„Tudtam, hogy egy város szét fog égni” – Interjú Dragomán György íróval

Ősszel megjelent regénye, a Máglya az eladási listák élén indított, és a Narancs irodalmi sikerlistájának kritikus szavazóinál is felért a második helyre. A második regény, A fehér király nemzetközi siker, hamarosan film készül belőle. Most pedig új kiadásban itt az első könyve, az eddig csak szűk közönséghez eljutott A pusztítás könyve.

Hogyan látod tizenhárom év távlatából A pusztítás könyvét? Nem egy embert ismerek, akinek ez a kedvence tőled, holott ez a filozofikus akció­thriller kifejezetten nehéz olvasmány.

Dragomán György: Jó volt ismét egyben elolvasni az új kiadáshoz, látni, hogy nem hiába tettem bele azt a rengeteg munkát annak idején, mert még mindig pontosan és szépen működik, és éppen annyira vállalható, mint amikor írtam. Már ott is nekimentem olyan dolgoknak, amiket később újra és újra igyekeztem megcsinálni, direkten és erőszakosan próbáltam szembenézni a történelmi bűn kérdésével, érdekelt, hogy miként lehetséges szembeszállni a hatalommal, és van-e, lehetséges-e a feltámadás.

Fotó: Sióréti Gábor

Alapkérdések a diktatúra idején játszódó A fehér királyban, és a rendszerváltás utánra időzített Máglyában is. Előbbiben egy 11 éves fiú, utóbbiban egy 13 éves lány az elbeszélő. Melyik volt könnyebb?

Egyik se, elég nehezen írok. A Máglya azért volt nehezebb, mert összetettebb struktúrát, több szereplőt, idősíkot, helyszínt mozgat. Emma hangja mellett a nagymamáét is halljuk. A fehér királyban egy hangot kellett megtalálni és működtetni, viszonylag egyszerű szerkezetben. Belekezdtem ott a nagyapa hangjának megírásába is, de azt végül kihagytam, mert nem működött. Azzal majd mostanában kezdek valamit.

Több szövegen dolgozol párhuzamosan, ezért telt el kilenc év a Máglyamegjelenéséig. Hogy van ez, reggel felkelsz, és amilyen a hangulatod?

A technikai részek, egy-egy jelenet megírása általában eltart pár hétig. Közben előfordul, hogy olyasmit kezdek látni vagy hallani, ami egyszerűen nem illik oda. Ezt néha félrerakom, néha pedig megírom, és lesz belőle egy novella. Van, hogy hetekig máson dolgozom, ami egyáltalán nem optimális stratégia. De nem tudom előre eldönteni, mit fogok látni, és ami megjelenik, azt nehezen verem ki a fejemből. Ezért a Máglyával egy időben összeállt egy novelláskötet, és majdnem kész két mesegyűjtemény.

Jelentek meg részek egy készülő regényből is, amelyben egy kisebb gyerek beszél. Ez A fehér királlyal és a Máglyával egy trilógia lesz?

Annyiban igen, hogy ez a három könyv koherensen meséli el az én fiktív világom történelmét. Ugyanakkor mindegyik önmagában is kerek. A Mesék a palotában munkacímű regényben egy hatéves gyerek hangját halljuk. Mostanra megismertem őt annyira, hogy látom, milyen ember lesz huszonöt év múlva – az ő felnőttkori hangja lesz a másik szál. Ennek megtalálásához talán kellett az, hogy közben máson is dolgozzam. Ma már tudom, hogy képes vagyok szimultán írni, nem esek annyira kétségbe, ha váratlanul megjelenik egy oda nem illő kép, hanem mérlegelem: biztos kell ez nekem? De azért az elmúlt kilenc év nagyon durva volt. Egyébként szerintem minden író organikusan épül fel, ezért én szeretem a műveket kronologikusan olvasni, és megértő vagyok a rossz könyvekkel, mert néha ezeken át vezet az út a remekművekhez.

Például milyen oda nem illő képek jelennek meg váratlanul?

