elhivatott emberek, rejtett értékek, válogatott kulturális huncutságok

2017. szeptember 25., hétfő

Vega pride: Három friss gyerekkönyv

M. Kácsor Zoltán: Utazás Dínómdánomba

A gyerektörténetekben kimeríthetetlen hagyománya van minden világok legjobbikának, ahol cukorka nő a fákon, pattogatott kukorica a földeken és fehércsoki-hegybe vájt barlanglakásokban lakhatunk, amelyek belméretét Rogán Antalt megszégyenítő egyszerűséggel, szimpla körbenyalogatással növelhetjük. Másfelől minden kisfiú életében eljön az idő, amikor az embervilág csodái másodlagos helyre szorulnak egy jól megtermett T. rexhez vagy apatoszauruszhoz képest. Ha e két témát összeborítjuk, ráadásul vicces beszélő neveket használva hosszú és veszélyes utazásra indítjuk hőseinket, elkerülhetetlen a siker.

Még akkor is, ha olyan újszerű, kevésbé populáris motívumok is fontos szerepet kapnak, mint a fogszuvasodás, illetve egy hírneves dinófogorvos kisállat, akitől hőseink az utazás végcéljaként megváltást, de legalább egy szép új fogsort remélnek. A gyerekponyvaregények térhódításának korában örülni lehet annak, hogy gyönyörűek Kecskés Judit rajzai, a tördelés és a tipo, és a mondatok is rendben vannak. Mondjuk, az, hogy közel kétszáz oldalon keresztül minden a zabálás körül forog (ráadásul ez egy készülő sorozat, a Zabaszauruszok első darabja), Európa leg­elhízottabb országában nem kifejezetten előremutató pedagógiai üzenet – és ezen az sem segít, hogy itt a rettegett ragadozófajok unortodox egyedeiről egymás után derül ki, hogy jámbor és bölcs vegetáriánusok, akik kizárólag padlizsánon meg banánon élnek. Nem tudom, hogy a 6–12 éves célközönség körében százból hány gyerek tud azonosulni a húsmegtagadással, nekem pont van egy megrögzött növényevő kiskorú a háztartásomban, aki rendkívüli önigazolást meríthet e műből. Ettől függetlenül azért igazán folyhatna itt egy kis vér.

(Kolibri, 2017, 166 oldal, 2699 Ft) 

Fodor Veronika: Egy kiállítás képei

Gyerekeknek komolyzenéről értőn és élvezetesen mesélni, ismeretet terjeszteni, ez szinte teljesen hiányzik ma a könyvkiadásból, a közszolgálati médiából, de még az emelt ének­óraszámmal büszkélkedő közoktatásból is. Pedig (vagy épp ezért) reneszánszát éli a gyerekek zenei képzése, a legtöbb zeneiskolába óriási a túljelentkezés – annak ellenére, hogy a kötelező szolfézs, Kodály országában, ma is közutálatnak örvend. Ezért is értékes a Holnap Kiadó klasszikus zeneműveket mesés formában bemutató, CD-melléklettel érkező sorozata – még ha a széria jelen darabja kissé zavarba ejtő is.

Rövid (felnőtteknek szóló) bevezetést olvashatunk a Viktor Hartmann festményeire írott Muszorgszkij-műről, majd következik a kitalált-elképzelt mese, amely nyomokban zenetörténeti tényeket is tartalmaz: az orosz komponista előtt megjelenik festő barátjának szelleme, és végigkalauzolja posztumusz kiállításán (amely a valóságban a zeneművet inspirálta). Viktor szelleme és Mogyeszt a képek közt sétálgat, beszélget a keletkezési körülmé­nyeik­ről, jobbára kitalált, meglehetősen elvont és néhol kifejezetten nehezen követhető jelenetek, anekdoták formájában. Valóság és fikció összevegyítésénél meglepőbb, ahogy Szimonidesz Kovács Hajnalka visszaillusztrálja a „Hartmann-festmények nyomán írt Muszorgszkij-zenére írt Fodor-mesét”. Merész vállalkozás, ha létezik ugyanis zenemű, amelyhez még a laikus hallgató is az eredeti festményeket vizionálja (vagy legalábbis érdeklődik irántuk), akkor az éppen az Egy kiállítás képei. Ha sikerül felülemelkedni e furcsa rezonancián, akár szórakoztatónak is találhatjuk gyerekünkkel közösen előbányászni a netről a Csibék tánca vagy a Katakombák Hartmann-féle eredetijét, és összehasonlítani Szimonidesz egyébiránt roppantul tetszetős festményeivel, amelyek egyértelműen a könyv erősségét adják. A képek miatt akár 6 éves kortól ajánlható lenne, de a szöveg aligha megy át 10 év alatt.

