Mennyből a szakadt angyal – Négy gyerekszínházi előadás

Lüttyő királyfi, borostás égiek és két kutya, de az egyik néha hajó. Négy gyerekszínházi előadást szemléztünk.

Lázár Ervin: A legkisebb boszorkány

Minden jó, ha jó a vége, tartja a mondás, melyhez az európai kultúra két nagy mesélője, Andersen és Lázár Ervin csak tulipános jókedvében tartotta magát. Sőt, Lázár „legkisebb boszorkánya” valójában a magyar irodalom „kis hableánya”: a minden veszedelmet legyőző, viszonzatlan szerelem lírai szépségű meséje, amelyben az ifjú hősnő mindent megtesz imádottjáért, hogy végül az önzetlen és tiszta érzelem elnyerje méltó büntetését. Amarilla és két testvérnénje még csak most tanulják a boszorkányság csínját-bínját, és ennek keretében azt a feladatot kapják Anya-Banyától, hogy veszejtsék el Király Kis Miklóst. Ám a legkisebb boszorkány beleszeret a célszemélybe, és idővel egyre nagyobb leleménnyel és elszántsággal menti meg saját nővérei és a sárkány ármánykodásától.

Nagyon sajnos azonban Király Kis Miklós a világszép Tündér Tercia után vágyakozik, és abszolút nem veszi észre a vörös, szeplős kis Amarillát. Feje tetejére állnak a jól bejáratott népmesei motívumok, a kis boszorkánylány hőssé nemesedik, a világszép tündér üresfejű szolicica, aki naphosszat az udvarhölgyeivel fürdőzik, az imádott királyfi pedig egyenesen a világ hülyéje: a nem elég, hogy cseppet sem vitézkedik, ráadásul olyan nehéz felfogású, hogy a saját lova is többet ért a körülötte zajló eseményekből – meg is kapja egy ponton, hogy „te félküllős, te lüttyő, te dinnye”.

A Bábszínház felújított előadásának látványvilága (Orosz Klaudia munkája) méltóképp illeszkedik a történet költői szabálytalanságához, a zöld selyemkaftános, álarcos sárkány például felér az Operaház Fantomjával. Amarillát végül gonosz anyja bosszúból széllé változtatja, a királyfi pedig megkapja kétdimenziós tündérkéjét, de akkor már nem igazán tud örülni neki. Szomorkás a végkifejlet, de mégsem nyomasztó, a nézőtéren a legkisebbek fel sem fogják, mi történt. A 8-9 év felettiek viszont, akik már magukba építettek egy csomó Benedek Eleket és egyebet, nem csak azt értik, hogy mindez a szokásos népmesék kifordítása, de pedzik már azt az Óperencián inneni dimenziót is, amelyben mindenkinek joga van a maga választotta boldogtalansághoz.

Budapest Bábszínház, rendezte: Lengyel Pál (felújítás: Kuthy Ágnes)

Kolozsi Angéla: Emília és az angyal, akit Körmöczi Györgynek hívtak

A szabálytalan hősökről szóló mesék tágítják a szemhatárt a szerepjátékaikban jobbára konzervatív kisgyerekek számára. Aki minden farsangon makulátlan hercegnőnek vagy szuperhősnek öltözik – az év fennmaradó napjaiban pedig annak képzeli magát – őszinte érdeklődéssel fogadja majd a kopott viharkabátot viselő, borostás és szétszórt angyal, Körmöczi György figuráját (Tóth József remek alakításában), aki röhejesen profán nevét is annak köszönheti, hogy annak idején nem figyelt oda a mennybéli névadási ceremónián a Raffaelek és Urielek közt. A tízéves Emília (Molnár Zsófia Boróka e. h.) szakadt őrangyala állandó szabályszegése miatt a lefokozás szélén áll, de kap még egy esélyt. Vajon sikerül-e helyrehoznia a galibát, amit védence körül kavart, részben azzal, hogy olthatatlan vágyat érez az embervilág érzéki örömei, korosztályosan a torták, sütemények és fagylaltok iránt? A Kolozsi Angéla regényéből adaptált darabban fontos szerep jut egy összeesküvésnek a lányvécében, melynek eredményeképp Emíliát kiközösítik a barátnői, egy levakarhatatlan, idegesítő kisöcsnek, és a legvidámabb égi barakknak: az angyaltanonc kis puttóknak, akik közt ugyanúgy van eminens és renitens, mint minden evilági iskolában.

Fordulatos mese, ötletes látvány, nem tolakodó tanulság és a rendező-színigazgató Novák János élőzenével kísért betétdalai – ez az, amiért a legtöbben a Kolibribe járunk és nem csalódunk. Ráadásul mindez most még egy csábító hókuszpókusszal egészül ki: előadás előtt a gyerekek angyalokat rajzolhatnak az előtérben a színészekkel közösen, és műveiket kivetítve, animálva láthatják viszont a darabban. Ez még akkor is szuper, ha a pelenkások is tudják, hogy az „angyalposta”, ahol rövid sorban állással fel kell adniuk a rajzaikat, egy mezei szkenner. Egyedül a darab végi nagy süteménydobálást érezzük túlzásnak – esztétikai és pedagógiai értelemben is.

