Csapra verve – A cinkotai asszonyirtó nyomában

Nem egyszerű Budapest peremkerületében városnéző sétát szervezni, de talán könnyebb, ha az apropót az első magyar sorozatgyilkos munkássága szolgáltatja. Kiss Béla rémtettei leszorították a címlapokról az I. világháború híreit, bár ezenkívül is történt egy és más Cinkotán az elmúlt ezer évben. 

1916. május 14-én a Kis Újság nyitó oldalán a következő szalagcímeket lehetett olvasni: „A franciák véres kudarca a verduni arcvonalon”, „Az olaszok újabb súlyos veszteségei”, „A cinkotai szörnyeteg hat áldozatát felismerték”.

A címlap kétharmadát kitöltő grafikán kakastollas csendőrök, gyászruhás asszonyok és kalapos férfiak gyűrűjében hét deszkakoporsó, bennük félmeztelen női testek görcsös pózban. A részletes képaláírás: „A cinkotai temetőben a vadállatias Kiss szomorú áldozatainak tetemnézése a borzalmas bűnper egyik megindító jelenete volt”. Azt a pillanatot látjuk, amint „Csaplárné egy piros alapon sárga mintás blúzban és egy fodros hímzett alsószoknyában felismerte Pesadik Juliska ruháit, ki mint [Kiss Béla] felesége szerepelt s aztán eltette láb alól”.

A magyar bűnügyi krónika legbizarrabb esete némileg beárnyékolja a napos őszi délutánt, amelyen nekivágunk, hogy megismerjük az ezeréves Cinkotát. Kalauzunk Benedek Ágnes Kertvárosi Időutazó néven tizenhárom éve vezet helytörténeti sétákat a 16. kerületben. A találkozási pont a HÉV cinkotai megállójában kiállított régi mozdony. Cinkota Budapesthez csatolásáig önálló település volt, melyet már 1888-tól gőzüzemű HÉV kötött össze a fővárossal – ezzel közlekedett Kiss Béla bádogosmester is. Sokáig itt volt a végállomás, csak 1911-ben hosszabbították meg a vonalat Gödöllőig, és a villamosítás is akkor fejeződött be. Múltidéző járat ez, legalább két okból: egyrészt Nagyicce állomás nevében őrzi a cinkotai kántor nevezetes történetét, aki igen szerette a jóféle bort, ezért Mátyás király három furfangos kérdésére megfelelve azt kérte jutalmul, hogy Cinkotán legyen nagyobb az icce.

A másik régiség, hogy ezek a vonatok a mai napig a menetirány szerinti bal oldalon közlekednek. A háború után e viszonylag épségben megmaradt vonal esetében ugyanis túl költséges lett volna az átalakítás az 1941-ben országosan bevezetett jobb oldali irányra. Rossz ómen, hogy emiatt rendszeresen történnek itt halálos balesetek.

Benedek Ágnes Kiss Béla arcképét mutatja. Fotó: Göndör Péter

Az állomáson Benedek Ágnes jókora, kemény táblás fotóval illusztrálja az egykorú tanúvallomásokat, miszerint Kiss Béla megnyerő külsejű, hetyke legény volt. 1898-tól, 21 éves korától adott fel apróhirdetéseket, mondván, hogy jóravaló iparosemberként házasodni akar. Levelezése alapján több mint 170 nő jelentkezett nála, és legalább hetvennek házasságot ígért. Ám miután pénzüket kicsalta, lelépett, és nem volt tanácsos utánamenni: „Felhajszoltam újra, mondtam, ne tegyen szerencsétlenné, ha már nem szeret, legalább az apám jussát adja vissza, megrugdalt nagyon… a pénzemet pedig nem adta vissza” – vallotta egyik első, túlélő áldozata, aki szemlátomást olcsón megúszta.

Egy "czinikus ember"

A cinkotai bádogost tisztességes, ámbár mulatozásra hajlamos embernek ismerték, aki hölgyismerőseinek nagy számát azzal magyarázta, hogy „a szerelmükkel üldözik a nők”. Nem tudjuk, azért költözött-e ki Budapestről, mert volt valami a rovásán, de tény, hogy ekkoriban sok olyan személy élt a jó közlekedésű Cinkotán, akit a fővárosból kitiltottak. Bérelt háza és műhelye az állomással szemben, a Kerepesi út túloldalán, az egykori Kossuth (ma Vidámvásár) utca sarkán állt. Átvágunk a forgalmas kereszteződésen, és egy Reál ABC előtt állva eltűnődünk, melyik polc helyén lehetett a fáskamra meg a disznóól, ahol 1916-ban megtalálták azt a hét különböző méretű, gondosan lecinezett bádoghordót, melyekbe Kiss az áldozatait gyűjtötte. Ha a balvégzetű ház nem is, de vele szemben az egykori Weisz-féle vendéglő és szálloda (ma gyógyszertár) ma is áll, és Kiss bizonyára megfordult a Tulipánkerthez címzett fogadóban is, melynek elhíresült szlogenje szerint „csúnya a magyar, ha józan”.

