Csak a felnőttek nem jutnak ki – Három különleges szabadulószoba

Budapest szabadulószoba-nagyhatalom. Olyannyira, hogy lassan az egész város egyetlen összefüggő, lelakatolt pincévé válik, amelyből ajánlatos minél előbb kijutni. 

Alaposabban szemügyre véve, a szabadulószobák piaca mára erősen szegmentálódott, bőven találni a borzongató, gyilkosos, vámpíros szobák mellett barátságos családi szobákat és gyerekzsúr-szolgáltatásokat; a helyszín a lepukkant belvárosi pincétől az elhagyott külvárosi bunkeren át a budai villáig vezet. Itt vírusjárványt kell legyőzni, ott a világ legfinomabb csokitortájának receptjét megtalálni, csúnya újgazdag milliárdos (vajon éppen melyik?) agyából a bankszámlája jelszavát kivarázsolni. A szabadulás kedvelt családi-baráti elfoglaltságaink közé tartozik – most három, viszonylag új szobát mutatok be, amelyek a maguk nemében kuriózumnak számítanak.

1. Tudattörő – Drogprevenciós szabadulószoba Angyalföldön

Eredetileg a Semmelweis Egyetem szülésznőképzésén adták fel a hallgatóknak a feladatot, hogy gondoljanak ki újszerű módszereket a drogprevenció területén. Ott merült fel először az ötlet, amelynek eredménye, hogy néhány hónappal ezelőtt a Nyírő Gyula Kórház pszichiátriai és addiktológiai intézete segítségével megnyílt az ország (és talán a világ) első drogprevenciós tematikájú szabadulószobája.

A szoba a XIII. kerületi Prevenciós Központban kapott helyet (ahol szociális ügyekkel, családsegítéssel is foglalkoznak), és elsődleges célközönsége a 14–18 évesek, akik jobbára pedagógus kezdeményezésére, de akár saját indíttatásból is bejelentkezhetnek ide ingyenesen. A játék során egy függő fiatalember tudatába szállunk alá, az ő élettörténetét követhetjük nyomon a szülői veszekedésekkel, cigarettával és alkohollal terhelt magzati kortól kezdve a szülők válásán és a gyerekkori sodródáson át a kamaszkori bandázásig. Mindezt szerhasználat és játékszenvedély kíséri, míg a rossz körülmények és döntések sorozata határhelyzetbe sodorja hősünket. Van-e kiút, és mi lehet az? A játékot a függőséggel kapcsolatos, szakember által irányított beszélgetés követi.

A hagyományos szabadulószoba-élmény pszichedelikus felhangokat kap (elvégre egy szerhasználó elméjében matatunk), itt egy idegesítően villódzó diszkógömb, ott egy Dalí festménye által ihletett, elfolyó falióra. Minderre ráerősít az 1970-es,1980-as évek tömény tárgyi világa – amely világ 30 éves kor felett tán még retró, 20 év alatt viszont maga a tömény pszichózis. A legerőteljesebb hatáselem egy életnagyságú, ripityára tört autó, rendőrségi szalagokkal körbezárva. (Érdekesség, hogy nem egy „valódi” roncsot telepítettek ide, hanem sajátos mementóként, különböző autók darabjaiból építették fel a műtárgyat a közeli autókereskedés segítségével). A feladatok nem mindenhol egyértelműek, de hangszórón kapunk segítséget. Mindhiába, végül elhamarkodjuk az utolsó feladatot, és nincs mód korrigálni. Nem sikerült kiszabadulnunk.

„Csak a felnőttek nem jutnak ki, a kamaszoknak sikerül”, állapítja meg házigazdánk. Bár úgy lenne az ajtón túl is!

2. Mentsétek meg Grant kapitányt! – Szociális szabadulószoba Újpalotán

Ahogy arról már beszámoltunk, az újpalotai lakótelep szívében nyílt meg az ország első ingyenes szabadulószobája. Egy tízemeletes tömb földszintjén a néhai közösségi irodát alakították át helyi erők a XV. kerületi önkormányzat támogatásával, jórészt önkéntes munkával. A tavalyi szoba témája Gárdonyi Egri csillagokja volt; idén Vernétől a Grand kapitány gyermekei ihlette meg az ötlet- és projektgazda Várhegyi Gábort. Öt kontinensen keresztülutazva-hajózva kell megmentenünk a kapitányt, mielőtt elérnének hozzá a kalózok. 

A házigazda minden csapatot dokumentál. Balra a mikró és a hűtő az irodai kellékek közé tartozik, és mint ilyen, a no-go zóna része (Fotó: Várhegyi Gábor) 

A szoba varázsát továbbra is a házi barkácsolású ketyerék és a családias hangulat adja,háttérben a valamikori iroda elképesztő narancssárga szocreál bútorzatával. Régi jó ismerőseink a számzáras lakattal lezárt cipősdobozok, hétköznapi tárgyakról kell eldöntenünk, hogy melyik magyar találmány, osztunk, szorzunk, Nerf puskákkal lődözünk apró műanyag játékállatkákra. Nincsenek nagy fordulatok, ez a kicsiny meglepetések tárháza, ahol az ikeás rizslámpa léghajóvá lényegül át és az sem katasztrófa, ha egy lelkes önkéntesnek Afrika térképe helyett Dél-Amerikát sikerült kinyomtatnia. Úgyis csak átutazunk! Várhegyi úr jó házigazda, beavat a maga szerkesztette elektronikák kulisszatitkaiba, Fantával kínálja a gyerekeket. Konstans asszisztenciája szerves része az élménynek, aki mást vár, ne itt kergessen kalandot!

Érdemes igyekezni a telefonos bejelentkezéssel, mert Grant kapitány már csak a tanév végéig megmenthető – ősszel remélhetőleg új feladványokkal telnek meg a cipősdobozok.
(A szoba 12 éves kortól felnőtt felügyelettel, 14 év felett önállóan látogatható, 14 év felett jelképes árú, 200 Ft-os jegyet kell váltani.)

3. Rumini Kalandszoba luxuskivitelben a Pagonyban

A fentiektől egészen eltérő okból különleges a fél éve megnyílt Rumini kalandszoba. Egyfelől nagyon is természetes, hogy amikor kultkönyvekből társasjátékok, filmek, horgolt figurák és játszótéri homokozóponyvák készülnek, akkor legyen egy újabb hely, ahol a gyerekek megmerítkezhetnek kedvenc hőseik világában. Másrészt azonban teljességgel szokatlan, hogy manapság egy szabadulószoba olyan igényes dizájnnal és kivitelben készüljön el, mint ez. Az amúgy is óriási alapterületű Bartók Béla úti Pagony-center alatt közel 300 négyzetméternyi új területet nyitottak.

A pincerendszer központi csarnokában a keleties hangulatú pelevári bazár és a Szélkirálynő fedélzete fogad. Innen két „pálya” nyílik, mindkettő több szobából áll. Van vérszívó fekete szárnyú denevérek barlangja, Makkiátó apát titkos műhelye, Holdbékák mocsara, gyűjtünk varázseszközöket, fejtünk titkosírást, nyitunk trükkös zárakat. Mindez pazar díszletek, gyönyörű festmények, kalligrafikus feliratok, pompás brokátok, érdekes kémiai és fizikai kísérleti eszközök, hajózási műszerek közt. A feladványok a 8–12 éves korosztályban mozognak, 10 évtől már önállóan ki lehet jutni a rendelkezésre álló 45 percben (de ha mégsem, a segítség hangszórón érkezik). Van néhány igazán szellemes és néhány talán túlságosan is könnyű feladat, amikor kifejezetten sajnáljuk, hogy már 2 perc után megtalálják a gyerekek a megoldást, és tovább kell haladnunk, pedig még annyi látni- és taperálnivaló lett volna egy-egy szépen megalkotott szobában.