  Kolibri Színház, rendezte: Novák János

Parti Nagy Lajos: Maya hajója

Nyilván nem sokan mennek el úgy egy Parti Nagy Lajos által Picasso festményeire írt bábos kalandra, hogy ne sejtenék, körülbelül mire számíthatnak. Ha mégis arra vetemedünk, hogy átrágjuk magunkat a honlapon található tartalomismertetésen, nagy valószínűséggel elmegy a kedvünk: jó esetben eszelősen magasröptű, rosszabb esetben kusza előadást vizionálhatunk, amiből a gyerekünk az ég világon semmit nem fog érteni. Jobban tesszük, ha bízunk a színikritikusokban, akik szerint a Stúdió K és a Tatabányai Jászai Mari Színház közös produkciója az előző évad legjobb gyerekelőadása. És valóban nagyon szórakoztató, szellemes és invenciózus játékban van részünk, amelynek tulajdonképpen még a sztorija is követhető: Maya (Picasso lánya és több képének modellje) képlékeny identitású kiskutyájával, aki néha dakszli, néha hajó, továbbá még néhány mulatságos, a műterem festőállványairól lelépő figurával útra kel, hogy megnevettesse a mindig morcos Izabella királynét. A küldetés nem sikerül, de adódik jó pár vicces kaland, miközben természetesen – a szerző alkatához híven – főszerep jut a sziporkázó nyelvjátékoknak, stílusparódiának. Érdekes módon a gyerekeket nemigen zavarja, hogy a poénoknak a felét se értik – az ő komplex művészeti élményüknek szemlátomást épp úgy része szüleik önfeledt röhögése, mint az alámerülés a lenyűgöző látványba (Németh Ilona) és a virtuóz egyszemélyes élőzenébe (Spilák Lajos).

A Stúdió K-ban nagy hagyománya van a képzőművészeti alkotásokra épülő előadásoknak. Most Picasso és Velazquez festményei nyomán elevenedik meg a gitártestű nő, az Izabella udvarából elmenekült törpe, az artistafiú, a torreádor-költő és a pacifista bika. A nagy méretű bábokat mindig legalább ketten mozgatják, így a figurák testbeszéde a legutolsó kézlegyintésig csodálatosan élethű. Kár, hogy az előadást inspiráló festményeknek csak kis része szemlélhető meg a ruhatárban, a faliújságra kifüggesztve.

Stúdió K–Tatabányai Jászai Mari Színház, rendezte: Fodor Tamás

L. Frank Baum: Óz, a csodák csodája

Értelemszerűen sokkal szélesebb közönséghez szól a Vígszínház zenés előadása, melynek alapja az 1930-as évek nagy sikerű, Judy Garland főszereplésével készült Óz-filmje. Nem gyakori, hogy gyerekelőadást hetekkel a bemutató után is csak este tűzzenek műsorra – úgy tudjuk, a bérletesek kedvéért, akiket nem lehetett kihagyni egy ilyen szuperprodukcióból. Ülünk hát egy szerda este két túlpörgött kiskorúval a jól szituált, szenior hölgyek és urak közt, és nem irigyeljük a színészeket, hogy szinte kizárólag felnőtt közönségnek kell játszaniuk ma este. Hiszen létezik a színpadi humornak és bájnak az a formája, amely kifejezetten gyerekekhez (meg a saját gyerekén szórakozó szülőhöz) szól. Így hát a lelkes nézőtéri ujjongás, amely bizonyára létfontosságú pszichikai összetevője annak, hogy egy színész vígan sasszézzon madárijesztőként, bádogemberként meg gyáva oroszlánként a sárga úton, ezúttal leginkább az erkély egy jól körülhatárolt pontjáról érkezik: bizonyára itt foglal helyet a ruhatáros nénik által emlegetett, nagy szakmai kihívást jelentő 47 fős iskolai csoport.

De hogy lesz itt még nagy és kollektív őrjöngés a későbbiekben a matiné előadásokon, afelől nincs kétség, hiszen ehhez minden adott: világslágerek magyarul, szédítő, kivetített tornádó, pöccre lángra lobbanó banyaseprű, gigantikus emelőszerkezet hajtotta Óz (Kentaur díszletei). A kiskorúak örömére számolatlanul robognak és repülnek át a színen a különféle járgányok, Totó kutyát pedig egy valódi kis yorkshire alakítja teljesen meggyőzően – ő egyébként valószínűleg ellopná a showt, ha néha át nem lényegülne kushadó plüssállattá Dorothy (Szilágyi Csenge) kosarában. Aki még itt ziccerhelyzetben van, az Kútvölgyi Erzsébet a gonosz nyugati boszorkány szerepében – Hegyi Barbara viszont igazán megérdemelt volna egy előnyösebb outfit-et, cserébe a kevésbé hálás északi jó boszorkány szerepéért. Nem meglepő, de minden korosztály számára megnyugtató fejlemény, hogy amennyiben jó helyen keresi, végül mindenki megtalálja az eszét, a szívét és bátorságát.

Vígszínház, rendezte: Marton László

Orosz Ildikó

A cikk szerkesztett változata a Magyar Narancsban jelent meg (2015/50).
A fotók a színházak honlapjáról származó sajtófotók.