A tettes nem volt ott, amikor a hordókat megtalálták. 1914-ben bevonult, és állítólag hastífuszban meghalt, ám ezt sohasem sikerült bizonyítani. Könnyen lehet, hogy elcserélte iratait a kórházban egy elhunyt társával, és identitást váltott. Több mint száz nyomozót állítottak az ügyre, orosz hadifoglyokkal ásatták föl az udvart, újabb hordók után kutatva. Kiss elmeállapotáról maga Ferenczi Sándor, a hazai pszichoanalízis atyja, Freud munkatársa készített elemzést. Szerinte nincs szó kéjgyilkosságról, és semmi nem utal arra, hogy Kiss beszámíthatatlan lett volna. Inkább afféle „czinikus ember”, az a típus, aki jókedvű és vidám, ám „a statáriális ítéletek végrehajtásánál, amikor nincs kéznél hóhér, az első felszólításra önként jelentkezik, hogy elvégzi az akasztást”. Ilyen ember sok van, teszi hozzá Ferenczi.

Sétánk a csendesebb kertvárosi mellékutcákon folytatódik, húszfős csoportunk egy kivétellel kerületi. Benedek Ágnes szerint – aki a helytörténeti gyűjtemény munkatársa és a Kertvárosi Helytörténeti Füzetek alapítója is –, nehéz idecsábítani a távolabbról érkezőket, pedig árai jóval a belvárosé alatt maradnak (a 3 órás séta 900, diákoknak/nyugdíjasoknak 700 Ft). Kínálatában szerepel több sashalmi, cinkotai, mátyásföldi és rákosszentmihályi séta, biciklis és buszos túrák, valamint a kerületi iskolásokra szabott helytörténeti kirándulás – az utóbbit idén az önkormányzat is támogatja.

Árva leányok jótevője

„Gyerekkoromban ezen az utcán végig tótok laktak”, meséli valaki, majd a kertek alatt feltűnik egy kis buddhista templom, mutatván, hogy változik a környék népessége. A hajdani Edison mozi, a falusias kisposta és a művház mellett elhaladva folyamatosan emelkedik az út: ez már a Gödöllői-dombság. Az ősparkkal körülvett Szerb Antal Gimnázium környékén már-már hegyi levegőt szívhatunk. A vöröstéglás épület eredetileg árva leányok nevelőintézetének készült 1906-ban, a Magyar Gazdasszonyok Országos Egyesülete kezdeményezésére. Az egylet aktív tagja, Bat­thyány Ilona cinkotai kastélyának kertjét ajánlotta fel az építkezésre.

A grófnő életét a jótékonykodás töltötte ki, talán mert a sors nem bánt vele kegyesen. Hét­éves volt, amikor apját, Batthyány Lajost kivégezték. Első házassága megromlott, ezután a környék urához, Beniczky Gáborhoz ment feleségül, aki olyannyira nagy sportember és gavallér volt, hogy 1884-re majd’ minden vagyonát eltékozolta, és öngyilkos lett.

A legnagyobb gyászt mégis kislánya, a három­éves Lea elvesztése jelentette számára. A park egy csendes zugában megkeressük a közelmúltban felújított 1883-as síremléket. (A grófnő halálakor, 1929-ben Lea maradványait is áthelyezték a Batthyány-mauzóleumba.)

Az I. világháború végén sikeresen mentették át az épületbe a pozsonyi tanítóképzőt. Az öntudatos igazgatónő, Tabódy Ida nem adta át a cseh katonáknak a pozsonyi kulcsokat, hanem magával hozta őket, és gyászszalagon őrizték Cinkotán. A rangos intézményben Bartóktól Bárdosi Lajoson át Auguszta főhercegnőig számos arisztokrata, politikus és művész megfordult.

Nem csak a gimnáziumot köszönhetik a helyiek Batthyány Ilonának. Még élt Beniczky, amikor birtokaikon megkezdődött a mátyásföldi nyaralótelep kialakítása: a patinás villanegyed ma is a főváros éke. A grófnő az I. világháború alatt kórházat alapított, a sebesültek gondozásában személyesen is részt vett. Kiss Bélával is dolgoztatott, akit másokhoz hasonlóan ő is megbízható embernek ismert.

Hétszer felakasztani

1916 májusában a közszemlére tett holttestek azonosítására sorra érkeztek az eltűnt rokonaik után kutatók, és valóságos népvándorlás indult a temetésre. „A helyiérdekű vasút fennállása óta annyi ember még nem ment ki Czinkotára, mint ma… Nyolc különvonatot kellett indítanom… Máskor minden félórában indul egy vonat Czinkota felé, ma délután tizenöt percenként indultak a villamosok, és az utasok heringek módjára szorongtak”, nyilatkozott az Ujságnak a HÉV budapesti állomásvezetője.

