Azért a gőz az úr – A tiszaberceli szivattyútelep

Egy genderkonform fiúgyermek mellett új, ismeretlen világok nyílnak meg egy anya számára – ha mégoly sikerrel sajátította is el anno technikaórán a ráspoly és a reszelő fogalmi, használatbeli különbségét. Ezt a lányos anyák előtt örökre rejtve maradó világot flexek, finisherek, láncos buzogányok és Nohabok népesítik be. Kisfiúk nyaraltatásakor – a minden gyerek számára az élmények netovábbját jelentő játszótér-szökőkút-fagylalt hármassága mellé – feltétlenül be kell iktatnunk néhányat a következő témák közül: lovagi torna, kőbánya, vízerőmű, atombunker.

A Tisza vidékén bőven találunk a kis szakikat transzba ejtő műtárgyakat. Ezek egyike a Tokajtól mintegy félórányi autóútra található ipartörténeti emlék, a tiszaberceli szivattyútelep. A falu azon szerencsés települések egyike, amelyen nem vág át főút: le kell kanyarodni és a kígyózó utcákon át eljutni a hangulatos révhez, emellett található az objektum. Behatolunk az udvarra, amelyen tyúkok kapirgálnak, kiálljuk egy töpszli kutya ostromát, és hangos kiáltozásunkra csakhamar megjelenik a telep mögötti udvarban gazdálkodó Kerekes János. Szakértő idegenvezetésben lesz részünk, hiszen a kulcsok őre a pár száz méterrel feljebb található, ma is működő elektromos szivattyútelep gépésze.

Fotók: Göndör Péter

A savas tenyér korrodál

A műemléki védettséget élvező gőzszivattyú-telep kívülről jellegtelennek és lepukkantnak látszik - annál nagyobb a meglepetés az épületbe lépve. A kifogástalanul karbantartott gépezet gigantikus öntöttvas elemei és a nyers téglafalazat a százhúsz évvel ezelőtti aranykorba repítenek vissza. "Volt már itt Ráday Mihály is, mindent körbefényképezett, megszólalni sem volt szabad." Az újszerű állapot annak köszönhető, hogy Kerekes és munkatársai minden évben átcsiszolják-pucolják a rendszert. ("Gyerekek, ne kapaszkodjatok a lépcsőkorlátba, a savas tenyér korrodál!")

A szivattyútelep feladata régen és ma is a felsőszabolcsi terület itt összegyűlő belvizeinek átemelése a Tiszába. A belvizet a Tisza áradásai mellett az esőzések és a déli irányból, a nyíri dombokból nagy sebességgel idezúduló vizek táplálják. Gyakran ez az egyetlenegy telep dolgozik a régióban, így többet üzemel, mint a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság többi szivattyútelepe együttvéve.

A gőzszivattyútelep építését zsilipek előzték meg. A zsilip olyankor volt alkalmas a belvíz szabad folyású leeresztésére, ha a Tisza vízállása alacsonyabb volt, mint a belvízé. 1858-ban készült el Bercel és Paszab határában a paszabi kőzsilip, melyet a folyó hamar tönkretett. Még néhány, árvíz elmosta konstrukció után 1872-ben, Meiszner Ernő tervei alapján elkészült egy masszív szerkezet, amely már alkalmas volt arra, hogy a 20. század elején megerősítsék, majd egy belső zsilippel és ellennyomó medencével kiegészítve sikerrel álljon ellen a nagyobb nyomásnak is. A zsilip egészen a tiszalöki duzzasztógát üzembe helyezéséig (1954-ig) működött - ezután annyira megemelkedett a folyó vízszintje, hogy megszűnt a gravitációs elven működő zsilip használhatósága.

Felemelni a Tiszába

És itt jön a képbe a szivattyútelep, amely a belvíznél magasabb vízállású Tiszába átemeli a vizet. A megye legrégibb gőzszivattyútelepét 1895-ben kezdték építeni, és hét hónap múlva már zakatolt, egészen 1970-ig (a mai elektromos szivattyútelepet 1967-ben üzemelték be). Fő elemei három budapesti gyárban készültek: a gőzt két Simonis és Lanz-féle kazán biztosította, amelyeket a Nicholson gépgyárban öntöttek, a szivattyúkat a Schlick, a gőzgépet a Láng Gyépgyár szállította. A korszerű, zárt rendszerből nem pöfögött ki a gőz: visszakondenzálták vízzé, így a zajszintje nem érte el egy gőzmozdonyét sem. A szivattyúk teljesítménye 3 m3/s volt, így a kettő együtt összesen 6000 litert tudott átpumpálni másodpercenként. Főként tavasszal és ősszel, nagyobb belvizek idején indították be - arra nem volt példa, hogy több mint másfél évig folyamatosan üzemeljen, mint ahogy az utódával történt: a mai elektromos szivattyútelep a tavalyi nagy esőzéseket kompenzálandó 2009 decemberétől ez év júniusáig szakadatlanul dolgozott.

Míg a gőzszivattyúk üzemeltetéséhez műszakonként legalább 10-15, de akár 25 emberre is szükség volt (fűtők, olajzók, szolgálatos gépész, szénbehordók) - addig a mai, lényegesen nagyobb kapacitású elektromos szivattyútelep működéséhez csupán két ember kell. "Bár ha jön az uszadék, akkor néha tíz ember is kevés."

A zsiliprendszer makettjét egy régi, ismeretlen szivattyútelepi munkás szabad idejében építette meg; Kerekes és kollégái pedig szintúgy kedvtelésből egészítették ki az egész rendszert jól szemléltető terepasztallá. Mire bejárjuk a kéthelyiséges épületet és beleolvasunk a régi üzemnaplóba, Morzsa kutya is megbékél velünk. Megtekintjük a szomszéd udvarban Sanyi, az anyakecske két gidáját: a fehér barátkozós, Joe Black viszont nem haverkodik.

Ha Tiszabercel neve irodalmi tanulmányainkból is ismerősen cseng, akkor nem tévedünk: itt született a felvilágosodás nagy alakja, A holmi írója, Bessenyei György. Ne menjünk el anélkül, hogy tiszteletünket tennénk a szülőházában - habár itt az élmény felnőttnek és gyereknek egyaránt jóval szerényebb lesz.

Orosz Ildikó

A cikk eredetileg a Magyar Narancsban jelent meg (2011/33.)
Fotók: Göndör Péter