Off-grid – Élet a hálózaton kívül

Valós alternatíva a fenntarthatóságért, vagy Hobbitfalva által ihletett naiv álomkép? Múló divathullám, vagy működő vállalkozás? Reális társadalmi utópia, vagy kiégett városiak futó kalandja a vadonban? Sok a kérdés az off-grid mozgalommal kapcsolatban.

Végy egy jókora fedeles vödröt, vágj a tetejére lyukat, húzd rá egy vécépumpa nyelére. Önts a vödörbe vizet, mehet bele a mosószappan és a szennyes, rá a fedő a pumpával. Aztán pumpáld keményen! Az off-grid.net honlapon az egyik legtöbb hozzászólást megért topik arról szól, hogyan készítsük el kézi mosógépünket. Emellett megtaláljuk a házi mosószappan előállításának fortélyait, és a ruhaszárító kötél vélt hátrányainak tételes cáfolatát. (Lásd Teregess a szabadságért! című keretes írásunkat.) A fogyasztói társadalomtól megcsömörlött rétegek egyik kurrens, sok tekintetben széttartó mozgalmának középpontjában az off-grid (más néven off-the-grid - OTG), azaz a hálózaton kívüli életforma áll. A mozgalom nem meglepő módon a par excellence konzumtársadalomban, az Egyesült Államokban szökkent szárba. Nem homogén mozgalomról van szó, az egyéni motivációk, a háttérben húzódó elvek és a gyakorlati megvalósítás sokféle formát ölthet.

Az off-grid alaphelyzetben az elektromos, gáz-, víz- és csatornahálózatoktól független életet jelenti. Nyilvánvaló, hogy ennek az életformának az egyik végpontján azok a modern, ún. autonóm házak állnak, melyek saját energiaszükségletüket maguk termelik meg a legújabb technológiák és alternatív energiaforrások bevonásával, a másik végponton azok a harmadik világbeli milliók, akik eleve kívül rekednek minden közműhálózaton.

Önellátók

A kettő között viszont ott van az önként választott off-grid, ami az elmúlt években egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Többféle indíttatás állhat mögötte, ezek közül tekint át néhányat Nick Rosennak, a The Times és a The Guardian egykori kolumnistájának Off the Grid (A hálózaton kívül) című, tavaly megjelent riportkönyve, amely a "nagyobb teret, kisebb kormányt és valódi szabadságot célzó mozgalom" hátterét kutatja. Rosen a legkülönfélébb riportalanyokkal beszélt: van itt környezettudatos fiatal és kiöregedett hippi, a hatalom minden formája ellen lázadó anarchista és a társadalom peremére szorult, antiszociális figura. A szerző egyébként több szálon köthető a mozgalomhoz: 2007-es How To Live Off-Grid (Hogyan éljünk a hálózaton kívül) című munkája a vadonbeli túlélési technikák kézikönyve volt, és ő indította el az off-grid.net webközösséget is.

Természetesen egy rakás más könyv is igyekszik meglovagolni a témát, és rengeteg blogger osztja meg velünk kalandos hétköznapjait - bizonyítva, hogy aki minden hálózatról lekapcsolódik, annak sem kell lemondania a világhálóról. Ezért akinek a kézi mosógép készítésénél bonyolultabb kérdései támadnak az alternatív energiarendszerek beszereléséről, a napelemes hűtőről, az esővízgyűjtésről, a komposztáló vécéről vagy a vegyszermentes kártevőirtásról, annak sem kell rögtön pánikba esnie.

"Jelenlegi házunk akkora, mint a régi házunkban a mosókonyha" - írja egy blogger, aki szűk 12 négyzetméteren kezdte újra az életét. Az ilyen blogok többsége legfeljebb két-három éve működik, és sok közülük a kezdeti lelkesedés ellenére el is hal, de - kedvcsinálónak - akad néhány régi keletű sikertörténet is: a New York-i Greg Seaman például 1980-ban költözött ki feleségével és két kisfiával az USA északnyugati partjánál található kis szigetre, ahol önellátásra rendezkedtek be.

Kezdetben egy fafeldolgozó üzem hulladékanyagából készítettek gombokat, de mára családi vállalkozásuk óriásira nőtt; harmincéves hálózaton kívüli életük minden hitelét felhasználva rengeteg terméket kínálnak a környezettudatos élethez a nem túl eredeti víztakarékos zuhanyrózsától és fa virágládáktól a több nemzetközi díjat nyert szívószálig, amely megköti a rajta áthaladó víz szennyeződéseit, ezért mindenféle túlélőtúrán jó szolgálatot tesz (igaz, a gyakorlott túrázó eddig is gond nélkül megitta a forrásvizet). Seamanék a sikeres üzletvitel mellett sem hagytak fel az energiafelhasználás minimalizálására törekvő életmódjukkal: "Asztalomon jelenleg egy kerozinlámpa és egy gyertya található a számítógép mellett" - kommentálja Seaman a blogjában bemutatott bizarr csendéletet.

