Te, ez még él? – Kortárs gyerekirodalom az olvasóvá nevelésben

A jól megválasztott kortárs művek élményt és motivációt jelentenek a gyerekeknek, azonban az olvasmánylisták lassan frissülnek, a kortárs gyerekirodalom egyelőre néhány elkötelezett pedagógus szívügye.

Miközben a könyvpiac évről évre zsugorodik, a hazai gyermek- és ifjúságikönyv-kiadás az elmúlt évtizedben példátlan fellendülésen ment keresztül: nőtt a könyvforgalom, az összpéldányszám és a kiadott címek száma (a 2011-es forgalmi növekedés például 13-14 százalék). Nem tudni, ebből mennyi a tartalmában és küllemében igényes kortárs mű, de a növekedés e téren is szembeöltő. A 2000-es évektől "felnőtté vált" a gyerekirodalom, ahogy Kovács Eszter, a Pagony kiadó főszerkesztője nemrég frappánsan megfogalmazta: "sokan művelik, sokan írják, sokan rajzolják, sokan írnak róla, sokan szervezik, sokan veszik komolyan, sokan csinálják jól". A kiadók egyre több fórumon igyekeznek megismertetni a pedagógusokkal a kortársakat. Egyesülnek, díjakat hoznak létre, sikerlistákat gyártanak, olvasóklubokat működtetnek. Országszerte számos könyvtárban elérhető a tizenegyedik évfolyamába lépett Csodaceruza folyóirat, amely idéntől nemcsak a szakemberekhez, hanem váltott számokkal a gyerekekhez is szeretne szólni. Ezzel együtt a kortárs gyermekirodalom – ahogy a korszerű tananyagok általában – nehezen talál utat az óvodákba, iskolákba.

Szép állat a krokodil

"A hiszti sós-zsák lehet, / Százötven kiló, / Lábamra csimpaszkodik, / Mint óriási ló." Hatéves kislány szavalja nagy átéléssel Lackfi János Dorottya legyőzi a hisztit című versét a kisvárdai Móricz Utcai Óvodában - látszik, hogy van személyes tapasztalata. Idén áprilisban harmadik alkalommal rendezték meg a kortárs szavalóverseny városi döntőjét, ahová a gyerekek többek közt Tóth Krisztina, Kiss Ottó, Kovács András Ferenc műveivel érkeznek. Az óvónők gyakran a Friss tinta!, vagy az Aranysityak antológiából választanak. Kezdetben voltak fenntartások, hogy minek szavaljon egy kislány olyat, hogy "Szerelmes vagyok Lacikába, / Már harmadnapja nem eszem", de ma már a szülők és a pedagógusok is várják, szeretik a kortárs műveket, meséli Czomba Magdolna, a szavalóverseny ötletgazdája, a helyi Bessenyei György Gimnázium tanára, aki saját irodalomóráin is szívesen vesz elő kortársakat.

Kisvárda a szabályt erősítő kivétel: az ovisok elvétve hallanak mai verseket. A pedagógusok többsége ragaszkodik a megszeretett, "bevált" költőkhöz, 20-30 éves tematikákból dolgozik, és rosszul viszonyul a kortárs irodalomhoz, mondván, rímtelen, érthetetlen, a témája nem gyereknek való. A sztereotípiák gyakran az ismeret hiányából fakadnak. Bujdosóné dr. Papp Andrea, a Debreceni Egyetem hajdúböszörményi gyermeknevelési karának oktatója szerint a kortárs vers a pedagógusoknak és a gyerekeknek is frissítő élmény lehet: ehhez alapos szövegismeretre és sok műelemzésre van szükség, hogy a pedagógus hitelesen, élményszerűen, "fejből, szembe" tudja tolmácsolni a műveket. Ugyanakkor a kortárs művek közül nem mindegyik felel meg a komplex esztétikai, fejlődés-lélektani és pedagógiai szempontoknak, ezért szükség van a kritikai hozzáállásra. A hajdúböszörményi karon a klasszikusok mellett többek közt Kovács András Ferenc, Szabó T. Anna, Tóth Krisztina, Nagy Bandó András versei is szerepelnek a memoriterek listáján, az ajánlott mesék közt pedig Berg Judit, Máté Angi, Döbrentey Ildikó és Lázár Ervin.

Tévesen gondoljuk, hogy a gyerekek nem szeretik és nem értik a "lila, modern" irodalmat. Gombos Péter gyermekirodalom-kutató, a Magyar Olvasástársaság alelnöke egy kutatásra hivatkozik, amelyben 16 nagycsoportos óvodáscsoportban olvastak fel Lázár Ervin-meséket, majd egyesével vizsgálták a gyerekek szövegértését.

A kutatókat is meglepte, hogy a gyerekek több mint 80 százaléka első hallás után is tökéletesen értette a felnőttek által nehéznek vélt szövegeket, a tetszési index pedig 100 százalékos volt.

"Napjaink megváltozott gyermekképe indokolja a tematikai nyitást, de a pedagógus- és a szülőtársadalom olykor joggal ágál a tabudöntés, a felnőtt-gyerek hierarchia felborulása, a művek szókimondása ellen", érvel Bujdosóné. Sok olyan mű létezik, amely egyénre szabottan, a szülő ölében, az ő szájából élvezetes, de egy csoportszoba forgatagába, értékrendjébe nehezen illeszthető. Másfelől, ha a pedagógus érzi a vers humorát, és a személyiségéhez illik, akár még az oviban is elhangozhat Varró Badar állathatározója: "Szép állat a krokodil / Minden este bekakil."

Mára a család mint olvasásszocializációs közeg egyértelműen háttérbe szorult (2005-ös adat szerint a felnőtt lakosság 60 százaléka évente egyetlen könyvet sem olvasott!), az olvasóvá nevelés legfontosabb színtere az iskola lett. Az olvasás megszerettetése, élményszerűvé tétele érdekében nagy szükség volna a kötelező és ajánlott olvasmánylisták frissítésére. A kortárs irodalmi művek előnye, hogy a témák és a nyelv közelebb állhatnak a gyerekekhez, és megjelenik bennük a humor, ami mára csaknem kiveszett az oktatásból. A gyerekeknek nagy élményt jelent az is, ha egy mű feldolgozásának részeként megismerkedhetnek az íróval ("Te, ez még él?"). Több kortárs szerzőnk közismerten szívesen fogadja el iskolák, könyvtárak meghívását, ahol valósággal szétszedik őket a diákok.

Ma már sok pedagógus vallja, hogy a Kincskereső kisködmön nem való a harmadik-negyedikeseknek. Ezért gyakran helyettesítik A két Lottival vagy a Lassie-vel. Oszoli Márta, a Pécsi Tudományegyetem 1. Számú Gyakorló Általános Iskolájának tanára ennél tovább ment: negyedikeseivel idén Nyulász Péter frissen megjelent meseregényét, a Helkát olvassák. A tanítónő az élményszerű oktatás jegyében évek óta belefésüli a tananyagba a kortárs gyermekirodalmat. Verseket tapétáz ki az iskolafalra, amit a gyerekek minden noszogatás nélkül elolvasnak és megbeszélnek a szünetben, Lackfi Kövér Lajosához edzéstervet írat, Berg Judit Ruminijéhez - ami harmadikban volt a házi olvasmány - a hajóépítéstől a kalózdalok költésén át a térképes kincskeresésig sokféle feladatot kitalál. Meggyőződése, hogy értelmetlen ezt a korosztályt nyári olvasónapló írására kényszeríteni: a Helkát az év folyamán közösen dolgozzák fel sok játékkal, interaktív formában, nemcsak olvasás-, de környezetismeret- vagy akár matematikaórán is - a módszertant hamarosan nyomtatásban is kiadják.

