A téridő fodrozódása – Beszélgetés Márka Zsuzsa fizikussal

A 2016-os év tudományos szenzációja volt a gravitációs hullámok észlelése, amely új fejezetet jelent a világegyetem titkainak megismerésében. Márka Zsuzsa, a New York-i Columbia Egyetem kísérleti fizikusa közel húsz éve él az Egyesült Államokban, és nélkülözhetetlen szerepe volt a gravitációs hullámokat észlelő LIGO detektorok fejlesztésében.

Update: Az interjú óta eltelt időben már Európában is kimutatták a gravitációs hullámokat, a 2017-es év fizikai Nobel-díját pedig a LIGO-t megvalósító három fizikus: Wiess, Barish és Thorne kapta.

Hogyan változott meg az életed a gravitációs hullámok észlelése óta? Túl azon, hogy – amint a médiából látszik – rengeteg kommunikációs, tájékoztató feladat hárul azokra, akik az együttműködésben részt vettek.

Kutatóként a legfontosabb, hogy a gravitációs hullámok felfedezése nem a vége, hanem a kezdete egy folyamatnak. Biztosak vagyunk benne, hogy több hasonló eseményt fogunk még látni, és a jövőben egyre pontosabban meg tudjuk majd határozni a kettős fekete lyukak viselkedését, tömegét es eloszlását a világegyetemben. Egzaktabbul tanulmányozhatjuk Einstein elméletét, esetleg eltérést is találhatunk ahhoz képest. Jelenleg két detektor működik, az újabbak beüzemelésével még több információhoz juthatunk. Hosszabb távon akár Magyarországon is felépülhet a következő generációs, még érzékenyebb detektor, ha hazánk befektet az interferométeres szakértelem kialakulásába. Óriási lehetőségek nyílnak meg, egy új tudományterület születésének lehetünk tanúi. 

Márka Zsuzsa vezetésével készült a gravitációs hullámokat érzékelő LIGO detektorok időzítő rendszere

Személyes irányításoddal készült el a LIGO detektorok időzítő rendszere. Hogyan képzeljük el ezt a rendszert?

A gravitációshullám-jel után a második legfontosabb adatunk az idő. A rendszert a GPS műholdakhoz csatlakoztatjuk, melyek a pozíción túl nagy pontosságú időadatot is szolgáltatnak. A két, egymástól háromezer kilométerre található detektor úgy néz ki, mint egy-egy L alak, melynek szárai – a detektor karjai – egyenként 4 kilométer hosszúak. A karok találkozási pontjából indított lézersugarak a karok végén található tükrökből visszaverődnek és a csomópontban ismét találkoznak. A rendszer kontrolljához – a tükrök mozgatásához, a felfüggesztéshez, a szeizmikus izolációs rendszerhez – elengedhetetlen az időzítő rendszer megbízható működése. A karok teljes hosszában több száz időzítő elektronikát építettünk, ezeknek van egy központi "agya". Az időzítő rendszer fejlesztése nyolc évig tartott, én 2009 óta vezetem a megvalósítást. A munkában az egyetemünk mellett a hanfordi obszervatórium kutatói és mérnökei vettek részt.

A fizikusok közt még ma is nagyon kevés a nő. Honnan ered a tudományos érdeklődésed?

Édesanyám kémikus volt, a nyíregyházi tanárképző főiskolán tanított, ahol később tanszékvezető lett. Talajkémia, kolloid kémia, nehézfém szennyezés volt a területe, úgyhogy a tudomány nekem természetesen jött. Jól emlékszem a doktori védésére, nyolc éves lehettem; később a kandidátusijára. Esténként alkoholos filccel írta az írásvetítő fóliákat, máskor meg egy kis programozható számológép segítségével dolgozott, és az eredményeket egy francia kockás füzetbe jegyezte le. Nagyon izgatott ez a kis gép, elcsórtam, és kiválóan megértettem a segítségével a lineáris egyenletet, amit akkor még nem tanultuk az iskolában.

Nagy váltást jelentett, hogy vegyészből képezted át magad?

Azért nem, mert mindig a fizikai kémia érdekelt, a doktorimat is ebben az irányban kezdtem. Magyarországról erős vegyész alapokat hoztam magammal. A kémia bizonyos ágai, például a kvantumkémia, vagy a statisztikus termodinamika a fizikus képzésben is megállja a helyét. Az átképzés során a kurzusok felét könnyen vettem, a másik felében keményebben kellett dolgoznom, de megérte. 

Fekete lyukak összeolvadásának szimulációja (Fotó: LIGO, SXS)

Milyen készségek kellenek ahhoz, hogy valakiből jó fizikus váljék?

Én csak a kísérleti kutatásról tudok beszámolni, amelyben érintett vagyok. Ezen a területen a legfontosabb a kitartás. A kísérleti fizikus a laborban töltött idejének 90-95 százalékát azzal tölti, hogy összerak egy kísérletet. Én eredetileg optikával foglalkoztam, a kísérleteim többségét magam terveztem es állítottam össze egy optikai asztalon. Miután az ember eltervez egy kísérletet, a megvalósításnál biztosan kiderül, hogy valami nem működik. Meg kell keresni és meg kell oldani a problémákat – vagy tervezni kell egy másik kísérletet, amely rávilágít, hogy az első miért nem működött.

Nem szoktál elkeseredni, ha valami nagyon nem sikerül?

Igazság szerint nem. A laborban dolgozva észre sem veszem, hogy telik körülöttem az idő. A gyerekek születése előtt nem ritkán éjfélig bent maradtam. Nehezen hagyom ott a munkát, amíg be nem fejeztem, amit elterveztem. Lehet, hogy a kísérlet egészében nem működik, talán holnap, sőt három hónap múlva sem fog – de szeretem, ha a nap végén elmondhatom, hogy legalább egy problémát megoldottam. Persze családdal ez nem egyszerű, a gyerekeket el kell hozni az iskolából. Viszont ha egyszer már felálltam, akkor nem viszem haza a munkát, nem rágódom rajta a vacsoraasztalnál.

Hogy néz ki egy napod, folyamatosan laborban kísérletezel?

