„Jobban érdekel a teljesség” – Beszélgetés Palya Bea énekessel

„Koncertezik, új lemezt ír, szaunázik, hegyet mászik – magas fordulatszámon pörgő életébe szervesen simul bele a várandósság. Épp csak bemutatta az Ezeregy szefárd éjszaka című, trió formációban készült albumot, de máris újabb lemezzel készül”, írtam a MOM Park magazinban, amikor az első kislányával várandós Palya Beával beszélgettem. A fotózáson videó is készült. 

Gyerekként gyakran álmodoztál a kert végi ribizlibokrok tövében arról, hogy énekes leszel. Hogyan képzelted el ezt a pályát?

Palya Bea: A gyerekkori motivációm az öröm volt, a vágy, hogy rezegtethetem a hangomat. Nem a színpad vonzott, az énekesi pályáról elképzelésem sem volt. Hat-hét évesen bekerültem a Bagi Muharay Népi Együttesbe, és a néptáncpróbákon hallott dalokba szerettem bele. Ez az öröm máig megmaradt: húsz éve vagyok a pályán, de ugyanolyan lelkesedéssel tudok rátekinteni egy-egy dalra, mint gyerekkoromban.

Fotók: Nánási Pál/MOM Park

Az Egyszálének lemezen van egy szám: a nagyapád, aki bőgős volt, elkezd egy nótát, amelybe bekapcsolódsz. A régi felvétel megszakad, te fejezed be a dalt. A valóságban is gyakran énekeltetek együtt?

Inkább én énekeltem neki, ő pedig meghallgatott. Neki elsősorban a magyar nótakincs volt a fejében, nekem ez akkoriban még kevésbé. Ehhez el kellett mennem erdélyi, moldvai népzene-gyűjtő utakra, népzenei táborokba. Ma is sajnálom, hogy alig énekeltünk közösen. Pedig ennél a számnál is annyira evidens volt, hogy egyszerre vesszük a levegőt, egyformán csináljuk a nyújtásokat, díszítéseket. Nem kellett többször felvenni a számot a stúdióban, elsőre tökéletes lett.

A népzene mellett mást is hallgattál gyerekként?

Zenei mindenevő voltam: odaültem a Sokol rádiónk mellé, és mindent megjegyeztem, néha le is írtam egy-egy sort. Társaságban ma is alapvető humorforrás, amikor előállok Zoltán Erika meg Csepregi Éva slágerekkel. Nagy kedvencem volt Whitney Houston és Michael Jackson, aki 1982-ben, amikor mi itthon egészen másfajta popzenét hallgattunk, megcsinálta a Thrillert.

Sokféle tradícióból, magyar, cigány, bolgár, török, arab, zsidó népdalokból táplálkozol. Mi az, amit megérint ezekben?

Ezek a dalok nagyon sok lelken és torkon átmentek, mire egy közösség egészére érvényessé érlelődtek. Azt a sort például, hogy „Annyi bánat a szívemen, / Kétrét hajlott az egeken”, mindenki a saját életére tudta alkalmazni. Addig senki nem nyitotta ki a száját, amíg nem volt miért. Én is így tanultam énekelni: előbb volt a szándék, hogy dalban fejezzem ki, ami belül mocorog, és erre jött rá később a zenei grammatika, a mesterség. Amikor kazettáról hallgatom Simon Ferenc Józsefnét, első virtuális mesteremet, aki a moldvai imában azt énekli: „Aludjál el Istennek báránya, / Szeretetből jöttél erre a világra”, akkor látom magam előtt, ahogy közben bölcsőt ringat.

A népdalok mindig valamire valók: születés, felnőtté válás, házasság, anyaság, halál kísérői. Ezek az alapvető rítusok most is léteznek, csak nincs meg a közös dalkincs a kimondásukra. Pedig szerintem a mai individualizmus mellett borzasztóan erős az egyénben a közösséghez tartozás vágya. Ennek a kettősségnek a feloldására kiválóan alkalmas a zene. Engem az izgat igazán, és persze kihívás elé is az állít, hogy a hagyományból merítsek, de közben a saját személyes tartalmaimat is kifejezhessem.