Egyedül Rumini új, a réginél állítólag modernebb fizimiskájával nem sikerült megbarátkoznunk – a Kálmán Anna-féle eredeti ábrázolás bizony jobban tetszett.

Ha szívesen olvasnál még tőlem a szabadulószobákról, kattints ide.

Orosz Ildikó

A cikk a magyarnarancs.hu-n jelent meg.

Tovább olvasom

„A tehetséges gyerek nem karikatúra” – Interjú Joan Freeman pszichológussal

Miért tűnnek el a csodagyerekek felnőtt korra? Hogyan változott a tehetség és a kreativitás megítélése az elmúlt évtizedekben? Melyek ma a tehetséggondozás fő kérdései? Erről beszélgettünk a londoni professzorral, aki hazai szakmai szervezetek meghívására járt Budapesten.

Az utóbbi évtizedekben sokat változott a tehetségről, a kreativitásról való gondolkodásunk. Ha visszatekint a pályája elejére, mi jelentette akkor a legfőbb kihívást?

Joan Freeman: A kultúránként változó, de egyformán makacs sztereotípiák. A hagyományos európai elképzelés szerint a tehetséges gyermek magányos, szemüveges, régimódian öltözködő, esetleg hegedülni tudó, hangsúlyozottan fiú, aki komoly kommunikációs problémákkal küzd, nincsenek barátai és a szüleinek rettentő nehéz vele. Amerikában a tehetség szintén fiú, de magas, szőke, kék szemű és kiváló sportoló. Igazi vezéregyéniség, rengeteg barátja van, akik mind rá akarnak hasonlítani. Megint más országokban a tehetség egyet jelent az átlag feletti memóriával. Az iszlámban ma is nagy tisztelet övezi az egész Koránt fejből tudókat, ugyanakkor nem feltétlenül erény a tanultakra való rákérdezés. Mára a nyugati társadalmakban ezeket a sztereotípiákat jórészt sikerült meghaladni.

Ehhez képest milyen nehézségekkel kell szembenézni ma a tehetséggondozásban?

Nagy kérdés, mihez kezdjünk azokkal, akik már három évesen olvasnak, egyszerűbb matematikai műveleteket végeznek és hosszan képesek társalogni mindenféléről. Ha a szülők jó anyagi helyzetben vannak, akkor ez nem probléma, egy színvonalas magániskolában a gyerek megkapja a szükséges egyéni figyelmet. Ám ha nincs anyagi fedezet, akkor ezek a gyerekek a normál oktatási rendszerbe bekerülve szörnyen boldogtalanok lesznek.

Ennek áthidalására szokott felmerülni az osztályugrás, amit az írásai alapján ön nem tart jó megoldásnak.

Hosszú távú kutatásaink szerint 5-6 éves korban az osztályugrás viszonylag zökkenőmentes, azonban idővel kiéleződik a korkülönbség a tehetséges gyerek és a társai közt. Különösen a fiúk önbizalmára lehet romboló hatással, ha a többieknél sokkal kisebbek, hiszen hogy mást ne mondjak, rendre alul maradnak a tornaórákon. Ha pedig zuhanyzó is van, akkor egy-két év korkülönbség valóságos dráma lehet! Általában tehát nem támogatom az osztályugrást, de ahogy más kérdéseknek, ennek is egyéni megítélés alá kell esnie. Ha a gyerek magas, fizikailag fejlett és az iskolában semmilyen külön foglalkozás nincs, akkor előfordulhat, hogy nem marad más lehetőség, mint feljebb léptetni.

Legismertebb kutatásában negyven éve követi tehetséges és nem tehetséges gyerekek sorsának alakulását. Mit emelne ki a legfontosabb eredmények közül?

Meglepően egyszerűen hangozhat, de a leglényegesebb, hogy a tehetséges gyerekek éppen olyan emberi lények, mint a társaik. A legtöbbet azzal tehetjük, ha nem úgy tekintünk rájuk, mint egy karikatúrára, ha nem csupán egy túlfejlett agyat vagy virtuóz ujjakat látunk magunk előtt, hanem az egész gyereket, a maga teljességében. Az ő életüket épp úgy befolyásolják a rajtuk kívül álló események, és ilyenkor mit sem számít a tehetség, kizárólag a személyiségtől függ, hogyan birkóznak meg a nehéz helyzetekkel.

Hadd mondjak egy megtörtént esetet. Adott két 17 éves, egyformán kiváló képességű fiú, hasonló családi háttérrel. Pontosan három héttel az érettségi előtt mindkettejük apja elköltözik otthonról. Most mondjam azt, hogy ilyet egy szülő nem csinál? Az egyik srác erre úgy reagál: „gyűlölöm az apámat, csak azért is megmutatom, hogy nélküle is végig tudom csinálni!” Háromszoros erővel veti bele magát a tanulásba és egyenesen besétál a legjobb egyetemre. A másik kamasz azonban teljesen összeomlik, sokáig zokog a papája után és mélyen maga alatt teljesít. Sajnos nem ritka, hogy a tehetséges fiúkkal az apák nehezen jönnek ki.

Joan Freeman Budapesten vette át a nemzetközi Mensa társaság életműdíját 2015-ben 

Kutatásából kiderül, hogy a fiúk tehetségét kétszer olyan gyakran ismerik fel, mint az azonos képességű lányokét, mivel feltűnőbb, harsányabb viselkedésükkel jobban magukra irányítják a környezet figyelmét. Hogyan lehet elősegíteni a tehetséges lányok kilépését az árnyékból?

Ezen a területen óriási változások zajlanak azokban az országokban, ahol erőfeszítéseket tesznek az lányokért, például Nagy-Britanniában, Hollandiában, Ausztráliában. Nálunk létezik a tanfelügyeleti rendszer, amelynek keretében egyebek mellett azt is vizsgálják, miként viszonyulnak a pedagógusok a fiúkhoz és a lányokhoz. Arányosan szólítják-e fel őket jelentkezésnél, kapnak-e a lányok is annyi dicséretet, mint a fiúk, és egyáltalán: hogyan helyezkednek el az osztályban a gyerekek. Kimutatható ugyanis, hogy ha egy vegyes osztályban a gyerekek választhatják meg az ülésrendet, akkor sokkal több fiú kerül középre, ahová több tanári figyelem irányul, míg a lányok inkább a szélekre húzódnak.

Apróság, de sokat jelent a számonkérés formája. Egyre kevésbé használjuk a kizárólagos, év végi háromórás írásbeli dolgozatokat, amelyek kedveznek a lógósabb fiúknak, akik csak a vizsgákra „gyúrnak”. A folyamatos év közbeni értékelés előnybe hozza a lányokat, akiknek kiegyensúlyozottabb a szorgalma és a teljesítménye. Érdekes, hogy jóllehet a közvélemény úgy tartja, a fiúk természettől fogva tudományos, a lányok pedig humán beállítottságúak, a valóságban azok a 17-18 éves lányok, akik mégis a tudományt választják, kimutathatóan jobban teljesítenek, mint a fiúk. Közismert, hogy ma már a világon mindenütt több nő végez egyetemen, mint férfi, és egyre több nő vállalkozik. Hogy felső vezetői szinteken továbbra is alig találni nőket, nem a képességek, hanem a társadalmi berendezkedés megoldandó kérdése.

Mennyire kiszámítható a tehetségek életpályája? Rengeteg csodagyerek idővel eltűnik az élet süllyesztőjében.

