elhivatott emberek, rejtett értékek, válogatott kulturális huncutságok

2016. március 27., vasárnap

Lékelés – Bratka László: Felhős

Bratka Lászlónak, az orosz irodalom egyik legkiválóbb fordítójának, a groteszk-fantasztikus irányzat, Mandelstam, Jerofejev és Nabokov, legutóbb pedig Viktor Pelevin hiteles átültetőjének önálló költői-írói pályája meglehetősen visszhangtalan. Talán mert nyelvi fantasztikumokkal tűzdelt, könnyednek tetsző, valójában azonban filozofikus indíttatású szövegei lényegében társtalanok a magyar irodalomban. 

„nem kell piros rongyot kötni a szavak végére, hiszen úgyis mindenki a más szájába adott saját szavaiba rohan bele”
(Bratka László: Kilenchatvan – mondja a baba)

Pedig éppen az orosz eredetiből „magyarított”, mégis egészen Bratka sajátjának tekinthető lágermese a legfényesebb bizonyíték arra, hogy szükségünk van a világ csodás és virgonc bratkai értelmezésére. A Hagyjállógva, Vászka filmen vitte sikerre Bratka szövegét, és a mese nyelve legalább olyan magával ragadó volt, mint Gothár Péter rendezése. Emlékszünk még a pityeri tolvajra, aki az Állami Bank tetején a vérehullató szardíniakulccsal vágott lyukon keresztül, a vezérfonalon ereszkedik alá?

Ahogy Vászka és Ványka története, úgy Bratka önálló művei – prózába hajló versei, lirizált prózaszövegei, illetve korábban keletkezett párbeszédes-dramatikus elbeszélései – is a nyelv, valamint a műfajok határait feszegetik. Bratka pályája időben előre haladva szervesen építkezik, egészen a legutóbb megjelent kötetig. A Felhős a szerző legfrissebb, különböző irodalmi folyóiratokban részben már publikált, összegyűjtött kisnovelláit tartalmazza. Az idáig vezető út valójában a kilencvenes éveken ível át, hiszen Bratka első verseskötetének megjelenése után (Verseim idegen tájban, 1981.) egy évtizeden át csak műfordítóként tevékenykedett. 1992-ben megjelent újabb kötete már a szerző mai írásai felé mutató darabokat tartalmaz. A mohóság hajtotta, a titkok szomja… című, korlátozott példányszámban megjelent füzetkében rövid prózaversek kaptak helyet. A sokszor asszociációkra felfűzött, szójátékokra épülő művek visszatérő témája az idő mitikus körforgása, az élet örökös újrakezdődése (Megy, mendegél a vitéz szabólegény, Brehm REHM-e).

A következő kötet, a Sarkcsillagig érő ajtófélfa tövében az ismétlődő címek, szereplők révén már a Felhőshöz hasonló nagyobb kompozicionális egésszé áll össze. Előtérbe kerül benne a filozofikum és az explicit, a szerző egész életművét meghatározó művészi hitvallás: „szavakkal metszed szakszerűen a fordított perspektíva vonalait, összekötöd a metszéspontokat és a hálóban pókként figyelsz, hogy hol, mi mozdul a világban, tudásodat tápláló prédaként” (Szavak még nem voltak). Ezt követően a hangsúly a filozófia felől a mítosz irányába tolódott: az Ecce volt, hol nem volt kötet rendezőelve az archetípusokra épülő világmagyarázat, a varázstörténetek és -mondókák logikája. Ez különösen igaz a könyv legnagyobb részét kitevő, allúziókkal teli párbeszédes mesére (Ferhád pasa gyűrűje, avagy a nagy sztambuli zarándoklat).

Bár megfigyelhetők bizonyos hangsúlyeltolódások, mégis, mintha Bratka mindig ugyanazokat a köröket tenné meg írásaiban. Erre enged következtetni az is, hogy motívumok, szavak, mondatok, sőt teljes művek újra beemelődnek Bratka későbbi köteteibe. A Felhősben például önreflexióként idéződik be a régebbi keletű írás, a Mintha a fémes téli szürkületből…, mely egy bekezdésben tágul kocsma előtti utcarajzból kozmikus kérdéssé. De a múltból bukkan fel a Hiába volt minden, vagy az Angyal panírban című novella is, utóbbi a megismerés korlátairól szól groteszk-csúfondáros formában. A tudás megszerezhetősége a témája A mohóság hajtotta, a titkok szomja… című írásnak is, mely szintén többször felbukkan az életmű során.