Alkonyattól Abigélig

Az alsós tanítók az utóbbi években érezhetően nyitottabbak a kortárs irodalomra, felsőben azonban lassabb a változás, vélekedik Gombos Péter. Sok helyen masszívan tartja magát az obligát "hetes": Egri csillagok, A Pál utcai fiúk, A kőszívű ember fiai, Szent Péter esernyője, Az arany ember, Légy jó mindhalálig, Ábel a rengetegben. Ezek közt van néhány, a gyerekek által kedvelt regény, de még több olyan, amelynek nyelve túlzottan archaikus és a témájával nehéz azonosulni. A legfiatalabb mű is nyolcvanéves (!) - mintha azóta nem írtak volna 10-14 éveseknek érdekes és nyelvi, esztétikai szempontból is értékes regényt. Nem csoda, ha egy friss kutatás szerint a középiskolások csaknem fele gondolja, hogy az irodalmi szöveg jellemzője, hogy "régi" és "nehezen érthető", az viszont fel sem merül, hogy "szórakoztató" is lehet. Végül mindenki frusztrált: a diákoknak leküzdhetetlen akadályt jelentenek a kötelezők, a tanárok pedig elégedetlenek a művek elolvasásával, feldolgozásával.

Nem szükségszerű, hogy így legyen. Gombos szerint a mai kamaszok is szívesen olvasnának, csak alkalom és jó művek kellenek hozzá. Bátrabban lehetne használni a fiatalokat érdeklő "problémafelvető", Lovász Andrea szavaival "szociotartalmú" könyveket. Másrészt alapvető, hogy legyen egy közös téma, ezért a tanároknak és szülőknek nyitniuk kellene a gyerekek által választott olvasmányok felé. Ezek néha nem is olyan rémesek, mint gondolnánk: a lányok által falt Alkonyat például Gombos szerint olyan romantikus regény, amely pár évvel ezelőtt simán csíkos könyvként jelent volna meg, ráadásul Rakovszky Zsuzsa fordította. "Ha én elolvasom Stephenie Meyert, és beszélgetek róla a gyerekekkel, akkor már csak egy lépés, hogy elolvassák az Abigélt, amit én ajánlok."

Össztantárgyi feladat

"Ha nem akarjuk végleg elveszíteni a kapcsolatot a diákokkal, akkor nem zárkózhatunk be az irodalom elefántcsonttornyába", mondja Szűcs Hajnalka, a Bolyai János Fővárosi Gyakorló Műszaki Szakközépiskola tanára. Ebbe a középiskolába körülbelül 430 elektronikát és informatikát tanuló fiú és alig néhány lány jár (tudjuk, hogy a fiúk ebben az életkorban is kevesebbet olvasnak!). A tanárnő szerint meg kell és meg is lehet találni a hozzájuk vezető utat. Náluk a klasszikus versek mellé gyakran kerülnek kortárs parafrázisok, Móricz mellé Tar Sándor. Nyaranta kilencedik évfolyamon a Piszkos Fredet, tizenegyedikben Vámos Apák könyvét olvassa az osztály, de ott a listán Niccol˜o Ammaniti (Én nem félek), Émile Ajar (Előttem az élet), Henri Charriére (Pillangó) és Máraitól a Zendülők. Öt ajánlott regényből hármat kell a szünetben elolvasni, de sokan többet is választanak. Ugyanakkor nem kötelező ától cettig önállóan átverekedniük magukat Az ember tragédiáján és a Bánk bánon.

Egyre többen sürgetnek egyfajta paradigmaváltást az olvasással kapcsolatban. Ennek apró jele, hogy a tanárok ma már szívesebben beszélnek közös, mint kötelező olvasmányokról. Péterfi Rita olvasásszociológus hangsúlyozza, az olvasóvá nevelés össztantárgyi feladat: aki nem tud megfelelő szinten olvasni, annak minden tárggyal és általában a tudáselsajátítással, információszerzéssel is gondjai lesznek, legyen szó papír- vagy digitális alapú szövegről. Egy közelmúltbeli kutatás részeként 50 budapesti középiskola tanárait kérdezték, milyen módszereik vannak az olvasás, illetve a könyv- és könyvtárhasználat megszerettetésére. A tanárok kétharmadának voltak ötletes, bevált módszerei - beleértve azt a tornatanárt is, aki a felmentett gyerekeket egy sport témájú feladatlappal könyvtárba küldi -, ugyanakkor még mindig túl sokan gondolják, hogy mindez kizárólag az irodalomórák feladata.

Betűfaló A kortárs művek iskolai beépülésének egyik gyakorlati akadálya, hogy kevés a kész módszertani anyag. Ezen igyekszik segíteni egy olvasóvá nevelő program, a Betűfaló, amelyet a Meseutca.hu gyermekirodalmi portál indított el a Magyar Olvasástársaság bevonásával. A programban hat kortárs kötethez (3 próza, 3 vers) készült komplex tanítási segédlet második és harmadik osztályosok számára. Both Gabi, a Meseutca főszerkesztője szerint nem volt könnyű a választás, hiszen a látszat ellenére nincs olyan sok kortárs mű, amely a szöveget és a képi világot tekintve is megfelelt a szigorú szempontrendszernek és az érintett korosztály igényeinek, tudásszintjének. Végül a választott könyvek (Berg Judit, Finy Petra, Nádori Lídia; Kiss Ottó, Lackfi János, Tóth Krisztina) a hazai gyermekkönyv-illusztráció javából is keresztmetszetet adnak. Jelenleg négy eltérő helyzetű budapesti iskolában tesztelik a MASZRE által támogatott programot; a Radnóti-gyakorlóiskola, a Gárdonyi Géza Általános Iskola, a hátrányos helyzetűekkel foglalkozó csepeli Burattino és a Montessori-szemléletű Batthyány visszajelzései egyértelműen jók.

Orosz Ildikó

A cikk a Magyar Narancsban jelent meg (2012/22).

Tovább olvasom

"Minden gyereknek örülni kell" – Interjú Czeizel Endrével

A professzor egyik utolsó nagy életútinterjúját nem sokkal nyolcvanadik születésnapja előtt készítettem. Az apropót az esemény utáni tabletta használatának korlátozása jelentette, de szó esett népesedéspolitikáról, kitolódó gyerekvállalásról és a professzor vitatható nézeteiről is.

Mi a véleménye arról, hogy az Európai Bizottság döntése ellenére mégis vénykötelesek lesznek nálunk a sürgősségi fogamzásgátló szerek? A szabad forgalmazás hívei szerint az egyszerűbb hozzáféréssel csökkenteni lehetne az abortuszok számát.

Czeizel Endre: Egyértelmű a véleményem, hiszen én már 1996-ban belebuktam ebbe. Akkor a Nemzeti Egészségvédelmi Intézet főigazgatójaként a miniszteri megbízásom a magyar egészségügy korszerűsítéséről szólt. Szerettem volna elérni, hogy recept nélkül lehessen kapni – most már kimondhatom a nevét, mert nem létezik – a Postinor esemény utáni tablettát. Fiatal orvosként, a János Kórházban még magam is csináltam terhesség-megszakítást, de az ember érettebb fejjel rájön, hogy az élet a fogamzással kezdődik, és az egészséges magzatok megölése élet elleni bűn. Az abortusz társadalmi kérdés; mindent meg kellene tennünk, hogy a lehető legalacsonyabbra szorítsuk. Mondok egy példát: régebbi kutatásunk szerint a fiatal lányok egyharmada úgy veszti el a szüzességét, hogy nem készül fel erre. Tipikus szituáció, házibuli, evés, ivás, szórakozás, és megtörténik az, amire nem gondoltak előre. Ilyenkor az orvoshoz elmenni olyan tortúra, hogy a lány inkább meggyőzi magát, hogy úgysem esett teherbe. Azt gondoltam, ha 72 órán belül odasúghatná a patikusnak, hogy „sürgős”, el lehetne kerülni az abortuszt.

