elhivatott emberek, rejtett értékek, válogatott kulturális huncutságok

2017. december 18., hétfő

Ha nem áll a fa és késik a bejgli – Vekerdy Tamás pszichológus a karácsonyról

Hol rontjuk el és hogyan lehetne jobban csinálni a karácsonyt? Sok más mellett erről is beszélgettem Vekerdy Tamással, 2015 decemberében. Az alábbiakban a beszélgetésnek az ünnepekre vonatkozó része olvasható. A teljes interjú, amely leginkább az oktatási rendszerről szól, itt található.

A karácsony afféle katalizátor, amely a családban a jót és a rosszat is felszínre hozza.

Vekerdy Tamás: Valóban gyakran robbannak a dolgok, megszaporodnak az elköltözések, szakítások, öngyilkosságok, nagy a feszültség. Ahelyett, hogy az emberek karácsony előtt kivennének egy kis szabadságot, hogy kipihenjék magukat, rohannak, mindent letudnak, nem beszélve arról a marhaságról, hogy sokan úgy érzik, hat órára állnia kell a fának, ki kell sülnie halnak, el kell készülnie a bejglinek. Ettől meg lehet őrülni. Természetesen az ünnepeknek lenne egy mélyebb, ha úgy tetszik, kozmikus értelme, amely összefügg a napjárással. A karácsony egybeesik a téli napfordulóval, a legsötétebb nap után elkezd világosodni, és „késhet a Tavasz, ha már itt a Tél?” – kérdezi Shelley. Az ünnepeknek fontos szerepük volt az emberek életében, ritmizálták az évet. A paraszti életet nyáron kemény munka jellemezte, télen jött a kiengedés, kukoricamorzsolás, mesélés. A bolygók járásához kapcsolódó ünnepek, a karácsony, a húsvét, de a kínai újév, a ramadán is arra figyelmeztetnek, hogy van összefüggés köztünk és a világegyetem közt, és erre a testünk biológiailag is reagál.

Tudjuk, hogy nem kéne befeszülni, sokszor mégsem sikerül. Hol rontjuk el?


Ott kezdődik, hogy egyáltalán nem vesszük komolyan, és nem is tudjuk, miről van szó. Az evangéliumokat például senki nem olvassa egy országban, amely magát kereszténynek nevezi. Idézhetném, hogy jövevény voltam, és nem fogadtatok be, mondja Jézus, mire a tanítványok tiltakoznak, de Jézus azt feleli, ha egyet nem fogadtatok be a legkisebbek közül, akkor engem nem fogadtatok be. Hol van ez az evangéliumi magatartás a menekültpolitikánkban? Jó, Beer Miklós váci püspök emlegeti, hogy ez talán nincs rendben, de Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök szerint egyenesen meg van tévedve a pápa.

Saját családjában sikerült megvalósítani a stresszmentes ünnepet?


Nem hajszoltuk és nem gyötörtük önmagunkat karácsony ürügyén, és ez ma is így van. Persze szokott lenni bejgli, mert a gyerekek – akik mára felnőttek – vágynak rá. De ahhoz csak valamikor karácsony és újév közt, vagy az új évben jutunk el. Emlékszem, milyen békés ünnepünk volt néhány nappal karácsony után, a második fiunk születésekor. Akkor jöttek haza a kórházból, és miért ne lehetne a karácsonyeste másnap vagy harmadnap?

Kisgyerekes szülők dilemmája, hogy ki hozza az ajándékot: Jézuska, angyalka, Mikulás, vagy legyen prózai verzió? Úgy látom, a gyerek maga dönti el, meddig akar hinni a csodában.


Pontosan. A kisgyerek megtudja a nagyobb testvérétől vagy az óvodában, hogy nincs Mikulás, de a Mikulás kell! Arra is van normális válasz, ha idővel rákérdez, hogy: Tényleg ti veszitek az ajándékot? El lehet mesélni, hogy élt egyszer egy Miklós nevű püspök, aki segített egy szegény családon, amelyik éhezett – az eredeti történet szerint egyébként a lányok már el akartak menni prostituáltnak. A püspök aranyat dobott be az ablakukon, és megmentette őket. Mi négy gyerek mellett nem sokat lacafacáztunk, a nagyokkal viszonylag hamar közösen vettük meg a fenyőt. Egy darabig igyekeztünk úgy letenni, hogy a legkisebb ne nagyon lássa, de ha meglátta, az se volt baj. Az olyan történetek, hogy Jézuska átrepül a szobán, és beteszi a fa alá az ajándékot, szerintem ennek a személyiségnek a megalázása, rossz polgári konvenció. Persze a kisded születése szép és fontos történet. Lényeg, hogy minél természetesebben vegyük az egészet; ha nem feszengjük túl, a gyerekek belenőnek.

Említette az ünnepek mentálhigiénés szerepét. Hogyan hat a társadalmi lelki egészségre, hogy már a legnagyobb nemzeti ünnepeken is megosztott az ország?


Ez katasztrófa. Lásd Babits Petőfi koszorúi című zseniális versét: „Kelj, magyar ifjúság, tépd le a virágot, melyet eszméinek ellensége rádob emlékére – kőnek!” Mármint hogy a hatalom 1922-ben Petőfit ünnepli, de mi köze hozzá? Semmi. És ez mindig így van. Életem legnagyobb élménye volt 1956, sok mindent tudtam volna régebben mesélni róla. Ma már meg sem akarom említeni, olyan pokolivá tették az egészet. Olyan emberek bukkantak fel hősként, akikkel soha semmilyen közösséget nem vállalnék. 

Orosz Ildikó

Az interjú a Magyar Narancsban (2015/49.) jelent meg egy nagyobb beszélgetés részeként, amelynek tárgya a hazai oktatási rendszer helyzete volt. A teljes interjú itt olvasható.

Fotó: Németh Dániel



Karácsony, vagy amit akartok

Ünneplőbe öltözött lelkek, gajra ment süteményhegyek. Karácsony, vagy amit akartok.

A Mikulások testtömegindexe a kórosan elhízott tartományban stagnál, a végső hajrában minden elkel, ami év közben drágának vagy gagyinak minősül. Fogynak a színes kerti albumok – segítségükkel a hazai kereskedelmi forgalomban nem kapható vegyszerekkel harcolhatunk sosem látott gazok ellen –, hódít az első csavart nyílt töréssel abszolváló barkácskészlet, a wellnesshétvége, mellnagyobbítás, morzsaporszívó.