(Holnap Kiadó, 2017, 56 oldal, 2900 Ft) 


Dr. Stefanik Krisztina: Csillagbusz

Sokat hallunk arról, mennyi marhaság szerepel a „kötelezően választható” tankönyvekben, de legalább ilyen hosszú és keserves listát lehetne összeállítani mindabból, ami kimaradt belőlük. Az általános iskola 3. osztályos környezettankönyvében például az értelmi, látás-, hallás- és mozgássérült emberekről szóló száraz, tudományos passzusban egy árva szó sem esik az autizmusról (amely jogilag az ötödik elismert fogyatékosság). A Csillagbusz célja az 5–10 éves korosztályban az autizmus spektrumzavarral kapcsolatos ismeretek terjesztése, a megértés és az elfogadás elősegítése egy kedves, élményszerű, ugyanakkor szakmailag precíz képeskönyv formájában. A történet szerint új fiú, Misi érkezik az osztályba, akivel nehéz beszélgetni, zavarja a zaj, és nehezére esik követni az órát, ugyanakkor mindenkinél többet tud a buszokról és a rovarokról, rá­adásul olyan jószívű, hogy az már túlzás. A nagy igazság­érzettel rendelkező Dorkát először bosszantja, hogy nem tud kiigazodni rajta, aztán megtalálják egymással a közös hangot, összebarátkoznak, és végül a többiek is elfogadják Misit, akinek beilleszkedését szakember is segíti. Egyszerűen hangzik, de a valóságban piszok nehéz – viszont nem lehetetlen.

Vélhetően nem csupán a jó irányú érzékenyítést és az igényes kivitelt, de a kiadvány révén létrejött példás összefogást is értékelte a zsűri, amikor a kötetnek ítélte az Év Gyerekkönyve szavazáson az innováció kategória díját. Az ötletgazda és szervező Brokés Judit, a veszprémi AutiSpektrum Egyesület elnöke; a szerző a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar autizmus szakirányának vezetője, aki rendszeresen jelenik meg a médiában, és most a legkisebbeket is sikeresen megszólítja. Az illusztrációkra pedig napjaink legnépszerűbb „gyerekkönyvintézményét”, Bartos Erikát kérték fel, aki több egyetemi előadásra is beült, hogy minél hitelesebben rajzolhassa meg Misi különös, de nagyon szerethető világát. Minden alkotó karitatív módon dolgozott, a támogatók sora pedig hosszú, és ennek köszönhetően a mesekönyvet elvileg minden hazai könyvtárba, óvodába és iskolába sikerült térítésmentesen eljuttatni. Kereskedelmi forgalomba nem kerül, de önköltségi (nyomdai) áron bárki megrendelheti. (www.autispektrum.com, 2016, 76 oldal, 1200 Ft+postaköltség)

Orosz Ildikó
A cikk a Magyar Narancsban jelent meg (2017/34).

2017. szeptember 12., kedd

Haddon-Stephens: A kutya különös esete az éjszakában

Az azonos című regényből készült darab hőse egy Asperger-szindrómával élő kamasz, aki egy vasvillával ledöfve találja a szomszéd kutyát, és nyomozni kezd a gyilkos után. Az Asperger-szindróma az autizmus egy formája, amikor az intellektuális képesség átlagos, vagy átlag feletti. Christopher kiváló absztrakt logikával rendelkezik, a hétköznapi problémamegoldás és kommunikáció terén azonban elveszett. 

Kovács Krisztián (Christopher), a háttérben Scherer Péter (Apa).