Lehet valaki sok területen kiemelkedő, azonban minden borulhat, amikor a formális oktatásból kilép a való világba. Az élet kegyetlen, van, aki képes küzdeni, mások a könnyebb utat, a konvencionálisabb életpályát választják. A sikerhez nem csupán tehetség, de rengeteg motiváció, kreativitás és kitartás szükséges. A tehetség ajándéka című könyvemben is szerepel egy zongorista lány igen tanulságos története. Egy kis katolikus iskolában figyeltek fel a hangjára, és hét évesen átíratták egy zenei iskolába, ami megváltoztatta az életét. Ragyogó zongoratehetségnek bizonyult, megnyerte a BBC rangos, az Év Fiatal Zenésze versenyét. Felvételt nyert Oxfordba, lett egy komoly párkapcsolata, minden csodálatosan alakult. Aztán az ismétlődő, fokozott terhelés következtében súlyos kézsérülést szenvedett. Még megfésülködni sem tudott egyedül. Az orvos azt tanácsolta, örökre hagyjon fel a zongorázással. Teljes depresszióba zuhant. Felmerült, hogy változtasson pályát, vállaljon gyerekfelügyeletet. Végül az anyós elvitte egy csontkovácshoz, akinek sikerült helyreraknia, de így is egy évet kihagyott, ami a zenei pályán nagyon sok idő. Mégsem nem adta fel! Óriási kitartással átképezte magát énekessé és ma egy remek csapatban járja a világot.

Említette a kreativitást. Ez mennyiben előfeltétele vagy mutatója a tehetségnek?

Van a két halmaznak közös metszete, de léteznek a kreativitásnak sajátos, mérhető jegyei. A kreatív személyiségek általában kevésbé szabálykövetőek, és egy kreatív gyerek a tanárok szempontjából nagyon idegesítő tud lenni. Ezek a gyerekek teljesen másképp gondolkodnak, szokatlan válaszaik olykor butaságnak vagy udvariatlanságnak tűnhetnek. Nem szükségszerű, de gyakori, hogy a kreatív gyerekek kimondottan rosszul teljesítenek az iskolában, nem ritkán „lógnak” és a társaik közé is nehezen tudnak beilleszkedni. 

Ezzel összefügg, hogy napjainkban egyre több tehetséges és/vagy kreatív, de több-kevesebb társas vagy magatartási problémával küzdő gyerek kap valamilyen orvosi diagnózist. Aggodalomra adhat okot, ha ilyen esetekben kizárólag a gyerek gyengébb képességének "felzárkóztatására" figyelnek, miközben elmarad a másik oldalon esetleg kiemelkedő képesség kibontakoztatása.

Sajnos igaza van. Egyre többször állítanak fel megfelelő képzettséggel nem rendelkező személyek, akár óvónők, pedagógusok mindenféle „diagnózist”. Ha egy gyerekre egy laikus ráakasztja a figyelemzavaros hiperaktivitás vagy az Asperger-szindróma címkét, az visszahat a gyerek viselkedésére és személyiségére. Pedig gyakran azok, akik a szüleik jelenlétében vagy az osztályban állandóan izegnek-mozognak, egy kétszemélyes helyzetben igenis képesek a koncentrált figyelemre és az átlagon felüli teljesítményre, márpedig ez nem hiperaktivitás. Ha fiatalabb lennék, biztosan csinálnék erről egy kutatást. A diagnózisok trendje alapvetően Amerikából gyűrűzik be, de már nálunk is érezhető. Könnyebb egy gyereknek Ritalint (a figyelemzavar kezelésére alkalmazott, az idegrendszerre ható gyógyszer – O. I.) adni, mit foglalkozni vele.

Ön szerint mi lehetne a jövő útja a tehetséggondozás, a kreativitás fejlesztése terén?

A kreativitás az első naptól kezdve életünk végéig fejleszthető. Ehhez már kicsi korban rengeteg biztatásra, a szokatlan megoldások ösztönzésére van szükség. A tehetség nem vész el, de ha sokáig nem használják, berozsdásodik, a gazdája elveszíti vele a kapcsolatot. Tévedés, hogy „úgyis megtalálja az útját”, lehetőség nélkül a legnagyobb tehetség is elvész. Manapság a tehetséges gyerekek képzéséről szinte kizárólag felnőttek: szülők, pedagógusok, szakemberek döntenek. Pedig fontos lenne, hogy maguk a gyerekek nagyobb felelősséget kapjanak ebben a folyamatban. Persze vannak unalmas dolgok, amelyeket úgy is meg kell tanulni, de hatékonyabb lenne a jövőben a képességek kibontakoztatása, ha az érintettek többet foglalkozhatnánk azzal, ami őket érdekli. A tehetséges gyerekek jó érzékkel tudják, mi a jó nekik, és ha kedvvel csinálhatnak valamit, akkor valósággal szárnyakat kapnak.

Orosz Ildikó

Joan Freeman Tehetséggondozással és kutatással foglalkozó brit pszichológus professzor. Az Európai Tehetségtanács (European Council for High Ability, ECHA) alapító elnöke, több nemzetközi és brit szakmai szervezet prominens tagja, kitüntetettje. 17 könyv és számos tanulmány szerzője, rendszeresen szólal meg a médiában. Leghíresebb kutatásában 1974 óta követi nyomon 210 tehetséges és nem tehetséges gyermek sorsának alakulását. Erről is szól a közelmúltban magyarul megjelent könyve: A tehetség ajándéka (Gifted Lives).

Az interjú szerkesztett változata a HVG Extra Pszichológia magazinban jelent meg, "Könnyebb egy gyereknek gyógyszert adni, mint foglalkozni vele" címmel (2015/3.)

Kép: joanfreeman.com (1), tehetseg.hu (2)

Tovább olvasom

Elszáll a Szívlapát – Gyerekirodalmi sikerlista, magyar mezőny

Folytatódik a trend, a magyar nyelvű ifjúsági irodalom erősödése, de a legjobbak közt még mindig többségben vannak a kicsikhez szóló könyvek. Új fejlemény viszont, hogy olyan műfajok is felbukkannak, amelyeket eddig csak külföldről importáltunk. A Magyar Narancs 2017. végi gyerekirodalmi sikerlistájának összefoglalása a megelőző egy év legjobb magyar gyerekkönyveiből.

Líra még sosem végzett az élen – igaz, nem is sűrűn jelenik meg olyan átfogó és reprezentatív kortárs antológia, mint a Szívlapát. Talán hét évvel ezelőtt az Aranysityak volt az utolsó hasonló vállalkozás, de az a kicsikhez szólt, a Szívlapát ellenben 16 éves kortól kínálja magát egyfajta lírafogyasztói „kapudrogként”. A 85 szerző közt minden ma élő generáció képviselteti magát 20-tól 88 éves korig. Péczely Dóra szerkesztő a 150 verset öt laza tematikus ciklusba rendezte: szerelem, élet-halál, a lét értelme/istenes versek, ars poeticák és közéleti líra.

Egy részük klasszikusokra írt „rájátszás” – ezek azok a szövegek, amelyeket „a NAT-hoz hű pedagógus is lelkiismeret-furdalás nélkül ragadhat meg, s vihet be órára, mikor Ezópusz meséit, Babits és Ady verseit vagy Katona Bánk bánját tanítja” – állapítja meg Kiss Georgina, aki a Jelenkorban számolt be a kötet középiskolai használatának tesztüzemmódjáról. Egyébként a posztmodern szövegjátékos verstípus van kisebbségben, az összkép inkább egy új alanyiság kibontakozását sejteti, ami valószínűleg élettanilag is jobban passzol a tinédzservirtushoz. (Update: A könyv 2018 tavaszán megkapta az Év Gyerekkönyve díjat innováció kategóriában. A zsűriben én is benne voltam – O. I.)

