Diszkrét koloniál – Rudyard Kipling: Kim, az ördöngös

A nálunk jóformán csak A dzsungel könyve szerzőjeként ismert Kipling a maga korában módfelett termékeny és népszerű író volt. A sors azonban úgy hozta, hogy könyvtárnyi műve mára sokkal inkább a társadalmi, mint az irodalmi emlékezet részévé vált. A brit imperializmus bárdját a korszellemmel összhangban az a meggyőződés fűtötte, hogy az emberiség értékesebb, civilizált felének küldetése a világ csekélyebb, Törvény nélkül való népeinek felemelése, tűzön-vízen át.

A "fehér ember terhe", ahogy e nemesnek vélt, áldozatokat is követelő miszsziót nevezte, most újra slágertéma az angolszász világban, hiszen láthatóan száz éve alatt sem sikerült megnyugtatóan választ adni a kérdésre, hogy vajon meddig terjed a nyugat felelőssége, keleti irányban. "Igenis sovén imperialista, morálisan érzéketlen, esztétikailag viszolyogtató író, jobb, ha ezt máris beismerjük" - vonta meg szegény Kipling életművének mérlegét Orwell. De csak félig volt igaza. Hiszen Kipling sikerültebb művei éppenséggel az Indiát a maga módján szerető, ám saját brit árnyékát átugrani képtelen ember paradox helyzetének dokumentumai.

Ebből a szempontból is egyik legjobb regénye a Kim, egy India utcáin felcseperedő, ír származású árva fiú identitáskeresésének története. Kimball O'Hara, vagy ahogy a szimbolikusan az egész világra nyitott fiút sokatmondóan nevezik, a Világ Kis Barátja a klasszikus nevelődési regény szabályainak megfelelően, egy tibeti láma tanítványaként beutazza és nem utolsósorban ravasz trükkökkel koldulja végig egész Indiát. A laza pikareszk szerkezetben felvonul a nyüzsgő szubkontinens megannyi kasztja, nyelve és kismillió istensége, és izgalom is akad, a brit titkosszolgálat ugyanis a függetlenedni vágyó (korabeli szemmel lázongó) maharadzsák és orosz ellenkémek lebuktatására beszervezi soraiba a különleges képességekkel megáldott fiút. Miután egy tisztességes helyi angol kollégiumban megzabolázták, Kim visszatér a szívének kedves, otthonos dzsumbujba, hogy a regény végére valamiféle derűs egyensúlyt találjon racionális száhib és ezotériára hajlamos indiai énje közt.

Az új magyar fordítás egy kis kiadótól szokatlan sikertörténet: Sári Júliát eredetileg az 1920-ban megjelent Bartos Zoltán-féle magyarítás szerkesztésével bízták meg, ám hamarosan kiderült, hogy mindenki jobban jár egy teljesen új szöveggel. Így most egy valóban igényes, értő jegyzetanyaggal, sőt utószóval is bővített kötetet vehetünk a kezünkbe. Ez utóbbiban Sári László megállapítja, hogy a Kim különleges helyet foglal el az életműben. Mintha Kipling kiesne korábban és később is következetesen vállalt szerepéből: nem kioktatja és pellengérre állítja a bennszülötteket, hanem valósággal India himnuszát írja meg. Az persze túlzás, hogy ezért a könyvéért kapta volna meg az irodalmi Nobel-díjat, ahogy azt a kötetre erősített papírszalag sugallja. De az biztos, hogy a Kim határozottan szórakoztató olvasmány, amelyben jó és rossz oldalon egyaránt találunk feketét, fehéret, tarkát. A gyarmatosítók jóindulatú paternalizmusa, a helyiek függése és az egész regényt átlengő diszkrét orientalizmus pedig legfeljebb nagykorú felügyelete mellett lepleződik le.

Orosz Ildikó

Kelet Kiadó, 333 oldal, 2950 Ft, fordította: Sári Júlia, a verseket fordította: Tandori Dezső

A cikk a Magyar Narancsban jelent meg (2007/15).