Sajnos, ahogy telnek az évek, egyre kevesebb időt tudok laborban tölteni. Miután elvittem a gyereket az iskolába, az irodában az emailjeim átnézésével kezdem a napot. Az email elterjedésével nagyon megváltozott a tudósok élete. Egyfelől jó, hogy gyorsan tudunk kommunikálni, másfelől elvárás, hogy mindenre azonnal reagáljunk. Hetente többször tartunk egyórás telekonferenciát, ami korántsem olyan hatékony, mint a kétszemélyes kommunikáció. A LIGO együttműködés 1000 főből áll, ezen kívül más projekteken is dolgozunk. Folyamatosan ömlenek a levelek, ez rengeteg időt elvesz. Én ezt a részét szeretem legkevésbé a munkámnak. Délután bemegyek a laborba, a diákokkal foglalkozom, tanítok. Úgy kéthetente, ha valami nagyon új kísérletbe kezdek, amit magam szeretnék felállítani, vagy egy új problémát megoldani, megfordítom a napirendemet: bejövök a laborba, ki sem nyitom a számítógépet és délután ötig egyetlen emailre sem válaszolok. Ezek a legjobb napok!

Névjegy 

Márka (született Hargitai) Zsuzsa a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem vegyész szakán végzett 1993-ban, de doktori fokozatát már fizikából szerezte a Tennessee állambeli Vanderbilt Egyetemen. 2006-tól a New York-i Columbia Egyetem kutatója, 2008-tól az oktatásban is részt vesz; korábban a Kaliforniai Egyetemen (UCLA) és a Kaliforniai Műszaki Egyetemen (Caltech) dolgozott. Fő érdeklődése a kísérleti fizika és az eszközfejlesztés a gravitációs hullámok, az optika és a légkörtudományok terén. Emellett jelenleg a XXI. Nemzetközi Általános Relativitáselmélet és Gravitáció Konferenciát szervezi – a szakma legfontosabb, háromévente esedékes fórumának idén júliusban a Columbia Egyetem ad otthont. Férje, Márka Szabolcs a Columbia Egyetem fizika professzora. Négy gyermekük közül a legnagyobb 16, a legkisebb 8 éves.

A karriered párhuzamosan alakul férjed, Márka Szabolcs pályájával, aki a gravitációs hullám csoport vezetője. Tudós párként van köztetek munkamegosztás?

Szabi nagyon kreatív, igazi ötletember. Szeret új területeket felderíteni és meghatározza, milyen irányban haladjon a csoport. Én nagyobb szerepet vállalok a végrehajtási fázisban, főleg a laborkísérletek megtervezésében. Hiszen az ötleteket be is kell fejezni! Több időt töltök a megvalósítást segítő diákokkal is. Szabi egyébként, amellett, hogy tele van ötletekkel, kiváló műszerépítő. Már diákként remek eszközöket épített – én inkább kísérleteket, méréseket állítok össze meglévő eszközökből, de a műszerépítésből is kiveszem a részem. Közös bennünk, hogy szeretünk olyasmivel foglalkozni, ami teljesen új. Amire még nincs megoldás, de úgy gondoljuk, megcsinálható.

Márka Zsuzsa és Márka Szabolcs

A gravitációs hullámokon kívül sok mindennel foglalkozik a kutatócsoport. Néhány évvel ezelőtt bejárta a sajtót egy lézerfüggöny híre, amely hatékony védelmet jelenthet a maláriát terjesztő szúnyogokkal szemben. Hogy áll ez most ez a találmány?

A terveink alapján várhatóan nyárra elkészül egy prototípus, amit először a laborban tesztelünk, majd Afrikában terepen szeretnénk kipróbálni. Erre talán ősszel kerülhet sor. Egy másik projekt, ami szintén Szabi ötlete, és célja a betegségeket terjesztő rovarok megfékezése: a szúnyograjok akusztikus (hang alapú) nyomkövetése. Ehhez tervezünk most műszaki eszközöket.

Nem lehet könnyű az élet megszervezése négy gyerek mellett.

A gyerekek a nyarakat Magyarországon töltik a nagyszüleikkel. Fontos számunkra, hogy szoros kapcsolatuk legyen a nagyszüleikkel. Édesanyám és anyósom remek asszony, nagyon sokat segítenek nekünk. Nyaranta csiszolódik a gyerekek magyar nyelvtudása, otthon is szereznek barátokat. Persze hiányoznak, viszont a munkában ilyenkor jelentősen megnő a produktivitásunk. Fontosnak tartom, hogy a fiatal lányok, nők tudják, hogy a tudományos pálya és a gyerekvállalás összeegyeztethető. Ma már egyre több konferencián van bébiszitter szolgáltatás. 16 évvel ezelőtt, amikor a lányom született, még nem volt ilyen. Elmentem egy konferenciára, ott álltam a tudományos poszterem mellett, karomon a babával, és úgy éreztem, senki nem vesz komolyan. Azóta sokat változott a világ, jó irányban.

-----------------------------------------------------------

Mik azok a gravitációs hullámok?

A gravitációs hullámok mozgó tömegek kölcsönhatásakor keletkeznek és ahol fénysebességgel áthaladnak, ott kis mértékben megváltoztatják a tér görbületét, vagyis a térbeli pontok távolságát.

Létezésükre Einstein 100 évvel ezelőtt az általános relativitáselmélet következményeként mutatott rá. Az 1970-es évektől közvetett bizonyítékok álltak rendelkezésre, de a technológia csak most tette lehetővé az észlelést. 2015 őszén a világ legérzékenyebb detektorai, az Egyesült Államokban található két lézer interferométer (LIGO), egy jelentős továbbfejlesztést követően, várakozáson felül hamar jelezte két távoli, összeolvadó fekete lyuk gravitációshullám-jelét. A felfedezést 2016. február 11-én tette közzé a több mint 1000 főt számláló nemzetközi tudóscsapat. Mindez új ablakot nyit a világegyetemre, hiszen eddig főként az elektromágneses hullámok jelentették a tudományos vizsgálódás alapját.

Orosz Ildikó

A cikk eredetileg a HVG Extra Nő magazinban jelent meg (2016. nyár).
Fotók: Caltech, Márka Zsuzsa

Tovább olvasom

Vega pride: Három friss gyerekkönyv

M. Kácsor Zoltán: Utazás Dínómdánomba

A gyerektörténetekben kimeríthetetlen hagyománya van minden világok legjobbikának, ahol cukorka nő a fákon, pattogatott kukorica a földeken és fehércsoki-hegybe vájt barlanglakásokban lakhatunk, amelyek belméretét Rogán Antalt megszégyenítő egyszerűséggel, szimpla körbenyalogatással növelhetjük. Másfelől minden kisfiú életében eljön az idő, amikor az embervilág csodái másodlagos helyre szorulnak egy jól megtermett T. rexhez vagy apatoszauruszhoz képest. Ha e két témát összeborítjuk, ráadásul vicces beszélő neveket használva hosszú és veszélyes utazásra indítjuk hőseinket, elkerülhetetlen a siker.