A Szívlapát számos érdeme mellett lehetőség Dániel Andrásnak, hogy illusztrátorként kitörjön az „értelmiség legrajongottabb gyerekkönyvalkotója” kategóriából – ami listánkat tekintve nem is lesz olyan könnyű: Dániel ugyanis íróként és illusztrátorként jegyzi a 2. helyen végzett És most elmondom, hogyan lifteztem című könyvet, és ő írta a 3. helyre sorolt Utazz Bálnabusszal! szövegeit is.

Előbbiben egy öntudatos öt­éves felcsap liftesfiúnak, hogy megkeresse a napi málnaturmixra valót. A láncmesék és a képes böngészők hagyományait egyesítő műben nem történik más, mint hogy felérünk a Le Pattant Hotel földszintjéről a tetőteraszig, és közben ki-be szállnak mindenféle furcsa lények, akiknek az életébe néhány emelet erejéig bepillantást nyerünk. Ki a kiskalapúak világtalálkozójára igyekszik, ki a nagyanyja aranyhalának születésnapjára, egyszóval garantált a móka és kacagás (5–10 éveseknek).

Az Utazz Bálnabusszal! különleges értékét az adja, hogy ilyen művészi igényű, kemény táblás óriásböngésző magyar alkotótól ez­ idáig nem készült. Előbb Máray Mariann festette meg színpompás, egerek által benépesített szórakoztató facilitásait (bálna alakú, gördülő élménypark, őzike formájú luxustársasház stb.), majd a képekhez Dániel András írt az áruházi katalógusokat karikírozó reklámszövegeket – ezzel némileg kitágítva a célközönséget a 2–6 évesektől egészen a 10 évesekig.

Maximum tizenegyes!
A Magyar Narancs gyerekirodalmi sikerlistája - magyar mezőny
(2016. november –2017. november)

1. Szívlapát. Kortárs versek (szerkesztő: Péczely Dóra, illusztráció: Dániel András, Tilos az Á, 2017)  81 pont

2. Dániel András: És most elmondom, hogyan lifteztem (a szerző illusztrációival, Pagony, 2017)  68 pont

3. Dániel András: Utazz Bálnabusszal! (illusztráció: Máray Mariann, Könyves Egér, 2017)  39 pont

4. Sepsi László: Ördögcsapás (Tilos az Á, 2017)  31 pont

5. Wéber Anikó: El fogsz tűnni (Pagony, 2017)  29 pont

6. Tóth Krisztina: Felhőmesék (illusztráció: Timkó Bíbor, Magvető, 2017)  21 pont

7. Kolozsi László: Apufa (illusztráció: Igor Lazin, Manó, 2017)  19 pont

8–9. Lackfi János: Kutyából szalonna (illusztráció: Kürti Andrea, Gutenberg, 2016);
Lipták Ildikó: Nyári nyomozás (illusztráció: Treszner Barbara, Csimota, 2017)  18 pont

10–11. Farkas Róbert: Első könyvem az univerzumról (a szerző illusztrációival, Kolibri, 2017); Kertész Erzsi: Göröngyös úti iskola – Lássatok csodát! (illusztráció: Metzing Eszter, Cerkabella, 2017)  16 pont

Szavazók: Czomba Magdolna, Gazda Anna, Herédi Károly, Kling József, Kovács Marianna, Lapis József, Lovász Andrea, Nagy Boldizsár, Nánási Yvette, Pásztor Csörgei Andrea, Pompor Zoltán, Sándor Csilla, Szekeres Nikoletta, Varga Betti.

A szavazóknak 4, az elmúlt egy évben magyarul megjelent magyar szerzőjű (első  kiadású) gyermek- vagy ifjúsági könyvet kellett megnevezniük, sorrendbe téve. Az első 15, a második 10, a harmadik 6, a negyedik 3 pontot kapott. A listára szabályaink szerint legfeljebb 11 cím kerülhet. 

Két izgalmas, akár iskolai feldolgozásra is alkalmas ifjúsági regény áll a 4. és 5. helyen. Sepsi László Ördögcsapása 16 éves kortól melegen ajánlható fordulatos thriller. Egy unalmas kisvárosban néhány lúzeresélyes srácnak kitörési lehetőséget kínál egy Cadillacen furikázó gazdag idegen – ám tudjuk, az ilyen bizniszeknek ára szokott lenni. A számítógépes játékok világát is megidéző modern Faust-történet külön erénye, hogy a nálunk még sokkal ritkább fiús nézőpontból íródott – talán nem véletlen, hogy elsősorban férfi szavazóink értékelték nagyra.

Kisebb kamaszok (10–14 év) számára borzongató, allegorikus történet Wéber Anikó második regénye, az El fogsz tűnni. Ebben is, mint Az osztály vesztesében, központi szerepet kap az iskolai bullying, ám ezúttal nem a tan­órákon és a szünetekben járunk, hanem még rizikósabb, gyeplőelhajítós terepen: osztálykiránduláson. A szerzőnek ismét sikerül bizonyítania, hogy rövid napközis tanári működése során alaposan kiismerte a gyerekközösségek dinamikáját – és ez még akkor is igaz, ha az erős kezdés után a könyv háromnegyedénél leül kicsit a sztori.

Alig száradt meg a festék Tóth Krisztina Felhőmesék kötetén, és máris érkezik a következő válogatás, a Zseblámpás mesék, bizonyítva, milyen termékenyen tud hatni egy íróra saját, meseköteles szülői szerepe. A kedves, otthonos hangulatú szövegeket Timkó Bíbor hasonszőrű rajzai kísérik, a témák pedig ősmeseiek: identitáskeresés, illetve a teljesség megélésének lehetősége, főszerepben egy kis denevérrel, sérült uszonyú hallal, tiszavirág-életű buborékcsaláddal. A 4–8 éves korosztály mellett biztosan lesznek felnőtt rajongói is.

Borúsabb és érzelmesebb mese Kolozsi Lászlótól az Apufa, amelynek témája látszólag egy apa elvesztése és a gyászfeldolgozás folyamata a hátrahagyott két fiú és az anya számára. A mágikus világkép burkában élő kisebb gyerek úgy véli, apa beköltözött a kerti diófába. Ám a könyv nem csupán azokat szólíthatja meg, akik érintettek egy családtag elvesztésében, hanem mindazokat, akiknek életében egyéb okból nincs jelen az apa: mert elvált, mert eltűnt, mert folyton dolgozik, mert fáradt, mert soha nem ér rá – elég népes halmaz.

Még egy verseskötet került a legjobbak közé, ráadásul határon túli kiadvány. Lackfi János Kutyából szalonna kötetét a csíkszeredai Gutenberg Kiadó gondozta, és házi illusztrátoruk, Kürti Andrea varázsos rajzai díszítik. Az árva kolbász balladája, a kiégett neoncső szerelmes éneke és más versezetek – melyek közül egy egész ciklus épül különböző szólások és közmondások kifordítására – leginkább az óvodás-alsós korosztályt célozza. Épp egy éve, tavaly karácsony előtt került a boltokba, és igazi ajándék könyv, annál inkább, hiszen a Kaláka CD-jével érkezik, amelyen a kötet másfél tucat megzenésített verse hallható.

Lipták Ildikó karcsú regényének, a Nyári nyomozásnak az elbeszélője, a 11 éves Bálint már épp kinőtt a kölyökkutyakorból, de még előtte áll az igazi kamaszkornak; a szülei egy másik városban kaptak munkát, így a család elköltözött, és ő ősszel új helyen kezdi az iskolát. Igazi senkiföldjén téblábol tehát, félelmeit, szorongását nyomozósdival igyekszik szublimálni, melynek tárgya az archaikus „honnan jöttem, nem vagyok váltott gyerek?” kérdése. A dizájn a szép könyvek társaságából is kiemelkedik: Treszner Barbara kevés színt használ, komplementerekre épít, és többször a képek előterébe rajzolja, hátulról mutatva szemlélődő hősünket, amivel erősíti a gyermeki nézőpontot, ugyanakkor fantasztikusan intim hangulatot teremt.