A detektívsztoriba oltott, napló formájú nevelődési regényből Puskás Tamás rendezése is beemel részleteket. A könyv erénye, hogy nem egzotikus csodabogárként tekint az autista fiúra, hanem bemutatja azt a sajátos észjárást és érzékelési módot, amely a furcsa szokások és a zsákutcába torkolló társas helyzetek mögött húzódik. Ebben a világban minden önmaga, nem létezik a sorok közötti rejtett jelentés, épp ezért színlelés sem. "Az emberek gyakran azt mondják: Csönd legyen! De azt nem mondják meg, meddig legyen csönd. Vagy kiírják egy táblára, hogy: Fűre lépni tilos! De nem mondják meg, hogy csak a tábla mellett tilos, vagy az egész parkban."

Kovács Krisztián aprólékosan kidolgozott, remek alakítása - akárcsak annak idején Kulkáé az Esőember színpadi változatában - önmagában megéri az estét. Egyszerre idegesítő és szerethető manírjai, a zártság mögötti sebezhetősége erős imperativus a környezete számára a hazugságokkal való szembenézésre. A leporellóként kihajtható díszletfalak előtt rövid, villanásszerű jelenetek peregnek, ám a darab sajnos nem sok lehetőséget kínál a többi karakter kibontására (a főbb szerepekben Scherer Péter, Pokorny Lia, Szilágyi Csenge -- update: Szilágyi Csenge szerepét ma már Kakasy Dóra), ami a regényhez képest hagy némi hiányérzetet. 

Érdekes áthallást eredményez, hogy egy harmincas férfi játssza a 15 éves, életkoránál fogva alapból rokonszenves kamaszt, amiről eszünkbe juthat, hogy a társadalom a gyerekekhez képest mennyivel kevésbé türelmes és támogató a fogyatékkal élő felnőttekkel szemben. Pedig, akárcsak Christopher, ők is felnőnek egyszer.

Centrál Színház

Orosz Ildikó

A cikk a Magyar Narancsban jelent meg (2014/16).

2017. szeptember 5., kedd

Mártír a családban: Szenvedélyes szenvedés

Hülyére dolgozza magát. Belebetegszik az idegeskedésbe. A házimunkában csak magára számíthat. Megfájdul a feje a vitától. Le sem hunyta a szemét, feláldozta az életét. És hol van, aki mindezt észreveszi?
A család mártírja korán kel, hogy mindenkinek elkészítse a reggelijét meg a tízóraiját. Este még titokban felteregeti a kimosott ruhát. A vállán nyugszik a család összes gondja, a vízvezeték-szerelő átveri, a fél világ kihasználja. Legalábbis ő így érzi. Állandóan segít, támogat, magával nem törődik. Szélsőséges esetben csak másokért él. Néha értelmetlen, már-már mazochista áldozatokat hoz: tea helyett csapvizet iszik, és nem a sarki zöldségesnél, hanem a város legtávolabbi pontján veszi, onnan cipeli haza a dinnyét. Örökké elégedetlen a sorsával.
Szent Ágota mártíromsága: a melleit vágta le (Lorenzo Lippi festménye, 1638/1644)
"Úgy látom magam előtt a gyerekkoromat, mint valami rossz filmet. Tanulok a szobámban, hallom, hogy hazajön anyám. Nyílik a bejárati ajtó, cipőkopogás, bemegy a fürdőszobába, és máris jön a panaszáradat: 'Már megint nem raktátok el, megint elromlott, megint kifolyt, nem igaz, hogy nem lehet, hogy mindent nekem kell.' Teljesen belemerevedett a rabszolgaszerepbe. Elképesztő bűntudatot ébresztett bennem, ha piszkos lett a ruhám – márpedig én állandóan gyurmáztam, dagasztottam a sarat, rajzoltam – mondja V., szobrász. – Apámnak szinte mindig volt valakije. Húsz éve, hogy elváltak, de anyám azóta is mindent áldozatnak tart. Szerinte a barátnői is kihasználják. Tényleg előfordul, de ő szinte keresi az ilyen helyzeteket. Van például egy barátnője, a sarki zöldséges. Olyan szívességeket tesz neki anyám, hogy mérnök létére, nyolc óra munka után, beáll segíteni neki a pult mögé. Aztán elpanaszolja, hogy bezzeg ő még a törött tojásokat sem kapta meg cserébe, pedig azt úgyis kidobják! Vagy elviszi a barátnője óráját a zaciba, aztán hosszan ecseteli, milyen megalázó volt a szituáció. Tökélyre fejlesztette a szerepét, és ezzel szinte mindenkit sikerült elüldöznie."