Az off-grid életmódnak nem csupán egyéni/ családi, de közösségi formája is létezik - ez többnyire világnézeti, vallási-ideológiai vagy egyéb alapon szerveződő mesterséges közösségeket jelent. Ilyenkor a hálózatról való leszakadás kivonulást is jelent a társadalomból. Hogyan kovácsolódik össze egy ilyen közösség? Például az interneten keresztül. Több weblapon találhatunk landbuddy-kereső fórumokat, ahol off-grid aspiránsok keresnek maguknak közösségalapításhoz társakat, illetve olyan létező közösségeket, amelyekhez csatlakozhatnának: "Fiatal család vagyunk, két gyerek, két kutya, két macska. Északnyugaton keresünk 5-25 hektáros telket. Fákra, vízre és napfényre vágyunk, belefáradtunk a városi életbe. A feleségem Montessori-pedagógus, otthon neveli 5 éves fiunkat és 3 éves lányunkat. Maximálisan családcentrikusak vagyunk, nálunk a gyerek az első, de szeretnénk, ha mások is csatlakoznának hozzánk! Célunk a hálózaton kívül élet, egy bambuszfalu létrehozása és a biogazdálkodás. Szeretnénk létrehozni egy kis bambusztermékeket kínáló üzletet. Hat éve tanulmányozzuk a témát, a bambuszé a jövő!"

Magától értetődik, hogy a kivonulás anyagi áldozattal jár: földet kell venni vagy bérelni, fel kell hagyni a városi állással, meg kell építeni saját házunkat vagy bérelni egy készet. A gyakorlatban úgy kell ezt elképzelni, hogy van egy nagyobb földterület, amit egy vagy több ember közösen megvásárol, és lehet hozzájuk csatlakozni. Van, aki a csatlakozást véglegesnek képzeli el, más csak belekóstol a vadonbeli életbe, és néhány hónap után odébbáll. A csatlakozás díját, vagy ha kész házba költözünk be, a bérleti díjat általában a közösség számára végzett munkával lehet megváltani. Arról egyelőre nincs adat, hogy hosszú távon hogyan működnek, működnek-e egyáltalán az ilyen közösségek.

Egyes becslések szerint a világon úgy ezer (mások szerint több ezer) mesterséges off-grid közösség létezik. Új közösségek létrehozásának, illetve a létezőkhöz való csatlakozásnak az egyik legfrekventáltabb helyszíne Hawaii. A Nagy-sziget sok szempontból ideális választás: jó a klíma, van elegendő esővíz, amely biztosítja a vízellátást, nagyjából állandó, 25 fok körüli a hőmérséklet, vagyis nem kell fűteni, olcsón vásárolhatók nagy, beépítetlen földterületek. Emellett fontos szempont, hogy a helyiek befogadóak, és az amerikai állampolgároknak a letelepedés sem ütközik nehézségekbe. Hawaiin jelenleg mintegy negyven mesterséges off-grid közösség létezik, például művész-, homoszexuális és panteisztikus vallási alapon szerveződő közösségek, átlag 10-15 taggal. Többségük nonprofit "vállalkozás", amelyből nyereség nem realizálható. A fenntarthatóságot biogazdálkodással, kerámiák készítésével, szobrászkodással, oktatással (például off-grid életre tanítás, gyakorlati kurzusok), vagy a látogatók elszállásolásával biztosítják - utóbbi esetben a fizetség általában ledolgozható a közösségen belül.

 Magyarok az erdőben

"Az off-grid mozgalomban nem a versenynek, hanem az együttműködésnek kell meghatározóvá válnia. Minden eredmény, tapasztalat, megoldás fontos a többiek számára. Hawaii arra lehet példa - többek között az off-grid módszerek, technológiák és technikák fejlesztésén és kikísérletezésén túl -, hogyan lehet új alternatívát kínálni a fogyasztói társadalom helyett, s újraéleszteni a szolidáris kisközösségeket" - vallja Gáspár Mátyás, aki fiát követve, nyugdíjasként vágott bele családjával a hálózaton kívüli életbe a hawaii Nagy-szigeten. A kivonulás előtt közigazgatás-szervezéssel foglalkozott, de ő volt a magyarországi Teleház mozgalom egyik elindítója is. (A Teleház célja a hátrányos helyzetű kistelepüléseken modern multimédia-eszközökkel felszerelt információs központok létrehozása a kilencvenes évek közepétől, a helyi közösség problémáinak megoldására és a felzárkóztatásra.) A hálózaton kívüli életformára való átállást fia, András kezdeményezte, aki családjával és kisgyermekével nyugodtabb, természetközelibb életformára vágyott. András egyenesen Hollywoodból, Andy Vajna stúdiójából katapultált ide, ahol személyi titkárként és projektszervezőként dolgozott. Míg a Budapestről érkező nagyszülők nem zárják ki a lehetőségét, hogy visszatérnek Magyarországra, a fiatalok véglegesnek gondolják a letelepedést.