Nincs és nem is lehet sikerlista Kertész Erzsi nélkül: a Cerkabella kiadó alsósoknak szóló, problémacentrikus sorozatának, a Göröngyös úti iskolának újabb kötete, a Lássatok csodát! egy élénk fantáziával megáldott másodikos kislány történetén keresztül érzékenyen és humorral szól arról, mennyire fontos a kisgyerekek – kiváltképpen a lányok – számára a népszerűség, és meddig érdemes elmenni ebben az ügyben.

Végül, mozgolódás támadt a kicsiknek szóló tudományos ismeretterjesztés terén is: a külföldiből fordított színes-szagos albumok mellett itt egy személyes hangú, egyszerzős könyvecske a világmindenség születéséről és az anyag szerkezetéről a legkisebbeknek. Az Első könyvem az univerzumról egy kisróka és apukája beszélgetésén keresztül tágítja a tejeskávén túlra a 2–6 évesek szemhatárát. Farkas Róbert a mesét kiegészíti néhány tudományosabb, a szülőhöz vagy nagyobb testvérhez szóló mondattal és művészi festményekkel rókákról, bolygókról, elektronfelhőkről. Szép is, jó is, bár gyanús, hogy egy érdeklődőbb kisgyereknek kevés lesz, egy nem érdeklődőnek meg tán sok. De ne legyünk telhetetlenek, várjuk ki, hogyan alakul a sorozat: felkészül a fénysebesség.

Orosz Ildikó

A cikk eredetileg a Magyar Narancsban jelent meg (2017/47).

Tovább olvasom

És életre kel az erdő – Lengyel László Zoltán erdőmérnök a vezetett erdei túrákról

Hogyan vált egy büdös láb névadóvá? Miért nincs a tanösvényen szemetes? Kik az erdő stand-uposai? Ilyesmikről beszélgettünk a katalinpusztai kirándulóközpontban az Ipoly Erdő Zrt. közönségkapcsolati vezetőjével, aki rendszeresen vezet erdei túrákat is.

Manapság egyre népszerűbb a városlakók körében a természetjárás. Hogyan alakul az Ipoly Erdőnél a látogatottság?

Lengyel László Zoltán: Sokféle számadat létezik, ezek részben becsléseken alapulnak. Erdeinket évente mintegy félmillióan látogatják, elsősorban a Börzsönyt, kisebb részben a Cserhátot. A kisvasútjainkra százezres nagyságrendben váltanak jegyet, a kirándulóközpontokban tízezrek fordulnak meg. A mérhető adatok szerint az elmúlt hat évben majdnem megduplázódott a látogatottságunk. Itt, Katalinpusztán egy évtizede még semmi nem volt – ma egy hétvégi programra kétezer ember is eljön, és évente 50 ezren fordulnak meg itt.

Mivel a többség az egy órán belül elérhető helyeket részesíti előnyben, hozzánk leginkább Budapestről érkeznek. De a Nyírjesi Füvészkert és Vadasparkban is megfordulnak 13-14 ezren, elsősorban Balassagyarmat környékéről. Ugyanakkor az emberek jelentős része virtuális túrázó: ha életé­ben egyszer-kétszer járt már erdőben, kirándulónak vallja magát. Mi azokat tekintjük erdőjáróknak, akik havi rendszerességgel tesznek egy túrát valahol az országban.

Aki utoljára húsz éve mozdult ki, annak elég rossz emlékei lehetnek. Azóta rengeteg fejlesztés történt, és javulni látszik a kirándulási kultúra. Az önök erdeiben milyen változásokat tapasztalhatnak a kirándulók?

2005-ben gondolkodtunk el először azon, hogyan lehetne tervszerűen kiépíteni egy ökoturisztikai hálózatot. 2010-ben új lendületet kaptak a munkák, rengeteg uniós forrást sikerült bevonni. Erdei szálláshelyeket újítottunk fel, látogató központokat, tanösvényeket, erdei iskolákat építettünk, bővítettük a kisvasúthálózatot. Jelenleg több mint 800 kilométer túraútvonalat tartunk fenn, és a több mint négyszáz börzsönyi forrásból 120 kiépített.

Hiszek abban, hogy ha az embe­reknek jót adunk, akkor azt megbecsülik. Persze egy bizonyos látogatószám felett ez nem feltétlenül igaz, amit érzékelünk is a főváros környéki erdőkben. Épp ezért fontos a szemléletformálás, ami főleg a fiataloknál és a családoknál működik. Egyre többször látjuk, hogy az erdei iskolában a gyerekek olyan élményeket kapnak, hogy utána a szüleikkel is visszatérnek. Emlékezetes eset volt, amikor egy erdei iskolás kislányért eljött az apukája, aki a „nagy rohanásban” kidobott az autó ablakán egy papír zsebkendőt. A kislány annyira megrökönyödött, hogy utána három napig nem szólt az apjához.

A kezdő kirándulók első kérdése az szokott lenni, hogy miért nincsenek a tanösvények, pihenők mellett szemeteskukák.

Szeretnénk, ha mindenki megtanulná, hogy amit az erdőbe bevisz, azt hozza is ki onnan. Ha ráállnánk a hátizsákunkkal egy képzeletbeli mérlegre a kirándulás elején és végén, a kijelzőnek ugyanannyit kellene mutatnia. A szemétnek soha nincs gazdája. Ezért is vagyunk hálásak, hogy ma itt az Erdőmentők önkéntesei (lásd Erdőmentők akcióban című keretes írásunkat) segítenek nekünk a tavaszi erdőtakarításban. Ez az első közös akciónk, és reméljük, hogy lesz folytatás, hiszen ők elképesztően felkészültek, elkötelezettek.

Erdőmentők akcióban

Az Erdőmentők közhasznú alapítvány küldetése az erdők és a vadvilág védelme. Országszerte számos erdőgazdálkodási szervezettel állnak kapcsolatban, részt vesznek az erdők karbantartásában, az élőhely rehabilitációjában, fát ültetnek, odút építenek, gondozzák a tan­ösvényeket, vadetetőket. Tudományos kutatás, környezetvédelmi mérések és érdekvédelem is szerepel a tevékenységeik közt, emellett a képzésre is hangsúlyt helyeznek, hiszen bizonyos munkákhoz nem elég a lelkesedés, komoly felkészültségre, fajismeretre is szükség van. Március 19-én, szombaton, az Erdőmentők 30 önkéntese segített az Ipolyerdő munkatársainak a tavaszi erdőtakarításban. Rövid eligazítás után két csoportban szabadították meg a szeméttől a Szendehelytől a kirándulóközpontig húzódó területet, illetve a 2-es főút irányában a patakmeder környékét.

Milyen feladatokban tudnak még segíteni a civilek?

Számos szervezettel állunk sokéves, kiváló együttműködésben, elsősorban a túrautak fenntartásában. A Pest Megyei Természetbarát Szövetség, a nógrádi, a cserháti egyesület, a Börzsöny Akciócsoport, a Börzsöny Természetbarát és Hegymászó Egyesület és sorolhatnám – ezek mindegyikének van valami specialitása. Van, aki a túrafestésben nagyon ügyes, másokra egy bizonyos környék gondozásában számíthatunk. De említhetném a Kinizsi Természetbarát Egyesületet is, amely az Encián turistamozgalom emlékeinek ápolója.

Mit kell tudni erről a mozgalomról?