Az eseményekről minden országos és helyi lap beszámolt. A szenzáció tálalásán túlmenően kisebbfajta társadalmi vita bontakozott ki arról, vajon miért nem szúrt szemet senkinek egy csomó cselédlány eltűnése. Miért nem mozdították a hatóságok tíz éven át a fülük botját sem, holott az egyik szomszéd már 1906-ban feljelentést tett, mert sikolyokat és hörgést hallott kiszűrődni a házból? Az okok közt felmerült a nők, kivált a cselédek alacsony megbecsültsége. A Népszava álláspontja szerint Kiss Béla „menyasszonyai” végeredményben a magántulajdon áldozatai, hisz’ „a mai társadalmi rend kezére járt a paráznának, amikor nemileg kiéhezett, férfibolond, az első szóra magát rongyként odavető nőket nevel, és kezére járt a gyilkosnak, amikor megteremtette a cselédet. A cselédnek a lichthof a barátja, munkatársa a mosogatórongy, szerelmese a konyha hideg kövére dobott szalmazsák.”

A riporterek közt ott volt az Ujság számára tudósító Karinthy Frigyes, aki a temetésen tapasztalt lincshangulatot („ha most itt lenne a gyilkos, le kellene ütni, ízekre szedni, hétszer felakasztani, kitépni a beleit és a nyaka köré tekerni”) ironikus ugródeszkaként használta pacifista eszmék terjesztésére, mondván, a bosszú újabb vérontást szül, és az erőszak folytatódik „az idők végezetéig”. Figyelemre méltó, már-már eretnek gondolat volt ez egy olyan háború közepén, amely Ferenc Ferdinánd halálát indult megbosszulni.

Utunk a katolikus templomhoz vezet, melynek bádogozásán annak idején Kiss Béla is szorgoskodott. Rajna László helytörténész tart itt előadást, stílusosan a bűnbánat témájára felfűzve. A templomot 1747-ben Mária Terézia rendeletére építtette penitencia gyanánt az egyik Beniczky gróf, amiért korábban elhajtott a kapujából egy kolduló szerzetest. Nem véletlen, hogy a „parasztbarokk” templom bűnbánó Mária Magdolnáról kapta a nevét, és a faragott oltár hiányos öltözetű főalakja is a megdicsőült parázna asszony, míg egy térdeplő mellékalakban a töredelmes grófot ismerhetjük fel. Ezen a ponton Benedek Ágnes új oldaláról mutatkozik be: elmélyülésünket (és meglepetésünket) fokozandó felszökken a karzatra, és játszik nekünk egy kis Bachot az orgonán.

A plébánia hímzett falvédőgyűjteményének megtekintése után, már szürkületben érjük el Cinkota legmagasabb pontját, az erődített támfalakkal körülvett műemléki evangélikus templomot. Az ezeréves Cinkota legrégibb emléke ez, elődjének építését Szent István rendelte el, majd a tatárjárás után pusztulni kezdett. Egy ideig reformátusok használták, majd az 1699-ben betelepített, zömében szlovák evangélikusok rendbe hozták, és elnyerte mai formáját. A templom mögötti, elhagyott Öreg temetőben már elemlámpával és telefonjaink fényében teszünk egy kis kört. A sírkertet birtokba vette az erdő, fák törik át a köveket, a súlyos fedlapok egy része félretolva, alattuk tátongó sírgödör. Minden út ide vezet: megtaláljuk néhány Beniczky uraság feledésbe merült sírját és Tabódy Ida felújított emlékhelyét, de valahol itt nyugszanak Petőfi anyai ági rokonai (a cinkotai Hrúz-ház helyén, ahol a költő is megfordult, ma emléktábla van) és nem utolsósorban Kiss Béla áldozatai is.

A „cinkotai kékszakáll” története már a maga korában kultikussá vált, szárnyára vette a krajcáros ponyvairodalom, a józsefvárosi búcsúban széltében-hosszában énekelték a szomorú dalokat az árusok. A legendák szerint több tucat áldozata lehetett; segédje, akiről nem sikerült bizonyítani, hogy bűntársa volt, egyszer azzal dicsekedett, hogy gazdája ismeretlen címekre küldött el lezárt hordókat. Külföldi karrierjét elősegítette, hogy neve angolul „csókot” jelent; német területen Bela Küssként híresült el. Évekkel később is felfedezni vélték a Margit hídon, a Francia Idegenlégióban, a Time Square-en. A szemfülesek szerint 1936-ban a hatvanas éveiben járó Kiss házmester a New York-i Hatodik sugárút egy bérházában.

Orosz Ildikó

A cikk és a második fotó a Magyar Narancsban jelent meg (2014/45).
Nem archív fotók: Göndör Péter (2, 3, 5)
Ezzel, és két másik írásommal (itt és itt) Zsigmond Márta médiadíj kaptam 2015-ben.