Fordításaim: Graeme Salaman – John Storey: Vezetői dilemmák (könyv)

Graeme Salaman – John Storey:

Vezetői dilemmák

A vezető magányos ember: döntései, illetve azok súlya és következményei miatt a dilemmák feszültségében él. A könyv elsősorban azoknak a gyakoroló vezetőknek szól, akik már megélték a racionalitás korlátait áttörő, az ellentétek látszólagos szembenállásának feloldásából származó kreatív sikereket. A vezetést tanulóknak a könyv szemlélete és az elméleti ellenpontok gazdag esetanyaga nyújt útmutatót. Végezetül ajánlom a könyvet a menedzsmenttudományok iránt érdeklődőknek, akik szeretik a szabad gondolkodók kötetlenségét és száraz humorát, s olvasás közben lerázhatják magukról a megszokottság porát. (Szintay István egyetemi tanár, Miskolci Egyetem, Vezetéstudományi Intézet)

Kiadó: Akadémiai Kiadó Zrt.
Oldalak száma: 256
ISBN: 9789630589413
Nyelv: MAGYAR

Eredeti cím: Managerial Dilemmas
Kiadás éve: 2010
Sorozat: MENEDZSMENT
Illusztráció: ÁBRÁKKAL
Fordító: Bozai Ágota, Orosz Ildikó

Tovább olvasom

Zsebre megy – Alvin Hall: Ide a pénzt!

Pénz, politika, hatalom, vallás: csak néhány a HVG szórakoztató ifjúsági ismeretterjesztő sorozatának témáiból. Elsőre meglepőnek tűnhet, hogy már nyolcéves kortól ajánlják ezeket a kiadványokat, de lássuk be: ha egy csomó, a mindennapokat átható téma egyáltalán nem vagy csak későn, rosszul tálalva jelenik meg a hazai oktatásban, az korántsem jelenti, hogy a gyerekek ne volnának már korábban nyitottak ezek megtárgyalására. Nehéz ma életszerű tudást szerezni, amikor egy másodikos gyerek olvasókönyvében hemzsegnek a kihalt mesterségek, kihalt pénznemek és kihalt igeidők.

Ehhez képest a szünetben tiktakkal meg focis kártyával üzletelő alsósok remekül fognak szórakozni a pénz kialakulását bemutató vicces képregényen, melyben Benő és Karesz csereberél teheneket meg csirkéket. De imádni fogják az esernyőkalap-sztorit is, mely egy termék kitalálásától a megvalósításig mutatja be a kereslet-kínálat, a piackutatás, a marketing és a disztribúció alapjait.

A könyv nagyobbrészt a felsős és középiskolás korosztálynak való, az adók, az infláció, a kamat, a részvények, a bika- és medvepiacok világát rengeteg poén, ötletes grafikai megoldás teszi emészthetővé, még az e téren renyhe bélműködéssel rendelkező bölcsész szülő számára is.

A legtöbb ismeretterjesztő kiadványhoz hasonlóan ez sem csupán információforrás, hanem értékrendet is közvetít, nem titkoltan a vállalkozó szellem, a kitartás, a siker felé orientál, miközben a tudatos fogyasztás, a méltányos kereskedelem, sőt a pénz és a boldogság kérdését is érinti.

Sajnos csak szőrmentén. A nagy optimizmusban, ahol a győztes mindent visz, kevés hely jut a gazdasági egyenlőtlenség, a felelőtlen piaci magatartás, a korrupció vagy a fenntarthatóság problémáinak. Igaz, a könyv nem árul zsákbamacskát, hiszen mottója az, hogy "zsebre megy a játék!", nem pedig az, hogy "mind egy szálig elpusztulunk".

Fordította Morvay Krisztina. HVG Könyvek, 2013, 96 oldal, 2990 Ft

Orosz Ildikó

A cikk a Magyar Narancsban jelent meg (2013/48).

Tovább olvasom

„A pénzbeli támogatás lehetőségei végesek” – Interjú Joel Bashevkin igazgatóval a pro bono tevékenységről

Milyen előnyökkel jár az üzleti szereplők számára, ha szaktudásukat ingyenesen megosztják nonprofit szervezetekkel? Miért mélyrehatóbb a pro bono szolgáltatás társadalmi haszna, mint a pénzbeli támogatásé? A legnagyobb amerikai pro bono közvetítő szervezet vezetőjével beszélgettünk. Szerzőtársam, F. Tóth András a Magyarországi Önkéntes Központok Alapítvány igazgatója.

Milyen célkitűzésekkel hozták létre a Taproot Alapítványt, és milyen eredményeket sikerült elérni az elmúlt másfél évtizedben?