Update: Amikor ezt írtam, még élt és aktívan dolgozott a kiváló gyermekpszichológus, dr. Alpár Zsuzsa. 2013-ban hunyt el, e cikkel rá is emlékezem. 

Az idei szezon díjnyertes giccse az ünnepi szimbolika és a profán naturalizmus nászából született karácsonyfadísz: a valódi tollból készült angyalka gyakorlatilag egy pár kitépett csirkeszárny, angyal nem tartozik hozzá. Van valami apokaliptikus abban, ahogy ezek a fehér szárnyak százával verdesnek az egyik legnagyobb lakberendezési boltban.


Felmérések szerint egy átlagos esküvő stresszfaktora a munkahelyi elbocsátáséhoz fogható, sőt hozzátartozónk elvesztésétől sem áll távol. Megkockáztatjuk: a karácsony is előkelő helyet foglal el a pararangsorban. A vélt vagy valós konvencióknak való megfelelni akarás, a vásárlási és ajándékozási kényszer sokakra nyomasztóan hat. Akárcsak az ezzel ellentétesnek tűnő, legalább ilyen nyomasztó üzenet, miszerint nem az a fontos, hogy minden a nagykönyv szerint történjen, hanem "csak" az együttlét, a szeretet.

"Amikor megjelennek a kirakatokban az első üveggömbök, de legkésőbb decemberben menetrendszerűen görcsbe rándul a gyomrom. Karácsonykor mindenki igyekszik behozni az éves lemaradást, bizonyítani, hogy milyen gondos szülő, szerető férj, tökéletes feleség. Kényszerítő erővel érzem, hogy mindent fordítva kell csinálnom, úgyhogy rendszerint megkapom, hogy ünneprontó vagyok - mondja Nóra. - Elnézem a halpultnál kígyózó sort a Tescóban, és arra gondolok: év közben a kutya se jön oda, hogy egyáltalán kiszolgáljon. Máskor gyakran veszek halat, de tavaly karácsonykor a pizzafutárt hívtam. Gyerekkoromban a nagynéném állandóan azt hajtogatta: gyerekek, legalább a szeretet ünnepén ne veszekedjetek. Imádom a húgomat, nagyon jól kijövünk, de ilyenkor muszáj volt megtépnem."

Ha egész évben nem sikerült összeveszni, karácsonykor erre kiváló alkalom nyílik. Valószínűleg azért, mert a legtöbb embernek határozott elképzelése van az ideális karácsonyról, és ehhez különböző mértékben ragaszkodik. Vérmérséklettől függően vesszük a mínusz 10 fokban történő ablakpucolás, a kifolyt töltelék és a csálé fa által támasztott akadályokat; örökzöld vitatéma a fenyő típusa, magassága, illata vagy a sokak által tabuként kezelt művi megoldások.

Hagyomány és egyéniség

"Napjainkban, amikor a karácsony nagyon kevesek számára telítődik átütő spirituális tartalommal, mindenkinek magának kell kialakítania saját hagyományait, és ezek borzasztó vékony konvencionalitáson alapulnak" - mondja Alpár Zsuzsa pszichológus. A legtöbb családban a tradicionális rítusokból levezethető, jól körvonalazott forgatókönyv írja elő, ki mikor mit csinál, mit vesz meg, mit eszik, hova ül, és milyen sorrendben rakja fel a Csendes éjt meg a Bojtorjánt. A szokásoknak óriási erejük van: biztonságérzetet adnak, egyben tartják a kevésbé vállalkozó kedvű személyiséget.

Fiatal pároknál visszatérő kérdés: hogy legyen karácsonykor? Van, aki mindenáron kettesben akarja eltölteni, mások a nyüzsgésre esküsznek; párok rohangálnak az éjszakában, egyik helyről a másikra, vagy szétválnak, hogy egy évben egyszer ki-ki a nagyszobai szőnyegen/gyerekkori ágyában aludjon. A megoldások a szülőkről való leválás mértékéről is árulkodnak. A tapasztalat azt mutatja, hogy a kérdés általában megoldódik az első gyerek megszületésekor, amikor a kisded imádására a fiatalokhoz járulnak a tömjénnel és mirhával megrakott nagyszülők. A rokonoknak való megfelelni akarásnál is rosszabb, amikor elvált szülők körömszakadtáig küzdenek a gyerekekért és balhéznak miatta – ilyenkor a dupla szenteste legjobb esetben is csak fele öröm.

Sokan ragaszkodnak a régi kerékvágáshoz, mások viszont igyekeznek elkerülni, hogy mint valami végtelenített színes izzósor, az összes karácsony reménytelenül egybefolyjon. A fogyasztói társadalom válasza a problémára, hogy míg nagyanyáink örültek, ha évente sikerült egy új ezüstdiót a fára akasztani, addig ma fenyődivatot, szalvétatrendet, idei díszítési stílust emlegetnek.

"Személy szerint az egyik legjobb karácsonyom az volt, amelyet a férjemmel egy vidéki házban töltöttünk, a kályha mellett kuporogva. Nem volt bent tűzifa, de találtunk a sarokban egy karnist meg egy csomó újságot, azt égettük el. Nem adott valami óriási meleget, de ezt a karniségetést nem lehet elfelejteni" - emlékszik Alpár Zsuzsa, mondván, nem is olyan könnyű másképp eltölteni a karácsonyt, mint tavaly.

Gyermekkorban szükség van Jézuskára, angyalkára, Télapóra, egy idő után azonban műhiba, ha egy gyerek mindig csak kap. "Az elsős-másodikos gyerek, aki addig a mesében élt, hirtelen realistává válik. Legalább olyan rossz, ha ekkortól nem biztatjuk, hogy ő is készítsen valamit, mintha az óvodás orra alá dörgölnénk a valóságot. Szerencsések a jó kézügyességű gyerekek, ők élvezettel eszkábálnak össze valamit, amin látszik a teljesítmény" - állítja a pszichológus. Tévedés azt hinni, hogy manapság a gyerekek hamarabb jönnének rá az igazságra: a legvadabb Rákosi-időkben is volt ünnepi készülődés, de bizonyos értelmi szint elérése előtt a kicsik egyszerűen nem akarják észrevenni ezeket a dolgokat – hogy azután viszont kifejezetten nehezteljenek a túlzottan hosszúra nyúlt átverésért.

A pszichológus szerint felnőttkorban nem szerencsés eltúlozni az ajándékok meglepetés jellegét, hisz kár lenne tagadni, hogy az emberek többségének vannak elvárásai az ajándékokkal szemben. Ezek kipuhatolásával, kimondásával sok frusztrációt meg lehetne spórolni, ajándékozó és megajándékozott részéről egyaránt. A családok karácsonyi nagyberuházása viszont pozitív jelenség lehet, feltéve, hogy közös erőfeszítés gyümölcse.

