.
Már afrikai munkánk kezdetén beláttuk, hogy az élőhelyek pusztítása, az
erdőirtás megállítása csak a szegénység felszámolásával, az oktatás és az
egészségügy komplex fejlesztésével érhető el, ezért indítottuk el holisztikus
szemléletű TACARE programunkat Tanganyikában, 1994-ben. Megtanítjuk a helyieket
arra, hogyan tudnak hatékony földművelési technikákkal, az elsivatagosodott
talaj javításával környezetpusztítás nélkül is boldogulni, mikrohiteleket adunk
a nőknek saját fenntartható vállalkozás elindítására. A program ma már további
hat országban, 104 faluban működik. A helyiek partnereink a környezet
megóvásában, én pedig igyekszem minél több fórumon felhívni a figyelmet a
problémákra, pénzt szerezni, és reményt adni az embereknek.6 villámkérdés dr. Goodallhoz
1. Egy jó emlék
Magyarországról, ahol többször is megfordult
Két nyomkövetővel
ellátott haragossiklót engedtem szabadon a budai hegyekben, egy élőhelyvédelmi
program keretében, 2016-ban.
2. Egy közelmúltbeli
hír, amely reménnyel töltötte el
Új-Zéland nemet mondott
egy gigantikus mélytengeri bányászati vállalkozásra, amely hatalmas környezeti
károkat okozott volna.
3. Ha nem lenne
etológus és természetvédő, milyen foglalkozást űzne?
Sosem akartam más
lenni. Kisgyerek koromtól csodálom az állatokat, ezért biztos, hogy bármit is csinálnék,
a közelükben lennék.
4. A legjobb
könyv, amit mostanában olvasott?
Meg Lowman: The
Abornaut. A szerző kiváló biológus és környezetvédő, aki a magas
lombkoronák eddig ismeretlen, lenyűgöző világát mutatja be, amit a „nyolcadik
kontinens”-nek nevez.
5. Egy dolog, ami
tetszett önnek, de nem vásárolta meg, mert nem fenntartható
Nem tudnék ilyet.
De leginkább akkor veszek ruhát, ha a régi már nagyon lyukas.
6. Mit reggelizik
egy átlagos napon?
Általában egy fél
pirítóst, fenntartható gazdaságból – a partnereinktől – származó kávéval.
Ebédre megeszem a pirítós másik felét némi vegán sajttal, salátával, paradicsommal.
Este az unokahúgom vegánt főz, amelyhez hetente egyszer rendelünk helyi alapanyagokat.
Orosz Ildikó
Roots&Shoots Magyarországon
A magyarországi
Roots&Shoots (Rügyek és gyökerek) mozgalmat az ELTE biológus hallgatói
indították el 15 évvel ezelőtt – ehhez bárki bármikor csatlakozhat, aki kitalál
valamilyen helyi környezetvédelmi vagy szociális projektet, és megosztja annak
tanulságait. Ebből nőtt ki a Jane Goodall Intézet hazai képviselete, amely
nonprofit szervezetként iskolai és céges ismeretterjesztő előadásokat és workshopokat
tart, hogy helyi szinten cselekvésre, változtatásra inspirálja az embereket.
Aktuális kampányukban („Passzold vissza, Tesó!”) a leselejtezett mobiltelefonok
visszajuttatására hívnak fel (akár teljes céges flották leadására is van lehetőség)
– ezzel nem csak a környezetet védjük, hanem a szervezet az újrahasznosításból
származó bevétellel afrikai kisközösségek életét is támogatja.
A pesthidegkúti
Hármashatár-hegyi repülőtérnél három évvel ezelőtt adta át Dr. Jane Goodall a
róla elnevezett tanösvényt, amely a fokozottan védett kaszpi haragossikló
élőhelyét és a helyi természeti kincseket mutatja be. Ehhez kapcsolódóan
tematikus túrákat szerveznek, megismerkedhetünk például a környéken található
gyógynövényekkel, és kis szerencsével akár össze is futhatunk e 1,5-2 méteresre
is megnövő, veszélyeztetett (nem mérges!) hüllővel. A tanösvényen jövő
tavasszal Jane Goodall életéről szóló, egyszemélyes szabadtéri színi előadást
mutatnak be Pelsőczy Réka rendezésében. Az óvodásokat célozza a legkisebb
ökológiai lábnyom elvén készült, jelenleg is futó magyar-angol nyelvű Rügyek
és gyökerek című mini előadás és interaktív foglalkozás a Budapest
Bábszínházban.
Orosz Ildikó
Az interjú eredetileg a HVG Extra A Nő magazinban jelent meg (2021/3.) A lapszám közvetlenül a kiadótól még megvásárolható.Fotók: HVG (1.), Jane Goodall Institute (2.), Orosz Ildikó (3.)