Gáspárék kiemelik az ország kényelmes tempóját, a helyiek közvetlenségét és toleranciáját minden furcsaság iránt, a szabadság és az "aloha" érzését, vagyis a természettel való együttélést, amelynek része minden természeti "képződmény" tisztelete. Számukra - sok más hawaii közösséggel szemben - a vallási tartalom nem meghatározó a jövőképet tekintve. Részben ez is volt az ok, amiért függetlenedni akartak attól a helyi közösségtől, amelyhez első körben csatlakoztak: ennek vezetője afféle meditációs-vallási tanítóként lépett fel. Ezzel a társasággal szakítottak Gáspárék, akik két, összesen 2,4 hektáros, esőerdővel borított területet vásároltak egy magánszemélytől hawaii szegényebb és olcsóbb részén.

Mesefalu: a Gáspár család offgrid életének helyszíne Hawaii szigetén (Fotó: offgrid.blog.hu)

A birtok 700 méter magasságban, a tengertől félórányi autóútra található, 8 km-re az aktív vulkáni működéstől. A területet több évtizeddel ezelőtt parcellázta fel 1,2 hektáronként az állam, 2010 elején a hatalmas földterület ára mintegy 5 millió forint volt. A Volcano községhez tartozó településrész neve Fern Forest (Páfrányerdő), és kb. 100-150 ember lakja. Gáspárék az ember nem járta erdőben most kétkezi munkával építik házukat, kezdetben a környékbeliek segítségével, akik közt van épületasztalos is (addig egy ideiglenes házban laknak). Mint minden épületre, erre is szigorú földrengés-biztonsági előírások vonatkoznak. Az utcában lenne áram, de Gáspárék nincsenek rácsatlakozva. Áramszükségletük 80 százalékát napelem fedezi, a benzines generátort a nagyobb fogyasztású gépek üzemeltetésénél kapcsolják be. Az esővizet gyűjtik, de ivásra egyelőre a közkutak vizét használják. Fatüzelésű kályhájuk mellett PB-gáz-palack is rendelkezésükre áll. Míg a férfiak építkeznek, addig az asszonyok főznek. Rendszeresen szomszédolnak, keresik a hasonló érdeklődésűek társaságát, és néha bemennek a közeli városba, egy-egy koncertre. Bár hálózaton kívüliségük viszonylagos, nem kétséges, hogy a városi életükhöz képest már most is jóval kevesebb energiát használnak, hiszen megtervezettebben, környezettudatosabban élnek.

 Hogyan képzelik el a jövőt? "Tíz év múlva szeretnénk egy kis önfenntartó közösséget létrehozni, amelyet Mesefalunak nevezünk, mert az egész olyan, mint egy valóra váló, szép mese. A közösséghez bárki csatlakozhat, aki szeretné megtapasztalni, hogy a hálózaton kívül is van élet. Bevételi forrásként az idegenforgalomra és pékáruk készítésére szeretnénk támaszkodni, hogy fenn tudjuk tartani magunkat" - mondják. Az általuk írt első magyar off-grid blog (offgrid.blog.hu) olvastán pedig egyértelmű: az internetről és a hálózaton kívüli élet aprólékos dokumentációjáról ők sem mondtak le.

Teregess a szabadságért!

Amerikában az elmúlt néhány évben a környezettudatosság egyik szimbólumává vált a ruhaszárító kötél. Több államban az erőteljes főbérlői lobbi hatására a mai napig tilos látható helyre kiteregetni a ruhát, mert rontja a környék megítélését és az ingatlanok értékét a látvány. Az áramfogyasztás mint státuszszimbólum és a háztartási gépek használatának állami szintű propagálása a második világháború után kezdődött a tengerentúlon, és az amerikai álomnak ma is szerves része a szárítógép. Ezzel megy szembe a Right to Dry (szárítás joga) mozgalom, amely a szárítógépek és az általuk kibocsátott szén-monoxid visszaszorítása érdekében kampányol. Steven Lake Drying for Freedom (Teregess a szabadságért!) címmel dokumentumfilmet is készített a témában. A civil szerveződések eredményeképp az elmúlt években egyre-másra semmisítik meg a szabadtéri szárítást tiltó helyi szabályozást, az egyik első helyszín Colorado volt, 2008-ban. "Gyerekkoromban szégyelltem, hogy anyám a hátsó udvaron kiteregeti a ruhát. Gyűlöltem a napon száradt ruha szagát és durva tapintását " - írja egy off-grid blogger. A hálózaton kívüli életet választó amerikaiak visszatérő témája annak felismerése, hogy nem ciki a ruhaszárító kötél, és nem büdös a napszagú ruha.

Orosz Ildikó

A cikk a Magyar Narancsban jelent meg (2011/45.)