"Sokszor feszengek karácsonykor, mert a családom a legritkább esetben találja el, minek örülnék, én pedig képtelen vagyok véka alá rejteni a csalódásomat. Ilyenkor nyilvánvalóvá válik, hogy noha érzelmileg közel állunk egymáshoz, intellektuálisan teljesen más síkon mozgunk, ami elszomorít. Miért nem tudok soha olyan könyvet kapni, ami érdekel? - kesereg T., nyelvész. - Egyszer, még kamaszként a bátyám a család minden tagjának egy-egy fityiszt rajzolt karácsonyra. Hiába mentegette anyám, hogy csak rosszul elsült tréfa volt, érzékeny kamasz lányként teljesen kiborultam. Ma már másképp látom: igazából sokat elmondott az aktuális viszonyainkról ez a szépen becsomagolt, míves fityisz."

A hetedik tekercs

Az ünnepi infantilizmus egyik jellegzetes megnyilvánulása egy kurrens fehérnemű-hirdetés: az exkluzív anyagokba takarékosan csomagolt szép hölgy fején már november közepétől ott fityeg az idióta Télapó-sapka. Különös érzés a buszmegállóban állig felöltözve fagyoskodni, hátunk mögött ezzel a pucér dívával. Vegyük ehhez az ellenszenves nőlapi alapreceptet, miszerint az elhúzódó házassági válság egy csapásra megoldódik, ha szenteste felhúzunk egy vadiúj pink tangát, és "csomagolj ki, édes, én vagyok az ajándék" felkiáltással behemperedünk a fa alá. Az érzelmi túlcsordulás röpke pillanataiban talán úgy tűnhet, egy éjszaka alatt minden jóra fordul, ám az esetek többségében ennek épp az ellenkezője történik. Ha egész évben ketyeg az időzített bomba, akkor december 24-én biztos robban.


"Apám, aki az év többi napján még viszonylag rendesen tartja magát, karácsonykor mindig jól berúg. Anyámnak fontos az ünnep, süt, főz, nagytakarít, és közben félóránként sírógörcsöt kap apám miatt. Aki atlétatrikóban mászkál, és amikor együtt az egész szent család, átnyúl a távirányítóval a vacsoraasztal fölött, és bekapcsolja a tévét. Tavaly egy második világháborús dokumentumfilmet sikerült kiválasztania - mondja Marcsi. - Az is előfordult, hogy a bátyám, aki Pestre járt egyetemre, és csak az ünnepekre jött haza, közölte, nem bírja tovább a cirkuszt, megy vissza a kollégiumba. Mire anyám az összes ajtót kulcsra zárta. A bátyám az ablakon mászott ki, elgyalogolt a több kilométerre levő pályaudvarra, és az egész éjszakát ott töltötte, mert vonat persze nem volt."

Karácsonykor nincs hova menni, leáll a közlekedés, minden bezár. Nincs mese, együtt kell lenni a családdal. Alpár Zsuzsa szerint hétköznap mindenki afféle verkliben teszi a dolgát: munka, gyerekbegyűjtés, vásárlás, vacsora, fürdetés, leckenézés, a nap végén pedig el lehet dőlni, mint a zsák. Ahol a kooperációnak legalább a csírái megvannak, ott a családtagok karácsonykor is képesek kezdeni valamit egymással. Egy teljesen kiürült kapcsolatban azonban, amelyet már csak a rutin tart össze, két nap kényszerű összezártság maga a pokol. Illúzió azt várni, hogy a karácsony más legyen, mint amilyen az együtt ünneplők kapcsolata.

A nők vannak könnyebb helyzetben, őket lefoglalja a rengeteg teendő. A túlfőzés, a túlkészülés gyakran menekülés: mindig marad egy letörölni való porszem, a kétféle hal mellé készülhet még egy kis pulyka, kacsa, és feltekerhető a hetedik bejgli, amelyről mindenki tudja, hogy a kutya tányérjában landol. A méterest kilométeresre nyújtó háziasszony kimerül, és érzelmileg kivonja magát a boldogságos ünnepből. Nehezebb helyzetben vannak a férfiak, mert számukra kevesebb feladat adódik.

Vagy amit akartok

A rendszerváltozás előtti negyven évben a vallási felhangoktól megfosztott karácsonyi szokások olyan családokban is meghonosodtak, ahol ez az ünnep hagyományosan nem identitásformáló – igaz, sokszor csak ideig-óráig.

"Nálunk a karácsonyi alaphangot apám adta meg, aki üvöltött, hogy rosszul tartjuk a fát, azért nem tudja rendesen belefaragni a talpba. Estére már mindenki utált mindenkit. Érezhetően javult a helyzet, amikor megjelentek az első csavaros fenyőfatalpak - mondja János, tanár. - Sok évbe telt, mire rájöttem, hogy a szüleimnek fogalma sem lehetett arról, hogyan kell ezt az egészet csinálni, lévén zsidók és kommunisták. Csak azért karácsonyoztak, hogy nekünk, gyerekeknek ne legyen rossz. Komoly erőfeszítéseket tettek. Az NDK villanyvasút '66-ban például óriási dolog volt. De érdekes módon anyám számára az utolsó években nagyon fontossá vált a karácsony. A halála óta viszont csak akkor karácsonyozok, ha a partneremnek fontos." Míg néhányan egyáltalán nem ünnepelnek, sok családban a karácsony jól megfér a hanukai gyertyagyújtással.

Manapság, miközben az ajándékozás és a karácsonyfa-állítás szokása még a mérsékeltebb és "nyugatias" (értsd: fogyasztáscentrikus) iszlám országokba is begyűrűzik, nyugat felől terjed a "karácsonykritikus" magatartás. Formabontó családok és párok előszeretettel szöknek el az ünnepi felhajtás elől: elhúznak síelni a hűvös hegyekbe, vagy meg sem állnak a napsütötte tengerekig, ahol a Mikulás is rövidnadrágban flangál. A fiatalabb generáció, főképp a szinglik bővülő társadalma mind gyakrabban dönt úgy, hogy nem a kötelező rokoni, hanem inkább baráti körben ünnepel. Egyesek szerint egy igazán szekuláris államban azt is illene fontolóra venni, hogy a karácsony ne legyen hivatalos munkaszüneti nap, csapják inkább azt a két napot a szabadnapokhoz, hogy mindenki diszkréten eldönthesse, mikor és mit ünnepel.