Már A pusztítás könyvénél tudtam, hogy egy város szét fog égni. Nagyon vonzott, hogy ott megcsináljam, de ellenálltam a kísértésnek. A tűznek végül a Máglyában jött el az ideje. De a Máglya egész mágikus vonalát sem terveztem el előre. Először a lisztbe rajzolást láttam, és csak később értettem meg, mi a jelentése. A halott nagyapa szellemalakja úgy került be mint harmadik szereplő, hogy az arca megjelent a könyvszekrény üvegén belülről, pára formájában, amelyen Emma vonásai tükröződnek. Fél évig tartott, mire elfogadtam, hogy nekem együtt kell élnem ezzel a varázsos-gótikus szállal.

A Máglyából hiányzik A fehér királyra jellemző groteszk.

Ez egészen más világ. Dzsátá rendszeresen kerül kilátástalan, ellentmondást nem tűrő helyzetekbe, amelyekből nehéz kikecmeregni, és ebből totális hülyeség sül ki. Emmát nem lehet ilyen helyzetekbe kényszeríteni, ő annál szabadabb. Nem hiszek a fiús/lányos látásmód alapvető különbségében, de arra hamar rájöttem, hogy ennek a hangnak a tulajdonosa lány. Valahogy másképp vette a levegőt. Dzsátá hadaró, siető figura, állandóan rohan valami elől. Emma is fut, de ő inkább valami után. Számára fontosabb a magány, van ideje részletesen megfigyelni a dolgokat. Ennyiben jobban hasonlít rám, én is sokat voltam egyedül, és mindent aprólékosan megfigyeltem, mert az ő korában már írni akartam.

Honnan ered ez a nagyon erős vizualitás? Úgy tudom, Romániában B filmeken nőttél fel.

Nemcsak B-ken, hanem C-ken, D-ken, E-ken, F-eken és csillagos A-kon. Volt az életemben egy nagyon szép, de nagyon nehéz időszak, mielőtt kivándoroltunk. Beadtuk a papírokat, és utána majdnem három évig vártunk az útlevélre. Ezalatt a szüleim tanárként, orvosként többé-kevésbé munkanélkülivé váltak. Nagyjából ekkorra szűnt meg Romániában a mozi, az emberek megelégelték, hogy vetítés közben rendszeresen elveszik a villanyt, és ülhetünk a sötétben. 1985 körül beköszöntött a videó-korszak. A mozikba, bábszínházakba tévéket tettek be állványokon, és a legújabb amerikai filmek mentek akkumulátorról, cenzúra nélkül. Máig nem értem, hogy volt lehetséges. Óriási volt az igény, pedig az 1,50-es mozijegyhez képest 15 lej volt a beugró. Verekedtünk az első helyekért. Három hónap múlva betiltották, de folytatódott a feketepiacon. Bizonyos lakásokban befizettél 8 lejt, és egész éjjel filmeket nézhettél. Én akkor már tudtam angolul és németül, odaültem a tévé mellé, és fordítottam. Ez volt az első munkám, cserébe ingyen nézhettem a filmeket.

Hány éves voltál?

Tizenkettő. Elképzelni se tudom, miket mondhattam. Aztán nagyapámék minden pénzüket összetették, és vettek egy videót. Úgy nézett ki egy napunk, hogy csomagok közt éltünk, eljártunk az ócskapiacra eladni, és minden délután megnéztünk két filmet. Nagyapám földrajztanár volt a református kollégiumban, pár tanítványa benne volt a videóbizniszben. Teljesen véletlenszerűen érkeztek a felirat nélküli feketekazetták, sosem tudtuk, éppen mi. Police Academy 1., Amerikai nindzsa, Kubrick, Godard, sorozatok, horror. Néha ugyanaz még egyszer. Az Egy amerikai farkasember Londonbant például nem bírtam végignézni, a felénél kimentem – igaz, azt nem nagyon kellett fordítani. Valami 1700 filmet néztünk meg, nagyapám dolgai között talán még megvan a lista. Másnap külön műsorszám volt, hogy elmeséltem a suliban az előző napi filmeket. Az egész gyerekkorom meséléssel telt.

Miután kijött a Máglya, megjelentél a Facebookon, és elképesztően aktív vagy. Tárcákat, novellákat, recepteket posztolsz, minden olvasói kérdésre reagálsz, csakúgy, mint feleséged, Szabó T. Anna költő. Miért fontos ma egy írónak ez az online pezsgés?