Ne felejtsük, a sebészi abortusznál minden 850. esetben kilyukasztják a méhet, minden tizedik esetben roncsolódik a méhnyak záróizomzata, ami később koraszüléshez vezethet; kialakulhat kismedencei gyulladás, petevezeték-elzáródás. Az abortusz a tablettánál esetleg fellépő problémákkal összehasonlítva nagyságrendekkel veszélyesebb. Az is bennem volt, hogy az esemény utáni tabletta igazából nem olt ki életet, hiszen a leg­újabb kutatások szerint a megtermékenyítés után 48–72 óráig még a petesejt DNS-e irányítja a sejtosztódást. Azonban a próbálkozásom a tabletta vénymentessé tételére a nőgyógyász-társadalom ellenállásába ütközött.

Tehát nem gondolja, hogy a szabad forgalmazás felelőtlenebb szexuális magatartást eredményez.

Nem. Ugyanez az érv szokott felmerülni a 9. hétig használható abortusztablettával kapcsolatban is, ami a másik nagy bukásom. Azóta mondogatom, hogy a nyolcvanas években Franciaországban és Ang­liában először találkoztam vele. Az alkalmazásával elkerülhetők a sebészeti beavatkozás miatti komplikációk. Gondolja el, Magyarországon 9 százalék a koraszületés, és a kutatásaink szerint ennek egyharmadáért a korábban végzett sebészeti abortusz felelős. Körülbelül 130 csecsemő azért hal meg, mert az anyánál ezt a primitív módszert alkalmazták. Nem véletlen, hogy már az unió is rászólt Magyarországra, hogy tegyék lehetővé a hozzáférést a tablettához. 2004-ben, amikor Gyurcsány miniszterelnök lett, beszélgettem vele erről, és becsülöm azért, mert a parlamentben elővette a témát. Szócska államtitkárra viszont haragszom, amiért ideológiai okokból gátolta a bevezetését, holott ma már az orvostársadalom is támogatja (a Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium 2005-ben tette közzé támogató állásfoglalását – O. I.).

A kormány láthatóan szigorúbb szabályozással, külső kontrollal szeretne megálljt parancsolni a magyarság fogyásának. Mi lehetne egy értelmes népesedéspolitika alapja?

Mihályi doktor (Mihályi Péter közgazdász – O. I.) írta néhány hete az ÉS-ben, hogy 2060-ra alig több mint 7 millióan leszünk. A népességcsökkenésnek számos gazdasági következménye van, szűkül a piac, kevesebb a munkalehetőség, a munkaképes korú társadalom nem tudja eltartani az időseket. Én a társadalmi szabályozásba nem merek beleszólni, de ami a szakterületemet illeti, van előttünk jó példa. Hollandia, Anglia rájött, hogy nem politikai döntéseket kell hozni, hanem a gyereket meg kell tanítani a felelős családi életre és szexualitásra. Ez volt a fő szempont, amikor 1996-ban elvállaltam a Nemzeti Egészségvédelmi Hivatal főigazgatóságát.

Akkor a Nemzeti alaptantervbe bekerült, hogy az iskola feladata egyebek mellett a gyerekek felkészítése a családi és a szexuális életre. Magyar Bálint partner volt egy új tantárgy bevezetésében, amelyre az első évben 26, a másodikban 8 millió forintot kaptunk. A „Felkészülés a családi életre” 33 órás fakultatív tantárgy vagy 16 órás osztályfőnöki foglalkoztatás volt 15 éveseknek. Nem az emberi test felépítésével, fütyivel meg puncival szerettünk volna foglalkozni, azt az előző évben megtanulták biológiaórán, hanem a társkapcsolatokkal, a szexuális úton terjedő betegségekkel, a majdani családtervezéssel. A fogamzásgátlás módjait ugyanúgy meg kell tanulni, mint a Pitagorasz-tételt.

Milyen visszajelzéseket kaptak, és mi lett a tantárgy sorsa?

Két évig ment, az akkori kb. 930 iskolából az első évben több mint 300, a másodikban 510 csatlakozott. 1100 pedagógust képeztünk ki, a tankönyv megírása előtt több mint 30 iskolába elmentem. A gyerekek nyitottak, érdeklődőek voltak, nagyon népszerű volt a tantárgy. A fiatalok nem buták, ha tényleg felkészítenénk őket, látványos eredményeket lehetne elérni. Angliában és Hollandiában a programok eredményeként drasztikusan csökkent az abortusz, és a lányok két, a fiúk másfél évvel később kezdik a szexet, mint azelőtt. Ne értsen félre, a szeretkezést az emberi élet egyik legnagyobb vívmányának tartom, de érett ésszel, felkészülten kell elkezdeni. Az 1998-as kormányváltás után elmentem Pokornihoz, akinek tetszett a program, támogatta a folytatását. Ám átkerült a csomag a szociá­lis minisztériumhoz, ahol Harrach Péter, amikor megmutattam neki a tankönyvet, és elmondtam, mit akarunk, elkezdett velem ordítani, hogy mit képzelünk, megrontjuk a fiatalokat.

Ma a nők, de a férfiak is egyre később vállalnak gyereket. Képesek-e az ezzel járó egészségügyi kockázatot ellensúlyozni a modern diagnosztikai szűrések?

Óriási haladás történt a magzati rendellenességek felismerésében. Van most egy teszt, amelyről, ha három évvel ezelőtt megkérdezik, hogy elképzelhetőnek tartom-e, azt mondtam volna, hogy nem. Kiderült, hogy a lepényből a DNS beszivárog az anya vérébe, és mivel minden kromoszómának más a DNS-mintázata, a komputer fel tudja ismerni minden egyes kromoszóma DNS-ét. Tehát egy anyai vérvizsgálat a 10. hét után minden kromoszóma-rendellenességet több mint 99 százalékos biztonsággal ki tud szűrni. Én már öreg vagyok, az 1970-es években nagyon örültem az amniocentézisnek (magzatvízvétel), hogy a magzati sejtek vizsgálatával ki lehet mutatni a Down-kórt. Csakhogy annak egyszázalékos a vetélési kockázata. Azóta javult az ultrahang. A fejlődő technika eredménye, hogy mára kialakult az emberekben, hogy nekik csak 100 százalékosan egészséges gyerek kell.

Az elmúlt öt évben négy olyan esetem volt, hogy ultrahanggal felismertük a fiú magzatok ajakhasadékát. Elmondtam, hogy ez egy kis rendellenesség – nem társult szájpadhasadékkal, ami jóval súlyosabb –, szépen lehet operálni, a beszédkészséget alig befolyásolja. A négy közül mégis hárman megszakíttatták a terhességüket, és nekem majd megszakadt a szívem… Persze más helyzet, ha súlyos rendellenességet szűrünk ki. Én mindig azt mondom, fontos a magzati diagnosztika, de még fontosabb a megelőzés, hogy lehetőség szerint ki se alakuljanak a rendellenességek. Ezért vagyok büszke a magzatvédő vitaminra, amellyel a nyitott gerinc és az agy-/koponyahiány 90 százaléka, a szívrendellenességek 40 százaléka kivédhető. Ennek ellenére egy közelmúltbeli adat szerint Magyarországon alig 6 százalék szed magzatvédő vitamint, míg Hollandiában 73, Angliában 56 százalék.