Óriási szerepük volt a háború előtt a börzsönyi turizmus elindításában, tevékenységük másutt is az országban mintául szolgált. Létrehoztak egy sor pihenőhelyet, elsősorban Nagymaros környékén. A legnagyobb attrakciójuk az 1939-ben felavatott Julianus barát kilátó (a képen balra), amelyhez a köveket lényegében a hátizsákjukban hordták fel a Hegyes-tetőre. Sajnos a mozgalom számos tagja a holokauszt áldozata lett, a háború után pedig üldözték az ilyen egyesületeket is. Később a Kinizsi vállalta az Encián szellemiségének továbbvitelét. Legutóbb a mozgalom fiatalon elhunyt tagjáról elnevezett Miklós Lili pihenőhely rendbetételén dolgoztunk együtt, a Julianus kilátót pedig 2012–2013-ban újítottuk fel.

Gyerekként sosem értettem, hogy miért jó az erdőben órákat trappolni osztálykirándulás címén, viszont óriási élményt jelentett, amikor először vettem részt egy szakvezetéses túrán. (Lásd Itt a kezem, disznóláb című keretes írásunkat.)

Én a Beregben születtem, családunk rendszeresen kirándult. Húsvét táján nyíltak a tavaszi tőzikék, de ahhoz, hogy oda eljussunk, 5-6 kilométert kellett gyalogolni, egy gyönyörű mély­égeresen keresztül. Apukám mindenütt mondott valami apró érdekességet, ami megmaradt bennem. „Fiam, a gyertyánt onnan ismered meg, hogy sima a kérge, és olyan egyenes, mint a gyertyaszál.” Később persze láttam, hogy más országrészekben a gyertyán girbegurba, de nem ez a lényeg.

A szakvezetés is arról szól, hogy élővé tegyünk egy látszólag semmitmondó környezetet. Mert mit látunk egyébként? Fákat, bokrokat, a szerencsések néha egy-egy madarat. A nagyon szerencsések előtt átrohan egy szarvasrudli (csoport – O. I.). De ha valaki rámutat azokra az érdekességekre, amik mellett elmennénk, és kontextusba helyezi a jelenségeket, akkor egyre inkább értő szeműekké válunk. Jó, ha valaki természetfilmeket néz, könyveket olvas, de a túrákon mindig az aktuális jelenségekre reflektálunk. És közben sok olyan ismeretet is be tudunk csempészni, amitől nemcsak gazdagabb, de környezettudatosabb is lesz a látogató.

Mondana példát?

Megyünk felfelé a diósjenői tanösvényen. Kezd lankadni a figyelem, látható, hogy a csoport nem annyira fogékony a természet szépségeire. Vagy, urambocsá’, sokkal többet tudnak róla, mint én – mert ez is előfordul. De a helyi dolgokról nem biztos, hogy annyira tájékozottak. Ha azt mondom: „Nézzétek csak, itt ez a rekettye. Arról híres, hogy minden pünkösdkor, amikor a pap a faluban prédikál, ez a rekettye megnyílik. A monda szerint az a hetedik fiúgyermek a családban, aki ilyenkor feljön ide, a bokor mögött, a hegy belsejében megtalálja Kámor kincsét.” Ha ezzel sikerül felébreszteni az érdeklődést, akkor utána elmesélhetem a Kámor legendáját.

Vagy tavaszszal, ha találunk egy gólyaorrt, megdörzsöljük egy kicsit, és érezzük, hogy a kelleténél büdösebb. Ilyenkor el lehet mondani, hogy a nehézszagú gólyaorr, a Geranium robertianum onnan kapta a nevét, hogy a svéd természettudósnak, Linnének, aki először leírta ezt a növényt, volt egy elképesztően büdös lábú, Robert nevű szobatársa. Róla nevezte el. Az erdő természeti és kultúrtörténeti értékekben rendkívül gazdag, mi ezekkel szeretnénk megtölteni a látogatók tarisznyáját.

A kirándulás alapszabálya, hogy az élményen kívül ne vigyünk magunkkal semmit az erdőből. Mit ne csináljunk még?

Amikor valaki odajön hozzám a kezében egy virággal, hogy „ez micsoda?”, akkor azt szoktam válaszolni, hogy „volt”. Rendszeres az is, hogy a tavaszi időszakban kézben behoznak egy-egy őzgidát, hogy csináljunk vele valamit, miközben nincs „árva” őzgida, vagyis ne nyúljunk hozzá, menjünk tovább, úgyis visszajön az anyja!

Egyszer egy túrán megláttunk egy faágak közé beszorult bagolyfiókát. Nagyon nehéz megértetni, hogy ilyen helyzetekben nem kell közbeavatkoznunk. Valószínűleg magától is kiszabadul, ha pedig nem, akkor talán pusztulásra van ítélve. Ez is a természet része. Persze nekem is összeszorult a szívem, hiszen pont egy kisfiú vette észre. Végül, hogy megnyugodjanak a kedélyek, értesítettem a kollégákat, hogy jöjjenek ki segíteni a fiókának. Mire kiértek, kiszabadult.

Hogy látja, kiből lesz igazán jó túravezető?

Az ismeretek tanulhatók, de az már nem, hogy kinek milyen az előadói készsége, hogyan tud inspirálni, ráérez-e, hogy az adott csoportot mivel lehet megfogni. Egy erdei iskola az esetek többségében úgy indul, hogy a gyerekek hozzák a mobilt, az okostelefont, a fülükben fülhallgató. Nem célravezető, ha leteremtem őket, mert ezzel falat építek, de ha mutatok egy alkalmazást, bevonom őket, és GPS-ként, QR-kód-leolvasóként növényazonosításra használjuk a telefonokat, magam mellé tudom őket állítani, és igazi siker, ha egy idő után elteszik a kütyüket.

Sok civil szervezet csinál színvonalas túrákat, a mi vezetőink esetében – akik közül sokan erdészek is – viszont az is fontos, hogy ismerjék és hitelesen, pozitívan tudják bemutatni a munkánkat, az erdőgazdálkodást, ami a sztereotípiákkal ellentétben nem egyenlő a fakitermeléssel. A túrák zömében adott egy központi téma, de sokat kell improvizálni, hiszen számtalan tényező nem látható előre. A jó szakvezető olyan, mint egy jó stand-upos: készül, de a környezet és a közönség határozza meg, hogy mit fog elmondani.

Királyrét és Nagymaros környéke a fővárosiak által is kedvelt kirándulóhely. Melyek az ön kevésbé ismert kedvencei?

Nagyon szeretném, ha minden ember eljutna egyszer Drégelyvárhoz. Ezen a különleges helyen megérinthetné az embereket, hogy mit jelent, ha valaki igazán kiáll az értékei mellett. 1552-ben 147 várvédő négy napon át tartotta a várat egy 12 ezer fős török sereggel szemben. Ali maga is annyira értékelte Szondi hősiességét, hogy katonai tiszteletadásban temette el, bár nem tudjuk, hol. 

Kiemelném még a Magas-Börzsöny ikonikus pontját, a Csóványost, ahol egy geodéziai mérőtornyot alakítottunk át kilátóvá. A följutás hazánkban az egyik legvadregényesebb, csak túrautakon lehetséges. 938 méteren nemcsak a panorámában gyönyörködhetünk – már ha éppen nem felhőbe érkezünk –, hanem a kilátó minden szintjén érdekességeket helyeztünk el a Börzsönyről. Közel állnak hozzám a szép természeti környezetben található nógrádi várak: Somoskő, Salgó és Fülek, ráadásul egy nap alatt bejárhatók, és az ottani geológiai formák is gyönyörűek. Nem mondanám monumentális fejlesztésnek, de a Királyrétről induló, Nógrádig érő erdei bicikliút a szívem csücske.