Rájöttünk Annával, hogy van egy csomó kisebb írásunk, ami egyszer majd megjelenik kötetben, de addig gyakorlatilag elérhetetlen, mert annyira megváltoztak az olvasói szokások, hogy pár éves folyóiratközléseket már senki sem olvas. Viszont ha megosztjuk ezeket, szinte frissként hatnak, több ezren olvassák őket egyik napról a másikra. Meglepően népszerűek a viccesen dörgedelmes, moralizáló írásaim a veszekedésről, házasságról, válásról, sokan szeretik a receptjeimet meg a zenés novelláimat is. Egyelőre élvezem ezt a közvetlen kapcsolatot az olvasókkal, még a szülinapi ajándékpólóm is kiposztoltam a múltkor.

Rendszeresen publikálsz külföldi lapokban. Milyen témákban és hogyan zajlik egy ilyen felkérés?

A New York Times a vörös­iszap-katasztrófa idején hívott fel, mert valaki ajánlott annak alapján, hogy A fehér királyban megjelenik, hogyan bánik a tájjal a kommunizmus. Mivel apósomnak van egy kis szőlője Somlón, és amúgy is elég mérges voltam az egész miatt, írtam egy publicisztikát. A Le Monde a médiatörvény kapcsán kért elemzést több szerzőtől. Általában nem politizálok, de kivételt tettem. A Neue Zürcher Zeitung „írók zenéről” sorozatába egy novellát küldtem egy kézzel festett heavy metalos pólóról, amit mindig irigyeltem, de nekem sosem volt. Többször írtam német lapoknak Európáról, ott erről élénk diskurzus folyik, és rendszeresen kérik az értelmiség véleményét.

Londonban előrehaladtak A fehér király filmes előkészületei. Az adaptáció harminc év diktatúra után játszódik brit földön, valahol a jövőben. Dzsátá anyját Carice van Houten(Trónok harca) alakítja. Mit lehet még tudni?

Alex Helfrecht rendező és férje, Jörg Tittel színházat csinál a West Enden, emellett eddig kisfilmeket készítettek. Alex a lengyel származású Fudakowski producer házaspár megbízásából kutatott kelet-európai történetek után, és több mint hetven könyv közül szeretett bele A fehér királyba. Közben Fudakowskiék rájöttek, hogy mégis inkább Joseph Conradot adaptálnának, Alex pedig úgy döntött, megcsinálja A fehér királyt a férjével. Az effekteket a Chimney Group (például Suszter, szabó, baka, kém – O. I.) készíti. A forgatókönyvet Alex írta, én erre nem lettem volna képes, de angolul van annyi távolság a mondataimtól, hogy más szemmel tudok ránézni. Nagyon örülök, hogy tehetséges alkotók első nagyjátékfilmje lesz, ez beleillik a könyv eddigi karrierjébe. A tervek szerint május végén kezdenek forgatni, részben talán Magyarországon, a búzamezők miatt. Már tudom, ki játssza a Nagymamát meg Dzsátá apját, de egyelőre nem mondhatom el.

Egyszer úgy fogalmaztál, hogy sokan dolgoztak önzetlenül A fehér király sikeréért. Hogy kell azt érteni, hogy önzetlenül?

Ez a könyv nem csak nekem jelentett áttörést, többeknek volt első vagy egyik első munkája. Az amerikai ügynököm, Chris Parris-Lamb második eladott könyve volt, ennek köszönhetően léptették elő. A holland fordítóm, Rebekka Herman Mosters első munkája volt, azóta már lefordította Bánffy Erdély-trilógiáját. De ha visszanézünk az indulásra: Olchváry Pali annak idején saját, önzetlen lelkesedésből kezdte angolra fordítani, mert tetszett neki. Miután öt fejezetet megcsinált, felvetettem, hogy küldjük el a nagy lapoknak, mit veszíthetünk. Egyedül a Paris Review válaszolt, ahol – mint később megtudtam – első körben önkéntesek válogatnak sok ezer kézirat közül. Többkörös szűrés után jelent meg a második fejezet, amely elindította a regényt külföldön. Minden kiadómon azt látom, hogy szinte fanatikusan küzdenek ezért a könyvért. Persze a könyvkiadás is vállalkozás, de azért nem a tőzsde, az vág bele, akinek ez tényleg fontos. Akit csak a pénz érdekel, annak ott a Wall Street.

Orosz Ildikó

Az interjú és a fotó a Magyar Narancsban jelent meg (2015/14).

Fotó: Sióréti Gábor