Még akkor is, ha olyan újszerű, kevésbé populáris motívumok is fontos szerepet kapnak, mint a fogszuvasodás, illetve egy hírneves dinófogorvos kisállat, akitől hőseink az utazás végcéljaként megváltást, de legalább egy szép új fogsort remélnek. A gyerekponyvaregények térhódításának korában örülni lehet annak, hogy gyönyörűek Kecskés Judit rajzai, a tördelés és a tipo, és a mondatok is rendben vannak. Mondjuk, az, hogy közel kétszáz oldalon keresztül minden a zabálás körül forog (ráadásul ez egy készülő sorozat, a Zabaszauruszok első darabja), Európa leg­elhízottabb országában nem kifejezetten előremutató pedagógiai üzenet – és ezen az sem segít, hogy itt a rettegett ragadozófajok unortodox egyedeiről egymás után derül ki, hogy jámbor és bölcs vegetáriánusok, akik kizárólag padlizsánon meg banánon élnek. Nem tudom, hogy a 6–12 éves célközönség körében százból hány gyerek tud azonosulni a húsmegtagadással, nekem pont van egy megrögzött növényevő kiskorú a háztartásomban, aki rendkívüli önigazolást meríthet e műből. Ettől függetlenül azért igazán folyhatna itt egy kis vér.

(Kolibri, 2017, 166 oldal, 2699 Ft) 

Fodor Veronika: Egy kiállítás képei

Gyerekeknek komolyzenéről értőn és élvezetesen mesélni, ismeretet terjeszteni, ez szinte teljesen hiányzik ma a könyvkiadásból, a közszolgálati médiából, de még az emelt ének­óraszámmal büszkélkedő közoktatásból is. Pedig (vagy épp ezért) reneszánszát éli a gyerekek zenei képzése, a legtöbb zeneiskolába óriási a túljelentkezés – annak ellenére, hogy a kötelező szolfézs, Kodály országában, ma is közutálatnak örvend. Ezért is értékes a Holnap Kiadó klasszikus zeneműveket mesés formában bemutató, CD-melléklettel érkező sorozata – még ha a széria jelen darabja kissé zavarba ejtő is.

Rövid (felnőtteknek szóló) bevezetést olvashatunk a Viktor Hartmann festményeire írott Muszorgszkij-műről, majd következik a kitalált-elképzelt mese, amely nyomokban zenetörténeti tényeket is tartalmaz: az orosz komponista előtt megjelenik festő barátjának szelleme, és végigkalauzolja posztumusz kiállításán (amely a valóságban a zeneművet inspirálta). Viktor szelleme és Mogyeszt a képek közt sétálgat, beszélget a keletkezési körülmé­nyeik­ről, jobbára kitalált, meglehetősen elvont és néhol kifejezetten nehezen követhető jelenetek, anekdoták formájában. Valóság és fikció összevegyítésénél meglepőbb, ahogy Szimonidesz Kovács Hajnalka visszaillusztrálja a „Hartmann-festmények nyomán írt Muszorgszkij-zenére írt Fodor-mesét”. Merész vállalkozás, ha létezik ugyanis zenemű, amelyhez még a laikus hallgató is az eredeti festményeket vizionálja (vagy legalábbis érdeklődik irántuk), akkor az éppen az Egy kiállítás képei. Ha sikerül felülemelkedni e furcsa rezonancián, akár szórakoztatónak is találhatjuk gyerekünkkel közösen előbányászni a netről a Csibék tánca vagy a Katakombák Hartmann-féle eredetijét, és összehasonlítani Szimonidesz egyébiránt roppantul tetszetős festményeivel, amelyek egyértelműen a könyv erősségét adják. A képek miatt akár 6 éves kortól ajánlható lenne, de a szöveg aligha megy át 10 év alatt.

(Holnap Kiadó, 2017, 56 oldal, 2900 Ft) 

Dr. Stefanik Krisztina: Csillagbusz

Sokat hallunk arról, mennyi marhaság szerepel a „kötelezően választható” tankönyvekben, de legalább ilyen hosszú és keserves listát lehetne összeállítani mindabból, ami kimaradt belőlük. Az általános iskola 3. osztályos környezettankönyvében például az értelmi, látás-, hallás- és mozgássérült emberekről szóló száraz, tudományos passzusban egy árva szó sem esik az autizmusról (amely jogilag az ötödik elismert fogyatékosság). A Csillagbusz célja az 5–10 éves korosztályban az autizmus spektrumzavarral kapcsolatos ismeretek terjesztése, a megértés és az elfogadás elősegítése egy kedves, élményszerű, ugyanakkor szakmailag precíz képeskönyv formájában. A történet szerint új fiú, Misi érkezik az osztályba, akivel nehéz beszélgetni, zavarja a zaj, és nehezére esik követni az órát, ugyanakkor mindenkinél többet tud a buszokról és a rovarokról, rá­adásul olyan jószívű, hogy az már túlzás. A nagy igazság­érzettel rendelkező Dorkát először bosszantja, hogy nem tud kiigazodni rajta, aztán megtalálják egymással a közös hangot, összebarátkoznak, és végül a többiek is elfogadják Misit, akinek beilleszkedését szakember is segíti. Egyszerűen hangzik, de a valóságban piszok nehéz – viszont nem lehetetlen.

Vélhetően nem csupán a jó irányú érzékenyítést és az igényes kivitelt, de a kiadvány révén létrejött példás összefogást is értékelte a zsűri, amikor a kötetnek ítélte az Év Gyerekkönyve szavazáson az innováció kategória díját. Az ötletgazda és szervező Brokés Judit, a veszprémi AutiSpektrum Egyesület elnöke; a szerző a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar autizmus szakirányának vezetője, aki rendszeresen jelenik meg a médiában, és most a legkisebbeket is sikeresen megszólítja. Az illusztrációkra pedig napjaink legnépszerűbb „gyerekkönyvintézményét”, Bartos Erikát kérték fel, aki több egyetemi előadásra is beült, hogy minél hitelesebben rajzolhassa meg Misi különös, de nagyon szerethető világát. Minden alkotó karitatív módon dolgozott, a támogatók sora pedig hosszú, és ennek köszönhetően a mesekönyvet elvileg minden hazai könyvtárba, óvodába és iskolába sikerült térítésmentesen eljuttatni. Kereskedelmi forgalomba nem kerül, de önköltségi (nyomdai) áron bárki megrendelheti. (www.autispektrum.com, 2016, 76 oldal, 1200 Ft+postaköltség)

Orosz Ildikó

A cikk a Magyar Narancsban jelent meg (2017/34).