Akinek gyermekkorában meghitt hangulatú volt a karácsonya, többnyire automatikusan viszi magával az ünneplés képességét, de akinek hektikus volt, igyekszik mindent másképp, jobban csinálni. Alpár Zsuzsának meggyőződése, hogy nincs "eleve ünneprontó" ember. Az viszont biztos, hogy a túldimenzionálás, az ünneppel kapcsolatos felfokozott elvárások könnyen kipukkadhatnak. Nagyobb eséllyel lesz sikeres a kis-karácsony, mint a nagy.

Orosz Ildikó


"Pestről cipeltem haza a gyönyörű lazacpisztrángot, tele ikrával. Elkészítettem a vacsorát, de apám, aki újabban mindenbe beleköt, sopánkodni kezdett, hogy sok a szálka. Megmondtam, hogy ez egy különleges tengeri hal, egyáltalán nincs benne szálka. De ő egyre fuldoklott, mint Yvonne, a burgundi hercegnő. Kiderült, hogy az uszonyát eszi. Régen harmonikus volt az ünnepünk. Apám szerzett vadhúst, sőt a közeli állami gazdaságból, amely Ausztráliába exportált őzet, kenguruhúst is hozott. A legszebb ajándékunk a legóváros volt. Bár azt sosem értettem, miért zárkózott be apám karácsony előtt két napra, hogy előre megépítse, ahelyett, hogy velünk együtt rakta volna össze." 
 
"Tizenöt éves voltam, és csak a legjobb barátnőmnek mertem megmutatni, milyen ciki ajándékot kaptam a mamámtól. Egy karmokban végződő rókaprémet. A barátnőm, ahelyett, hogy elszörnyülködött volna, röhögőgörcsöt kapott. 't is ugyanilyen boával lepte meg az anyja. Tudvalevő, hogy mindig is nagy állatvédő hírében álltunk, a szobánk falán kint volt a poszter a kisrókával, aki fátyolos szemmel kérdezi: "A te anyukádnak is van szőrmebundája? Az enyém az életét adta érte." Másrészt épp rockerlányban, szakadt farmerban, Fekete Lyukban nyomultunk. Szegény anyáink mindent megpróbáltak, hogy a nőiesség útjára tereljenek."

"Amikor már tudtuk, hogy nem a Jézuska hozza az ajándékot, módszeresen átkutattuk a lakást a nővéremmel. Meg is találtunk mindent, de mégsem az került a fa alá. Anyámék ugyanis az utolsó pillanatban elcserélték az ajándékokat a szomszéddal, ahol a gyerekek szintén leselkedtek. Következő évben összedolgoztunk a szomszéd gyerekekkel. Ma úgy vagyok, hogy nagyobb ajándékot szívesebben választok ki közösen, de imádom a pici meglepetéseket. Az egyik legjobb az volt, amikor meg kellett keresnem az ajándékomat. Majd beleőszültem: fülbevaló volt a feldíszített fára akasztva."

Orosz Ildikó

A cikk a Magyar Narancsban jelent meg Szenteste: A szeretet kényszere címmel (2004/51).
Fotó Alpár Zsuzsáról: psychoanalysis.hu
Fotó montázsok: oroszildiko.blogspot.hu


Nyalogassuk kölykeinket! – Hat könyv a gyereknevelésről

A gyereknevelés olyan, mint a foci. Mindenki ért hozzá, és mindenki jobban. A magyar ember kiváltképp futball- és gyerekszakértő, a legújabb nevelési szakirodalmat csak merő kíváncsiságból veszi kézbe, így, karácsony táján, amikor már tényleg agyára megy a családja.


Kevin Leman: Péntekre új gyerek


Amikor leszállnak az angyalok, a gyerekekből előbújik az ördög. Erős a vágy, hogy egyszer s mindenkorra megszabaduljunk a nemkívánatos viselkedési formáktól. Ez a borító egy szutykos, pimaszul vigyorgó kiskölköt mutat hétfőn, akiből kimosógépezett, szelíd cukipofa válik péntekre. A csábító alcím: "Hogyan változtasson gyermeke hozzáállásán és viselkedésén 5 nap alatt?"

Tekinthetnénk ezt marketingfogásnak vagy gyereknevelési hacknek is, csakúgy, mint a felütést: "Összeesküvés zajlik Ön ellen, méghozzá a saját otthonában. Az apróhad kiskatonáinak és a lázadó kor minden partizánjának egytől egyig megvan a maga haditerve, mellyel garantáltan elérik, hogy Ön a falra másszon." Ám hamarosan kiderül, hogy a szerző nem tréfál: tényleg hadba szólít gyerekeink ellen, mondván, "mesterei a manipulációnak", és annál jobb, "minél előbb megtanulják, hogy az életben semmit sem adnak ingyen". Szerinte jó (az egyetlen jó) megoldás a bevásárlóközpontban hisztirohamban fetrengő kisgyereken szó nélkül átlépni, és otthagyni, a mosakodást hanyagoló kamasznak meg beírni az üzenőjébe, hogy tisztelt tanárnő, a fiam ma azért késett el, mert bűzlött, és elzavartam zuhanyozni, kérem, szabja ki rá a méltó büntetést.

Leman doktor ujját a sliccén át kilobogtató, anyaszomorító kölökből lett az anyák megmentőjeként tetszelgő provokatív megmondó ember. Isten őrizz, hogy komoly gond esetén hozzá forduljunk, mentségére legyen mondva, hogy ahol nincs probléma, ott nem is kreál: a bili, a cumi és az evés kérdését egy mondatban elintézi. Sajnos túl jól ír, ezért - főként, ahol saját szülői bénázásainkat ostorozza -, egészen szórakoztató tud lenni. Eredményességét viszont leginkább azzal a levéllel lehet érzékeltetni, melyben egy szülő hálát mond, mert csemetéje, aki addig rendszeresen "adjál csipszet" felkiáltással fordult feléje, a Leman-módszer bevezetése után imigyen szólott: "kérek csipszet".