Orosz Ildikó

Itt a kezem, disznóláb

A Börzsöny és a Cserhát kapujában található, könnyen megközelíthető katalinpusztai kirándulóközpont folyamatosan bővülő, gyerekbarát helyszín játszótérrel, mini vasúttal, interaktív kiállításokkal, vadasparkkal, sütögetővel. A pár száz méteres óvodástanösvény akár babakocsival is bejárható. A kisiskolásoknak ideális, 5 km-es gyadai tanösvény számos élményeleme közül (óriások pihenőhelye, szén­égető boksa stb.) kiemelkedik a Lósi-patak lápja felett kanyargó, cölöpökre épített pallósor (a képen jobbra) és egy vízmosás felett átívelő, 30 méteres függőhíd. Újdonság a QR-kód alkalmazása, melynek segítségével tetszőleges sorrendben, GPS-koordináták alapján kereshetünk fel pontokat a Naszály hegy oldalában, és a kódok beolvasásával tudhatunk meg sok érdekességet.

A gyadai tanösvény magában is remek móka, de kiscsoportban, szakvezetővel valósággal kinyílik az erdő. Vezetett túránk elején egy demonstrációs céllal befogott és rögvest szabadon eresztett pele gondoskodott a napi cukiságról, fény derült a kocsányos és a kocsánytalan tölgy különbségére, megvizsgáltuk a gubacsdarazsak lárvakori bölcsőjét, a tölgyfagubacsokat, nyestürüléket szagoltunk. Vezetőnk egy ponton állatnyomok felkutatására biztatott. A szemfülesek az úttól pár méterre, egy ledörzsölt kérgű fán gyantába ragadt sörtéket fedeztek fel – mint kiderült, ez a vaddisznók kedvenc vakarózófája. Ha éppen nem volt semmi látnivaló, a gyerekek visítva konstatálták, hogy az erdész bácsi keze helyén pata nőtt! Az első sokk után a bátrabbak körbeadták a kabátujjból kikandikáló, preparált vaddisznólábat, majd vezetőnk hátizsákjából előkerült egy-egy szarvas- és őzvégtag is.

Orosz Ildikó

A cikk a Magyar Narancsban jelent meg (2016/14.)

Tovább olvasom

„Az olvasás nem egy old school dolog” – Beszélgetés Szekeres Nikolettával a gyerek- és ifjúsági irodalomról

A hazai gyerekirodalom helyzetéről, új kilátásokról és jó könyvekről beszélgettünk Szekeres Nikolettával, a téma szakértőjével, miközben a young adult irodalomtól eljutottunk egészen az óriásplakátokig.

A 2000-es évek elején óriási fellendülést láttunk a gyerekkönyvek minőségében, az eladási számokban, az olvasói igényekben és a kiadók térfoglalásában. Ez most mintha leült volna, viszont egyre több a szakmai fórum, és megkezdődött a gyerekirodalmi szakemberek képzése. Hogy állunk ma az intézményesüléssel?

Szekeres Nikoletta: Jelentős mérföldkő volt a 2014-ben a Károlin elindult gyermek- és ifjúsági irodalom szakirányú továbbképzés, amelyet Hermann Zoltán hozott létre. Ez egy diploma utáni, két féléves „foxi” (felsőoktatási szakirányú továbbképzés). Napjainkban a bölcsész szakok presztízsvesztésen mennek keresztül, az egyetemek próbálnak a hallgatókat bevonzó szakágakat létrehozni – ez is egy ilyen (Részletek a képzésről jelen interjú végén! – O. I.). Fontos gyerekirodalmi műhely található még az ELTE Tanító- és Óvóképző Karán, illetve a Pécsi Egyetemhez kapcsolódva Szekszárdon, Debrecenben, Szegeden, Kaposváron és még sorolhatnám.

A legnagyobb nemzetközi gyerekkönyves szervezet, az IBBY (International Board on Books for Young People) magyar tagozatának az egyik alapítója vagy. Mivel foglalkozik ez a viszonylag fiatal szervezet?

2015-ben Pompor Zoltánnal és Jeney Zoltánnal kezdeményeztük a Magyar Gyerekkönyv Fórum, a HUBBY megalakítását, magánszemélyek és kiadók részvételével.  Részt vettünk a Bolognai Könyvvásáron a Balassi Intézettel együttműködésben. NKA pályázatok segítségével megvalósítottunk egy kortárs gyerek- és ifjúsági irodalmi konferenciát január végén, illetve alternatív irodalom óra keretében foglalkozásokat és szerzőket viszünk hátrányos helyzetű és határon túli területekre. Tavaly már mi szerveztük meg az Év Gyerekkönyve-díjak átadását az Ünnepi Könyvhéten, független szakmai zsűrivel, Péterfy Gergely elnökletével, és ez idén is így lesz. A pályázathoz nem kértünk nevezési díjat, csak annyit, hogy a jelölt köteteket három példányban nyújtsák be a kiadók. A verseny után egy példányt kijuttatunk a müncheni nemzetközi ifjúsági és gyerekkönyvtárba (IJB), egy példány a Magyar Könyv- és Fordítástámogatási Irodához kerül, hogy külföldre ki lehessen ajánlani, a többi könyvet pedig pályázati úton hátrányos helyzetű iskolák könyvtárába juttatjuk el. Itt a gyerekek a művekhez kapcsolódó feladatokat oldanak meg, például ajánlókat írnak, és a legügyesebbek idén részt vehetnek az Év Gyerekkönyve szavazás diákzsűrijében.

Fontos fejlemény, hiszen ők az igazi célközönség. De van értelme egyáltalán külön gyerek- és ifjúsági irodalomról beszélni, nem lenne jobb az egészet a szépirodalom részeként kezelni?

Alapvetően így állunk hozzá, hiszen a gyerekirodalom egyértelműen a szépirodalom része. Néhány szempont viszont indokolja, hogy a tanításban részben különválasszuk. Az egyik az eltérő fejlődéstörténet: gyerekeknek szánt irodalomról csak a 19. századtól beszélhetünk, és ez ráadásul bő félszáz évig a didaxisra épült, komplexitásában nem ért fel a felnőtt irodalomhoz. A másik, hogy a gyerekirodalom esetében sokkal erőteljesebben jelen vannak a társtudományok, például a pszichológia, a mesekutatás, vagy a képzőművészeti szempontok. A gyerekek olvasási metódusát alapvetően meghatározza a vizualitás. Legtöbbször könyvtárgyként beszélünk a kicsiknek szóló művekről – lásd Stian Hole: Garmann nyara –, hiszen szöveg és kép együtt mozog, csak együtt értékelhető.

Az ifjúsági irodalom esetében különböző elképzelések léteznek, hogy mit jelent a young adult korosztály: a 14–21 éveseket, a 16–25 éveseket? Ma már létezik a new adult (ifjú felnőtt) kategória is. Ezek a kategóriák túlmutatnak az irodalmi megközelítésen, jelentős mértékben meghatározzák őket a piaci stratégiák. Az ifjúsági irodalomban sok tekintetben felerősödve jelentkeznek az irodalom egészét jellemző tendenciák, ilyen például a sok-nézőpontúság, vagy a disztópiák hangsúlyos szerepe. Ezek a művek intenzíven reagálnak a minket körülvevő világra, és tele vannak popkulturális utalásokkal. Gondoljunk Sepsi László Ördögcsapására, vagy Totth Benedek Holtverseny című regényére, amelyek újszerű nyelvet hoztak a magyar irodalomba, és gyakran beszélnek róluk young adult kontextusban.