Tovább olvasom

Haddon-Stephens: A kutya különös esete az éjszakában

Az azonos című regényből készült darab hőse egy Asperger-szindrómával élő kamasz, aki egy vasvillával ledöfve találja a szomszéd kutyát, és nyomozni kezd a gyilkos után. Az Asperger-szindróma az autizmus enyhébb formája, amikor meglévő társas-viselkedéses zavarok mellett az intellektuális képesség átlagos, vagy akár átlag feletti is lehet. Christopher kiváló absztrakt logikával rendelkezik, a hétköznapi problémamegoldás és kommunikáció terén azonban elveszett. 

Kovács Krisztián (Christopher), a háttérben Scherer Péter (Apa).

A detektívsztoriba oltott, napló formájú nevelődési regényből Puskás Tamás rendezése is beemel részleteket. A könyv erénye, hogy nem egzotikus csodabogárként tekint az autista fiúra, hanem bemutatja azt a sajátos észjárást és érzékelési módot, amely a furcsa szokások és a zsákutcába torkolló társas helyzetek mögött húzódik. Ebben a világban minden önmaga, nem létezik a sorok közötti rejtett jelentés, épp ezért színlelés sem. „Az emberek gyakran azt mondják: Csönd legyen! De azt nem mondják meg, meddig legyen csönd. Vagy kiírják egy táblára, hogy: Fűre lépni tilos! De nem mondják meg, hogy csak a tábla mellett tilos, vagy az egész parkban.”

Kovács Krisztián aprólékosan kidolgozott, remek alakítása – akárcsak annak idején Kulkáé az Esőember színpadi változatában – önmagában véve is bőven megéri az estét. Egyszerre idegesítő és szerethető manírjai, a zártság mögötti sebezhetősége erős imperativus a környezete számára a hazugságokkal való szembenézésre. A leporellóként kihajtható díszletfalak előtt rövid, villanásszerű jelenetek peregnek, ám a darab sajnos nem sok lehetőséget kínál a többi karakter kibontására (a főbb szerepekben Scherer Péter, Pokorny Lia, Szilágyi Csenge – update: ma már Kakasy Dóra), ami a regényhez képest hagy némi hiányérzetet. 

Érdekes áthallást eredményez, hogy egy harmincas férfi játssza a 15 éves, életkoránál fogva alapból rokonszenves kamaszt, amiről eszünkbe juthat, hogy a társadalom a gyerekekhez képest mennyivel kevésbé türelmes és támogató a fogyatékkal élő felnőttekkel szemben. Pedig, akárcsak Christopher, ők is felnőnek egyszer.

Centrál Színház

Orosz Ildikó

A cikk a Magyar Narancsban jelent meg (2014/16).

Tovább olvasom

Mártír a családban – Szenvedélyes szenvedés

Hülyére dolgozza magát. Belebetegszik az idegeskedésbe. A házimunkában csak magára számíthat. Megfájdul a feje a vitától. Le sem hunyta a szemét, feláldozta az életét. És hol van, aki mindezt észreveszi?

A család mártírja korán kel, hogy mindenkinek elkészítse a reggelijét meg a tízóraiját. Este még titokban felteregeti a kimosott ruhát. A vállán nyugszik a család összes gondja, a vízvezeték-szerelő átveri, a fél világ kihasználja. Legalábbis ő így érzi. Állandóan segít, támogat, magával nem törődik. Szélsőséges esetben csak másokért él. Néha értelmetlen, már-már mazochista áldozatokat hoz: tea helyett csapvizet iszik, és nem a sarki zöldségesnél, hanem a város legtávolabbi pontján veszi, onnan cipeli haza a dinnyét. Örökké elégedetlen a sorsával.

Szent Ágota mártíromsága: tálcán levágott mellei (Lorenzo Lippi festménye, 1638/1644)

"Úgy látom magam előtt a gyerekkoromat, mint valami rossz filmet. Tanulok a szobámban, hallom, hogy hazajön anyám. Nyílik a bejárati ajtó, cipőkopogás, bemegy a fürdőszobába, és máris jön a panaszáradat: 'Már megint nem raktátok el, megint elromlott, megint kifolyt, nem igaz, hogy nem lehet, hogy mindent nekem kell.' Teljesen belemerevedett a rabszolgaszerepbe. Elképesztő bűntudatot ébresztett bennem, ha piszkos lett a ruhám – márpedig én állandóan gyurmáztam, dagasztottam a sarat, rajzoltam – mondja V., szobrász. – Apámnak szinte mindig volt valakije. Húsz éve, hogy elváltak, de anyám azóta is mindent áldozatnak tart. Szerinte a barátnői is kihasználják. Tényleg előfordul, de ő szinte keresi az ilyen helyzeteket. Van például egy barátnője, a sarki zöldséges. Olyan szívességeket tesz neki anyám, hogy mérnök létére, nyolc óra munka után, beáll segíteni neki a pult mögé. Aztán elpanaszolja, hogy bezzeg ő még a törött tojásokat sem kapta meg cserébe, pedig azt úgyis kidobják! Vagy elviszi a barátnője óráját a zaciba, aztán hosszan ecseteli, milyen megalázó volt a szituáció. Tökélyre fejlesztette a szerepét, és ezzel szinte mindenkit sikerült elüldöznie."

Önfeláldozás -- miért is?

A mártír altruisztikus vonásokat mutat, amennyiben saját szükségleteit mások jólétének rendeli alá. Mégsem érzi jól magát a szerepben. Az altruizmus önmagában is vitatott jelenség, különféle tudományterületek képviselői régóta vitatkoznak, létezik-e igazán önzetlen, tiszta formája. A fogalmat a szociológia atyjának tekintett Comte alkotta meg, az olasz altrui szóból, melynek jelentése: "a másik".

A viszonzást nem váró jótett, mások segítése minden vallásban erkölcsi kötelesség, elő is írják az önkéntes segítés különböző formáit. Az etikai szempontokon túl érdemes megemlíteni a kategorikus imperativusnál prózaibb biológiai, pszichológiai és szociálpszichológiai megfontolásokat. Az evolúciós magyarázat szerint az altruizmus az állatvilágban is megfigyelhető jelenség. Az élőlények olykor feláldozzák magukat, ha ezzel - hosszú távon - közelebbi rokonaik reprodukciós sikerét vagy fajuk fennmaradását segítik. Egy más elmélet szerint a szelekció az egyednél kisebb egységre, a génekre hat. Dawkins "önző gén" elmélete szerint az altruista gént a vele azonos felépítésű gének túlélése vezérli, és számára érdektelen, ha közben elpusztul a génnek az a példánya, ami történetesen ő maga.

