Halász Judit – Orosz Ildikó: Nem születtem varázslónak
|
3/04/2016 |
Nincs megjegyzés |
Halász Judit önéletrajzi könyve, gyönyörű képekkel, megható és mulatságos történetekkel
Halász Judit – Orosz Ildikó: Nem születtem varázslónak
További infó a könyvről és a közös munkánkról ide kattintva!
Borítószöveg:
„Néha nem árt megállni, és végiggondolni, honnan hová jutottunk el. Mit valósítottunk meg a vágyainkból, terveinkből és mit nem. Én ezt eddig elmulasztottam. Most megpróbálom pótolni. Még sok olyan feladatom van, ami nagyon is érdekel, a világ és önmagam iránti kíváncsiságom nem csökken. Jó, hogy így van, mert az érdeklődés elmúltával megállíthatatlanul beköszönt az öregkor. És ha kimaradt valami? Hát talán majd egyszer…”
Halász Judit (1942) Kossuth- és Jászai-díjas, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, Prima Primissima-díjas, mintegy harminc szakmai és közönségdíj kitüntetettje. 1965 óta a Vígszínház színművésze, negyven film és számtalan tévéjáték szereplője. Közel harminc zenés és prózai lemeze jelent meg. Ifjúsági válogatott díjugrató lovas is volt.
Halász Judit – Orosz Ildikó: Nem születtem varázslónak
Megjelenés: 2015. november
Ár: 3500 Ft
keménytáblás védőborítóval
288 oldal, 32 oldal színes képpel
Részlet a könyvből:
Nem bántam meg. Azt hiszem, megérte. Annyi jó színész van a világon, de nagyon kevés olyan, akire az utcán ránevetnek a háromévesek, meg a szüleik, a nagyszüleik. Előfordul, hogy egy-egy kisgyerek felkéredzkedik a karomba, ad egy puszit, aztán megy is tovább a dolgára. Van néhány szerep, amit sajnálok, hogy nem játszhattam el, és úgy érzem, színészként sok minden maradt bennem. Ugyanakkor az a rengeteg kedvesség, amit kapok, kárpótol. A gyerekek szeretete, figyelme óriási érték.
Pályakezdő koromban Jancsi, akivel akkoriban, főiskolásként még csak sétálgatós viszonyban voltam, egyszer megkérdezte, miért akarok színész lenni. Első körben azt válaszoltam: mert élvezem. Az rendben, de mit szeretnék elmondani színészként az embereknek? Természetesen ezek a kérdések mindig foglalkoztatják a művészt meg a művészpalántákat, mindig keressük magunkban a válaszokat.
Én akkor azt feleltem, hogy szeretnék az embereknek örömöt szerezni. Az öröm nem csak azt jelenti, hogy megnevettetem a közönséget. Öröm minden olyan érzés és gondolat, amit a néző a színpadról kaphat, amivel gazdagodik, teljesebbé válik a világa. Vagy néha amitől egyszerűen csak lesz egy jó estéje.
Legutóbb, az Asszony a fronton kapcsán a legfőbb örömöt az jelentette, hogy eljött az előadásra néhány asszony Csákvárról. Ott, az Esterházy-kastélyban élte át Polcz Alaine – több más sorstársával együtt – a háborút, az orosz katonák erőszaktevését. A csákvári nők megvártak az egyik előadás után, és elmondták, hogy azóta tudnak emelt fővel járni, amióta a könyv és a színházi előadások révén mindez bekerült a köztudatba. Az örömnek tehát éppen úgy része a megkönnyebbülés, a szégyen alóli feloldozás, ezeknek az asszonyoknak a rehabilitálása.
Ma, ötven év színészi, előadói múlttal a hátam mögött sem szeretnék mást, mint örömöt szerezni az embereknek. Szeretném, ha érdekelné őket, amit csinálok, ha örülnének, amikor meglátnak.
A közönség szeretetét, bizalmát nem elég megszerezni, meg is kell tartani. Ha valakit megszeret a közönség, akkor ő ezekért az emberekért felelősséggel tartozik. Nem ringathatja magát abba a hamis illúzióba, hogy igen, én ezt megérdemeltem, nekem ez jár. „Felelősséggel tartozol, ha számít rád valaki”, írja Bródy A kisherceg egyik dalában. Én idővel egyre inkább éreztem ennek a felelősségnek a szépségét és súlyát.
Amikor nagymama lettem, többen megkérdezték, meddig akarom folytatni. A válasz egyszerű: amíg nekem és a közönségnek örömöt okoz. Amíg szükség van rám.
Nem bántam meg. Azt hiszem, megérte. Annyi jó színész van a világon, de nagyon kevés olyan, akire az utcán ránevetnek a háromévesek, meg a szüleik, a nagyszüleik. Előfordul, hogy egy-egy kisgyerek felkéredzkedik a karomba, ad egy puszit, aztán megy is tovább a dolgára. Van néhány szerep, amit sajnálok, hogy nem játszhattam el, és úgy érzem, színészként sok minden maradt bennem. Ugyanakkor az a rengeteg kedvesség, amit kapok, kárpótol. A gyerekek szeretete, figyelme óriási érték.
