Hullócsillagok között – Gateway to Space Nemzetközi Űrkiállítás

A nagyszabású utazó kiállítások előzetes sajtóbejárása varázslatos élmény. A tágas terekben készséggel kalauzolják az újságírókat, hájlájtolják a legjobb sztorikat, minden szép és kipróbálható. És látá a sajtó, hogy ez jó. Tökmagos pogival meg egyenesen „kuriózum” és „Budapest legkirályabb helye” (idézetek a tisztelt kollégáim által írt, vonatkozó cikkekből).

Aztán megnyílik a kiállítás, és a keményen perkáló kisember szembesül vele, hogy az idősávos beléptetés csak ürügy, elfedni az egyszerre beeresztett tömeget; az „Ismerd meg! Fedezd fel! Éld át!” jelszóból pedig legfeljebb a három felkiáltójel teljesül. A történeti rész nem emelkedik felül egy érdeklődő alsós ismeretein: Verne, űrverseny, Szputnyik, Lajka, Apollo, kis lépés, hatalmas ugrás. A vitrines űrruhák és rakétamakettek közé belógatott monitorokon YouTube-videók peregnek. Egy csomó felirat magyarra fordításával nem is bajlódtak. Az a pár életnagyságú másolat (pl. egy holdjáró magyar tervezésű kerekekkel és a MIR-űrállomás központi egysége) is jobbára csak körbekerített, leüvegezett tárgy marad.

MIR nemzetközi űrállomás: ez legalább meg volt döntve egy kicsit, hogy érdekesebb legyen 

Aki nem éri be annyi interaktivitással, hogy egy vitrinbe fúrt lyukon át, egy ujjal megérinthet egy holdkőzetet (apró betűs rész: amit a Földön találtak), és behajolhat egy űrruha mögé fényképezkedni, az az utolsó teremben három „űrhajóskiképző játék” között válogathat – plusz zsetonokért, hosszú sorban állással: giroszkópot ma már jóformán minden utcabálon találni; a vadászgép-szimulátornál a szomszéd kissrác Playstationje is többet tud; azt a rázogatós izét meg, ami „Freedom szimulátor” néven fut, valószínűleg a boldogult Vidámpark sem vette volna be a repertoárjába.

Fél cent minden befizetett adódollárból: mindössze ennyibe kerül az amerikaiaknak a NASA költségvetése, derül ki a különterem propagandafilmjéből. Nekünk viszont ezért az infóért 12 ezret kellett kicsengetni a családi büdzséből.

Megjegyzés: A fenti cikket 2016 tavaszán írtam, a kiállítás első hazai megnyitásakor. Az azonos című, 2017-es kiállítást nem láttam, de nem is tervezem megnézni.

Orosz Ildikó

A cikk a Magyar Narancsban jelent meg (2016/6).