A legtöbb magzatvédő készítmény 15–20-féle összetevőt tartalmaz, melyek közül a folsav nyújt bizonyítottan védelmet az említett fejlődési rendellenességekkel szemben. Nem véletlen, hogy a legtöbb nőgyógyász csak ezt ajánlja (lásd keretes írásunkat).

Valóban, a folsav a fő komponens, de három másik B-vitamin is fontos. Két intervenciós vizsgálat volt ezzel kapcsolatban – ilyenkor nem utólag értékelünk klinikai anyagokat, hanem mi organizáljuk a kutatást, adjuk oda a vitamint, követjük nyomon az eredményeket. Az egyik a miénk, a másik az angol Dick Smithellsé. Ő vette észre először, hogy a nyitott gerinc a szegényebbek körében gyakoribb, amit táplálkozási okokra vezetett vissza. A kutatásából kiderül, hogy ha a folsav mellett B2-, B6- és B12-vitamin is van egy készítményben, akkor 90 százalékban véd, ha csak folsav, akkor 70 százalékban. Smithells kutatása nem volt randomizált, ezért lett meghatározó a mi kettős vak kutatásunk (ilyenkor az objektivitás érdekében azonosító számokkal dolgoznak, sem az orvos, sem a kísérleti személy nem tudja, hogy vitamint vagy placebót kap – O. I.).Amerikában 1998. január 1-je óta a lisztbe keverik a magzatvédő vitamint. Egy tanulmány szerint ennek 1:40 arányú az anyagi megtérülése ahhoz képest, hogyha ezek a beteg gyerekek megszületnének.

De ott is folsavat kevernek a liszthez. Nem gondolja, hogy jobban bekerülhetett volna a köztudatba a folsav fogalma, ha ön, a népszerűségére támaszkodva, kiemeli ennek az összetevőnek a fontosságát a drága magzatvédő multivitaminok közül?

Nos, elfogadom a kritikát. Különösen abból a szempontból, hogy a folsav valóban jóval olcsóbb. Igaza van, szép lenne, ha legalább folsavat szednének a nők, már a fogantatás előtt, hiszen mire egy asszony 6-8-10 hetesen először kerül a várandósgondozóba, sok mindenről lecsúsztunk. Másfelől még ma is jönnek hozzám kismamák, akiknek az orvosa azt mondta, hülyeség ez az egész magzatvédő vitamin, egészségesen kell táplálkozni. Holott a nyitott gerinc és a koponyahiány kivédéséhez naponta 0,66 mg folsavra van szükség, de egy magyar nő a táplálkozással 0,18 mg folátot visz be. Angol tudósok kiszámolták, hogy a megfelelő mennyiséghez a várandósnak naponta 15 tál spenótot kellene megennie. Tehát butaság, hogy elég az egészséges táplálkozás. Nem véletlen, hogy Olaszországban 100, Törökországban 85 száza­lékban téríti a tb a vitamin szedését. Az egészségpolitikáról szólva erről is kellene beszélni.

Kanyarodjuk vissza a kitolódó gyerekvállaláshoz! Mit szól ahhoz, amikor férfiak fiatal korban lefagyasztják a jó minő­ségű spermájukat, a nők a petesejtjeiket, hogy majd egy későbbi gyerekvállalásnál azt használják?

Nagyon okosnak tartom. Egyébként a kései gyerekvállalásban nem találok semmi kivetnivalót. Pont tegnap járt nálam egy elkeseredett asszony, akit letromfolt az orvosa, mondván, nem normális, hogy 41 évesen szülni akar. Ilyenkor teljesen kiakadok. Az asszonyok 150 évvel ezelőtt 11 gyereket szültek, elkezdték 18 évesen, befejezték 45 évesen. Arany Jánost az édesanyja 45 évesen szülte, és milyen szép verseket írt. Ostobaságnak tartom elmarasztalni azt, aki nem akkor szül, mint a többség. Minden gyereknek örülni kell. A kromoszóma-rendellenességek aránya valóban emelkedik egy kicsit a korral, de ez kiszűrhető. Persze hogy kitolódik a nőknél a gyerekvállalás, biztos észrevette, hogy magáról is két bőrt húznak le: ugyanúgy dolgozik, mint a férfiak, de mégiscsak magának kell szülnie. Egyébként csináltak egy négy országra kiterjedő kutatást, amelyben összehasonlították a 20–29 éves és a 35–45 éves korban szült nők gyerekeinek értelmi szintjét, és kiderült, hogy az idősebb nők gyerekei kifejezetten okosabbak. Ez persze nem genetika, hanem a környezet hatása: az idősebb szülő tapasztaltabb, bölcsebb, és jobb anyagi helyzete miatt többet meg tud adni a gyerekének.

A másik, amin időnként felháborodom, hogy 1982-ben hoztunk egy döntést, hogy minden orvosnak fel kell ajánlania a rákos betegeknek a kemoterápia, ill. a radioterápia előtt, hogy tegye el az ondóját az ondóbankba. Évente találkozom két-három szerencsétlen férfival, aki túlélte a betegséget, és nem lehet gyereke. A lehetőség fel nem ajánlása csúnya orvosi hiba. Ami a nőket illeti, nyugati országokban ma már bevett, hogy laparoszkóppal kiveszik és lefagyasztják a rákbeteg nő fél petefészkét a kemo-, illetve sugárterápia előtt. Nemrég volt nálam egy asszony, akinek a fél petefészke kint van Bécsben.

Van pár téma, amiben az álláspontja sokaknál kiveri a biztosítékot. Támogatja például, hogy legyen megválasztható a gyermek neme, ha egy párnak már van gyereke, és szeretne ellentétes neműt. A témát a 2006-os választások környékén az MSZP is bedobta a harmadik gyerekre vonatkozóan. Ön milyen megfontolásból és hol húzná meg a határt?

Egy időben 1200-1300 pár jött hozzám évente, ebből körülbelül 10 százaléknak voltak már azonos nemű gyerekei, és szerettek volna ellentétes neműt. Én ezt átérzem, két fiam után jött a lányom, és amikor először átölelte a nyakamat, mondván, „apuci, de szeretlek”, elolvadtam volna, ha fagylalt vagyok. Szerintem meg lehetne adni ezt a választást az embereknek, akár már a második gyereknél: ennek lenne a legnagyobb közegészségügyi jelentősége. Jelenleg a gyerekek csaknem ötven százaléka egyke. Az egyke veszélyeztetett állapot, testileg-lelkileg sérülékenyebb. Hangsúlyozom, ez nem a fogantatás utáni szelekció, hanem az ondósejtek előzetes szétválasztása. Először Melbourne-ben, majd Calgaryban láttam az amerikai Sulman doktor szabadalmát: beteszik az ondót egy készülékbe, megfestik fluoreszcens festékkel, amitől az Y kromoszómás ondósejt világítani kezd, a X-es sötét marad. Fotométerrel szétválasztják, az egyik oldalon kijönnek a lányt, a másikon a fiút nemző sejtek. Ez nem ártalmas, de hátránya, hogy a szétválasztott ondósejteket mesterséges úton, inszeminációval kell bevinni. Egy tanulmány szerint a lányoknál 94, a fiúknál 75-80 százalék a biztonság.

Mi lenne, ha többen akarnának fiút vagy épp lányt?