Joel Bashevkin: Az Egyesült Államokban kétmillió nonprofit szervezet működik, amelyeknek óriási a felelősségük az egészséges társadalom fenntartásában, hiszen az állam nem ér el minden rászorulót. Az üzleti szféra elszívja a legkiválóbb szakembereket a szűkösebb forrású nonprofit szervezetek elől. Úgy gondoltuk, hogy a cégeknél felhalmozott tehetség és tudás egy része átcsatornázható a civilek felé. Lehetőséget akartunk teremteni, hogy a vállalatok felelősséggel megoszthassák szakértelmüket a nonprofit szervezetekkel. Célunk, hogy a folyamat idővel közvetítés nélkül is működjön: legyen magától értetődő a civilek számára az üzleti szereplőkkel való együttműködés, a cégek pedig az üzleti etika szerves részének tekintsék, hogy tudásukból visszaadnak a társadalomnak.

Az elmúlt 15 évben felmutattuk a civil és az üzleti szféra együttműködésének jó gyakorlatait. Mintegy 8 ezer önkéntes szakemberükkel a legnagyobb közvetítők vagyunk, évente sok ezer civil szervezetnek nyújtunk segítséget. Fontos szerepet játszottunk a minőségi pro bono kultúra meghonosításában marketing, HR, műszaki és egyéb területeken, beleértve a stratégiai, tervezési feladatokat is. Korábban ugyanis kizárólag jogi pro bono tevékenység létezett.

Az üzleti szereplők első kérdése, hogy nekik milyen előnyük származhat a pro bono tevékenységből.

Azok a vállalatok, amelyek fontosnak tartják a társadalmi felelősségvállalást (CSR), pontosan tudják, hogy a pénzbeli támogatás lehetőségei végesek. A pro bono az egyik legkiválóbb módja, hogy egy vállalkozás olyan értéket adjon egy nonprofit szervezetnek, amelyre annak igazán szüksége van, ezért mélyrehatóbb pozitív változásokat eredményez.

A másik az emberi erőforrás hatás: a dolgozók elkötelezettebb munkaerővé válnak, ha büszkék lehetnek cégükre, és azon keresztül a szaktudásuk egy részét a közösség javára fordíthatják. Az Egyesült Államokban óriási a munkaerő-piaci verseny, különösen a legfiatalabb, technológiai iparágakban. A millenniumi generáció tagjai erősen megválogatják a munkahelyüket, és előnyben részesítik azokat a cégeket, ahol jó érzéssel dolgozhatnak. Márpedig – és ez a harmadik előny – a társadalmi szerepvállaló cégek kimutathatóan nagyobb elismertségnek örvendenek. Az Edelman Bizalmi Barométer éves jelentései rendre kimutatják, hogy a nonprofit szereplők a közösség legbízhatóbb hangjai. Ha ők azt mondják egy vállalatról, hogy az jó, az bármilyen reklámnál hitelesebb.

A civilekkel való együttműködésből az üzleti szereplők is tanulhatnak, és ezt a tudás visszaviszik a cégükbe.

Így van, az új környezet értékes inspirációforrás, amely ösztönzi a produktivitást. A legtöbb civil szervezet elképesztően kreatív és hatékony, éppen erőforrásainak szűkössége miatt. A vállalati szereplők számára remek lehetőség e folyamatok megismerése. Vannak szép példák arra, hogy egy cég értékesítési dolgozói forrásokat teremtettek elő egy civil szervezet számára, és eközben ők maguk is jobban megismerték vásárlóikat, így a cégnél új értékesítési módszereket tudtak kipróbálni.

Magyarországon a cégek jelentős része úgy gondolja, hogy befizeti az adót és azzal minden le van tudva. Nehéz megértetni, hogy bizonyos társadalmi problémák megoldása közös ügyünk, ráadásul a CSR számtalan előnnyel jár a cég számára.

A CSR láthatóbbá teszi az adott céget, illetve márkát a közösség számára. Ma már rengeteg kezdeményezés ez alapján rangsorolja vagy díjazza a cégeket. Egy közelmúltbeli felmérés szerint az amerikaiak 86 százaléka hajlamos áttérni egy márkáról egy másikra, ha nagyjából azonos ár-érték arány mellett a másik cég társadalmi szerepvállalásáról ismert. Nem véletlen, hogy az amerikai vállalatvezetők 84 százaléka úgy látja, hogy a mérlegben is jelentkező, közvetlen haszna van a CSR tevékenységnek.