Idén harmadszor volt a kapolcsi Művészetek Völgyében egyhetes Palya-udvar zenével, tánccal, beszélgetésekkel, a közönség bevonásával. Itt mutattátok be az Ezeregy szefárd éjszaka albumot.

Ez a lemez élő koncertfelvételekből állt össze, a trióban társaim Bolya Mátyás kobzos, citerás és Dés András ütős. A szefárd zene igazi kincsesbánya, a Spanyolországból menekülő zsidóság zenéje keveredett görög, török, bolgár dallamokkal. Az anyag apropó volt új, saját számok írására is. Korábban az elérhetetlen szerelemről, a fájdalomról énekeltem, most megjelennek a klasszikus női témák: önátadás a szerelemben, esküvő, altatók – mindez a Kelet minden bujaságával, fűszerességével. A témáim azzal párhuzamosan változtak, ahogy én is megállapodtam: párkapcsolatban élek, gyermeket várok.

Tavaly óta létezik jótékonysági árverés is Kapolcson. Honnan jött az ötlet?

Sok fellépőruhám van, amelyek néhány alkalom után elfáradnak, emellett rengeteg ajándékot kapok. Jó érzés, hogy ilyen sokan szeretnek, de nem tudok hová tenni ennyi holmit. Így született meg az árverés ötlete. Ez egy nagyon vidám esemény, sokat bohóckodunk. Kapolcsra persze nem a leggazdagabb réteg jár, de sok kicsi sokra megy. A kedvezményezettek közt van a Tánceánia művészetterápiás egyesület, a súlyos beteg gyermekek kívánságait teljesítő Csodalámpa Alapítvány, és mások.

A Ribizliálom című könyved egy 21. századi kalandornő külső és belső utazásainak dokumentuma, ahogy egy kritikusod találóan fogalmazott. Tabukat nem ismerve mesélsz magadról, a párkapcsolataidról, miközben lezársz egy életszakaszt. Hogyan viszonyulsz hozzá egy év távlatából?

Örülök, hogy megírtam, bár néha átkozottul nehéz volt, és egy ponton legszívesebben visszahívtam volna a kéziratot a nyomdából. De el akartam engedni dolgokat, ehhez segített a könyv, és utána új életet tudtam kezdeni. Megerősödött bennem az érzés, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy ilyen gazdag az életem, ennyit nevettem, utaztam, ilyen sok barátom, élményem van tájakról, emberekről, állatokról, zenékről. Szinte csak pozitív visszajelzést kaptam, rájöttem, hogy azok a „titkok”, amiket megírtam, mindenkivel megesnek, nincs miért szégyenkeznünk miattuk. Készül a folytatás, a Várandós napló, amely jövőre jelenik meg.

Most, hogy ilyen gömbölyű az életed, miként vélekedsz arról a művészetelméleti alapvetésről, hogy „aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni”?

Nehéz kérdés. Én eleve nem teszek különbséget művész és nem művész közt – számomra művészet az is, ha valaki jól elkészít egy rizottót vagy egy interjút, ez csak formailag különbözik attól, hogy én énekelek. Mindenkiben rengeteg kreatív erő van, legfeljebb sok lepel takarja, amit le kell hántani.

A másik, hogy szerintem a pokoljáró dívák, például Whitney Houston, Amy Winehouse, Maria Callas, Josephine Baker, Amália Rodriguez számára általában nincs élet a színpadon túl. Ezért az x-edik születésnapi nagykoncertjük után másnap, egyedül halnak meg egy szállodai szobában. Én nem szeretnék belepusztulni az alkotásba – igaz, jártam már a pokolban is. De aztán úgy döntöttem, hogy kiszállok, megnézem, milyen az élet a zeneiparon túl. Évi 150 koncert után lejöttem a színpadról és elmentem Mexikóba két hónapra, megtanulni lassítani. Ott tisztult le bennem, hogy sokkal jobban érdekel a teljesség, a lényem integritása, mint a színpadi csillogás pillanatszerű örömei.