Pályakezdő koromban Jancsi, akivel akkoriban, főiskolásként még csak sétálgatós viszonyban voltam, egyszer megkérdezte, miért akarok színész lenni. Első körben azt válaszoltam: mert élvezem. Az rendben, de mit szeretnék elmondani színészként az embereknek? Természetesen ezek a kérdések mindig foglalkoztatják a művészt meg a művészpalántákat, mindig keressük magunkban a válaszokat.
Én akkor azt feleltem, hogy szeretnék az embereknek örömöt szerezni. Az öröm nem csak azt jelenti, hogy megnevettetem a közönséget. Öröm minden olyan érzés és gondolat, amit a néző a színpadról kaphat, amivel gazdagodik, teljesebbé válik a világa. Vagy néha amitől egyszerűen csak lesz egy jó estéje.
Legutóbb, az Asszony a fronton kapcsán a legfőbb örömöt az jelentette, hogy eljött az előadásra néhány asszony Csákvárról. Ott, az Esterházy-kastélyban élte át Polcz Alaine – több más sorstársával együtt – a háborút, az orosz katonák erőszaktevését. A csákvári nők megvártak az egyik előadás után, és elmondták, hogy azóta tudnak emelt fővel járni, amióta a könyv és a színházi előadások révén mindez bekerült a köztudatba. Az örömnek tehát éppen úgy része a megkönnyebbülés, a szégyen alóli feloldozás, ezeknek az asszonyoknak a rehabilitálása.
Ma, ötven év színészi, előadói múlttal a hátam mögött sem szeretnék mást, mint örömöt szerezni az embereknek. Szeretném, ha érdekelné őket, amit csinálok, ha örülnének, amikor meglátnak.
A közönség szeretetét, bizalmát nem elég megszerezni, meg is kell tartani. Ha valakit megszeret a közönség, akkor ő ezekért az emberekért felelősséggel tartozik. Nem ringathatja magát abba a hamis illúzióba, hogy igen, én ezt megérdemeltem, nekem ez jár. „Felelősséggel tartozol, ha számít rád valaki”, írja Bródy A kisherceg egyik dalában. Én idővel egyre inkább éreztem ennek a felelősségnek a szépségét és súlyát.
Amikor nagymama lettem, többen megkérdezték, meddig akarom folytatni. A válasz egyszerű: amíg nekem és a közönségnek örömöt okoz. Amíg szükség van rám.
 |
| Halász Judit, Lévai Balázs és Orosz Ildikó a könyvbemutatón, a Vígszínházban 2015 november (Fotó: Szkárossy Zsuzsa/Park) |
További infó a könyvről és a közös munkánkról ide kattintva!
Borítószöveg:
„Néha nem árt megállni, és végiggondolni, honnan hová jutottunk el. Mit valósítottunk meg a vágyainkból, terveinkből és mit nem. Én ezt eddig elmulasztottam. Most megpróbálom pótolni. Még sok olyan feladatom van, ami nagyon is érdekel, a világ és önmagam iránti kíváncsiságom nem csökken. Jó, hogy így van, mert az érdeklődés elmúltával megállíthatatlanul beköszönt az öregkor. És ha kimaradt valami? Hát talán majd egyszer…”
Halász Judit
„Igaz történetek az igazi Halász Juditról, aki egy tündér. Én ismerem őt személyesen. Tényleg ilyen. Lehet, hogy a Mikulás is létezik?”
„A hetvenes években Darvas Ivánnak versengtünk a kegyeiért Moliere színművében, aztán többször is a feleségem volt, miközben a fiamat kisgyerekként a nézőtéren is elvarázsolta. A titka egyszerű: generációk szívébe tudta belopni magát...”
Bródy János
„A hetvenes években Darvas Ivánnak versengtünk a kegyeiért Moliere színművében, aztán többször is a feleségem volt, miközben a fiamat kisgyerekként a nézőtéren is elvarázsolta. A titka egyszerű: generációk szívébe tudta belopni magát...”
Lukács Sándor
 |
| Halász Judit és Darvas Iván A nők iskolájában, Marton László rendezésében (1973) |
A szerzőkről:
Halász Judit (1942) Kossuth- és Jászai-díjas, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, Prima Primissima-díjas, mintegy harminc szakmai és közönségdíj kitüntetettje. 1965 óta a Vígszínház színművésze, negyven film és számtalan tévéjáték szereplője. Közel harminc zenés és prózai lemeze jelent meg. Ifjúsági válogatott díjugrató lovas is volt.
Orosz Ildikó (1975) Budapesten élő újságíró, szerkesztő, fordító, kommunikációs szakember. Antistigma-díjas, Zsigmond Márta-médiadíjas. Ahhoz a generációhoz tartozik, amelyik Halász Judit dalain nőtt fel, és ma már a gyerekeivel együtt hallgatja.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése