Kitalálni az életet – Bodor Ádámmal beszélgetett Parti Nagy Lajos a Ráday Könyvesházban

Mit festett a börtönben a gyerekjátékok oldalára Bodor Ádám? Hogyan viszonyul a műveiből készült filmekhez? Parti Nagy Lajos faggatta kollégáját a Ráday Könyvesház pincéjében, a Mester Kurzus irodalmi beszélgetéssorozat keretében. Bodor ritkán vállal nyilvános szereplést, úgyhogy ma is érdekes újraolvasni a tudósítást, amit sok évvel ezelőtt a Literának írtam.

Az első téma A börtön szaga című interjúkötet, vagyis maga a beszélgetés volt. Mint kiderült, Parti Nagy egyszer már készített egy „megismételt beszélgetést” Bodorral: annak idején ismerte a Balla Zsófia kérdései alapján szerkesztett könyv kéziratát, és egyes pontjaira rákérdezve szép, kerek válaszokat kapott. A rutinná vált kérdések és válaszok helyett most a lezárt kötetről mint egységes műről kérdezte az írót.

Bodor szerzőként és szerkesztőként aktívan részt vett az interjúkötet megírásában, ami azután kezdte komolyan foglalkoztatni, miután kihúzta a számára kevésbé érdekes kérdéseket – körülbelül az összesnek a kétharmadát. Ezután viszont semmit nem hallgatott el, a megmaradó témákból semmit nem tett el későbbre, mivel úgy ült le a könyvhöz, hogy soha többé nem vállalkozik ilyesmire. Parti Nagy kérdésére, hogy nem tervezi-e a kötetben felbukkanó számos remek történet megírását novella vagy regény formájában, Bodor azt válaszolta, hogy számára a történetek, ha egyszer felbukkantak, utána örökre elvesznek. Olyan, mintha már megírta volna őket.

A címválasztással kapcsolatban Parti Nagy megemlítette, hogy a 210 oldalas könyvből betű szerint mindössze 80-90 foglalkozik a börtönnel, Bodor azonban hangsúlyozta, hogy számára az egész könyv erről szól. Saját bevallása szerint képtelen művészileg feldolgozni a börtönben szerzett tapasztalatokat; mint mondta már „túl késő”, mert addig lehet az ilyesmit megírni, amíg az ember majdnem benne van. Soha nem értette azokat, akik az elnyomásról a rendszerváltás után kezdtek írni – közben kellett volna.

A beszélgetés kitért a kommunista cenzúra természetrajzára. Kiderült, hogy Bodornak egyetlen művét sem pécézte ki a cenzúra, egyetlen sorát sem húzták ki, még A részleg, a kommunista elnyomó rendszer legnyilvánvalóbb kritikája is változtatás nélkül jelenhetett meg annak idején a kolozsvári Utunkban. Bodor szerint a művészi feldolgozások leginkább azért csúszhattak át, mert a hatalom nem volt hajlandó magára venni a kritikát. Másrészt, a román cenzúra a nagyobb nyilvánosságot kapott román értelmiségre állt rá, a magyar szerzőknek csak a nyílt magyarkodására voltak érzékenyek.

A beszélgetés talán legérdekesebb része a Bodorra oly jellemző rövid műfajok és a regény viszonyát járta körül. Bodor elismerte, hogy számára a terjedelem morális kérdés, nem szeret többet mondani, mint amennyit feltétlenül muszáj. A 70-es években 20-30 oldalakat dobott ki egy készülő regényből, annyira rossznak találta. – Be kellett látnom, hogy ez nem én vagyok. Rossz helyről indultam el, amikor regényt akartam írni – vélekedett. Ennek ellenére megpróbálta, mert regényt írni „illik”, és az anyagi megfontolás sem volt utolsó.

Parti Nagy bevallottan bombasztikus kérdésére, hogy tényleg elérkezett-e a novella vége, Bodor bevallottan bombasztikus „igen”-nel felelt. Egyetértés mutatkozott abban, hogy a 70-es években jóval nagyobb volt a novella becsülete, és valódi, nem manipulált olvasói érdeklődés nyilvánult meg iránta. Bodor szerint ínséges idők voltak azok, az emberek éhezték a jó olvasmányokat. Azonban, mutatott rá Parti Nagy, már a 80-as években elkezdődött az a tendencia, hogy az íróktól kikövetelték a regényt. A kommercializálódás következményeként pedig mára teljesen kiszorultak a rövid műfajok.