Névjegy

Szekeres Nikoletta irodalmár, kritikus, a Magyar Gyerekkönyv Fórum (HUBBY) elnökségi tagja, a Mesebeszéd (Minerva, 2017) gyermek- és ifjúsági irodalmi kézikönyv egyik szerzője és szerkesztője.

1978-ban született Budapesten, a PPKE BTK-n végzett, óraadó a Károli Gáspár Református Egyetem gyermek- és ifjúsági irodalom szakirányú továbbképzésén.

Nálunk is egyre inkább jelen vannak a kamaszoknak szóló ún. problémacentrikus vagy tabukönyvek, amelyekben a szülők válása, internetes bullying, szexuális bántalmazás, öngyilkosság áll a középpontban. Ezek néha elég propagandaízűek, máskor meg ellenkezőleg, olyan elvont-allegorikus a feldolgozás, hogy inkább felnőtteknek való, semmint kamaszoknak. Mi lenne a jó irány?

Jó tíz évvel ezelőtt még mi, kritikusok hiányoltuk, miért nincsenek magyarul is olyan kemény tabutémákat érintő, kiváló ifjúsági regényeink, mint Hanikától a Soha senkinek, vagy Herrndoftól a Csikk. Érthető, ha az értelmiségben és a kiadókban is megfogalmazódott ez az igény, de az irodalom nem úgy működik, hogy „légy szíves írjál valamit a bántalmazásról”. Kell erre egy belső igény, egy jó sztori, megfelelő nyelv. Egyelőre nem látom, hogy a magyar ifjúsági irodalom megtalálta volna a helyét, tapogatózás van, de nem hiszem, hogy ez elkeseredésre ad okot. Hiszen ezek a témák évtizedekig parkolópályára voltak helyezve, és a magyar társadalom egyébként is nagyon prűd.

Az ’50-es évektől a ’70-es évek végéig az ifjúsági irodalom alapból fel volt tűzdelve politikai intenciókkal, majd inkább a meseregényekbe rejtettek el utalásszerűen motívumokat. Most a tabu könyvek igen népszerűek a piacon, és végre megjelentek olyan regények, ahol a poétika nem rendelődik alá a kényes témának, ilyen például Pacskovszky Zsolt Szabadesése. Viszont az ifjúsági könyveink a tömegtermelés nyomása alatt kevesebb szerkesztést kapnak, mint amennyit megérdemelnének. Persze lehet azt mondani, hogy örüljünk, ha egy kamasz olvas egyáltalán, de azért a kiadók tehetnék egy kicsit magasabbra a lécet.

Úgy látom, nálunk a legtöbb gyerekirodalmár és szerző is csak addig foglalkozik a témával, amíg a saját gyereke miatt érintett, utána kipörög belőle. Baj ez, vagy természetes, hogy így működik?

Nehéz kérdés, bennem is felmerült már, hogy meddig szeretnék ebben komolyan benne maradni, de nálunk annyira gyerekcipőben jár a gyerekirodalom, hogy rengeteg a tennivaló, és egy új dolog születésénél mindig izgalmas jelen lenni; ráadásul nagyon kellemes utazás és alászállás (akár a tudatalattiba is) egy-egy ritkajó gyerek- és ifjúsági irodalmi szöveg. Azt érteni kell, hogy akkor tudnak jól dolgozni az egyetemi műhelyek, akkor lehet jó a szekunder irodalom, ha jó primer szövegeket kap. Való igaz, hogy a szerzők is „kiöregednek”, vagy egyszerűen csak a gyerekeik nőnek fel. Persze vannak konstansabb gyerekirodalmi alkotók is – a teljesség igénye nélkül Lakatos István, Elekes Dóra, Berg Judit, Dóka Péter, Dániel András, Jeney Zoltán, Kertész Erzsi, Majoros Nóra –, de nem várhatunk szerzői állandóságot.

És van itt egyfajta presztízsprobléma is. Nálunk még mindig egy kicsit „ciki” gyerekirodalmat csinálni. Szerencsére a kamaszirodalom és a felnőtt irodalom között nagy az átjárás, én például simán odaadtam egy szegedi utazás után a kamasz fiamnak Szilasi László A harmadik hídját, főleg mivel nagyon szimpatikus volt neki a szerző. Egyébként ezért is jó, ha a szerzők eljutnak az iskolákba, a gyerekekhez.

Nem lehet elégszer elmondani, milyen fontos szerepe lehetne a kortárs irodalomnak az olvasás megszerettetésében. Sok oka van annak, miért cserélődnek le lassan a százéves kötelező olvasmányok – például csak azok vannak meg a könyvtárakban nagy tömegben, és azokhoz van „kész tananyag”. Egy ideális világban milyen magyar szerzésű könyveket ajánlanál feldolgozásra?

A legfontosabb egy új NAT és új kerettantervek bevezetése lenne, mert ami most van – „nem mondom meg, mi a kötelező, de amit ajánlok, az ötven éve ugyanaz” –, az nem fog menni. Pedig lehetne ezt jól csinálni, Baka L. Patrik egy tanulmányából tudható, milyen elképesztően friss és modern a Szlovákiában 2015 óta érvényben lévő, revideált oktatási program. Tervezzük a HUBBY-val egy vlog elindítását, amellyel pedagógusok és szülők számára szeretnénk megkönnyíteni a választást. Igazából sok minden – ha nem is zökkenőmentesen –, már bekerült a tananyagba, Berg Judittól a Rumini és Varró Dániel, Tóth Krisztina szövegei ott vannak az olvasókönyvekben. Nekem szívügyem a líra, Kollár Árpád Milyen madár kötete vagy Kovács András Ferenc versei. Lakatos István Majdnem halálos halálsugár könyvén remekül meg lehet tanítani egy harmadik-negyedikesnek a biztos olvasást, az abszurdabb gondolkodást és az önmagáért való, just for fun szöveg- és illusztrációépítkezést. Kertész Erzsitől a Göröngyös úti iskola vagy Lipták Ildikótól a Nyári nyomozás finom pszichológiával segítik a problémás helyzetek feldolgozását.

A felsősöknek ott van Dóka Pétertől A kék hajú lány és Tasnádi Andrástól A kőmajmok háza, két kiváló regény, és egyik sem háromszáz oldal! Emellett rengeteg a jó fordítás. A tanárok állandó problémája, hogy semmire nincs idő, akkor inkább adjunk fel rövidebb műveket, amelyeket valóban el lehet olvasni, akár év közben is, a régieket pedig semmiképpen ne dobjuk ki, de olvassunk együtt a gyerekekkel részleteket, mert ebben az esetben talán a kevesebb több. Azt lenne fontos megérteni, hogy az olvasás nem egy old school dolog és nem is generációs választóvonal, hanem alapvető szükséglet, mert aki nem tud olvasni, az tényleg el fogja hinni, amit az óriásplakátokon sulykolnak, és idővel nem fog felmerülni, hogy mindig van választási lehetőség.

Orosz Ildikó

Gyermek- és ifjúsági irodalom szakirányú továbbképzés

A Károli Gáspár Református Egyetem bölcsészkarán folyó két féléves képzés célja, hogy eligazítson a gyermek- és ifjúsági irodalommal kapcsolatos, szerteágazó intézményrendszerben; a könyvtári területen, a gyermekkönyv-kiadásban, a kultúra szélesebb területein és a közoktatásban dolgozó szakemberek számára megbízható, korszerű tudást nyújtson a gyermek- és ifjúsági irodalommal kapcsolatos szakterületek professzionális művelésére.
Jelentkezési határidő: 2018. augusztus 31. Részletek a képzésről ide kattintva.

Fotó: Szekeres Nikoletta

Az interjú szerkesztett változata a Magyar Narancsban jelent meg "Örüljünk, ha egyáltalán olvas" címmel (2018/13).

Tovább olvasom