Persze fontos, hogy a vállalat megfelelően kommunikálja bizonyos ügyek üzleti elképzeléseihez való kapcsolódását. Mondok egy példát. A Hilton hotellánc magas színvonalú ügyfélszolgálatáról híres. Szerették volna azáltal is megkülönböztetni magukat, hogy ezt a szakértelmet megosztják a közösséggel, és ettől azt várták, hogy még több szállodavendég választja majd őket. Elindítottunk egy pro bono programot, amelyben ügyfélszolgálattal rendelkező nonprofit cégek vehetnek részt, akik ugyanolyan képzést kapnak ingyenesen, mint a szállodalánc saját ügyfélszolgálati munkatársai. Tehát van egy alapvető tudás, amit a vállalat széles körben megoszt azokkal a civilekkel, akiknek e tudásra szükségük van.

Önök körülbelül három éve együttműködnek a LinkedIn közösségi oldallal. Milyen lehetőségek rejlenek az online csatornákban?

A LinkedIn-nel való együttműködésünk eredményeként ma már nemcsak tudásunkat és szakértelmünket tüntethetjük fel profilunkban, hanem azt is bejelölhetjük, ha szívesen dolgoznánk pro bono, vagy vállalnánk nonprofit szervezetekben tisztséget. Ezt eddig ötmillió ember jelölte be, és a szám csaknem 200 ezerrel bővül hetente. A szakemberek tehát ma már arra is használják ezt a platformot, hogy számukra fontos társadalmi ügyekről beszéljenek, ami rendkívüli módon megkönnyíti a nonprofit szervezetek számára a megfelelő személyek megtalálását és a segítségkérést.

Az emberek ma már sokkal könnyebben lépnek kapcsolatba egymással a virtuális térben, egyre több a civileket és az üzleti szereplőket összepárosító szolgáltatás. Ez helyzetbe hozhatja azokat a kisebb településeket, amelyeknek eddig nem volt hozzáférésük a nagyvárosokban koncentrálódó önkéntes szakértői munkához. Nem kis számokról van itt szó, hiszen egy közelmúltbeli felmérésünk szerint az amerikaiak egynegyede áldoz az idejéből önkéntes munkára, és a magasan képzett önkéntesség becsült értéke mintegy 15 milliárd dollár. A nonprofit szektor az amerikai GDP 11 százalékát termeli ki.

Magyarországon az egyik legnagyobb nehézség, hogy a civil szervezetek sokszor nem állnak készen az üzleti szférával való együttműködésre.

Ez mindenütt kihívás. A civilek rendkívül értékes és hatékony munkát végeznek, azonban nem feltétlenül ismerik az üzleti világ működését. Ezért ahhoz, hogy a pro bono szolgáltatások aktív és proaktív ügyfeleivé válhassanak, szükség lehet a felkészítésükre. Körülbelül öt évvel ezelőtt mi is azt éreztük a legnagyobb korlátozó tényezőnek, hogy sok üzleti szereplő ajánlja fel a segítségét, de nincs annyi civil, aki készen állna ezek befogadására. Kidolgoztunk egy képzést és egy tankönyvet, amely segítségével a nonprofit szereplők lépésről-lépésre a lehető legjobb pro bono kliensekké válhatnak.

A hosszú távú együttműködések vagy az egynapos projektek működnek jobban?

Nagyon fontos, hogy mindkét fél tudja, az adott feladathoz mennyi időre van szükség. A legrosszabb, ha egy időigényes projektet megpróbálunk néhány napba beszuszakolni, vagy széthúzunk egy egy nap alatt elvégezhető strukturális feladatot. Fel kell mérni a problémát és meg kell határozni az ahhoz szükséges képességeket és időt. A cégek jellemzően szívesebben vállalnak egynapos feladatokat, ezért első körben érdemes úgy megfogalmazni a problémát és megtervezni a megoldást, hogy az beleférjen ebbe az időkeretbe. A sikeres egynapos projektek általában nem jelentik az együttműködés végét: a kölcsönös elégedettség további, hosszú távú együttműködés alapja lehet.

Mi lehet az állam szerepe a vállalati társadalmi felelősségvállalás elterjesztésében?

Fontos, hogy az állam – a civilekkel és a vállalati szférával partnerségben – irányelveket fogalmazzon meg a közös társadalmi problémák megoldására, és ügyeljen ezek megvalósítására. Ideális esetben a kormány nem előír, hanem díjazza és helyzetbe hozza a CSR tevékenységükkel példát mutató vállalatokat.

Más esetben fontos előrelépést jelenthet a szabályozás. Indiában a közelmúltban új vállalati törvényt fogadtak el, amelynek része, hogy az országban működő cégek kötelesek éves nettó árbevételük legalább 2 százalékát CSR tevékenységekre fordítani. Ez óriási fejlődést generált, azonnal téma lett, mit is jelent ez és hogyan lehet megvalósítani. Tapasztalataink alapján mi szinte biztosak vagyunk abban, hogy az egyetlen vállalati önkéntességi forma, amellyel elérhető a 2 százalékos cél, az a pro bono tevékenység.