Minden évben megnézem a statisztikámat, és kiegyenlített az arány. Szerintem abszurditás, hogy egy társadalom megengedi, hogy a 12. hétig válságra hivatkozva minden további nélkül meg lehet szakíttatni egy terhességet, ugyanakkor azoknak a pároknak, akik már produkáltak egy vagy több gyerme­ket, megtiltjuk ezt. Amikor 2002-ben hazajöttem Kanadából, Medgyessy volt kormányon. Gondoltam, ez egy liberális kormány, és megpróbáltam ajánlani a módszert. Összehívtak egy szakmai tanácsot, amelyben volt két pap, két etikus és még egy orvos, aki meg sem szólalt. Az egyik pap megkérdezte: és mit csinálunk az ondósejtek másik felével? Ja, hát azokat kidobjuk, feleltem. Jézus Mária, hüledezett. Én meg belegondoltam: az ő szempontjából az önkielégítést végző srác vagy a férfi, aki egyszer kihúzza, tömeggyilkos? Végeredményben az ondósejt ugyanolyan, mint egy nyálkahártyasejt, ha ezt nem engedjük, akkor egy idő után már köpni sem lehet, mert az is emberi sejtkibocsátás.

A nem a lombikprogramban sem megválasztható, viszont egyre több szó esik a beültetés előtti diagnosztikai vizsgálatokról, ami szintén felvet etikai kérdéseket. Hogy állunk most ezzel?

Bizonyára tudja, hogy ezen a területen óriási a konkurencia. Nemrég nagy port kavart, amikor az egyik lombikos cég bevádolta a másikat az ÁNTSZ-nél, mondván, ott emb­riókísérleteket végeznek, holott csak egy modernebb technológiát alkalmaztak. Én a preimplantációs genetikai diagnózist (PGD) nagyon nagy előrelépésnek tartom. Ilyenkor a 3 napos, 64 sejtes stádiumú magzatkezdeményből egy-egy sejtet kivesznek. Ezek őssejtek, a DNS-ük azonos, és pótolják a kivettet, amiben célzottan vizsgálnak meg bizonyos genetikai betegségekért felelős géneket, és csak azt a magzatot ültetik be, amelyikben nincs meg a hibás gén. Nekem is volt három olyan női esetem, akiknek BRCA1 emlőrákja volt (az örökletes emlőrákra hajlamosító mutáns gén – O. I.). Már túl voltak emlőik levételén. Amikor megtudták, hogy a gyerekeiknél is 50 százalék kockázata van a hibás gén öröklésének, nem akarták a gyereküket kitenni annak, amin ők keresztülmentek, és kiutaztak Angliába. Ott a parlament már tíz éve megengedi, hogy csak a hibás gént nem tartalmazó magzatkezdeményeket ültessék be.

Az ön életművében a jelentős tudományos eredmények mellett rengeteg médiaszereplés, ismeretterjesztés, elegyes könyvírás áll. Soha nem gondolta, hogy ennyi mindent nem kéne?

Nem, mert mindig büszke voltam arra, hogy nagyon up-to-date voltam. Sose felejtem el, amikor Az öröklődés titkaiban beszéltem az amniocentézisről, és eljött hozzám egy nő, akinek az orvosa azt mondta, hogy ilyen márpedig nincs, ki az a barom, akitől ezt hallotta. Az utóbbi időben nagyon elkeserít, hogy a bulvársajtó úgy cikkez a betegségemről, hogy meg sem kérdez. Meghalt Buda Béla és Hankiss Elemér barátom, az ő betegségük nem volt érdekes. Jó, én is hibás vagyok, amikor kijöttem a hat hónapos kemóból, azt hittem, okos dolog a Nők Lapjában beszélni arról, hogy túléltem, és ismét dolgozom. Így nem kellett minden érdeklődő levélre egyesével válaszolnom. Hiba volt, elindított egy láncreakciót. Pedig az én életemben a kutatás 70 százalék; az, hogy orvosként próbálok segíteni, 25 százalék, és 5 százalék, hogy itt ülök magával, vagyis az ismeretterjesztés. Hiszem, hogy a szó hatalom. Ahogy az 1970-es években a televízión keresztül meg tudtam tanítani az embereknek, hogy mi a kromoszóma, a családtervezés, ugyanúgy a média ma is óriási lehetőség lenne, hogy fontos ismereteket közvetítsünk. A gyerekeim olykor a szememre vetik, miért nem mentünk ki Amerikába, amikor hívtak, mert nem érzik itt jól magukat.

De tudom, hogy jól döntöttem. Amerikában nem tudtam volna megcsinálni a veleszületett rendellenességek országos nyilvántartását; a kettős vak kutatást a magzatvédő vitaminnal vagy az öngyilkosmodellt. Nem tudom, tudja-e: a Budapest környékén élő hárommillió emberből évente körülbelül száz lesz öngyilkos a terhessége alatt. Tipikus szociális probléma: maga jár egy fiúval, teherbe esik, elmondja a fiúnak, az kirúgja. Elmondja a szüleinek, akik lekurvázzák. Elkeseredésében beveszi az összes gyógyszert, amit otthon talál. Ezeknek a nőknek a 97 százaléka szerencsére nem hal meg. Mi pedig vizsgálni tudtuk, hogy bizonyos gyógyszerek nagy dózisban hogyan hatnak a magzatra, ami nemzetközi viszonylatban is rettentő fontos kutatás volt. Bebizonyítottuk, hogy amennyiben szükséges, a terhesség alatt is nyugodtan lehet gyógyszert szedni. Tízszer több bajt okoz, ha például a magas láz esetén a várandós nem veszi be a lázcsillapítót, hiszen a láz 30 százalékkal növeli a fejlődési rendellenességeket. Amerikában ezt sem tudtam volna megcsinálni. Úgyhogy végeredményben azt hiszem, szerencsés voltam, még ha sokszor úgy is nézett ki, hogy nem lehetek próféta a saját hazámban.

Orosz Ildikó

Mit szedjen a várandós?

A folsav vízben oldódó, szintetikus B-vitamin (B9-, B11- és M-vitamin néven is ismert), természetes formája a folát, a latin folium (levél) szóból, ugyanis főként a sóskában, spenótban, brokkoliban fordul elő. Hatékonyan előzi meg az idegcső-záródási rendellenességeket (nyitott gerinc, agy-/koponyahiány), szedését azonban mindenképpen a várandósság előtt kell elkezdeni és legalább a 12. hétig folytatni.

Dr. Czeizel Endre és munkatársa 1992-ben tette közzé a New England Journal of Medicine-ben nevezetes kutatásának eredményét, amelyben 5502 magyar várandós vett részt a nyolcvanas években. Az eredmények más nemzetközi adatokkal együtt igazolták a folsav jótékony hatását, amiért a magyar professzor a téma két másik kutatójával együtt (Nicholas Wald, Richard Smithells) 2000-ben megkapta a rangos amerikai Kennedy-díjat. Ma már több mint 70 országban kötelező folsavval dúsítani a lisztet, az Egyesült Államoktól Chilén át Iránig; az Európai Unióban napirenden van a kérdés.

A kismamák gyakran tartanak attól, hogy a 15–20-féle összetevőt tartalmazó multivitaminoktól meghíznak és/vagy óriásbébit „növesztenek”. A hazai kutatások szerint ez a félelem alaptalan. Az viszont biztos, hogy a multivitaminok ára sok ezer forint lehet havonta, míg a 30 darabos folsavtabletta 5–600 forint.

Orosz Ildikó

Az interjú a Magyar Narancsban jelent meg "A tabletta nem olt ki életet" címmel (2015/6.)

Fotók: Németh Dániel
Ezzel, és két másik írásommal (itt és itt) Zsigmond Márta médiadíjat kaptam 2015-ben.

Tovább olvasom

„Bohóc típus vagyok, nem tragika” – Beszélgetés Ónodi Eszter színművésszel

Szépsége és tehetsége alapján lehetne akár megközelíthetetlen díva is. Valójában közvetlen, derűs, önironikus személyiség, aki biciklivel érkezik a Katona József Színházba. Mitől lett tele kék-zöld foltokkal az Aglaja forgatásán, miért ragasztott magának egyszer hónaljszőrt és milyen kismama volt – erről beszélgettem vele az egykori MOM Park magazinban. A Petőfi Irodalmi Múzeumban, a fotózáson werkvideó is készült.

Készítettél számvetést a negyvenedik születésnapodon? (Az interjú 2013-ban készült.)

Egyáltalán nem. Sokkal simábban élem meg az átmenetet, mint azt a környezet sugallja. Talán mert idejében felkészültem rá, már tavaly is negyvennek gondoltam magam. Fiatalon az ember azt képzeli, hogy egy negyvenes nő komoly, középkorú asszonyság. Mivel én nem érzem magam annak, nem is értem ezt a felhajtást. Jobban foglalkoztatott annak idején a harminc, talán mert akkor jött ki a Boldog születésnapot! film, amely pont ezt a kérdést járta körül.

Fotók: Nánási Pál/MOM Park

Azért csak szembesít az idő múlásával, hogy az Aglaja az első olyan filmed, amelyben a valós korodnál idősebb figurát is alakítasz.

Látod, én inkább arra koncentráltam, milyen fantasztikus, hogy az idősödő, magányos artistanő mellett a csillogó-villogó huszonévest is én játszom. Úgy érzem, ez egy nagyon jó kor, amikor még vagyok olyan fizikai állapotban, hogy fiatalabb és idősebb karaktert is el tudok játszani. Ez mindig nehezebb filmen, mint színházban, ahol a távolság segít. Ráadásul az Aglajában szándékosan nem akartunk mesterséges öregítést alkalmazni, hogy a történet ne arról szóljon, milyen ügyesen ragasztja fel rám egy maszkmester a gumiálarcot.

Több olyan akrobatikus jeleneted van, amelyet eredetileg dublőrrel akartatok felvenni, de végül te csináltad meg. Hogyan készültél?

Nagyon komoly, három hónapos munka volt. Rengeteget próbáltam a filmbeli számomat, jó alapkondíciót adott, hogy napi három órát lógtam a karikán az ötven fokos cirkuszi sátorban. Emellett figyeltem az étkezésre, mindennap tornáztam és súlyzóval a karomon futottam, hogy a felsőtestem még kidolgozottabb legyen. Koreográfus, akrobata és zsonglőr segített, kaszkadőrök biztosítottak, ha melléléptem. Tele voltam kék-zöld foltokkal, nem győztem a tenyeremről levakarni a bőrkeményedéseket. Úgy éreztem magam, mint Robert De Niro, amikor a Dühöngő bikára készült. Az ugrásokat akrobata dublőr csinálta, de a hajlékonyságot, a kígyószerű mozgást igénylő részeket én tudtam szebben előadni.

A film középpontjában egy problémás anya-lány kapcsolat áll. Hoztál valamit az alakításba a saját életedből?

Az alaphelyzet, miszerint egy előadóművész anya görcsösen akarja, hogy a lánya továbbvigye az örökségét, nem passzol a családi hátteremre, édesanyám abszolút reál beállítottságú. Ami a fiammal való kapcsolatot illeti, remélem, nem vagyok olyan rettenetes anya, mint a filmben... Persze, színészként nem az a feladatom, hogy ítéletet mondjak a szereplők felett, hanem hogy megtaláljam azokat a fogódzókat, amelyek alapján ennek a nőnek mindig igaza van. Tehát nem a saját életemből dolgoztam, amikor a féltékenységgel vegyes irigység, ugyanakkor a szeretet és a törődés érzéseit összeraktam. Természetesen, amióta anya lettem, azóta ez az állapot minden szerepemben ott van valahol. Másfelől én magam is gyermeklelkű vagyok. Úgy gondolom, minden színészi játék alapja az a fajta önfeledtség és koncentráció, amely egy gyermeket játék közben jellemez.

Till Attila Pánikjában egy betegesen aggódó anyukát játszottál, éppen akkor, amikor a fiad pici volt. Milyen kismama voltál?

Eminens! Igyekeztem teljes biztonságot teremteni magam körül, minden szakirodalmat elolvastam, az összes tanfolyamot végigjártam. Aztán a szülés olyan gyorsan zajlott, hogy ebből jóformán semmit nem tudtam hasznosítani. Ez is arra tanított, hogy semmire nem lehet teljesen felkészülni, mindig az adott pillanatban kell a lehető legjobban reagálni a színpadon és az életben is.

A színházba való visszatérésem lassan, fokozatosan történt, nem akartam, hogy a gyerekem bármiben hiányt szenvedjen. Hamar rájöttem, hogy nem tesz jót a kapcsolatunknak, ha bűntudatot érzek amiatt, hogy esténként elmegyek. Akkor jöttünk egyenesbe, amikor elkezdtem úgy viselkedni, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne, amely a foglalkozásommal jár.

Idei kiemelkedő alakításod a Jadviga párnája címszerepe az Orlai Produkcióval. Nagyon sokféle színészi eszköztárat megmozgató női szerep ez, más, mint amit tőled megszoktunk. Könnyen ment?

Semmiképpen nem rázom ki a kisujjamból. Rájöttem, hogy a darab szerkezete és Hargitai Iván rendezői koncepciója miatt egy kicsit a filmezéshez hasonlóan kell játszanom. Egy-egy jelenetnek nincs felfutása, pillanatok alatt kell a lélek különböző bugyraiba beleugrálni. Jadviga egyik percben hárpia, a másikban egy elveszett ember, a harmadikban boszorkány, a negyedikben szerelmes nő, viszont nincs idő, hogy ezeket a lelkiállapotokat az ember hosszasan megtermelje: fényváltás és te jössz. Ez nagyon kihegyezett, intenzív jelenlétet igényel. De nagyon élveztem, jó érzés új kollégákkal, egészen másfajta közegben kipróbálni magamat.

Tettél összehasonlítást a filmes adaptációval?

Egyáltalán nem. A könyv, a film és a színdarab három egészen különböző megközelítést alkalmaz. A regény bonyolultságát semmilyen más forma nem tudja visszaadni, az a legtökéletesebb, minden más csak jópofa kísérlet. A színdarab még a filmnél is sokkal sűrítettebb, stilizáltabb. De annyi idő telt már el a film óta, hogy még Deák Kriszta, a film rendezője is azt mondta, szinte szűz szemmel tudta nézni a darabot. Minden mondat visszacsengett a fülében, de elfogadta, hogy ez egy egészen másfajta koncepció.

Újabban egyre több zenés szerep talál meg: nagy közönségsiker a Musik, Musikk, Musique varieté és a Virágos Magyarország operettparódia is.

Az utóbbi időben a Katona is megpróbál új területeket felfedezni a közönség és a színészei számára. A Musik, Musikkot nagyon jóleső érzés játszani, nem olyan terheket, erőket mozgat meg, mint egy prózai szerep. A Virágos Magyarországot pedig imádja a közönség. Hozzám egyébként közel állna a valódi operett is. Nem az 1960-as évekbeli műmájekodás, hanem egy leporolt, érvényes, mai interpretáció – mint amilyen jó tizenöt éve a kaposvári Csárdáskirálynő volt Mohácsi János rendezésében.

Nemrég egy színházi beszélgetésen szóba került, hogy a saját színházad nem igazán használja ki a szépségedet, nem kapsz emblematikus női szerepeket.

Minden fiatal színésznő álma, hogy szép kosztümökben és rizsporos parókában hódítson a színpadon, de ez a kamaszos álom belőlem már elmúlt. A Jadvigát sem azért szeretem, mert gyönyörű jelmezekben járhatok, hanem azért, mert klasszikus külsőségek közt teljesen hétköznapi, átélhető problémákról beszélünk. Az, hogy a Katonában játszom, együtt jár azzal, hogy tudom, itt már nem fogják újra elővenni, mondjuk, a Három nővért, és nem kapok hagyományos dívaszerepeket. De bízom benne, hogy a többi szerepemben találok olyan örömöt, amit másutt nem találnék. Ilyen most a legújabb premierem, a Mártírok, Dömötör András rendezésében. Ez egy kortárs német darab, amelyben biológia-kémia szakos tanárnőt alakítok.

Évekkel ezelőtt egy interjúban azt mondtad, sokkal többre tartod, ha egy színész képes bohóckodni, mint ha a saját pátoszában fürdik. Komolyodtál azóta?

Alapvetően bohóc típusú színésznek tartom magamat, szemben a nagy hősnők, tragikák archetípusával. Lehet, hogy a Katona hozza ki belőlem ezt a bohócságot, de én egy-egy figurának vagy helyzetnek mindig rögtön a visszáját is látom. Nincs annál rosszabb, mint amikor az ember megdicsőül önmagától. Ezért is szerettem nagyon Gorkijtól a Barbárokat. Ebben egy álmodozó, kisvárosi dívát játszottam, a hajam gyönyörű Karády Katalinosra befésülve, révedező, szerelmes pillantásokat lövelltem partnerem, Nagy Ervin felé.

A pátosz ellentételezésére erős tájszólásban beszéltem. Ezt később a rendező késérére elhagytunk, de akkor meg kitaláltam, hogy két hatalmas hónaljszőrt ragasztok magamnak. Ez a nő, aki gyönyörűnek és tökéletesnek képzeli magát, nem vesz tudomást arról, mi történik, amikor felemeli a karját, hogy nyújtózkodjon egyet a napon. A jelenet rögtön az előadás elején található, és mi mindig figyeltük, hogyan reagál rá a közönség. Ha nevettek, akkor tudtuk, hogy nem lesz baj, jó este lesz. A hónaljszőr volt a lakmuszpapír.

Orosz Ildikó

Az interjú, a fotósorozat és a videó a MOM Park magazinban és az Egy életstílus.hu-n jelent meg (2013. tavasz).

Szöveg: Orosz Ildikó
Fotó: Nánási Pál
Videó: Dimeth Balázs
Styling: Záray Kata, Benedek Berta Flóra
Smink: Horacsek Ági
Haj: Nogli Kornél / Zsidró Szalon
Művészeti vezető: Novák András / Aevum
Helyszín: Petőfi Irodalmi Múzeum 1053 Budapest, Károlyi Mihály utca 16.  www.pim.hu

Ónodi Eszter öltözéke:

MICHAEL MICHAEL KORS - CONCEPT GALLERY / RESERVED

SALAMANDER / LOULOU DESIGN

Tovább olvasom

Nem csak a tízéveseké a világ – Gyerekirodalmi sikerlista, magyar mezőny

Ott hagytuk el a legutóbb, hogy a magyar szerzésű gyerekkönyvkínálat a kicsiknek szóló könyvekben és illusztrációban jóval erősebb volt, mint ifjúsági irodalomban. Örömmel jelentjük, hogy a mellékelt ábra szerint kezdünk felzárkózni a nemzetközi trendekhez young adult vonalon is. A Magyar Narancs 2015. novemberi gyerekirodalmi sikerlistája.

De kezdjük az 5–10 évesekkel, hiszen az élen toronymagasan Jakab végzett, ez a szupermenő – avagy baromi idétlen, ez ebben az életkorban véleményes – séróval rendelkező fiú, akinek elgurulnak az üveggolyói, egyenesen az ágy alá! A bátor ötéves az ágy alá bemerészkedve egy furcsa, kalandokkal teli másik világba csöppen. Dániel András író-grafikus egyebek mellett a Kicsibácsi és Kicsinéni (meg az Imikém) szerzője, és sikerlistánk visszatérő vendége, hiszen bármibe fog, az eredmény tele elrajzolt, de a szélesebb közönség számára is befogadható, kedves humorral. A Mit keresett Jakab az ágy alatt? (és mi történt ott vele?) interaktív könyv, amely egyesíti a mesék, böngészők és foglalkoztatók sajátosságait – nem véletlenül jutalmazta a „leg­eredetibb gyerekkönyv” díjjal a Magyar Gyerekkönyv Fórum (HUBBY). Ez a közelmúltban alakult grémium lett a Gyerekkönyvek Nemzetközi Tanácsa (IBBY) magyar szekciója; érdeme, hogy a hazai gyerekkönyves szakma több év kihagyás után, 2015-től ismét hivatalosan képviselteti magát a nemzetközi csúcsszervezetben.

Maximum tizenegyes! A Magyar Narancs gyerekirodalmi sikerlistája – magyar mezőny (2014. november – 2015. október) 1. Dániel András: Mit keresett Jakab az ágy alatt? (és mi történt ott vele?) (A szerző illusztrációival. Pagony, 2014) 79 pont 2. Elekes Dóra: A muter meg a dzsinnek (Illusztráció: Kun Fruzsina. Csimota, 2015) 53 pont        3. Lakatos István: A majdnem halálos halálsugár (A szerző illusztrációival. Kolibri, 2015)   37 pont 4. Lakatos István: Óraverzum. Tisztítótűz (Magvető, 2014) 35 pont 5. Miklya Zsolt: Végtelen sál (Illusztráció: Schall Eszter. Móra, 2015) 28 pont 6. Tóth Krisztina: A lány, aki nem beszélt (Illusztráció: Makhult Gabriella. Móra, 2015) 25 pont 7–9. Laboda Kornél: mátéPONTindul (Tilos az Á, 2015) 15 pont Németh Eszter: Kötéltánc (Móra, 2015) 15 pont Tóth Krisztina: Anyát megoperálták (Illusztráció: Hitka Viktória. Móra, 2015) 15 pont 10. Mészöly Ágnes: Darwin-játszma (Móra, 2014) 13 pont  11. Adamik Zsolt: Bibedombi szörnyhatározó (Illusztráció: Hanga Réka. Cerkabella, 2014) 12 pont A szavazóknak az elmúlt évben (2014 novemberétől 2015 októberéig) megjelent magyar gyermek- vagy ifjúsági könyvek közül négyet kellett megnevezniük. Az első 15, a második 10, a harmadik 6, a negyedik 3 pontot kapott. A listára szabályaink szerint legfeljebb 11 cím kerülhet. Szavazók: Both Gabi, Czomba Magdolna, Gombos Péter, Lovász Andrea, Nagy Boldizsár, Nánási Yvette, Németh Eszter, Pompor Zoltán, Sándor Csilla, Szekeres Nikoletta, Varga Betti

Második helyen végzett A muter meg a dzsinnek. Elekes Dóra 14 éven felülieknek ajánlható, karcsú könyve szépirodalmi eszközökkel mutatja be egy alkoholista anyával élő lány mindennapjait – fájdalmasan szépen, felkavaróan, Kun Fruzsina pszichedelikus rajzaival. Egy kiskamasz, aki betakargatja az anyját, amikor az éppen olyan állapotban van, hogy „elrabolták a dzsinnek”, a buszon idegen nénik gyerekének képzeli, és otthon titokban vagdossa magát – ez a különleges könyv a szülőkkel-pedagógusokkal megbeszélős, feldolgozós problémairodalom kategóriájába tartozik.