A pszichológia számára is kérdés, létezik-e valódi altruizmus, melyben a saját vágyak, ösztönök kielégítése még eltolt vagy szublimált formában sem játszik szerepet. Az adás és a máson való segítés önmagában is valamiféle élvezetet, önjutalmazást jelenthet. Sokszor kiderül, hogy aki saját magát a háttérbe szorítva segíti egy másik ember boldogulását, igazából ebbe a másik személybe vetíti saját vágyait, céljait, és tőle reméli ezek megvalósítását.

Anna Freud Cyrano történetével szemlélteti, hogy az altruizmus legtöbbször az egoizmussal keveredik. A szelleméről és vitézségéről híres francia költő-lovag csúf orra miatt sikertelen a nőknél, ezért nem meri vállalni Roxane iránti szerelmét. Lemond róla egy alkalmasabbnak tartott, jóképű lovag javára, akinek sikerét minden tudásával és tehetségével segíti. Teljesen azonosul vetélytársával, csatában a saját életét nem kímélve védelmezi őt, akibe minden álmát helyezte. A darab csúcspontján azonban, amikor Cyrano Roxane ablaka alatt szaval, egy pillanatra mégis önmagát nyújtja: annyira beleéli magát a szerepébe, hogy elfelejti: a társa nevében mondja a szerelmi vallomást.

Demonstrált lemondás

Az altruista és a mártír olyasmivel azonosul, ami nem önmaga, egy rajta kívül lévővel, a körülötte lévő másikkal olvad össze, annak szenteli az életét. Míg a vallási és politikai mártírok egy hitért, eszméért szenvedtek, haltak vértanúhalált, a család mártírja az otthon oltárán áldozza fel magát. Mégis, afféle kényszeraltruista ő, aki nem csendben teszi a dolgát, hanem figyelmet követel. Halk sóhajok vagy hangos edénycsörömpölés kíséretében, mártír arccal üzeni: vegyétek észre, hogy lemondok, önfeláldozok.

"A túlzott segítésről gyakran elmondható, hogy a hátterében valamiféle bizonytalanság, önértékelési zavar áll. Az ilyen személy sokszor épp azért építi ki maga köré a szívességek és elkötelezettségek rendszerét, mert fél, hogy enélkül nem fogadnák el - mondja Szőke Katalin pszichológus (a képen jobbra). - A mártírságnak ezenfelül a lényegéhez tartozik a demonstratív szenvedés. Rendkívül ambivalens szerep, és nagyon igénybe veszi a környezetet. A mártír állandó odafigyelést, segítséget vár, miközben folyamatosan azt kommunikálja, hogy rajta úgysem lehet segíteni. Az odafordulása egyszerre kétségbeesett, gyámoltalan, ugyanakkor ellenséges is."

A mártírságnak nincsenek objektív kritériumai. Mindenkivel előfordul, hogy hosszabb-rövidebb ideig mártírként viselkedik, különösen sérülékenyebb életszakaszokban és amikor valamiért elégedetlenebb, bizonytalanabb önmagában. Ez csak akkor válik problémává, ha tartós állapottá, szereppé merevedik. A mártír állandó bûntudatot kelt a hozzá közel állókban, és nagyon erős érzelmi függőségi viszonyt alakít ki velük. Általában nem klasszikus érzelmi zsarolás ez, bár egyes játszmák esetében akár félig-meddig tudatos is lehet a manipuláció.

"Négyen voltunk testvérek. Anyánk mindig panaszkodott, milyen hálátlan, rossz gyerekek vagyunk - mondja A., tanár. - Egyszer kétségbeesésében, hogy milyen rosszak vagyunk, lefeküdt a konyhában a földre és mozdulatlanná merevedett. Úgy tett, mintha meghalt volna. Iszonyatos érzés volt, hatéves lehettem ekkor. Később még néhányszor így ijesztett ránk. Miután ez a módszer már nem működött, a bűntudatkeltés más eszközeihez folyamodott. Előfordult, hogy kifejezetten ő követelte ki a bátyám számára apánktól a verést, de közben látványosan igyekezett kimenteni őt apám karmai közül. Úgyhogy még ekkor is anyánkat kellett sajnálnunk."

Rabszolgasors

Jellemzően női szerep a mártíré. Ennek a nők szükségszerű önfeláldozási hajlamáról alkotott kollektív mítosz lehet az oka. A nők a szülés és a szoptatás révén valóban képesek rá, hogy bizonyos életszakaszban természetes módon teljesen alárendeljék saját igényeiket gyermekükének. Ez azonban jó esetben átmeneti állapot. A nők önfeláldozásával kapcsolatos elvárások inkább társadalmi, mint biológiai okokkal magyarázhatók.

A korlátozott érvényesülési lehetőségek idején a nőket gyakran kárpótolta férjük, fiuk, bátyjuk sikere az életben. Többnyire olyan férfit választottak, aki reprezentálta őket, és a hivatás, hírnév, gazdagság terén az ő álmaikat, elvárásaikat is megvalósította, amit a háttérből minden erejükkel segítettek. A nők még ma is hajlamosak lemondani ambícióikról egy hozzájuk közel álló férfi javára, különösen azokon a területeken, ahol nemük miatt a leginkább hátrányos helyzetben érzik magukat.

A nőket a mártírszerepre hajlamosítja az a felemás helyzet is, hogy lehet bár saját karrierjük, ám a házimunka java így is rájuk marad.  A feminizmus hullámai összecsapni látszanak a nők feje felett: építgethetik karrierjüket, pozícióba kerülhetnek, de nemritkán duplán dolgoznak kevesebb fizetésért. Felmérések szerint Magyarországon a nők 70 százaléka végez házimunkát minden segítség nélkül, és 60 százalékuk egymaga látja el a gyermekneveléssel járó teendőket is. A férfiak házimunkával töltött ideje az elmúlt évtized alatt mindössze napi 10 perccel növekedett. Tegyük hozzá: erről részben maguk a túlgondoskodó nők is tehetnek, akik gyakran abban a kényszerképzetben élnek, hogy kizárólag ők birtokolják a mosogatás és a pelenkázás tudományát. Sokat javíthatna a mártír asszonyok önértékelési zavarán, ha nőne a háztartásvezetés társadalmi megbecsültsége. Ami nálunk a rossz szájízű "htb.", az politikailag korrekt nyelven unpaid labourer (fizetetlen dolgozó).

"Anyám három állásban robotol, és közben úgy kiszolgálja apámat, mint valami szobalány. Az anyjától ugyanezt látta. Amíg a nagyapám elfoglalt, kereső ember volt, addig hagyján. Amióta viszont nyugdíjba ment, nemigen van mentsége rá, hogy jóformán a zokniját sem veszi le maga - mondja I., dizájner. - Anyám erején felül mindent felvállal, azután kesereg, hogy milyen fáradt. 