(Fordította: Hamerli Nikolett. Harmat, 2013, 292 oldal, 2500 Ft)


Jan-Uwe Rogge: Kell a gyereknek a korlát


Ez az egyszerű, sokrétű cím szépen kifejezi, hogy a gyerekek számára az ésszerűen és következetesen kijelölt korlátok nem terhet, hanem biztonságot jelentenek: "A korlát óvja a gyereket, időt és teret enged számára ahhoz, hogy önállósodjék, öntudatos személyiséggé váljék. Ugyanakkor egyértelműen jelez egy határt, biztos keretet ad, de kihívás is a gyereknek, hogy nekifeszüljön vagy áthágjon rajta. Mert hiszen leghőbb vágya, hogy megtudja, mi lesz, ha nem tartja magát a megbeszélt szabályokhoz, szertartásokhoz és megállapodásokhoz." Testvérféltékenység, öltözés, leckeírás, zsebpénz, a hétköznapi rutint átíró nyaralás: megannyi téma, amit nem lehet elégszer végigzongorázni.

A szerző figyelmeztet a túlságosan szabadjára eresztett nevelés veszélyeire, és arra, hogy egyre több gyereket vonnak be túl korán a döntéshozatalba. Kivált érdekesek a párbeszédes esettanulmányok, melyeknél már a közlés módja is hat az olvasóra. Nem véletlenül ért meg húsz év alatt több, immár átdolgozott kiadást, rengeteg jó gondolat és humor sűrűsödik a lapjain - bár olykor túlságosan bő lére eresztve, és egy gyerekszoba rendetlenségét idéző formában. Bettelheim és Winnicott óta tudjuk, hogy a szülőnek nem kell tökéletesnek lennie, megfelel az is, ha "elég jó". Rogge ebben a szellemben biztat, hogy engedjük el a maximalizmust, hiszen a nevelés minden, csak nem aprólékosan előre tervezhető folyamat. És ahogy nincs tökéletes szülő, sem pedig mindentudó tanácsadó, úgy érjük be avval, hogy ez a könyv "elég jó".

(Fordította: Lendvay Katalin. Park, 2013, 273 oldal, 2900 Ft)


Szülők iskolája (szerk. Árvay N. Tivadar)

Amit szükségképp hiányoltunk az előbbi, 90-es évek eleji német kiadványból - hogy közvetlenebbül reagáljon a legújabb jelenségekre és a magyar valóságra -, azt megtaláljuk a Waldorf Pedagógiai Intézet gyereknevelési előadás-sorozatából szerkesztett kötetben. Bácskai Júliától Herczog Márián át Karkus Ottóig ismert és kevésbé ismert szakemberek járnak körül egy-egy témát az élőbeszédszerűségből fakadó, könnyen emészthető stílusban.

Vekerdynek két Goethe- és Rudolf Steiner-idézet közt mindig vannak új, imádnivaló sztorijai (lásd mit tesz a szülő, ha belemegy a gyerek fülébe a víz), miközben ismét előkerülnek mára már szállóigévé lett intelmei. Anyák, ne vasaljatok!; olyan, hogy nevelés nincs, csak hiteles együttélés van; jó menedzser nem abból lesz, aki már óvodás korában különórákra járt, hanem abból, aki sokat játszott, sok mesét hallgatott, később pedig lehetett merengő, lusta kamasz.

Nem ússza meg a hazai iskolarendszer, amely E. Szabó László fizikus szavaival "ítélkezési dühben" szenved, és kizárólag a verbális és lexikális tudásra fókuszál. Hiába tud egy gyerek "fúrni, faragni, építeni, fütyülni, táncolni, mesélni, az iskolát ez nem érdekli". Nem állítható, hogy minden szöveg egyformán érdekes, de feltétlenül kiemelendő még kettő: Gyarmathy Éva pszichológus arra keresi a választ, hogy a valóság mely változásaival magyarázható, hogy egyre több a "disz-pinty", vagyis a diszlexiás, diszgráfiás, hiperaktív, SNI-s gyerek. Kökéndy Ákos Waldorf-pedagógus pedig a mélyére néz a hazai reálbunkóság eredetének: miért lett nálunk generálisan unalmas, érhetetlen tárgy a kémia, és hogyan vehetjük fel ez ellen a harcot hamuval meg káposztalével.

(Saxum, 2013, 146 oldal, 1800 Ft)


Stefanie Glaschke: A patchwork család


"A maga gyereke meg az én gyerekem veri a mi gyerekünket." Sokan ismerik Karinthy Frigyes örökbecsűjét, de azt kevesebben tudják, ki volt a gyepa tárgya: a Böhm Arankával kötött második házasságából született közös gyerek, Karinthy Ferenc. Gyerekkora, ahogy később ő fogalmazott, afféle "cifra bohém vircsaftban" telt, de "ebéd, vacsora, ruha, nyaralás, bicikli" mindig került.

E kellékek ma is adottak lehetnek, ám ezzel együtt a legtöbb patchwork vagy mozaikcsalád élete nem mindig egyszerű. Az elvált szülők - egyik, másik vagy mindkettő - új családalapítása bonyolult kapcsolatrendszert hoz létre vér szerinti és nevelőszülők, saját és közös gyerekek közt, s mindezt féltékenység, értékrendi súrlódások, logisztikai nehézségek tetézhetik. A békés együttélés alapja a nyitott kommunikáció, amely tekintettel van a tagok sebezhetőségére, hiszen mindenki a saját múltjával, történetével érkezik, a szülőknek pedig nem tanácsos rágörcsölniük, hogy bebizonyítsák, mindenképp sikeresek lesznek az új családjukban.

A mozaikcsalád, amely talán a jövő társadalmának családmodellje lesz, nem is annyira új képződmény, gondoljunk az ősközösségre, ahol a különböző gyerekeket közösen nevelték, vagy a közelmúltban a háborúk, betegségek tizedelte csonka családok újraformálódására. Inkább kezdőknek ajánlható zsebkönyv ez, néhány jópofa, családon belüli csapatépítő gyakorlattal. Gyengéje, hogy elég rapszodikusan váltogatja a nézőpontját, ezért néha nehezen követhető, ki kinek a kicsodája. De ez már csak egy ilyen téma.

(Fordította: Farkas Tünde. Saxum, 2013, 144 oldal, 1800 Ft)



Debenedet-Cohen: Hancúrozni jó! Apás játékok otthon és a szabadban

Amikor először kinyitottam, azt gondoltam: erős váll, pihent agy. Itt kérem, részletes leírásokat olvashatunk ábrákkal, nyilakkal arról, hogyan kell párnacsatázni, gyereket pörgetni, hintáztatni, dögönyözni, és mire használható egy bot. Aztán, ahogy belemélyedtem, egyre jobban megtetszett. Igazán sok gondoskodással és szeretettel van megírva, például: "Harc közben mindig a cipzáras vagy gombos felénél kell megragadni a párnát, és csak a puhább részével szabad ütlegelni az ellenfelet, hogy megelőzzük egymás szemének kiverését", vagy a görög katapult nevű játéknál: "körülbelül 30-45 fokos szögig nyújtsa előre a lábait, nehogy a gyermek önre essen vissza".