Önfeláldozás -- miért is?

A mártír altruisztikus vonásokat mutat, amennyiben saját szükségleteit mások jólétének rendeli alá. Mégsem érzi jól magát a szerepben. Az altruizmus önmagában is vitatott jelenség, különféle tudományterületek képviselői régóta vitatkoznak, létezik-e igazán önzetlen, tiszta formája. A fogalmat a szociológia atyjának tekintett Comte alkotta meg, az olasz altrui szóból, melynek jelentése: "a másik".

A viszonzást nem váró jótett, mások segítése minden vallásban erkölcsi kötelesség, elő is írják az önkéntes segítés különböző formáit. Az etikai szempontokon túl érdemes megemlíteni a kategorikus imperativusnál prózaibb biológiai, pszichológiai és szociálpszichológiai megfontolásokat. Az evolúciós magyarázat szerint az altruizmus az állatvilágban is megfigyelhető jelenség. Az élőlények olykor feláldozzák magukat, ha ezzel - hosszú távon - közelebbi rokonaik reprodukciós sikerét vagy fajuk fennmaradását segítik. Egy más elmélet szerint a szelekció az egyednél kisebb egységre, a génekre hat. Dawkins "önző gén" elmélete szerint az altruista gént a vele azonos felépítésű gének túlélése vezérli, és számára érdektelen, ha közben elpusztul a génnek az a példánya, ami történetesen ő maga.

A pszichológia számára is kérdés, létezik-e valódi altruizmus, melyben a saját vágyak, ösztönök kielégítése még eltolt vagy szublimált formában sem játszik szerepet. Az adás és a máson való segítés önmagában is valamiféle élvezetet, önjutalmazást jelenthet. Sokszor kiderül, hogy aki saját magát a háttérbe szorítva segíti egy másik ember boldogulását, igazából ebbe a másik személybe vetíti saját vágyait, céljait, és tőle reméli ezek megvalósítását.

Anna Freud Cyrano történetével szemlélteti, hogy az altruizmus legtöbbször az egoizmussal keveredik. A szelleméről és vitézségéről híres francia költő-lovag csúf orra miatt sikertelen a nőknél, ezért nem meri vállalni Roxane iránti szerelmét. Lemond róla egy alkalmasabbnak tartott, jóképű lovag javára, akinek sikerét minden tudásával és tehetségével segíti. Teljesen azonosul vetélytársával, csatában a saját életét nem kímélve védelmezi őt, akibe minden álmát helyezte. A darab csúcspontján azonban, amikor Cyrano Roxane ablaka alatt szaval, egy pillanatra mégis önmagát nyújtja: annyira beleéli magát a szerepébe, hogy elfelejti: a társa nevében mondja a szerelmi vallomást.

Demonstrált lemondás

Az altruista és a mártír olyasmivel azonosul, ami nem önmaga, egy rajta kívül lévővel, a körülötte lévő másikkal olvad össze, annak szenteli az életét. Míg a vallási és politikai mártírok egy hitért, eszméért szenvedtek, haltak vértanúhalált, a család mártírja az otthon oltárán áldozza fel magát. Mégis, afféle kényszeraltruista ő, aki nem csendben teszi a dolgát, hanem figyelmet követel. Halk sóhajok vagy hangos edénycsörömpölés kíséretében, mártír arccal üzeni: vegyétek észre, hogy lemondok, önfeláldozok.