Az önállóan olvasó 8–12 évesekhez szól a harmadik helyen végzett, az akciófilmek ritmusában készült „képes regény”, A majdnem halálos halálsugár. Jobbnál jobb grafikákkal és tipográfiai játékokkal megpakolva lényegében egy őrült üldözés-menekülés az egész, szupergonoszokkal, semmire se jó – de végül mégis világmentő – gépezetekkel, kardfogú csigákkal, agyvelőre éhes zombikkal. Hőse a szívtelen Sperhakni által rablásra kényszerített vagány kis árva, Emma, aki véletlenül betéved a meg nem értett, narcisztikus feltaláló, Nicolas Tesla laboratóriumába, aztán elszabadul a pokol. Lakatos István grafikusként, képregényrajzolóként indult, majd a Dobozvárossal regény­íróként is berobbant (nála amúgy is elég gyakoriak a robbanások). Listánkon önmagát előzi: tavaly év végén jelent meg a 12 éven felülieknek ajánlható Óraverzum, egy trilógia első darabja, amely a jó sci-fi minden erényével rendelkezik. „Annyira friss, annyira szellemes s mindamellett oly mértékben előzmény nélküli a magyar ifjúsági irodalomban, hogy kétségkívül megérdemli a díjat” – méltatta Gombos Péter, amikor a zsűri nevében átadta neki a 2014 legjobb ifjúsági regénye kitüntetést. Felnőtteknek is élmény, ezért nem árulunk el róla többet, mint hogy a színhely, a címadó Óraverzum egy ősi, gigászi szerkezet, gépi naprendszer karokon mozgó bolygókkal. Lakatos nem tagadja meg a furcsa szerkentyűk iránti vonzalmát, de ezúttal szerencsésen elkerüli a Dobozváros túlrészletező leírásait, miközben megizmosodott a jellemábrázolásban és a dialógusokban.

Nem egy fiktív világban, hanem napjaink Magyarországán játszódik három ifjúsági regény: a Kötéltánc, a Darwin-játszma és a mátéPONTindul. Szereplői csaknem annyi időt töltenek egymással on-, mint offline, s ha valamiért leszakadnak a hálóról, akkor az idő múlását a megválaszolatlan mailek és FB-üzenetek számában mérik. Bizonyára nem járt még minden szavazónk kezében a frissen megjelent Kötéltánc, talán ezért nem szerzett több pontot, pedig jó eséllyel száll ringbe jövő tavasszal az év legjobb ifjúsági regénye címért. A 17 éves Lia titkos blogját (meg persze sms-eit, csetjeit) olvassuk, amelyből kibontakozik egy vidéki magyar kisváros fullasztó, belterjes légköre és egy gimnazista lány lelkivilága, akinek az önbecsülését földig gyalulja egy bántalmazó kapcsolat. Belecsúszni, mint a történetből látszik, nem is olyan nehéz, szabadulni belőle annál inkább. Németh Eszter a Könyvmutatványosok gyerekirodalmi portál alapító szerkesztője, irodalmi szervező és kritikus, egyben régi szavazónk (magára értelemszerűen nem voksolt).

A Darwin-játszma is egy kamasz lány én-elbeszélése, melyben a narrációs helyzet izgalmasabb, de a sztori a valóságtól elrugaszkodottabb. A 17 éves Kata amellett, hogy kiválóan ír, matekzseni, rá­adásul maratoni futó, ami még egy budapesti elit gimnáziumban (ahol a történet játszódik) sem gyakori kombó. Ezen túllendülve Mészöly Ágnes regényének fő erkölcsi kérdése releváns, és A Legyek Ura óta nem lehet elégszer feltenni: hogyan tud egy ártatlannak induló baromság, az utált osztályfőnök kicsinálásának a vágya eldurvulni, miért tesznek meg viszonylag jól szituált fiatalok egy zárt kis közösségben olyasmit, amit egyesével nem tennének meg. Nem véletlenül indul a történet Janne Teller Semmi című regényének felemlegetésével, amely az osztályban kötelező olvasmány. Ám ez az ünnepelt kortárs ifjúsági regény is csak addig érdekes, amíg be van tiltva, vagy legalábbis nem kötelező – lám, a mi hőseink sem olvasták, nem is tanultak belőle. A házibuli, a piák összelögybölése, a szex, drogok és rock and roll ugyanakkor az elit gimiben is alapvető beavatási rítus.

A lányos közeget jól kiegészíti a mátéPONTindul fiú narrátorának nézőpontja. A kamasz Máté szülei elutaznak nyaralni, de neki természetesen semmi kedve velük menni. Övé a lakás, nyugodtan álmodozhat plátói szerelméről, Annáról, és kereshet a fantáziái mellé több terabyte-nyi pornót. A bonyodalom egy elázott bulival indul, aztán a valóság a feje tetejére áll, és persze Annával is lesz valami, de nem mondjuk meg, mi. A kamaszkori énkeresés, hormonrobbanás és megváltozott valóságérzékelés örvénylő, allegorikus-filozofikus regénye – még ha kissé rövidke is, de a mienk!

Miután kitomboltuk magunkat kamaszvonalon, forduljunk vissza a romlatlan óvodás–kisiskolás korosztályhoz! Mindig ünnep, ha versek kúsznak fel a legjobbak közé. A sokoldalú és termékeny kiskunfélegyházi költő, Miklya Zsolt számos kötettel rendelkezik, legutóbb az ábécé betűire írt Ahol a hangok laknak mondókáival tűnt ki. Gazdagon illusztrált új versgyűjteménye, a Végtelen sál barátságos, otthonos, belakható világot tár elénk. „Minden hagyományt és versírási módot úgy használ föl, hogy többet és mást hoz ki belőle, mint amire számítunk” – írta róla Fenyő D. György, a kortárs irodalomban jártas pedagógus.

Két könyvvel is jelen van Tóth Krisztina, mindkettő finoman érzékenyítő, trauma-feldolgozó mese. Egy óvodás szemszögéből mutatja be az anya daganatos betegségének történetét Az anyát megoperálták. Megható, felszabadító, mosolyogtató könyv: bőséges humorforrás az ismeretlen kifejezések (rák, operáció, kemoterápia) miatt meglóduló asszociatív gyermeki fantázia és az anya kórházi tartózkodása alatt a háztartással küzdő apa. Márpedig a nevetés gyógyít. Hitka Viktória rajzai éppen olyan tabudöntőek, mint a szöveg: az anyuka kopaszon is gyönyörű, sőt egy képen Vénusz módjára születik újjá a fél mellével; mindez ízléses és magától értetődő. Tóth Krisztina másik, múlt hónapban megjelent mesekönyve az előbbinél szövegileg és képileg is sokkal metaforikusabb: A lány, aki nem beszélt a népmesék archaikus hangján, a lényeges kérdéseket nem megkerülve beszél az örökbefogadás nehézségéről és szépségéről.

A Bibedombi szörnyhatározó vizuálisan erősebb, mint szövegben, meg is kapta a maga gyerekkönyvdíját illusztráció kategóriában. Nem mintha különösebb baj volna Adamik Zsolt szövegével, épp csak az átlagos 8–12 évesnek túl elvont. Történet nincs, mindenféle unortodox, inkább aranyos, mint félelmetes szörnyeket katalogizáló, kissé kusza áltudományos lexikon, leginkább azoknak fog bejönni, akik imádják a katalógusokat és az autós-focis-dinoszauruszos kártyákat. Ilyen gyerek márpedig van.

Orosz Ildikó

A cikk a Magyar Narancsban jelent meg (2015/48).

Tovább olvasom