„Nem félek az önfeltárulkozástól” – Interjú Irvin D. Yalom pszichiáterrel

Napjaink egyik legnagyobb hatású pszichiátere jóval nyolcvanon túl is töretlenül dolgozik: délelőttönként ír, délután pácienseket fogad. Legendás szemináriumain generációk nőttek fel, népszerű művein keresztül pedig bárki bepillanthat a pszichoterápia kulisszái mögé. Exkluzív interjú (Megjegyzés: az interjú 2014-ben készült - O. I.)

Az ön neve összefonódik az egzisztenciális pszichológiai irányzattal, melynek lényege, hogy szembe kell néznünk az emberi élet végességével és a végső pillanat magányával. Elég erre egy emberöltő?

Irving D. Yalom: Fontos, hogy elfogadjuk a halandóságunkat, ami az emberi lét meghatározó mozzanata, de érthető, ha ez szorongással tölt el. Valamennyire mindannyian tisztában vagyunk az élet végességével, ám a páciensek egy részét ez olyan fokú rettegéssel tölti el, hogy képtelen felszabadultan élni a hétköznapokban. Első körben persze magának a terapeutának kell egyenesbe jönnie ezekkel a kérdésekkel, hogy nyíltan beszélhessen róluk és valóban tudjon segíteni.

Yalom: "A pszichoterápiában nem gyógyításról, hanem fejlődésről, előrelépésről beszélünk"

Módszerének kulcsa, hogy a terapeuta mélyen elköteleződik a páciens iránt a terápiás folyamatban és a felé irányuló érzéseit is megosztja vele. Ez a maga korában újszerűnek számított – mennyire elfogadott ma?

Már előttem is sokan hangsúlyozták, hogy a terápiás folyamatban a legfontosabb a terápiás kapcsolat minősége, ez Carl Rogers megközelítésében is alapvető. A pályám elején magam is jártam klasszikus, hosszú freudi analízisbe, melynek során a terapeuta sokkal rejtőzködőbb és kizárólag értelmezéseket ad. Úgy éreztem, ez a pszichoterápiás modell nem megfelelő, nyíltabb viszonyulás szükséges. Szerintem ma már nemigen használják a régi, szigorúan távolságtartó megközelítést.

Műveiben megosztja az olvasóval legbelsőbb érzéseit, gondolatait, terapeutaként és emberként is. Soha nem félt attól, hogy kiszolgáltatja magát?

A pályán kezdetén csoportterapeutaként szereztem gyakorlatot, ott tanultam meg, hogy a terapeuta egyszerre résztvevője és megfigyelője a folyamatoknak. Ekkor érlelődött meg bennem, hogy a terapeutának maximálisan el kell köteleződnie. Ott legbelül mindannyian csak emberek vagyunk, ezért a munkámban soha nem félek az önfeltárulkozástól. Ez természetesen nem jelenti, hogy a legsötétebb titkaimat is kiteregetem, de azt feltétlenül, hogy nyíltan megosztom a pácienssel az adott helyzetben megélt érzéseimet.

Első könyvét Minden nappal közelebb címmel egykori páciensével, álnéven Ginny Elkinnel közösen írta. Hogyan tekint rá negyven év távlatából?

Ez volt az első munkám, amelyben igazán el tudtam engedni magam. Az írás során megadtam magamnak azt a szabadságot, hogy ne akarjak megfelelni semmilyen szakmai vagy akadémiai elvárásnak. Úgyhogy végeredményben innen eredeztethető az írói felszabadulásom.

Két magyar vonatkozású műve is van, A magyar macska átka címadó novellája, és a holokauszt témájú kis könyv, a Szólok a rendőrnek. Milyen kötődése van Magyarországhoz?

A kötődésem annyi, hogy egy nagyon közeli barátom, Robert L. Brent Magyarországról származott. Az orvosegyetemen ismerkedtünk meg és életre szóló barátságot kötöttünk. Rengeteget mesélt a múltjáról és az önök országáról. Végül együtt írtuk meg életének és kettőnk barátságának történetét Szólok a rendőrnek című könyvben.

Csoportterápiáról szóló könyveit világszerte használják gyakorló és leendő szakemberek. A csoportterápia nálunk közel sem olyan elterjedt, mint Amerikában. Miben rejlik a csoport ereje?

Lehetőséget ad a tagok számára, hogy megértsék és fejlesszék a másokhoz fűződő kapcsolataikat. Rengeteg ember jön terápiába azért, mert képtelen a tartós kapcsolatok kialakítására és fenntartására. A csoportban a tagok teljes mértékben a másik hat-hét ember felé irányuló érzéseik és tetteik megértésének szentelik magukat. Mindenkinek ez a feladata, ezért a csoport intenzíven fókuszál az "itt és most"-ra. Feltételezzük, hogy azok a problémák, amelyeket a személy a világban a másokhoz fűződő kapcsolatában megtapasztal, a csoporton belül is tükröződnek. Így a csoport rendkívül hatékony eszköze a változásnak, változtatásnak.

Október elején mutatták be Zürichben a Yalom's Cure (Yalom gyógyítása) című életrajzi filmjét. Mit tudhatunk róla?

A svájci Sabine Gisiger három évvel ezelőtt keresett meg, hogy készítsünk közösen filmet. Ismertem egy korábbi, kiváló munkáját, ezért igent mondtam. Azelőtt már egy francia rendezőnő is szeretett volna velem forgatni, de a folyamat forráshiány miatt elakadt. Mire ismét jelentkezett, már belekezdtük a Yalom's Cure készítésébe. Meg kell mondjam, a cím nem az én ötletem, és számomra elég furcsán hat. A pszichoterápiában nem gyógyításról, hanem fejlődésről, előrelépésről, gyarapodásról beszélünk.

Milyen lesz ön szerint a jövő pszichoterápiája, hisz a Skype-on történő analízisben?

Kezdetben nagyon szkeptikusan álltam a Skype-on keresztüli terápiához, úgy éreztem, a terápiás kapcsolat így sokkal kevésbé valóságos és intim. Aztán megkeresett egy páciens, aki a világ távoli szegletében élt, ahol több száz kilométerre nem talált terapeutát. Fenntartásaim ellenére belevágtunk, és a dolog nagyon jól sikerült. Azóta több Skype-os pácienst elvállaltam, akik elszigetelt helyeken élnek.

Ha visszatekint egykori fiatal önmagára, elfogadná magát tanítványának?

Azt hiszem, igen, és meg lennék elégedve azzal, hogy milyen mélyen el akar köteleződni a páciensei iránt. Annak az egykori fiatalembernek valószínűleg éppen az volt az erőssége, hogy valóban érdekelték a páciensei elbeszélései és őszinte kíváncsisággal várt minden egyes találkozást.

Orosz Ildikó

Irvin D. Yalom 

Amerikai pszichiáter, író, a Stanford Egyetem nyugalmazott professzora. Könyvei világszerte több millió példányban keltek el. Regényei, novellái ötvözik a pszichoterápiát, az irodalmat és a filozófiát.
1931-ben született Washingtonban, orosz zsidó bevándorló családba.
Felesége és egyben műveinek szerkesztője Marilyn Yalom történész, feminista író.
Magyarul megjelent: Szerelemhóhér és más pszichoterápiás történetek, A magyar macska átka, Amikor Nietzsche sírt, A Schopenhauer-terápia, Szólok a rendőrnek, Minden nappal közelebb 

Orosz Ildikó

Az interjú a Nők Lapja Pszichében jelent meg (2014. nov.)