"A túlzott segítésről gyakran elmondható, hogy a hátterében valamiféle bizonytalanság, önértékelési zavar áll. Az ilyen személy sokszor épp azért építi ki maga köré a szívességek és elkötelezettségek rendszerét, mert fél, hogy enélkül nem fogadnák el - mondja Szőke Katalin pszichológus (a képen jobbra). - A mártírságnak ezenfelül a lényegéhez tartozik a demonstratív szenvedés. Rendkívül ambivalens szerep, és nagyon igénybe veszi a környezetet. A mártír állandó odafigyelést, segítséget vár, miközben folyamatosan azt kommunikálja, hogy rajta úgysem lehet segíteni. Az odafordulása egyszerre kétségbeesett, gyámoltalan, ugyanakkor ellenséges is."

A mártírságnak nincsenek objektív kritériumai. Mindenkivel előfordul, hogy hosszabb-rövidebb ideig mártírként viselkedik, különösen sérülékenyebb életszakaszokban és amikor valamiért elégedetlenebb, bizonytalanabb önmagában. Ez csak akkor válik problémává, ha tartós állapottá, szereppé merevedik. A mártír állandó bûntudatot kelt a hozzá közel állókban, és nagyon erős érzelmi függőségi viszonyt alakít ki velük. Általában nem klasszikus érzelmi zsarolás ez, bár egyes játszmák esetében akár félig-meddig tudatos is lehet a manipuláció.

"Négyen voltunk testvérek. Anyánk mindig panaszkodott, milyen hálátlan, rossz gyerekek vagyunk - mondja A., tanár. - Egyszer kétségbeesésében, hogy milyen rosszak vagyunk, lefeküdt a konyhában a földre és mozdulatlanná merevedett. Úgy tett, mintha meghalt volna. Iszonyatos érzés volt, hatéves lehettem ekkor. Később még néhányszor így ijesztett ránk. Miután ez a módszer már nem működött, a bűntudatkeltés más eszközeihez folyamodott. Előfordult, hogy kifejezetten ő követelte ki a bátyám számára apánktól a verést, de közben látványosan igyekezett kimenteni őt apám karmai közül. Úgyhogy még ekkor is anyánkat kellett sajnálnunk."

Rabszolgasors

Jellemzően női szerep a mártíré. Ennek a nők szükségszerű önfeláldozási hajlamáról alkotott kollektív mítosz lehet az oka. A nők a szülés és a szoptatás révén valóban képesek rá, hogy bizonyos életszakaszban természetes módon teljesen alárendeljék saját igényeiket gyermekükének. Ez azonban jó esetben átmeneti állapot. A nők önfeláldozásával kapcsolatos elvárások inkább társadalmi, mint biológiai okokkal magyarázhatók.

A korlátozott érvényesülési lehetőségek idején a nőket gyakran kárpótolta férjük, fiuk, bátyjuk sikere az életben. Többnyire olyan férfit választottak, aki reprezentálta őket, és a hivatás, hírnév, gazdagság terén az ő álmaikat, elvárásaikat is megvalósította, amit a háttérből minden erejükkel segítettek. A nők még ma is hajlamosak lemondani ambícióikról egy hozzájuk közel álló férfi javára, különösen azokon a területeken, ahol nemük miatt a leginkább hátrányos helyzetben érzik magukat.

A nőket a mártírszerepre hajlamosítja az a felemás helyzet is, hogy lehet bár saját karrierjük, ám a házimunka java így is rájuk marad.  A feminizmus hullámai összecsapni látszanak a nők feje felett: építgethetik karrierjüket, pozícióba kerülhetnek, de nemritkán duplán dolgoznak kevesebb fizetésért. Felmérések szerint Magyarországon a nők 70 százaléka végez házimunkát minden segítség nélkül, és 60 százalékuk egymaga látja el a gyermekneveléssel járó teendőket is. A férfiak házimunkával töltött ideje az elmúlt évtized alatt mindössze napi 10 perccel növekedett. Tegyük hozzá: erről részben maguk a túlgondoskodó nők is tehetnek, akik gyakran abban a kényszerképzetben élnek, hogy kizárólag ők birtokolják a mosogatás és a pelenkázás tudományát. Sokat javíthatna a mártír asszonyok önértékelési zavarán, ha nőne a háztartásvezetés társadalmi megbecsültsége. Ami nálunk a rossz szájízű "htb.", az politikailag korrekt nyelven unpaid labourer (fizetetlen dolgozó).