Az előszóban személyes motivációinak megvallásával azonnal levesz a lábunkról a szerzőpáros (két férfi). Egyiküknél mindennapos volt a játékos bokszolás, birkózás, és apaként ő is sok fizikai játékot játszott a gyerekeivel. A másiknál ilyesmi soha nem fordult elő, számára gyerekként a birkózás egyet jelentett azzal, hogy nagyobb társai jól elagyabugyálták. Aztán, amikor a lánya megszületett, és látta, hogy ő mennyire szereti a hancúrozást, az iránta való imádatból kényszerítette magát, hogy beszálljon, és tudatosan képezze magát. Később megjelent az életében egy tízéves nevelt fiú, akivel szemben új szabályokat kellett kialakítani, alapvetően azért, hogy ő maga ne sérüljön meg.

A játékok közt rövid elméleti részek kaptak helyet arról, hogy a vadulás nem csak örömet okoz, de fejleszti többek közt a tanulási képességet, az érzelmi intelligenciát, jótékony hatású a szülő-gyerek kapcsolatra, erősíti az ön- és az egymás iránti bizalmat, a szülőnél pedig késlelteti a demenciát. Érdemes hát bőszen gyakorolni a tomboló elefántot, az alvó denevért, a spanyol lépcsőt meg a Houdinit.

(Fordította: Kelemen László. Libri, 2013, 208 oldal, 2690 Ft)


Paul Tough: Segítsük kibontakozni gyerekeinket!


Kinek sikerül, és kinek nem? Miért teljesítenek egyesek kiválóan, és miért botladoznak mások? Mit tehetünk mi mindannyian azért, hogy egy bizonyos gyermeket vagy gyermekek egész generációját távol tartsuk a kudarctól, és a siker felé tereljük? Ne számítsunk gyors és könnyű válaszokra, ez nem egy nevelési egyszeregy, hanem egy oktatásszociológiai riportkönyv, amelynek vannak családon belüli vonatkozásai.

A szerző - saját bevallása szerint "újságíró és aggódó apa" - alapos neurobiológiai, pszichológiai és társadalomtudományi érvekkel, kutatásokkal és statisztikákkal megtámogatott dolgozatot kanyarított. Szocioriport-szerű felvezetése Chicago szegénynegyedeitől, a bűnözés melegágyától, a hagyományos oktatási struktúra csődjétől indul (nem kell különösebb erőfeszítés, hogy a hátrányos helyzetű, traumatizált suhancok helyébe magyar szereplőket képzeljünk), és eljut oda, hogy a kudarckerülés a rendszer felső csúcsán is megjelenik: a mai tipikus Harvard-diplomást "inkább hajtja a sikertelenségtől való félelem, mint valamilyen meghatározott vágy, hogy ezt vagy azt szeretné csinálni".

Szó esik többek közt tanult optimizmusról, a nem kognitív készségek szerepéről, valamint a fejlesztésükre irányuló oktatási programokról. Persze ez is ott kezdődik, mint minden: a születés körül. Hogy mást ne mondjak, azok a patkánykölykök, akiket rendszeresen nyalogat és tisztogat az anyuk (legyen vér szerinti vagy gondozó), könnyebben kitalálnak a labirintusból, bátrabban fedezik fel az új területeket, jobban esznek, kevésbé szoronganak és érdeklődőbb, egészségesebb felnőttek lesznek. Szaporán, elő a nyelvekkel!


(Fordította: Szalai Virág. HVG Könyvek, 2013, 300 oldal, 3500 Ft)

Orosz Ildikó


A cikk a Magyar Narancsban jelent meg (2013/21).

2017. november 22., szerda

Antistigma-díjat kaptunk a Lizanka című könyvünkért

Átadták a 2017 őszi Antistigma-díjakat. Oravecz Lizanka és jómagam a Lizanka -- Egy autista lány története a bezártságtól a teljes élet felé (HVG Kiadó, 2017) című könyvünkért kaptuk meg ezt a szép elismerést a közösségi pszichiátria legfontosabb hazai műhelyétől, az Ébredések Alapítványtól. (A könyvről részletek itt.)

Az Antistigma-díjat olyan médiamunkások, alkotók, szakemberek, közéleti szereplők és érintettek nyerhetik el, akik korrekten és meggyőző erővel lépnek fel a mentális problémával küzdők kirekesztése, diszkriminációja ellen.

Antistigma-díj 2017 ősz. Balról: Szabóné Streit Zsófia (koordinátor), dr. Harangozó Judit (az Ébredések Alapítvány vezetője), Orosz Ildikó, Oravecz Lizanka, Marjai Kamilla, Csáki Timi (a festmények alkotója), dr. Nagy István Miklós.
Enyedi Ildikó és Borbély Alexandra forgatás miatt nem tudott eljönni, videófelvételről üzentek.
Az idei díjazottak továbbá: Enyedi Ildikó és Borbély Alexandra a Testről és lélekről című filmért, amelynek főhőse egy (kimondatlanul) autisztikus vonásokkal rendelkező fiatal nő; valamint Marjai Kamilla és dr. Nagy István Miklós a „Drogosokat gyógyít a science fiction” című cikkért (kulturpart.hu), melyben Marjai Kamilla a Nyírő Gyula Kórház addiktológiai osztályán dolgozó Nagy doktor biblioterápiás (könyvterápiás) munkáját mutatja be szerhasználók körében.

A díjat a XX. Közösségi Pszichiátriai, Addiktológiai és Mentálihigiénés Konferencián adták át 2017. november 21-én. A díjazottak hagyományosan egy műalkotást kapnak ajándékba, ezúttal Csáki Timi autizmussal élő fiatal lány egy-egy festményét, melyeket az Ébredések Alapítvány művészetterápiás körében készített.

Az Antistigma-díjat a Magyar Antistigma Kezdeményezés szakemberekből, civil szervezetekből és magánszemélyekből álló tagjainak javaslatai alapján az Ébredések Alapítvány kuratóriuma ítéli oda, 2012 óta évente egyszer, az idei évtől -- a jó gyakorlatok szélesebb elterjedése miatt -- évente kétszer.

Nekem személy szerint külön öröm, hogy már második alkalommal lehet részem ebben a megtiszteltetésben. 2015-ben két újságcikkemet ismerte el az alapítvány Antistigma-díjjal, Pléh Csaba pszichológus, nyelvésszel készítettem interjút a hisztériáról "Leképezi az elnyomást" címmel és Dr. Balázs Judit gyermek- és ifjúságpszichiáterrel a kamaszkori öngyilkosság megelőzésről "Jobb egy dühös barát, mint egy halott" címmel.