Mit tanácsolna egy olyan országnak, mint Magyarország, ahol gyerekcipőben jár a pro bono kultúra?

Azoknak a vállalatoknak, amelyeknek van már kapcsolatuk egy nonprofit szervezettel – akár pénztámogatás, akár kisebb projektek formájában –, érdemes ezt a kapcsolatot elmélyíteniük: jobban megismerni a szervezet munkáját és szükségleteit, és ez alapján a partnerség új formáit elindítani.

A nonprofit szervezeteknek pedig bátran ki kell állniuk, hogy elmondják, milyen programokhoz milyen támogatásra van szükségük. A vállalatok értékelik a direkt, jól körvonalazott igényeket, és szívesebben tesznek eleget ezeknek, mint az általános kéréseknek. A kisebb, rövidebb elkötelezettség az első lépés, amelynek a sikerén felbuzdulva kiépülhet a sok évre szóló pro bono szolgáltatás.

A közvetítő szervezetek elengedhetetlen szerepe, hogy pontosan felmérjék a nonprofit szervezetek projektszükségleteit, és a megfelelő szakemberhez forduljanak. A közvetítő egyfajta tanácsadója a nonprofit szektornak. Végül fontosnak tartom, hogy mindig gondoljunk a potenciális lehetőségekre. Gyakran korlátozva érezhetjük magunkat egy adott pillanatban, de csak úgy lehet előrébb lépni, ha kitűzünk egy irányt, és lépésről lépére igyekszünk közelebb kerülni hozzá.

F. Tóth András, Orosz Ildikó

Joel Bashevkin – Névjegy: 

A legnagyobb amerikai pro bono közvetítő szervezet, a Taproot Alapítvány San Franciscó-i irodájának igazgatója és nemzetközi kapcsolatokért felelős vezetője. A 2001-ben létrehozott alapítvány a pro bono kultúra elterjesztésének és professzionális működtetésének zászlóshajója. Amellett, hogy összeköti a szakértelmüket adó üzleti szereplőket a nonprofit ügyfelekkel, képzéseket nyújt a civileknek, és segíti a vállalati önkéntes programok elindítását. Joel korábban harminc éven át nonprofit szervezetek munkatársa és vezető tisztviselője volt.

Orosz Ildikó

Az interjú a HVG Extra Business magazinban jelent meg (2015/3).

Fotó: LinkedIn/Joel Bashevkin

Tovább olvasom

„A múltunk kötelez a jövőre, de a jövő elképzelhetetlen újítások nélkül” – Beszélgetés Zwack Izabella borásszal

Zwack Izabellával a család régi főhadiszállásán, a patinás Soroksári úti épületben találkoztunk. Körülöttünk, a néhány éve megnyílt múzeumban, a Zwack család viszontagságainak és sikereinek emlékei, alattunk, a pincék mélyén kétszáz éves recept alapján készül az Unicum, velünk szemben pedig egy derűs és közvetlen, ízig-vérig modern nő ül, aki éppen most érkezett vissza az Unicum Next amerikai kampánykörútjáról.

Tavasz, nyár. Mit jelentenek ezek az évszakok egy borász-üzletasszony életében?

Zwack Izabella: A tavasz nagyon fontos, és szép időszak a szőlő életében. A téli alvás után ilyenkor kezdenek rügyezni, azután virágozni a tőkék. A legrosszabb, ami ilyenkor történhet, ha bekövetkezik egy fagy. A szüreten kívüli szezonokban a kóstolás a legfontosabb, de ilyenkor csináljuk a házasításokat is, most például a 2008-as furmintét, illetve a palackozást. Sokat utazom, de amikor itthon vagyok, hetente megyek Tokajba, ahol a Dobogó Pincészettel kapcsolatos ügyeket intézem.

Fotók: Nánási Pál/MOM Park

Bizonyára szerepet játszott a borok iránti érdeklődésed kialakulásában, hogy gyermekkorod legnagyobb részét a híres toszkán borvidéken töltötted. Milyen emlékek fűznek oda?

Egy aprócska faluban, a Firenzétől egy órányira található Bolgheriben nőttem fel. Felejthetetlen az a napsütés, a tenger, a rozmaring, a levendula, a paradicsom illata, a mediterrán ételek. Nálunk az étkezések a nap fénypontját jelentették, amikor összeült és jót beszélgetett a család – ez egyébként a mai napig így van. A mamám akkoriban főként olasz konyhát vitt, de jól emlékszem, amikor egyszer, egy órával hamarabb hazajöttem az iskolából, és az egész házat átjárta az Olaszországban ritkaságnak számító rántott hús illata. Volt még egy specialitása, a „csirkemell Budapest módra”: ő találta ki a receptet, és ő is nevezte el. Rétegesen rakott le csirkemellet, tejszínt, pirospaprikát meg hagymát, és sütőben megsütötte. Óriási sláger volt a vendégek körében.

Tizenkét éves voltál, amikor átköltöztetek Magyarországra. Édesapádnak ez hazatérést jelentett, de hogyan élted meg te, aki akkor még nem is tudtál magyarul?

Mindenek előtt kalandnak fogtam fel. A papám mindenhez nagyon pozitívan áll hozzá, a költözést is így adta el nekünk: „képzeljétek, hazamegyünk, lehetőségünk lesz újra dolgozni a gyárban! Magyarország átalakulóban van, a mi életünkben is új korszak kezdődik.” Nagyon örülök, hogy átélhettem, még ha gyerekként is, egy olyan időszakot, amikor nagyon fontos változások történtek itt. Persze néha hiányzik Olaszország, de a régi ház megmaradt, gyakran járunk vissza. Van ott egy félreeső, csendes helyen egy kedves sziklám, ahol úszni szoktam.

Beutaztad a világot, mielőtt itthon letelepedtél. Neves francia, olasz, ausztrál és új-zélandi pincészeteknél gyűjtöttél tapasztalatokat, nem csak elméletben, hanem munkásként is.

Ha tudni akarunk valamit egy borról, a teljes készítési folyamatot ismernünk kell. Toszkánában egyébként a borkészítés iskolai tananyag, órai foglalkozásokon metszettünk, szüreteltünk, préseltünk. Tokajra is érvényes, hogy aki nem fogott még aszú szőlőt a kezébe, az nemigen lehet hiteles ebben a szakmában. Emlékszem, amikor a Becsek-dűlőn először szüreteltem aszú szőlőt. Amikor az ember leszed egy furmint aszúszemet, van egy pont, egy icipici, pillanatnyi ellenállás, mielőtt a szem elválik. Számomra ez azt jelképezi, hogy egy nagyon karakteres szőlővel van dolgom.

 Az, ahogyan erről beszélsz, illetve a honlapodon található személyes fotók és szövegek mind arra vallanak, hogy saját pincészeted, a Dobogó, igazi szívügy.

Valójában én Dobogón keresztül érkeztem meg Magyarországra, és a céghez is. Az első munkám ez a pincészet volt, és a mai napig nagyon fontos szerepet játszik az életemben. A tokaji bor olyan, mint az ékszerek közt a gyémánt – és ezt nem csupán érzelmi, hanem szakmai alapon állítom. Napjainkban azonban a tokaji borok nem eléggé ismertek. Igyekszünk mindent megtenni azért, hogy visszaszerezzék régi hírnevüket. Tavaly például öt borász, két kereskedő cég, és negyven étterem összefogásával megvalósítottunk egy nagyon érdekes projektet, „Tokaj… a járatlan úton” címmel. A résztvevő éttermek mindegyikében jelen volt az öt tokaji bor, poharaztatva, jó áron, tájékozott sommelier-vel, sokszor egy menü ajánlat mellett. A projekt nagyon jól sikerült, bebizonyosodott, hogy megfelelő körülmények közt az emberek igenis szívesen választanak tokajit. Persze jobb lenne, ha még többen fognánk össze, mert a hiába „folyékony arany” a tokaji, csakis összefogással, egy közös üzenet közvetítésével lehet versenyképes.

Végül is küldetés ez, vagy biznisz?

Mindkettő. Sokan azt hiszik, hogy Dobogó nekem csak valamiféle hobbi. Persze arrafelé borászkodni nem könnyű, gazdasági szempontból rengeteg fejfájást okoz. Mivel aszúval dolgozunk, még egy három éves üzleti terv elkészítése is igen nehéz, hiszen borzasztóan ki vagyunk szolgáltatva az időjárásnak: a penész vagy jön, vagy nem. Ennek ellenére a Dobogó Pincészet egyáltalán nem egy „drága hobbi”, hanem egy egészséges cég: a borok fele itthon, a másik fele külföldi piacokon kel el, a legjobb importőrökön keresztül.

Mindig az Unicum volt a cég szíve-lelke, de már a gyár alapításakor, 1840-ben is 200 féle itallal foglalkoztunk. A bornak is nagy hagyománya van a családban, éppen nemrég bukkantunk rá a padláson egy olyan végzésre, amely bizonyítja, hogy a cég már 1921-ben tekintélyes borkereskedőnek és tokaji bortermelőnek számított. Amikor átvettem a bor üzletágat, forgalmaztunk már borokat, de a „Zwack Izabella Borválogatást” én hoztam létre. Sorra járjuk, és kóstoljuk az ország kis pincészeteit Kovács Antal sommelier-vel. Sok olyan új, fiatal borászt sikerült felfedeznünk, akiknek néhány éve még a nevét sem hallotta senki, ma pedig prémium éttermekbe szállítanak.