"Anyám három állásban robotol, és közben úgy kiszolgálja apámat, mint valami szobalány. Az anyjától ugyanezt látta. Amíg a nagyapám elfoglalt, kereső ember volt, addig hagyján. Amióta viszont nyugdíjba ment, nemigen van mentsége rá, hogy jóformán a zokniját sem veszi le maga - mondja I., dizájner. - Anyám erején felül mindent felvállal, azután kesereg, hogy milyen fáradt. 

Félelmetes, hogy a saját munkáját egyáltalán nem tekinti értéknek. A nagynéném ott lakik a nagyszüleim közelében, mégis anyám jár a szüleihez takarítani háromszáz kilométerről, kéthetente. Mindent maga akar megcsinálni, kifizetni, megoldani, elcipelni. Azt hiszem, emögött valami nagy-nagy szeretethiány állhat. Ő nagyon melegszívű, és a szülei sosem fogadták el igazán. Anyám folyamatosan igyekszik rászolgálni mások szeretetére. Emlékszem, gyerekkoromban a húst látványosan háromfelé vágta, és mindenkinek rakott a tányérjára, csak ő ette üresen a krumplit. Biztos nem véletlen, hogy később vegetáriánus lettem. Sajnos újabban én is hajlamos vagyok az önsajnálatra."

Hangos mártír, csendes mártír

A mártír demonstratív önfeladása gyakran látványos (de nem feltétlenül tudatos) önsanyargatással, súlyosabb esetben öndestrukcióval párosulhat. A "hangos mártír" legalább képes arra, hogy kifelé levezesse belső feszültségét. A "csendes mártír" azonban inkább magába fojtja indulatait, ezért nála már komolyabb tünetek, pszichoszomatikus betegségek, depresszió is jelentkezhet. A szakemberek hangsúlyozzák, hogy a mártírszerep nem kizárólag a nőkre jellemző. Egy férfi éppúgy érezheti magát örök áldozatnak, aki agyondolgozza magát a munkahelyén, és "még otthon sem hagyják békén". Az anyák pedig nemcsak a lányaikra, de fiaikra is áthagyományozhatják a hálátlan szerepet.

A mártírság nem egyszereplős dráma, szükség van hozzá a környezet "együttműködésére" is. Sosem lesz mártír, akit a többiek nem fogadnak el annak. Az erős függőségi viszonyok miatt egy családban többen is belecsúszhatnak a kényszeres önfeláldozásba. Néha egyenesen úgy tűnik: a mártírt csak egy másik mártír mentheti meg. Valamilyen szinten éretlen, sérült személyiségre vall, hogy a mártír környezetétől várja sorsa jobbra fordulását, ahelyett, hogy maga alakítaná úgy az életét, hogy az neki is jó legyen.

Orosz Ildikó

Altruista öngyilkosság
Durkheim francia szociológus a keresztény vértanúságot altruista öngyilkosságnak tartja. Szerinte, noha a keresztény kultúrában az individualizáció magas szintje miatt nem jellemző a közösség érdekében tett önfeláldozás e szélsőséges formája, és bűn az öngyilkosság, a vértanúk mégis öngyilkosságot követnek el. Igaz, nem "klasszikus" módon, hanem közvetetten, azáltal, hogy pontosan tudják, magatartásuknak mi lesz a következménye. 
Az iszlámban az individualizáció alacsony foka miatt gyakori az altruista öngyilkosság. Ez esetben is igaz, hogy mártír az, aki magát annak tartja, és akit a környezete is ekként fogad el. Az öngyilkos merénylő az iszlám közösség jelentős részének szemszögéből nézve sahíd, azaz mártír.
Orosz Ildikó


A cikk a Magyar Narancsban jelent meg (2004/44.)

Az oldalról

Az oldalról
Orosz Ildikó budapesti újságíró, szerkesztő, fordító szerzői oldala. Válogatás különböző helyeken megjelent régi és új írásokból, fordításokból. Infók saját könyveimről és szerkesztéseimről.

Népszerű bejegyzések

Szerző: Orosz Ildikó. Tulajdonos: a cikk végén feltüntetett sajtótermék. Idézz ennek fényében. Üzemeltető: Blogger.