Félelmetes, hogy a saját munkáját egyáltalán nem tekinti értéknek. A nagynéném ott lakik a nagyszüleim közelében, mégis anyám jár a szüleihez takarítani háromszáz kilométerről, kéthetente. Mindent maga akar megcsinálni, kifizetni, megoldani, elcipelni. Azt hiszem, emögött valami nagy-nagy szeretethiány állhat. Ő nagyon melegszívű, és a szülei sosem fogadták el igazán. Anyám folyamatosan igyekszik rászolgálni mások szeretetére. Emlékszem, gyerekkoromban a húst látványosan háromfelé vágta, és mindenkinek rakott a tányérjára, csak ő ette üresen a krumplit. Biztos nem véletlen, hogy később vegetáriánus lettem. Sajnos újabban én is hajlamos vagyok az önsajnálatra."

Hangos mártír, csendes mártír

A mártír demonstratív önfeladása gyakran látványos (de nem feltétlenül tudatos) önsanyargatással, súlyosabb esetben öndestrukcióval párosulhat. A "hangos mártír" legalább képes arra, hogy kifelé levezesse belső feszültségét. A "csendes mártír" azonban inkább magába fojtja indulatait, ezért nála már komolyabb tünetek, pszichoszomatikus betegségek, depresszió is jelentkezhet. A szakemberek hangsúlyozzák, hogy a mártírszerep nem kizárólag a nőkre jellemző. Egy férfi éppúgy érezheti magát örök áldozatnak, aki agyondolgozza magát a munkahelyén, és "még otthon sem hagyják békén". Az anyák pedig nemcsak a lányaikra, de fiaikra is áthagyományozhatják a hálátlan szerepet.

A mártírság nem egyszereplős dráma, szükség van hozzá a környezet "együttműködésére" is. Sosem lesz mártír, akit a többiek nem fogadnak el annak. Az erős függőségi viszonyok miatt egy családban többen is belecsúszhatnak a kényszeres önfeláldozásba. Néha egyenesen úgy tűnik: a mártírt csak egy másik mártír mentheti meg. Valamilyen szinten éretlen, sérült személyiségre vall, hogy a mártír környezetétől várja sorsa jobbra fordulását, ahelyett, hogy maga alakítaná úgy az életét, hogy az neki is jó legyen.

Orosz Ildikó

Altruista öngyilkosság

Durkheim francia szociológus a keresztény vértanúságot altruista öngyilkosságnak tartja. Szerinte, noha a keresztény kultúrában az individualizáció magas szintje miatt nem jellemző a közösség érdekében tett önfeláldozás e szélsőséges formája, és bűn az öngyilkosság, a vértanúk mégis öngyilkosságot követnek el. Igaz, nem "klasszikus" módon, hanem közvetetten, azáltal, hogy pontosan tudják, magatartásuknak mi lesz a következménye. 

Az iszlámban az individualizáció alacsony foka miatt gyakori az altruista öngyilkosság. Ez esetben is igaz, hogy mártír az, aki magát annak tartja, és akit a környezete is ekként fogad el. Az öngyilkos merénylő az iszlám közösség jelentős részének szemszögéből nézve sahíd, azaz mártír.

Orosz Ildikó

A cikk a Magyar Narancsban jelent meg (2004/44.)

Tovább olvasom

Azért a gőz az úr – A tiszaberceli szivattyútelep

Egy genderkonform fiúgyermek mellett új, ismeretlen világok nyílnak meg egy anya számára – ha mégoly sikerrel sajátította is el anno technikaórán a ráspoly és a reszelő fogalmi, használatbeli különbségét. Ezt a lányos anyák előtt örökre rejtve maradó világot flexek, finisherek, láncos buzogányok és Nohabok népesítik be. Kisfiúk nyaraltatásakor – a minden gyerek számára az élmények netovábbját jelentő játszótér-szökőkút-fagylalt hármassága mellé – feltétlenül be kell iktatnunk néhányat a következő témák közül: lovagi torna, kőbánya, vízerőmű, atombunker.

A Tisza vidékén bőven találunk a kis szakikat transzba ejtő műtárgyakat. Ezek egyike a Tokajtól mintegy félórányi autóútra található ipartörténeti emlék, a tiszaberceli szivattyútelep. A falu azon szerencsés települések egyike, amelyen nem vág át főút: le kell kanyarodni és a kígyózó utcákon át eljutni a hangulatos révhez, emellett található az objektum. Behatolunk az udvarra, amelyen tyúkok kapirgálnak, kiálljuk egy töpszli kutya ostromát, és hangos kiáltozásunkra csakhamar megjelenik a telep mögötti udvarban gazdálkodó Kerekes János. Szakértő idegenvezetésben lesz részünk, hiszen a kulcsok őre a pár száz méterrel feljebb található, ma is működő elektromos szivattyútelep gépésze.

Fotók: Göndör Péter

A savas tenyér korrodál

A műemléki védettséget élvező gőzszivattyú-telep kívülről jellegtelennek és lepukkantnak látszik - annál nagyobb a meglepetés az épületbe lépve. A kifogástalanul karbantartott gépezet gigantikus öntöttvas elemei és a nyers téglafalazat a százhúsz évvel ezelőtti aranykorba repítenek vissza. "Volt már itt Ráday Mihály is, mindent körbefényképezett, megszólalni sem volt szabad." Az újszerű állapot annak köszönhető, hogy Kerekes és munkatársai minden évben átcsiszolják-pucolják a rendszert. ("Gyerekek, ne kapaszkodjatok a lépcsőkorlátba, a savas tenyér korrodál!")

A szivattyútelep feladata régen és ma is a felsőszabolcsi terület itt összegyűlő belvizeinek átemelése a Tiszába. A belvizet a Tisza áradásai mellett az esőzések és a déli irányból, a nyíri dombokból nagy sebességgel idezúduló vizek táplálják. Gyakran ez az egyetlenegy telep dolgozik a régióban, így többet üzemel, mint a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság többi szivattyútelepe együttvéve.

A gőzszivattyútelep építését zsilipek előzték meg. A zsilip olyankor volt alkalmas a belvíz szabad folyású leeresztésére, ha a Tisza vízállása alacsonyabb volt, mint a belvízé. 1858-ban készült el Bercel és Paszab határában a paszabi kőzsilip, melyet a folyó hamar tönkretett. Még néhány, árvíz elmosta konstrukció után 1872-ben, Meiszner Ernő tervei alapján elkészült egy masszív szerkezet, amely már alkalmas volt arra, hogy a 20. század elején megerősítsék, majd egy belső zsilippel és ellennyomó medencével kiegészítve sikerrel álljon ellen a nagyobb nyomásnak is. A zsilip egészen a tiszalöki duzzasztógát üzembe helyezéséig (1954-ig) működött - ezután annyira megemelkedett a folyó vízszintje, hogy megszűnt a gravitációs elven működő zsilip használhatósága.