Ezek a visszatérő művek a pálya hosszanti irányú kapcsolódási pontjaiként szolgálnak. Még erősebb azonban a legújabb kötet vertikális kohéziója: a Felhős regénnyé összeálló novellafüzér. A könyv beleilleszkedik a magyar vidéki lét ábrázolásának reneszánszát élő hagyományába, azon belül is leginkább talán a fiatal Cserna-Szabó András, Ficsku Pál és Szálinger Balázs – korántsem homogén – írásaival rokonítható. Egy Pápa melletti falu mulattató és groteszk élete bontakozik ki a kvázi-folklorisztikus történetekben, az ötvenes évek „ántivilágától” egészen napjainkig. Hálás írói mikrokörnyezet ez az Isten háta mögötti, de folyamatosan a Rekordok Könyvébe készülődő falu, melyben egy fél évszázad minden változása és abszurditása szemléltethető.


Jelenet a Hagyjállógva Vászka című Gothár Péter-filmből, melynek Bratka írta a szövegkönyvét
Egyetlen példa: régi időkben a gyerekek fő szórakozása a gyulakémezés volt, tudniillik Gyulának, a falu kikiáltott kémének a cukkolása, akit egyébként „teljesen hülyére kellett verni ahhoz, hogy beismerje, hogy titkos rádióadón kiküldi az imperialistáknak tejszínt, a vajat, plusz hét ellenséges hatalomnak kémkedik” (Gyula, kém). Manapság viszont Guzsalyka néni nem tudja megérteni, hogy lehet, hogy a Csömödér Nikolett, a helyi betelefonálós rádió műsorvezetője, „egyetlen nap alatt annyit liheg, nyögdécsel, burukkol, sikkantgat a mikrofonba, amennyit ő egész életében összesen sem a két elhalt férjének (…) amikor úgy voltak” (Gyuzsalyka néni dilemmában). Sójáró Cézár Krisztián, aki szippantóskocsijából öt köbmétert pumpál a lakodalmas házba, amiért lecsapták a kezéről a menyasszonyt, vagy Pöczök Mester, a helyi női kézilabdacsapatra gerjedő edző-menedzser, Skatulyovics doktor, Toklász Terus és Adupássz bácsi – mind megannyi gyönyörködtetően karikírozott szereplő.

A szerző, aki mindig vonzódott a meséhez, a mítoszhoz, most a feje tetejére állítja ezt a hagyományt. A legenda helyét átveszi a legendásítás, a mese helyét a csalimese. Az állítólag, „illetve nem is állítólag, hanem állítólag tényleg” (Posztmodern). A legkisebb fiú, aki elindul szerencsét próbálni, maffiózóként tér vissza. Szerepelnek sárkányok, sőt, akárcsak valami mágikus indián mesegyűjteményben még maga a Szél is, viszont az is megesik, hogy egyszerűen nem érkezik meg az időjárás. Jönnek ellenben a Liberátorok, akik elpotyogtatják a pápai reptérre menet a bombáikat. Akár idő és tér nélküli, akár pedig könnyen beazonosítható vidéken járunk, egy biztos: ez a világ nagyon ismerős. 

A kavargó egyvelegben nem kaphatunk megnyugtató választ arra, hogy mégis melyik jobb: az ántivilág, vagy ez a mostani. Mert amott legalább adott volt három biztos pont: a templom, a temető, a kocsma, létezett a közösség és az akolmeleg. Ma viszont „egyenlőség van, mindenki csak egy pittyenés az istenke információs jászolához kötve” („Húzz innen, te köcsög!…”). Bratka rengeteg ötlettel és humorral láttatja a faluközösség felbomlását, miközben szereplőivel együtt maga is elszántan keresi a széthullásban a biztos pontot, az „ősnyelvet”, az „origók origóját”. De amíg korábbi könyveiben még felfedezhető valamiféle tanulság, szerepelnek ars poetica jellegű megszólalások, és megszerezhető némi illékony ismeret, addig a Felhősben csak a sanda abszurditás marad. Hiába az égi jelek, hiába a mindentudó Guszti kecske: amikor végre megtudhatnánk valamit, mikor már éppen okosabbak lehetnénk, akkor mindig közbejön valami – kitakarja az angyalt egy lisztfelhő, a mindentudó Guszti kecske figyelmét meg elvonja a legelészés.