Orosz Ildikó

Fotó: Göndör Péter

2017. október 4., szerda

A téridő fodrozódása – Beszélgetés Márka Zsuzsa fizikussal

A 2016-os év tudományos szenzációja volt a gravitációs hullámok észlelése, amely új fejezetet jelent a világegyetem titkainak megismerésében. Márka Zsuzsa, a New York-i Columbia Egyetem kísérleti fizikusa közel húsz éve él az Egyesült Államokban, és nélkülözhetetlen szerepe volt a gravitációs hullámokat észlelő LIGO detektorok fejlesztésében.

Update: Az interjú óta eltelt időben már Európában is kimutatták a gravitációs hullámokat, a 2017-es év fizikai Nobel-díját pedig a LIGO-t megvalósító három fizikus: Wiess, Barish és Thorne kapta.

Hogyan változott meg az életed a gravitációs hullámok észlelése óta? Túl azon, hogy – amint a médiából látszik – rengeteg kommunikációs, tájékoztató feladat hárul azokra, akik az együttműködésben részt vettek.

Kutatóként a legfontosabb, hogy a gravitációs hullámok felfedezése nem a vége, hanem a kezdete egy folyamatnak. Biztosak vagyunk benne, hogy több hasonló eseményt fogunk még látni, és a jövőben egyre pontosabban meg tudjuk majd határozni a kettős fekete lyukak viselkedését, tömegét es eloszlását a világegyetemben. Egzaktabbul tanulmányozhatjuk Einstein elméletét, esetleg eltérést is találhatunk ahhoz képest. Jelenleg két detektor működik, az újabbak beüzemelésével még több információhoz juthatunk. Hosszabb távon akár Magyarországon is felépülhet a következő generációs, még érzékenyebb detektor, ha hazánk befektet az interferométeres szakértelem kialakulásába. Óriási lehetőségek nyílnak meg, egy új tudományterület születésének lehetünk tanúi. 

Márka Zsuzsa vezetésével készült a gravitációs hullámokat érzékelő LIGO detektorok időzítő rendszere
Személyes irányításoddal készült el a LIGO detektorok időzítő rendszere. Hogyan képzeljük el ezt a rendszert?

A gravitációshullám-jel után a második legfontosabb adatunk az idő. A rendszert a GPS műholdakhoz csatlakoztatjuk, melyek a pozíción túl nagy pontosságú időadatot is szolgáltatnak. A két, egymástól háromezer kilométerre található detektor úgy néz ki, mint egy-egy L alak, melynek szárai – a detektor karjai – egyenként 4 kilométer hosszúak. A karok találkozási pontjából indított lézersugarak a karok végén található tükrökből visszaverődnek és a csomópontban ismét találkoznak. A rendszer kontrolljához – a tükrök mozgatásához, a felfüggesztéshez, a szeizmikus izolációs rendszerhez – elengedhetetlen az időzítő rendszer megbízható működése. A karok teljes hosszában több száz időzítő elektronikát építettünk, ezeknek van egy központi "agya". Az időzítő rendszer fejlesztése nyolc évig tartott, én 2009 óta vezetem a megvalósítást. A munkában az egyetemünk mellett a hanfordi obszervatórium kutatói és mérnökei vettek részt.

A fizikusok közt még ma is nagyon kevés a nő. Honnan ered a tudományos érdeklődésed?

Édesanyám kémikus volt, a nyíregyházi tanárképző főiskolán tanított, ahol később tanszékvezető lett. Talajkémia, kolloid kémia, nehézfém szennyezés volt a területe, úgyhogy a tudomány nekem természetesen jött. Jól emlékszem a doktori védésére, nyolc éves lehettem; később a kandidátusijára. Esténként alkoholos filccel írta az írásvetítő fóliákat, máskor meg egy kis programozható számológép segítségével dolgozott, és az eredményeket egy francia kockás füzetbe jegyezte le. Nagyon izgatott ez a kis gép, elcsórtam, és kiválóan megértettem a segítségével a lineáris egyenletet, amit akkor még nem tanultuk az iskolában.

Nagy váltást jelentett, hogy vegyészből képezted át magad?

Azért nem, mert mindig a fizikai kémia érdekelt, a doktorimat is ebben az irányban kezdtem. Magyarországról erős vegyész alapokat hoztam magammal. A kémia bizonyos ágai, például a kvantumkémia, vagy a statisztikus termodinamika a fizikus képzésben is megállja a helyét. Az átképzés során a kurzusok felét könnyen vettem, a másik felében keményebben kellett dolgoznom, de megérte. 

Fekete lyukak összeolvadásának szimulációja (Fotó: LIGO, SXS)

Milyen készségek kellenek ahhoz, hogy valakiből jó fizikus váljék?

Én csak a kísérleti kutatásról tudok beszámolni, amelyben érintett vagyok. Ezen a területen a legfontosabb a kitartás. A kísérleti fizikus a laborban töltött idejének 90-95 százalékát azzal tölti, hogy összerak egy kísérletet. Én eredetileg optikával foglalkoztam, a kísérleteim többségét magam terveztem es állítottam össze egy optikai asztalon. Miután az ember eltervez egy kísérletet, a megvalósításnál biztosan kiderül, hogy valami nem működik. Meg kell keresni és meg kell oldani a problémákat – vagy tervezni kell egy másik kísérletet, amely rávilágít, hogy az első miért nem működött.

Nem szoktál elkeseredni, ha valami nagyon nem sikerül?

Igazság szerint nem. A laborban dolgozva észre sem veszem, hogy telik körülöttem az idő. A gyerekek születése előtt nem ritkán éjfélig bent maradtam. Nehezen hagyom ott a munkát, amíg be nem fejeztem, amit elterveztem. Lehet, hogy a kísérlet egészében nem működik, talán holnap, sőt három hónap múlva sem fog – de szeretem, ha a nap végén elmondhatom, hogy legalább egy problémát megoldottam. Persze családdal ez nem egyszerű, a gyerekeket el kell hozni az iskolából. Viszont ha egyszer már felálltam, akkor nem viszem haza a munkát, nem rágódom rajta a vacsoraasztalnál.

Hogy néz ki egy napod, folyamatosan laborban kísérletezel?