Felemelni a Tiszába

És itt jön a képbe a szivattyútelep, amely a belvíznél magasabb vízállású Tiszába átemeli a vizet. A megye legrégibb gőzszivattyútelepét 1895-ben kezdték építeni, és hét hónap múlva már zakatolt, egészen 1970-ig (a mai elektromos szivattyútelepet 1967-ben üzemelték be). Fő elemei három budapesti gyárban készültek: a gőzt két Simonis és Lanz-féle kazán biztosította, amelyeket a Nicholson gépgyárban öntöttek, a szivattyúkat a Schlick, a gőzgépet a Láng Gyépgyár szállította. A korszerű, zárt rendszerből nem pöfögött ki a gőz: visszakondenzálták vízzé, így a zajszintje nem érte el egy gőzmozdonyét sem. A szivattyúk teljesítménye 3 m3/s volt, így a kettő együtt összesen 6000 litert tudott átpumpálni másodpercenként. Főként tavasszal és ősszel, nagyobb belvizek idején indították be - arra nem volt példa, hogy több mint másfél évig folyamatosan üzemeljen, mint ahogy az utódával történt: a mai elektromos szivattyútelep a tavalyi nagy esőzéseket kompenzálandó 2009 decemberétől ez év júniusáig szakadatlanul dolgozott.

Míg a gőzszivattyúk üzemeltetéséhez műszakonként legalább 10-15, de akár 25 emberre is szükség volt (fűtők, olajzók, szolgálatos gépész, szénbehordók) - addig a mai, lényegesen nagyobb kapacitású elektromos szivattyútelep működéséhez csupán két ember kell. "Bár ha jön az uszadék, akkor néha tíz ember is kevés."

A zsiliprendszer makettjét egy régi, ismeretlen szivattyútelepi munkás szabad idejében építette meg; Kerekes és kollégái pedig szintúgy kedvtelésből egészítették ki az egész rendszert jól szemléltető terepasztallá. Mire bejárjuk a kéthelyiséges épületet és beleolvasunk a régi üzemnaplóba, Morzsa kutya is megbékél velünk. Megtekintjük a szomszéd udvarban Sanyi, az anyakecske két gidáját: a fehér barátkozós, Joe Black viszont nem haverkodik.

Ha Tiszabercel neve irodalmi tanulmányainkból is ismerősen cseng, akkor nem tévedünk: itt született a felvilágosodás nagy alakja, A holmi írója, Bessenyei György. Ne menjünk el anélkül, hogy tiszteletünket tennénk a szülőházában - habár itt az élmény felnőttnek és gyereknek egyaránt jóval szerényebb lesz.

Orosz Ildikó

A cikk eredetileg a Magyar Narancsban jelent meg (2011/33.)
Fotók: Göndör Péter

Tovább olvasom

Lizanka: Egy autista lány története az ATV-ben – videó

Orosz Ildikó újságíró és Oravecz Lizanka autizmus tapasztalati szakértő, informatikus

Bombera Krisztina és Vujity Tvrtko vendégei voltunk az ATV reggeli műsorában.

Nemrég megjelent könyvünkről és az autizmusról beszélgettünk.

10 perces videó itt:

Közelgő esemény és dedikálás:

A HVG Extra Pszichológia Szalon bemutatja: Autista vagyok

Vendégek:

Oravecz Lizanka autizmus tapasztalati szakértő, informatikus
Dr. Stefanik Krisztina autizmus szakértő
Orosz Ildikó újságíró

Moderátor: Oláh Andrea

A beszélgetés után Lizankával dedikáljuk a Könyvhétre megjelent könyvünket.

Helyszín: MÜPA üvegterem, 1095 Budapest, Komor Marcell u. 1.
Időpont: szeptember 6. 17:30-19:00
Jegyár: 1900 Ft, melyből 1000 Ft a helyszínen levásárolható HVG Könyvekre

További információ és részletes program az esemény FB oldalán itt
Jegyvásárlás és részletes program itt

Tovább olvasom

Hullócsillagok között – Gateway to Space Nemzetközi Űrkiállítás

A nagyszabású utazó kiállítások előzetes sajtóbejárása varázslatos élmény. A tágas terekben készséggel kalauzolják az újságírókat, hájlájtolják a legjobb sztorikat, minden szép és kipróbálható. És látá a sajtó, hogy ez jó. Tökmagos pogival meg egyenesen „kuriózum” és „Budapest legkirályabb helye” (idézetek a tisztelt kollégáim által írt, vonatkozó cikkekből).

Aztán megnyílik a kiállítás, és a keményen perkáló kisember szembesül vele, hogy az idősávos beléptetés csak ürügy, elfedni az egyszerre beeresztett tömeget; az „Ismerd meg! Fedezd fel! Éld át!” jelszóból pedig legfeljebb a három felkiáltójel teljesül. A történeti rész nem emelkedik felül egy érdeklődő alsós ismeretein: Verne, űrverseny, Szputnyik, Lajka, Apollo, kis lépés, hatalmas ugrás. A vitrines űrruhák és rakétamakettek közé belógatott monitorokon YouTube-videók peregnek. Egy csomó felirat magyarra fordításával nem is bajlódtak. Az a pár életnagyságú másolat (pl. egy holdjáró magyar tervezésű kerekekkel és a MIR-űrállomás központi egysége) is jobbára csak körbekerített, leüvegezett tárgy marad.

MIR nemzetközi űrállomás: ez legalább meg volt döntve egy kicsit, hogy érdekesebb legyen 

Aki nem éri be annyi interaktivitással, hogy egy vitrinbe fúrt lyukon át, egy ujjal megérinthet egy holdkőzetet (apró betűs rész: amit a Földön találtak), és behajolhat egy űrruha mögé fényképezkedni, az az utolsó teremben három „űrhajóskiképző játék” között válogathat – plusz zsetonokért, hosszú sorban állással: giroszkópot ma már jóformán minden utcabálon találni; a vadászgép-szimulátornál a szomszéd kissrác Playstationje is többet tud; azt a rázogatós izét meg, ami „Freedom szimulátor” néven fut, valószínűleg a boldogult Vidámpark sem vette volna be a repertoárjába.

Fél cent minden befizetett adódollárból: mindössze ennyibe kerül az amerikaiaknak a NASA költségvetése, derül ki a különterem propagandafilmjéből. Nekünk viszont ezért az infóért 12 ezret kellett kicsengetni a családi büdzséből.