Melyik fontosabb, a hagyomány vagy az innováció?

Ugyanaz, ha az ember okosan csinálja. Sokan úgy gondolják, hogy a családunkban csak a múlt és a tradíció a fontos. Ez részben igaz, de számomra legalább ilyen lényeges, hogy az elődeink a maguk korában mind nagy újítók voltak. A múltunk kötelez a jövőre, de a jövő elképzelhetetlen újítások nélkül.

Valahol azt mondtad, hogy a borokról egyszerűen kellene beszélni. Mit jelent ez pontosan?

A borvilág kezd túlszofisztikálttá válni. Hovatovább aki nem érzi egy borban, mondjuk, a licsi aromáját, azt hiszi, vele van a baj. Pedig a bor azért van, hogy élvezzük. Persze ha utánajárunk, elmélyíthetjük a tudásunkat, de a bor elsősorban érzelmi dolog. Olyan ez, mintha meglátunk egy férfit, vagy egy nőt. Lehet akármilyen szép, ha nem tetszik, nem tetszik, ha tetszik, tetszik. Egyébként is azt tanácsolom a borfogyasztóknak, hogy ne kövessenek trendeket, hanem merjenek önállóak lenni, próbáljanak ki új borokat. Másfelől persze fontosnak tartjuk, hogy az érdeklődőkkel, felszolgálókkal megismertessük a borokat, ezért is működtetjük a Borakadémiánkat, az itt élő külföldieknek pedig az Ambassadors’ Wine Club segít eligazodni a magyar borok világában.

A világ minden táján otthonosan mozogsz. Melyik kultúra áll hozzád legközelebb, és főként: hol érzed magad otthon?

A gyökereim mindenképpen itt vannak, és úgy érzem, most először tudom azt mondani magamról, hogy magyar vagyok. Ez nem volt automatikus, idő kellett hozzá. Számomra a munka hozta meg ezt az érzést. Amikor itt körbejárok, látom, hogy ez nem csupán egy múzeum, hanem mind igaz. Felemelő érzés, hogy az előttem járók is azzal foglalkoztak, amivel én. Ami viszont a kultúrát illeti, annyi helyen éltem, olyan sokféle kultúra találkozik bennem, hogy nem tudnék egyet kiemelni. Ilyen értelemben leginkább azt mondatnám, hogy európai vagyok, de közel áll hozzám például az indiai kultúrkör is. Tulajdonképpen mindenünnen kihalászom a számomra fontos elemeket, mert szerintem a kultúra olyasmi, amit nem öröklünk, hanem saját magunk hozunk létre.

Az Unikumtól a Satöbbiig

Das ist ein Unikum! – kiáltott fel II. József Habsburg császár, amikor 1790-ben megízlelte udvari orvosa, dr. Zwack csodaszerét. A több mint negyven gyógynövényből készült keserédes ital titkos receptjét a család több mint két évszázada őrzi, dacolva a történelem viharaival, háborúkkal, államosítással. Izabella 1976-ban született, Firenzében. Édesapja Zwack Péter, édesanyja Anne Marshall angol írónő. A család az olasz emigrációból 1988-ban települt haza. Az elkobzott vagyon visszavásárlása, majd privatizáció következett. A Zwack Unicum Nyrt. ma piacvezető az égetett szeszesitalok gyártásában, és számos világmárka kizárólagos magyar forgalmazója. Izabella 2003 óta dolgozik a bor üzletág vezetőjeként, emellett az Unicum külföldi márkaépítése is a feladata. Bátyjával tavaly vették át édesapjuktól a stafétabotot: Izabella az Igazgatóság tagja, Sándor az elnöke lett, ezzel hivatalosan is a család hatodik generációját képviselik a cégben.
 A Tokaj hegyaljai Dobogó Pincészet tulajdonosaként Izabella saját borai közé tartozik egy 6 puttonyos aszú, valamint egy száraz furmint, amellyel magas minőségű száraz bort kívánt létrehozni a főként édes nektárjairól híres vidéken. A késői szüretelésű Mylitta Izabella szeretett nagynénje után kapta a nevét: a hosszú életű Mici néni a boldog békeidőkben Ady múzsája volt, innen az asszír szerelemistennő hangzatos neve. Izabella hat nyelven beszél, ebből négyet anyanyelveként használ. Még nem tudott magyarul, amikor édesapja üzleti partnereivel beszélgetve gyakran mondogatta a telefonba, hogy „satöbbi, satöbbi”, ami kislányának felettébb megtetszett – olyannyira, hogy Izabella legújabb borkreációjának is ez lesz a neve.