Bratka erőssége a „felhőkönyv” tanúsága szerint is a szellemes, a világ jelenségeit a megnevezés által gyarapító, újszerű nyelvhasználat. Nem afféle erőszakolt neológia ez, pusztán a használatban – a szerző egy korábbi hasonlatával élve – spárgaként elványadó szóvilágunk frissítése. Emlékezetes, amikor „kipitypangolnak” a repülőgépből az ejtőernyősök, amikor Tűzkő gazda agyában kihuny a „zápszikra”, könnyen belátható, milyenek a mai „napkerepli bölcsek”, és napnál világosabb társadalombírálat rejlik abban, hogy a „speciálmachinációk” korában nem légbőlkapottak, hanem „légbetoltak” a hírek. A játékos verbalitás szinte feledteti, hogy a könyv valójában szomorkás végkifejletbe torkollik. A falu jámbor bolondjának, aki egyben a „felhőket pásztoroló babérkoszorús” a könyv elején még megadatik az ihlet, tudniillik „verssé csomózódik a szavak kukoricaháncsa” (Ihlet és valóság). De végül mégsem nem találja meg a helyét ebben a furcsán megváltozott, felgyorsult világban, ezért az utolsó fejezetben el is száll az égbe kedves kutyája pórázán csüngve.

A Felhős korántsem felhőtlen tónusú könyv. Humora, ha nem is igazán fekete, de amolyan szürke humor: borongós, mint az őszi ég. Bratka László felcsillanó nyelvi leleményei úgy vágnak léket ezen a piszkosszürke, felhős égen, mint a vérehullató szardíniakulcs az Állami Bank tetején.

Széphalom Könyvműhely, 2001.

Orosz Ildikó

A recenzió a győri Múhely folyóiratban jelent meg (2001/6).

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Az oldalról

Az oldalról
Orosz Ildikó budapesti újságíró, szerkesztő, fordító szerzői oldala. Válogatás különböző helyeken megjelent régi és új írásokból, fordításokból.

Népszerű bejegyzések

Kategóriák

abortusz Afganisztán Afrika agy Alkonyat állatkert állatok aloha altruizmus alumínium amazon Angela Merkel apaság árvíz autizmus bábszínház Bahrein Balassagyarmat Bánk bányászat baptista bauxit Berg Judit Bertók László birkózás bizarr Bodor Ádám bor borderline Bozsik Yvette bölcsőde börtön bűnügy Charcot Cinkota Czeizel Endre család csimpánz CSR D. Tóth Kriszta Dawkins demográfia denevér depresszió diagnosztika diktatúra dinó divat életmód életrajz elfojtás emberkereskedelem énekes Észak-Korea etológia evolúció falcolás farkas fejlesztő fekete közösség Fertőd fertőzés film filozófia fizika fogamzásgátlás foglalkoztató fogyatékosság fordítás forradalom főemlős földtörténet Franciaország Freud gender genetika génmódosítás gulag gyerek gyilkosság háború hagyomány hajkereskedelem hajó halál Halász Judit halpedikűr hamisítás hangzás használt Hawaii házasság hisztéria holokauszt Hugonnai Vilma India interjú Irak Irán irodalom Irvin D. Yalom iskola iszlám Izrael Jadviga párnája Jane Goodall játék Karafiáth Orsolya karrier Karski kereszténység kert kiállítás Kína kirándulás kocsma kommunikáció kommunizmus kooperáció kortárs könyv könyvfordítás könyvírás környezetvédelem kötődés kreativitás kultúra kutya Lajta Lengyelország London malom Margaret Thatcher mártír média memoár menedzsment mérnök mesterséges intelligencia modell MOM Park motiváció múzeum műemlék művészet Nagy Ervin narcizmus népesség neurológia nevelés nonprofit Obama Olaszország olimpia olvasás Ónodi Eszter orvostudomány öngyilkosság önsebzés ősember Palya Bea parasport paróka Parti Nagy Lajos Pataki Ági pedagógia Pilinszky politika postagalamb pro bono pszichiátria pszichológia radikalizmus regény rendellenesség restaurálás Ritter Andrea robot roma Románia ruha Rumini sakk segélyezés Selmec siker sikerlista sport stratégia szabadságharc szabadulószoba szaporodás szén Szent Hildegárd szépség Szervét Tibor szexipar szexualitás színház szivattyú szoptatás szovjetek szülés tanár tánc Tandori Tanganyika tanulás társadalom társasjáték tehetség Temple Grandin Teréz anya terrorizmus Tisza Tokaj történelem troll tudomány UK USA üvegplafon üzlet Vágó István vallás változás vámpír varázsló védőnő Vekerdy Tamás vers verseny vezető videó wellness zene zongora Zwack zsidóság

Archívum

Szerző: Orosz Ildikó. Tulajdonos: a cikk végén feltüntetett sajtótermék. Idézz ennek fényében. Üzemeltető: Blogger.