Megjegyzés: A fenti cikket 2016 tavaszán írtam, a kiállítás első hazai megnyitásakor. Az azonos című, 2017-es kiállítást nem láttam, de nem is tervezem megnézni.

Orosz Ildikó

A cikk a Magyar Narancsban jelent meg (2016/6).

Tovább olvasom

Nem az apja fia – Zak Ebrahim: A terrorista fia. Történet a választás szabadságáról

Fogadj örökbe egy terroristát, és imádkozz érte. Erre biztat az Adopt a Terrorist for Prayer nevű amerikai nonprofit szervezet, melynek webgalériájában körözött és büntetésüket töltő fanatikus iszlamisták rövid életrajzzal kísért portréja közt böngészhet az, aki a jézusi tanítás szellemében szeretni akarja ellenségeit.

A bizarr panteonban ott van az 59 éves, egyiptomi születésű El Sayyid Nosair is, akinek lelki üdvét jelenleg nyolcan viselik a szívükön. E mérsékelt érdeklődés átlagosnak mondható, csupán két személyt fogadtak örökbe ennél jóval többen. Az egyik a bostoni maratoni robbantás szinte még gyerek vádlottja. A másik a Dzsihad Jane-ként elhíresült szőke amerikai nő, aki egyebek mellett a svéd Lars Vilks ellen szervezett merényletet Mohamedet kutyaként ábrázoló rajzai miatt – ez az öt évvel ezelőtti, meghiúsult ­tá­madás volt az első a Charlie Heb­do szerkesztőségéig vezető eseménysorban.

Nosairt 1990-ben tartóztatták le a világ egyik legmegosztóbb, ult­raortodox rabbija, a Zsidó Védelmi Liga alapítója, Meir Kahane megölése miatt. Fia, jelen könyv szerzője, 7 éves volt ekkor. Az apát később bűnösnek találták több terrorcselekmény megtervezése és a World Trade Center elleni első, 1993-as támadás megszervezésében (a robbantásban hatan haltak meg, és több mint ezren megsebesültek). Hogyan élte át Zak kisgyerekként apja radikalizálódását? Milyen személyes frusztrációk és nemzetközi politikai események hatására vált a „tréfás kedvű, meleg szívű apa” amerikai földön kinevelődő terroristává? Zsebkönyvnyi mérete ellenére meglepően sok információt sűrít a TED-előadásokhoz kapcsolódó, új zsebkönyvsorozat nyitó darabja, amely az eredetivel csaknem egy időben jelenik meg magyarul.

Zak felnőve megszakította a kapcsolatot az apjával, aki élete végéig börtönben lesz. (Fotó a könyvből)

Zak története valóban sokkal több és érdekesebb annál, mint ami egy tízperces szóbeli előadásba beleférhet. Anyja pittsburgi születésű fehér amerikai, aki egy rossz házasság után, a kereszténységből kiábrándulva talál vigaszt az útkeresőket szívesen fogadó iszlám közösségben. A Korán elvei mentén elrendezett második házassága kezdetben valódi boldogságot jelent. Ám a mérnök Nosair (aki nem sokkal korábban vándorolt ki Egyiptomból Amerikába) nehezen viseli, hogy egy üzemi baleset következtében megroppan családfenntartói tekintélye. Az 1980-as években járunk, az apa bekapcsolódik egy radikalizálódó mecset életébe, amely utóbb a „jerseyi dzsihádiroda” néven vonul be az FBI aktáiba. A kínai kifőzde felett található, málladozó falú maszdzsid a világ minden tájáról fogad sejkeket és vallási vezetőket, akik azzal a céllal érkeznek az Egyesült Államokba, hogy a muszlimokat afgán testvéreik megsegítésére mozgósítsák. A hidegháború forró pillanatai ezek: a Szovjetunió intervenciójára válaszul Amerika a szaúdiakkal karöltve dollármilliókkal támogatja az afganisztáni dzsihadistákat.

Hogy az agitátorok tevékenysége nem korlátozódik az afganisztáni helyzetre, annak tanulságát majd csak jó két évtized múlva (a 2001. szeptember 11-diki terrortámadások után) vonja le a világ. Érdekes módon Nosairt kezdetben magányos elkövetőnek tartják: a lakásukban lefoglalt 47 doboznyi iratot évekig még csak le sem fordítják, gondolván, hogy azok csupán „arab versek”. Csak az ikertornyok elleni első támadás után fejtik fel, hogy itt valójában az első, laza terrorista sejtek szerveződtek, a „versek” pedig hidak, magas épületek és zsidó célpontok elleni támadások vázlatai.

Fontos a társadalompolitikai hát­tér, de a főszereplő mégiscsak az a Tini Nindzsa Teknőcökért rajongó, riadt fiúcska, akinek ki­egyensúlyozott gyerekkora egy csapásra véget ér apja letartóz­tatásával. Az iszlámellenes indulatok és a fanatikus muszlim kisebbség ünneplése kereszttüzébe kerül, és egyedül kell feldolgoznia azt, hogy apja a fél világ szemében a megtestesült ördög, egy szűkebb közösség számára viszont hős és mártír. A radikális hívek 163 ezer dollárt gyűjtenek Nosair bírósági védelmére, Oszama bin Laden egymaga 20 ezret küld. Ám a támogatás idővel elapad, a börtönben ülő Nosair családjának sorsa a megvetettség, a zaklatás és az anyagi lecsúszás lesz. Nevet változtatnak, tíz év alatt hússzor költöznek, igyekeznek új életet kezdeni. Zak rendszeres iskolai bántalmazás célpontja, de akárcsak egy Dickens-regényben, ennél is van lejjebb.

Nem áruljuk el, miként lesz ebből a zárt, megfellebbezhetetlen vallási és erkölcsi dogmák közt nevelkedő gyerekből az erőszak elutasítását hirdető aktivista, de a folyamat lassú és keserves. Nem sok fájdalmasabb dolog lehet annál egy fiúcska számára, mint rájönni, hogy az apja soha többé nem focizik vele, mert helyette az értelmetlen erőszakot választotta.

Zak – pontosabban szerzőtársa, a profi újságíró Jeff Giles – hatásosan ír, van dramaturgiai érzéke és humora, a könyv végének didaxisa és békepropagandája miatt pedig kár lenne fanyalogni: hozzátartozik a TED szellemiségéhez. És ez jól is van így, még akkor is, ha az al-Kái­da kiképző központjaiban nem ez lesz a kötelező olvasmány.

Fordította: Garamvölgyi Andrea. HVG Könyvek, 2014, 98 oldal, 1990 Ft

Orosz Ildikó

A cikk a Magyar Narancsban jelent meg (2015/3).

Tovább olvasom