A következőkben Parti Nagy felfedte, milyen évfordulót talált a beszélgetéshez: Bodor éppen 40 éve tett egy rövid, ám felette szórakoztató eredménnyel végződő kirándulást a képzőművészet tájain. A börtön szaga olvasói előtt nem ismeretlen a történet, amikor a püspöki levéltárból való kirúgása után Bodor pénzszűkében az ecsethez nyúlt. Sokat és rondát festett, karácsonyi témában, a képeket az óradnai fagyban mérsékelt sikerrel értékesítette. Annál nagyobb volt a meglepetése, amikor tíz évvel később, befutott íróként egy konferencián ezen a vidéken járt, és egy ismeretlen családnál megpillantotta több festményét. A ház asszonya elbüszkélkedett, hogy a képeket a fia festette, aki utóbb még a képzőművészeti akadémiára is felvételt nyert a remekbeszabott portfólióval. Parti Nagy Bodort idézve megállapította, hogy az ember addig ügyeskedik, míg végül kitalálja a valóságot. 

Ugyanakkor egy eddig ismeretlen, megkapó történetet is sikerült kiszednie vendégéből. Bodornak a börtönben exportra szánt gyermekjátékokat kellett színesre festenie. Unalmasnak találta a munkát, ezért a játékvillamosok és szélmalmok oldalát önkéntes alapon jelenetekkel, virágokkal, tájakkal kezdte díszíteni. Ám fogvatartói az imperialista országokba küldött kódolt jeleknek fogták fel az ábrákat, és azonnal eltiltották, még szerencse, hogy az ügynek nem lett komolyabb következménye.

A képzőművészeti alapozás után Parti Nagy felolvasta Bodor legújabb novelláját Melissza Bogdanovic lábnyoma címmel, melyet Szűts Miklós festőművésznek sikerült a szerzőből „kiimádkoznia”, a Kiscelli Múzeumban látható kiállításának katalógusába. A novella utóbb a 2000-ben is megjelent. Bodor mesélt az általa használt helységnevekről, különösen a kitalált, de később egy térképen mégis fellelt Dobrinról, a radnai havasok drámai tájairól és Gyimesről, amelyhez erős érzelmi kötelékek fűzik.

A beszélgetés utolsó etapjaként filmadaptációkról esett szó. Parti Nagy megint ügyesen kérdezgetett, úgyhogy kiderült: annak ellenére, hogy a szerző látszólag régóta kapcsolatban áll a filmmel, számára eddig egyik adaptáció sem nem okozott örömet. A rendezők (Bacsó, Fábry, Gothár) nemigen engedték a forgatókönyv közelébe, ami különösen érzékenyen érintette A részleg esetében. A jelenleg Az érsek látogatásából készülő film azonban szemmel látható elégedettséggel tölti el, mivel a rendező Kamondi Zoltán mind a forgatókönyv megírásában, mind a helyszínválasztásban kikéri a véleményét. Parti Nagy kérdésére, hogy milyen érzés volt forgatókönyvvé átírni a művet, Bodor azt válaszolta, hogy számára Kamondi interpretációja egy egész más történet volt, másképp látta, ezért kedvvel nyúlt hozzá. A filmkérdés minden bizonnyal azért is foglalkoztatja annyira Parti Nagyot, mert pillanatnyilag az ő írásaiból is több film van készülőben (Update: az egyik később Pálfi György Taxidermiájaként híresült el).

A közönség még vígan elhallgatta volna a nagyszerű – szellemes és informatív –beszélgetést, de két óra elteltével Bodor Ádámon a fáradtság jelei mutatkoztak. És még hátravolt egy tucat dedikáció. Az est bízvást megérdemelte volna a hangfelvételt, és hogy nyomtatásban is megjelenjen. Előbbire Orbán György sorozatszerkesztő tett is egy-két kísérletet, ám diktafon hol volt, hol nem volt, hol meg nem működött. Legközelebb tessék inkább eljönni!

Orosz Ildikó

A cikk a Litera.hu-n jelent meg (2003. dec.)