Orosz Ildikó

Az interjú és a fotósorozat a MOM Park magazinban jelent meg (2009. tavasz).
Fotó: Nánási Pál
Smink: Horacsek Ági
Művészeti vezető: Novák András / Aevum

Tovább olvasom

Aki szót kér 1956-ért, Nemecsekért – Interjú Paul Garrison marketingszakemberrel 1956-ról

"Többet kellene 1956-ról mint az egység, a közösség eseményéről beszélni", vélekedik Paul Garrison. A marketingszakember 1996-ban érkezett Magyarországra a Coca-Cola regionális vezetőjeként. Jelenleg a CEU Üzleti Iskolájának oktatója és gigacégek tanácsadója. Az ezredfordulón írt egy regényt 1956-ról, amely magyarul Betonszobrok címmel jelent meg – ennek apropóján beszélgettem vele 2001-ben. Azóta több történelmi regénye megjelent, de az 1956-os interjú ma sem vesztett aktualitásából. Hogyan látja a közelmúlt magyar történelmének fontos eseményét egy született amerikai?

"A kóla" vezetőjeként, szimbolikusan az amerikai létforma követeként érkezett hozzánk. Mit tudott akkoriban Magyarországról, és milyen indíttatásból kezdett később regényt írni 56-ról?

Paul Garrison: Nem hiszem, hogy az amerikai létforma követeként érkeztem volna ide. A Cola-Cola célja az elmúlt ötven évben az volt, hogy nemzetközi termékké váljon, és megtalálja a helyét a különböző kultúrájú emberek életében. A Beach House jó példa erre: a Balaton, a diszkó, a tánc a homokban, az emberek közelsége, ez mind annyira magyar. Korábban igazgatóként, és később íróként is a célom a felfedezés volt. Megtudni, milyenek az emberek, mi érdekli, mi motiválja őket. Ez izgatott, ezért jöttem ide.

Korábban is hallottam már 56-ról: gyerekkoromban a közelünkben volt egy park, és egy emlékmű a magyar szabadságharcosokról. Azt hiszem, a magyarok meglepődnének, ha tudnák, hogy a világon milyen sokan tudnak az 56-os eseményekről.

Aztán az 1996-os olimpiai reklámkampányra készülve több magyar olimpikonnal találkoztam. Tőlük hallottam először a „vérfürdőről”, erről a híres vízilabdamérkőzésről, amikor a magyarok szó szerint véres küzdelemben megverték a szovjeteket, és bajnokok lettek az 56-os melbourne-i olimpián. Lenyűgözött a történet. A magyar csapat november 1-jén indult el Budapestről, egy szabad városból, egy győztes forradalomból, és csak később szembesültek azzal, ami ezután történt: a nemzetközi sajtó címoldalon hozta a magyarországi eseményeket. S bár a meccs hallatlanul izgalmas és drámai volt, azonban a vérfürdő csak egy metafora: az igazi történet, a valódi dráma a megelőző hetekben zajlott, Magyarországon.

A Betonszobrok történelmi tények és személyes sorsok szövedéke. Hogyan gyűjtött hozzá anyagot?

Nagyon fontos számomra, hogy ezeknek a történeteknek a szereplői ma is élnek. Hiába szeretném én tanulmányozni az amerikai polgárháborút úgy, hogy megkérdezem azokat, akik ott voltak! Az 56-os eseményekkel kapcsolatban viszont megkérdezhettem például Király Bélát, a Nemzetőrség egykori parancsnokát, hogyan érzett november 4-ének reggelén, amikor a tankok közeledtek. Vagy Pongrátz [Gergely] mesélhetett az utcai harcokról, s arról, mit gondoltak akkor az emberek.

A rengeteg személyes beszélgetésen kívül mindent elolvastam a témáról, amit csak találtam. Mivel azt tapasztaltam, hogy csaknem minden megnyilatkozás képvisel valamilyen pregnáns politikai álláspontot, ezért mindent kétszer-háromszor ellenőriztem, más irányból is megvizsgáltam. Úgy kutattam, mint egy nyomozó, aki mindenkit kihallgat, aki ott volt egy bűntény közelében, s ebből próbálja leszűrni, mi történt valójában.

Szépirodalomnak vagy inkább dokumentatív munkának tartja a könyvét?

Leginkább egy történetnek mondanám, ez a legkevésbé félrevezető. Ha fikciónak tartanám, a puszta kitaláció árnyéka vetülhetne rá, ha történeti munkának, akkor a szikár adatszerűségé. Mindenki szereti, ha bevonják egy történetbe. A távlati rátekintést, és a közeli képeket, a makro- és mikrokörnyezetet próbáltam meg összeegyeztetni, hiszen mindkét nézőpontot ismernünk kell ahhoz, hogy megérthessük, mi történt. A fiktív szereplőket valós történetbe, valós helyszínekre, a Köztársaság térre, a Parlament elé helyeztem, valós történelmi szereplők Nagy Imre, Maléter Pál közé. Ugyanakkor a történelmi figurákat igyekeztem személyessé tenni: bemutatni például Kádár helyzetét, amikor a kritikus döntést meghozta.

