elhivatott emberek, rejtett értékek, válogatott kulturális huncutságok

2019. december 17., kedd

Ha nem áll a fa és késik a bejgli – Vekerdy Tamás pszichológus a karácsonyról

Hol rontjuk el és hogyan lehetne jobban csinálni a karácsonyt? – sok más mellett erről beszélgettem Vekerdy Tamással 2015-ben, pár hónappal azután, hogy nyolcvan éves lett. Az alábbiakban a beszélgetés ünnepekre vonatkozó része olvasható, mellyel az idén elhunyt pszichológusra emlékezem. A teljes interjú, amely leginkább az oktatási rendszerről szólt, itt található.

A karácsony afféle katalizátor, amely a családban a jót és a rosszat is felszínre hozza.

Vekerdy Tamás: Valóban gyakran robbannak a dolgok, megszaporodnak az elköltözések, szakítások, öngyilkosságok, nagy a feszültség. Ahelyett, hogy az emberek karácsony előtt kivennének egy kis szabadságot, hogy kipihenjék magukat, rohannak, mindent letudnak, nem beszélve arról a marhaságról, hogy sokan úgy érzik, hat órára állnia kell a fának, ki kell sülnie halnak, el kell készülnie a bejglinek. Ettől meg lehet őrülni. Természetesen az ünnepeknek lenne egy mélyebb, ha úgy tetszik, kozmikus értelme, amely összefügg a napjárással. A karácsony egybeesik a téli napfordulóval, a legsötétebb nap után elkezd világosodni, és „késhet a Tavasz, ha már itt a Tél?” – kérdezi Shelley. Az ünnepeknek fontos szerepük volt az emberek életében, ritmizálták az évet. A paraszti életet nyáron kemény munka jellemezte, télen jött a kiengedés, kukoricamorzsolás, mesélés. A bolygók járásához kapcsolódó ünnepek, a karácsony, a húsvét, de a kínai újév, a ramadán is arra figyelmeztetnek, hogy van összefüggés köztünk és a világegyetem közt, és erre a testünk biológiailag is reagál.

Tudjuk, hogy nem kéne befeszülni, sokszor mégsem sikerül. Hol rontjuk el?


Ott kezdődik, hogy egyáltalán nem vesszük komolyan, és nem is tudjuk, miről van szó. Az evangéliumokat például senki nem olvassa egy országban, amely magát kereszténynek nevezi. Idézhetném, hogy jövevény voltam, és nem fogadtatok be, mondja Jézus, mire a tanítványok tiltakoznak, de Jézus azt feleli, ha egyet nem fogadtatok be a legkisebbek közül, akkor engem nem fogadtatok be. Hol van ez az evangéliumi magatartás a menekültpolitikánkban? Jó, Beer Miklós váci püspök emlegeti, hogy ez talán nincs rendben, de Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök szerint egyenesen meg van tévedve a pápa.

Saját családjában sikerült megvalósítani a stresszmentes ünnepet?


Nem hajszoltuk és nem gyötörtük önmagunkat karácsony ürügyén, és ez ma is így van. Persze szokott lenni bejgli, mert a gyerekek – akik mára felnőttek – vágynak rá. De ahhoz csak valamikor karácsony és újév közt, vagy az új évben jutunk el. Emlékszem, milyen békés ünnepünk volt néhány nappal karácsony után, a második fiunk születésekor. Akkor jöttek haza a kórházból, és miért ne lehetne a karácsonyeste másnap vagy harmadnap?

Kisgyerekes szülők dilemmája, hogy ki hozza az ajándékot: Jézuska, angyalka, Mikulás, vagy legyen prózai verzió? Úgy látom, a gyerek maga dönti el, meddig akar hinni a csodában.


Pontosan. A kisgyerek megtudja a nagyobb testvérétől vagy az óvodában, hogy nincs Mikulás, de a Mikulás kell! Arra is van normális válasz, ha idővel rákérdez, hogy: Tényleg ti veszitek az ajándékot? El lehet mesélni, hogy élt egyszer egy Miklós nevű püspök, aki segített egy szegény családon, amelyik éhezett – az eredeti történet szerint egyébként a lányok már el akartak menni prostituáltnak. A püspök aranyat dobott be az ablakukon, és megmentette őket. Mi négy gyerek mellett nem sokat lacafacáztunk, a nagyokkal viszonylag hamar közösen vettük meg a fenyőt. Egy darabig igyekeztünk úgy letenni, hogy a legkisebb ne nagyon lássa, de ha meglátta, az se volt baj. Az olyan történetek, hogy Jézuska átrepül a szobán, és beteszi a fa alá az ajándékot, szerintem ennek a személyiségnek a megalázása, rossz polgári konvenció. Persze a kisded születése szép és fontos történet. Lényeg, hogy minél természetesebben vegyük az egészet; ha nem feszengjük túl, a gyerekek belenőnek.

Említette az ünnepek mentálhigiénés szerepét. Hogyan hat a társadalmi lelki egészségre, hogy már a legnagyobb nemzeti ünnepeken is megosztott az ország?


Ez katasztrófa. Lásd Babits Petőfi koszorúi című zseniális versét: „Kelj, magyar ifjúság, tépd le a virágot, melyet eszméinek ellensége rádob emlékére – kőnek!” Mármint hogy a hatalom 1922-ben Petőfit ünnepli, de mi köze hozzá? Semmi. És ez mindig így van. Életem legnagyobb élménye volt 1956, sok mindent tudtam volna régebben mesélni róla. Ma már meg sem akarom említeni, olyan pokolivá tették az egészet. Olyan emberek bukkantak fel hősként, akikkel soha semmilyen közösséget nem vállalnék. 

Orosz Ildikó

Az interjú a Magyar Narancsban (2015/49.) jelent meg egy nagyobb beszélgetés részeként, amelynek tárgya a hazai oktatási rendszer helyzete volt. A teljes interjú itt olvasható.

Fotó: Németh Dániel

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Az oldalról

Az oldalról
Orosz Ildikó budapesti újságíró, szerkesztő, fordító szerzői oldala. Válogatás különböző helyeken megjelent régi és új írásokból, fordításokból. Infók saját könyveimről és szerkesztéseimről.

Népszerű bejegyzések

Szerző: Orosz Ildikó. Tulajdonos: a cikk végén feltüntetett sajtótermék. Idézz ennek fényében. Üzemeltető: Blogger.