Mit mondtál? Makk? – Polgár Judit: Sakkjátszótér

Ha már egyszer minden gondolata a huszárok, a lovagok és a harc körül forog, legalább annyi szerencsénk lehet, hogy képes ezt a vágyát 80 decibel alatti formában is szublimálni... Amikor egy mindenre elszánt ötéves kitúr a szekrényből egy sakktáblát, és talál hozzá valakit, aki elhiszi, hogy tényleg ezt akarja, akkor már csak a Jóisten állíthatja meg – de Polgár Judit biztosan nem fogja. Sakkozni ráadásul társadalmilag is sokkal elfogadottabb, mint szitává lőni az óvó nénit vagy fejbesomni a kistesót bármely fegyvernek látszó tárggyal.

Ha sosem látott még sakkot, úgy is jó, ha ügyesen lépeget már, akkor a könyv elejét csak átlapozni kell. Nevet adunk a mezőknek, és megtanuljuk, merre hány lépés: a bástya kis könyveket gyűjt össze egyenes vonalban, a vezér minden irányban virágot szed, a király pedig a célközönség ízlésének megfelelően nyalókákért száll síkra.

Az igazi fordulópontot az jelenti, amikor pár olyan feladvány után, ahol sakkot kell adni és kivédeni, máris rátérünk a lényegre: "Mit mondtál? Makk? / Nem! Azt, hogy matt!" Tapasztalatunk szerint a szülők többsége legfeljebb lépni és ütni tanítja meg a gyermekét, és ritkán jut el a végkifejletig. Pedig nem árt az elején tisztázni, hogy a játék nem feltétlenül akkor ér véget, ha már csak két király kergeti egymást a pályán.

A Sakkjátszótér gondosan fel van építve: az elején lehet színezni, pöttyöket összekötni, később villát, nyársat, felfedett sakkot, majd pedig két-három lépéses mattot adni. A végére egy komplett játszma is bekerült az 1988-as sakkolimpiáról (Chilingirova ellen), hogy lássuk, van még mit tanulni: "Tizenkét évesen játszottam – / mondják, trükkös tündér voltam".

Tandori Dezső ültette át magyarra Polgár Judit angolul megírt szövegeit. Nagyon szeretnivaló rigmusok születtek, s még ha verstanilag néhol kissé csikorgósak is, igazán közel hozzák a játékot a gyerekekhez. Valószínűleg örökre megmarad, hogy "Villával nem csak eszünk: / két bábot is fenyegetünk", vagy az, hogy "Sarokba szorult a király: / körülötte túl sok híve áll!" Arról nem is beszélve, hogy mennyivel nagyobb élmény azt mondani: "Kél a nap, jön hajnalod: / indulj el hát kis gyalog", mint azt, hogy "gyalog e4". A könyv végén, kedves gesztus, elolvashatjuk az idős költő megható köszönőlevelét: "Nem hittem, hogy mostanság (egy ilyen inkább kipihenni-szánt, öreg időmben) valami lelkesedés engem így elsodorjon!!"

Örülhetünk tehát, hogy a sakk-királynő babázik – ajánlás Hannának és Olivérnek –, mert remek kiadvány született, amelynek remélhetőleg mihamarabb jön a folytatása is. Viszont nem lehet elhallgatni, hogy a profi tartalom igencsak amatőr formában búsong. A munkafüzet mint műfaji meghatározás nem mentség arra, hogy a tipográfia bumfordi, korrektor egy szál se, Polgár Zsófia rajzkészsége pedig messze elmarad sakktudásától (ehhez képest a Maszat-hegyet illusztráló Varró testvér, Zsuzsa a ceruza ördöge volt). Pedig biztosak vagyunk abban, hogy kiváló grafikusok sorban álltak volna, hogy megálmodhassák a "nagyhatalmú király úr" meg a "bátor gyalog" figuráját, és a nevüket adják egy ilyen nemes vállalkozáshoz.

A fülszöveg szerint a tanulásban Polgár papa módszerét követjük, ami kellemes emlékeket idézett fel a munka során a lányokban. Nekünk pedig akkor is érdemes ezt az utat végigjárnunk, ha nem akarunk zsenit nevelni, csak éppen jól szórakozni. Ja, és persze megadni a gyereknek a lehetőséget, hogy ha nagyon akar, hadd váljék belőle mégis géniusz.

Orosz Ildikó

Magyarra rímelte: Tandori Dezső. Rajzolta: Polgár Zsófia. Cityvet Kft., 2010, 111 oldal, 2500 Ft

A cikk a Magyar Narancsban jelent meg (2011/7).