Eredeti szakmájából adódóan, gondolom, volt valamiféle marketingszemlélete a könyv felé. Milyen olvasói célcsoportot képzelt el?

Nagyon pontosan tudtam, kiknek írok: harminc év alatti, főként huszonéves, magyar fiataloknak. Az ennél idősebbeknek határozott elképzelésük van 56-ról: ők, mivel gyerekként alig tanultak valamit erről, ezért állandóan kérdezgettek, kutattak, mint egy mozaikot, próbálták összerakni az 56-ról szóló képet. Viszont a fiataloknak szerintem nem igazán van képük 56-ról. Ők annyira megcsömörlöttek látva, hogy mindenki megpróbálja kisajátítani 56-ot, hogy inkább azt mondják: kit érdekel ez az egész?!

Fontos az is, hogy a mai MTV-generáció, a videoclipeken, Tarantino- és Guy Ritchie-filmeken nevelkedett fiatalok jelenetekben látják a világot. Ma már nincsenek elbeszélések, úgy mint például Hemingway könyveiben, csak jelenetek vannak. A fiatalok jelenetekben dolgozzák fel, „emésztik meg” a világot. Nem akarnak ők mindenáron 56-ról olvasni – szórakozni akarnak. Ezért én is ilyen jelenetekben próbáltam megírni a könyvet: hogy végig pörögjön, és szórakoztató maradjon. Egy kínai mondás szerint „mondd el nekik: elfelejtik, mutasd meg nekik: emlékezni fognak rá, vond be őket: megértik”. A szándékom az volt, hogy minél inkább bevonjam a fiatal nemzedéket ebbe a történetbe, egy számukra ismerős ábrázolásmód segítségével.

Talán ezért van, hogy előszeretettel időzik a különféle borzalmak, kínzások és halálnemek leírásánál is. Ehhez képest a könyv vége egészen váratlan hepiend.

Hát, igen. Az az igazság, hogy annak idején, amikor a Pál utcai fiúkat olvastam, teljesen kiakadtam Nemecsek halálán… De azért nem felhőtlenül boldog ez a vég, hiszen szereplőim csak hosszú évtizedek után találkozhatnak újra.

Mi az, amit ön hozzá tud adni az 56-os események értelmezéséhez? Az a kettős nézőpont, amivel Magyarországon élő amerikaiként rendelkezik?

Az a véleményem, hogy az én véleményem nem számít. Több kiadó is azzal utasított vissza, hogy nem foglalok állást a könyvben. Erre csak azt tudom mondani: örülök neki, pontosan ezt akartam. Különböző nézőpontokkal ruháztam fel a szereplőimet, és szeretném, ha az olvasó dönthetné el, kinek volt igaza, kinek nem, történhettek volna-e másképp a dolgok. Nem akartam semmilyen politikai vagy elbeszélői nézőpontot érvényesíteni, igyekeztem objektív maradni.

Ön szerint mi lenne 56 helye a magyar és a világtörténelemben?

Nem lehet a huszadik századi történelmet 56 nélkül szemlélni. 56 sokak szemében „a” bukott forradalom, egyesek szerint felkelés. Azonban az 56-os forradalom győztes forradalom volt. Győzött egyrészt az utcán: november 1-jére az emberek azt a kormányt kapták, amit akartak. Ami ezután következett, háború volt, s ez tényleg elbukott. Ugyanakkor hosszútávon a forradalom eszménye nem veszett el: a magyarok az egész világnak megmutatták, hogy a szovjet típusú kommunizmus nem az emberek választása. Kádár is tudta ezt, úgyhogy 56 mindenképp hozzájárult a magyar gulyáskommunizmus gyakorlatának kialakulásához, és végsősoron a 89-es eseményekhez.

Hogyan emlékezett meg az idei évfordulóról?

Az Írószövetségi megemlékezésen vettem részt, ahol Pomogáts Béla mondott egy fontos dolgot. Szerinte 56 a magyar történelemben az egység pillanata volt: társadalmi helyzettől, végzettségtől, származástól, kortól függetlenül mindenki egyformán részt vett benne, és ehhez képest, sajnos, 56-ot sokan még mindig a megosztásra akarják felhasználni. Többet kellene 56-ról mint az egység, a közösség eseményéről beszélni.

Orosz Ildikó

Kassák, 2800 Ft

Az interjú a Könyvhétben jelent meg (2001/23).

Tovább olvasom