Sajnos, ahogy telnek az évek, egyre kevesebb időt tudok laborban tölteni. Miután elvittem a gyereket az iskolába, az irodában az emailjeim átnézésével kezdem a napot. Az email elterjedésével nagyon megváltozott a tudósok élete. Egyfelől jó, hogy gyorsan tudunk kommunikálni, másfelől elvárás, hogy mindenre azonnal reagáljunk. Hetente többször tartunk egyórás telekonferenciát, ami korántsem olyan hatékony, mint a kétszemélyes kommunikáció. A LIGO együttműködés 1000 főből áll, ezen kívül más projekteken is dolgozunk. Folyamatosan ömlenek a levelek, ez rengeteg időt elvesz. Én ezt a részét szeretem legkevésbé a munkámnak. Délután bemegyek a laborba, a diákokkal foglalkozom, tanítok. Úgy kéthetente, ha valami nagyon új kísérletbe kezdek, amit magam szeretnék felállítani, vagy egy új problémát megoldani, megfordítom a napirendemet: bejövök a laborba, ki sem nyitom a számítógépet és délután ötig egyetlen emailre sem válaszolok. Ezek a legjobb napok!

Névjegy 
Márka (született Hargitai) Zsuzsa a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem vegyész szakán végzett 1993-ban, de doktori fokozatát már fizikából szerezte a Tennessee állambeli Vanderbilt Egyetemen. 2006-tól a New York-i Columbia Egyetem kutatója, 2008-tól az oktatásban is részt vesz; korábban a Kaliforniai Egyetemen (UCLA) és a Kaliforniai Műszaki Egyetemen (Caltech) dolgozott. Fő érdeklődése a kísérleti fizika és az eszközfejlesztés a gravitációs hullámok, az optika és a légkörtudományok terén. Emellett jelenleg a XXI. Nemzetközi Általános Relativitáselmélet és Gravitáció Konferenciát szervezi – a szakma legfontosabb, háromévente esedékes fórumának idén júliusban a Columbia Egyetem ad otthont. Férje, Márka Szabolcs a Columbia Egyetem fizika professzora. Négy gyermekük közül a legnagyobb 16, a legkisebb 8 éves.

A karriered párhuzamosan alakul férjed, Márka Szabolcs pályájával, aki a gravitációs hullám csoport vezetője. Tudós párként van köztetek munkamegosztás?

Szabi nagyon kreatív, igazi ötletember. Szeret új területeket felderíteni és meghatározza, milyen irányban haladjon a csoport. Én nagyobb szerepet vállalok a végrehajtási fázisban, főleg a laborkísérletek megtervezésében. Hiszen az ötleteket be is kell fejezni! Több időt töltök a megvalósítást segítő diákokkal is. Szabi egyébként, amellett, hogy tele van ötletekkel, kiváló műszerépítő. Már diákként remek eszközöket épített – én inkább kísérleteket, méréseket állítok össze meglévő eszközökből, de a műszerépítésből is kiveszem a részem. Közös bennünk, hogy szeretünk olyasmivel foglalkozni, ami teljesen új. Amire még nincs megoldás, de úgy gondoljuk, megcsinálható.
Márka Zsuzsa és Márka Szabolcs
A gravitációs hullámokon kívül sok mindennel foglalkozik a kutatócsoport. Néhány évvel ezelőtt bejárta a sajtót egy lézerfüggöny híre, amely hatékony védelmet jelenthet a maláriát terjesztő szúnyogokkal szemben. Hogy áll ez most ez a találmány?
A terveink alapján várhatóan nyárra elkészül egy prototípus, amit először a laborban tesztelünk, majd Afrikában terepen szeretnénk kipróbálni. Erre talán ősszel kerülhet sor. Egy másik projekt, ami szintén Szabi ötlete, és célja a betegségeket terjesztő rovarok megfékezése: a szúnyograjok akusztikus (hang alapú) nyomkövetése. Ehhez tervezünk most műszaki eszközöket.

Nem lehet könnyű az élet megszervezése négy gyerek mellett.

A gyerekek a nyarakat Magyarországon töltik a nagyszüleikkel. Fontos számunkra, hogy szoros kapcsolatuk legyen a nagyszüleikkel. Édesanyám és anyósom remek asszony, nagyon sokat segítenek nekünk. Nyaranta csiszolódik a gyerekek magyar nyelvtudása, otthon is szereznek barátokat. Persze hiányoznak, viszont a munkában ilyenkor jelentősen megnő a produktivitásunk. Fontosnak tartom, hogy a fiatal lányok, nők tudják, hogy a tudományos pálya és a gyerekvállalás összeegyeztethető. Ma már egyre több konferencián van bébiszitter szolgáltatás. 16 évvel ezelőtt, amikor a lányom született, még nem volt ilyen. Elmentem egy konferenciára, ott álltam a tudományos poszterem mellett, karomon a babával, és úgy éreztem, senki nem vesz komolyan. Azóta sokat változott a világ, jó irányban.
-----------------------------------------------------------

Mik azok a gravitációs hullámok?

A gravitációs hullámok mozgó tömegek kölcsönhatásakor keletkeznek és ahol fénysebességgel áthaladnak, ott kis mértékben megváltoztatják a tér görbületét, vagyis a térbeli pontok távolságát.
Létezésükre Einstein 100 évvel ezelőtt az általános relativitáselmélet következményeként mutatott rá. Az 1970-es évektől közvetett bizonyítékok álltak rendelkezésre, de a technológia csak most tette lehetővé az észlelést. 2015 őszén a világ legérzékenyebb detektorai, az Egyesült Államokban található két lézer interferométer (LIGO), egy jelentős továbbfejlesztést követően, várakozáson felül hamar jelezte két távoli, összeolvadó fekete lyuk gravitációshullám-jelét. A felfedezést 2016. február 11-én tette közzé a több mint 1000 főt számláló nemzetközi tudóscsapat. Mindez új ablakot nyit a világegyetemre, hiszen eddig főként az elektromágneses hullámok jelentették a tudományos vizsgálódás alapját.
Orosz Ildikó

A cikk eredetileg a HVG Extra Nő magazinban jelent meg (2016. nyár).
Fotók: Caltech, Márka Zsuzsa

Az oldalról

Az oldalról
Orosz Ildikó budapesti újságíró, szerkesztő, fordító szerzői oldala. Válogatás különböző helyeken megjelent régi és új írásokból, fordításokból. Infók saját könyveimről és szerkesztéseimről.

Népszerű bejegyzések

Szerző: Orosz Ildikó. Tulajdonos: a cikk végén feltüntetett sajtótermék. Idézz ennek fényében. Üzemeltető: Blogger.