Ezért mented meg Weöres Sándor Psychéjét is? Az eredeti szövegben a 19. század eleji, kitalált költőnő fiatalon meghal. A lemezeden egy csavarral sikerül boldogulnia az életben.

Így van. Sokat viaskodtam Weöres Sándorral, miért kellett „kivégeznie” ezt a nőt, akit annyira közelállónak érzek magamhoz. Ezért másképp fejeztem be a történetet. Hiszek abban, hogy képes vagyok úgy alakítani a környezetemet, hogy otthonra leljek benne – és olyan emberekre, akik velem tartanak ezen az úton. Hosszú és fáradságos munka, de megéri.

Idén őszre várható még egy lemez, saját szerzésű altatódalokkal. Gondolom, a születendő kislányod ihlette.

Az ötlet régi, mindig szerettem a népi altatókat, és tudtam, hogy szeretnék majd írni hasonlókat. A várandóságom alatt aztán olyan ellenállhatatlan inspirációfolyam indult meg bennem, hogy néha úgy érzem, mintha nem is belőlem jönnének ezek a dalok. A tibeti misztériumokban, ha valaki meghal, a lelke egy ideig kering, mielőtt átkerül a túlvilágra. Lélekvezető segíti, hogy ne tévedjen el. Az elalvás olyan, mint egy kis halál, átlépünk az ébrenlétből egy másik, ismeretlen világba. Ezt az átmenetet szeretném minél gyengédebbé, bensőségesebbé tenni. A főszerep az énekhangé, amelyet néhány hangszeren kísérek, például indiai tanpurán, vagy a legújabb kedvencemen, a szanszulán. Ez egy kis pengetős hangszer, az afrikai kalimba fejlettebb változata. Finoman megszólalnak hangtálak, szélharangok, gongok.

Jó értelemben használható lemez lesz, az altatókat az anyák, apák is megtanulhatják. Nekem kislányom lesz, de a környezetemben sok a fiú, úgyhogy készülnek robotos, űrlényes dalok, és nem feledkeztem meg a nagyszülőkről sem: „Fordul a nagy idő kereke, / Alszik a gyerekem gyereke”. Szeretném, ha a jövő évi koncertekre a közönség készülne egy kicsit, tervezem, hogy ehhez feltöltök segédletet az internetre. Nagy élmény lesz a dalokat együtt megszólaltatni, hiszen a közös éneklés óriási energiákat mozgósít.

Orosz Ildikó

Palya Bea

 1976-ban született. Falujában, Bagon a helyi hagyományőrző egyesületben kezdett népzenét és néptáncot tanulni. Pesten járt gimnáziumba, az ELTE néprajz szakán végzett. A kilencvenes években több formáció tagja: Zurgó, Laokoón, Folkestra, Hólyagcirkusz Társulat. Szólókarrierjének első állomása az Ágról-ágra (2003); meselemez az Álom-álom, kitalálom (2004). A Hangzó Helikon sorozatban jelent meg Weöres Sándor: Psyché (2005). A francia kiadású Adieu les complexes (2008) felkerült a World Music Charts Europe legjobb 20 világzenei albuma közé. Az Egyszálének (2009) a capella lemez, az Én leszek a játékszered (2010) régi idők slágereit dolgozza fel. Több formációja él, játszik szólóban, duóban, trióban, rendszeres partnerei, szerzőtársai: Bolya Mátyás, Dés András, Gryllus Samu, Szokolay Dongó Balázs. Önéletrajzi könyve: Ribizliálom (2011). A La Femme magazin beválasztotta az 50 legbefolyásosabb magyar nő közé. Több mint félszáz országban koncertezett, huzamos ideig élt Franciaországban, Hollandiában, Mexikóban. 

Orosz Ildikó 

Az interjú és a fotók a MOM Park magazinban (2012. ősz), a videó a MOM Park weboldalán és az Egyéletstílus.hu portálon jelent meg.

Szöveg: Orosz Ildikó
Fotó: Nánási Pál

Videó: Studinger András

Művészeti vezető: Novák András / Aevum

Smink: Horacsek Ági
Styling: Záray Kata
Haj: Sándor Anna / Zsidró Szalon