„Gyógyír a méhnek” – Beszélgetés Dr. Sós Endrével, a Fővárosi Állat- és Növénykert főállatorvosával

Az utóbbi néhány évben potyognak a bébik: világszenzáció volt a két orrszarvú, született orangután, gorilla, zsiráf, gyűrűsfarkú maki, rókamanguszta és legutóbb három tigriskölyök. Az állatkerti állatok szaporodásának rejtelmeiről kérdeztük a budapesti állatkert főállatorvosát.

(Az interjú 2011-ben készült, a bébicunami azóta is tart – O. I.). 

Minek köszönhető ez az örvendetes szaporulat?

Sós Endre: Sokéves munkánk gyümölcse érik most be. Több olyan, évekig tartó szaporodásbiológiai vizsgálatot végeztünk el, amelyek célja annak megállapítása volt, hogy alkalmasak-e bizonyos egyedek a szaporodásra, illetve mi az oka, hogy egy-egy párnál évek óta nincs gyermekáldás. Ezután megtettük a szükséges lépéseket, például az egyedek cseréjét. Most jó esélyünk van arra, hogy újabb kicsik szülessenek, például a kihalófélben lévő ázsiai oroszlánoknál vagy az elefántoknál. Utóbbiaknál már a 2001-es felmérés során kiderült, hogy a teheneink nem szaporodóképesek. Többéves lobbitevékenység eredménye, hogy 2009-ben kaptunk egy elefántbikát egy belga állatkertből, tavaly pedig egy tehenet Franciaországból. A tehénnél felmerült, hogy esetleg vemhesen érkezett, aminek nem örültünk volna, ugyanis a küldő állatkertben történt egy kis "malőr": párosodott a saját apjával. De megállapítottuk, hogy nem vemhes, és gondozóink rövidesen megfigyelték a párzást, amelynek eredményét még nem ismerjük.

Gyors szuri Dr. Sós Endrétől (Fotók: zoobudapest.com)

Tehát önök nem stresszelik a kismamákat 12. heti ultrahanggal, ahogyan az az embereknél szokás.

Ahol hosszú a vemhességi idő – ez esetben 660 nap –, és nem látszik azonnal az eredmény, meglehetősen bonyolult meggyőződni a vemhességről. Az ultrahang csak altatásban lehetséges, ilyen invazív vizsgálatokat csak végső esetben végzünk. Léteznek kíméletesebb módszerek, például heteken keresztül széklet- és vizeletmintát kell gyűjteni – ez utóbbihoz azonban az állat együttműködésére is szükség van.

Ezt úgy kell érteni, hogy a vemhes elefánt betanítható arra, hogy kémcsőbe pisiljen?

Az elefánt nagyon értelmes állat, amelynek sokféle gyakorlatot meg lehet tanítani. Ezt a tehenet most, az állatkert történetében először, arra is trenírozzák, hogy egy hosszú póznán benyújtott edénybe ürítsen, hogy hormonvizsgálatra alkalmas, tiszta vizeletmintát nyerhessünk tőle. Tudni kell, hogy az állatkertekben a legtöbb, gondozókat ért halálos baleset az elefántoknál következik be. Épp ezért már egyre elterjedtebb a tartásukban a protected contact módszer: ilyenkor egy rács van az állat és a gondozó közt, de lehetőség van a kontaktusra. Napi többszöri foglalkozással, pozitív kondicionálással, jutalmazással vesszük rá őket a kívánt viselkedésre. Ez egyfelől biztonságosabb, másrészt egy csomó olyan vizsgálatot el tudunk végezni, amelyeket korábban csak altatásban lehetett. Az a tehén, amelyik októberben érkezett hozzánk, és előtte semmilyen tréningen nem vett részt, mostanra nagyon szépen kiadja a fülét a rácson át vérvételre, emeli a lábát a "pedikűrhöz". Az utóbbi időben sok fajnál próbálkozunk a trenírozással, a kooperációnak a gyógykezelés és a szaporodásbiológia területén is nagy jelentősége van.

Az orrszarvúaknál 2007-ben és 2008-ban mesterséges termékenyítést alkalmaztak, és az eredmény világszenzáció volt. Miért van erre szükség? Nem tudják a fogságban tartott állatok, hogy mi a szaporodás természetes módja?

A legtöbb faj képes fogságban szaporodni. Ha mégsem, akkor mi nem tartjuk megfelelően, nem jó az adott párosítás, vagy elkövet az ember valami hibát, amelyről esetleg nincs tudomása. A szélesszájú orrszarvúnál például sokáig ismeretlen volt, hogy a fiatalkoruktól együtt nevelkedett hímek és nőstények közt egyfajta testvérkapcsolat alakul ki, ami meggátolja a szaporodást. Sok állatkert, köztük a budapesti is, a hetvenes-nyolcvanas években fiatal példányokat szerzett be – akkoriban még nagy dél-afrikai farmokról, ahonnét a fiatal orrszarvúak szállítása olcsóbb volt, mint a kifejlett állatoké. Az együtt nevelkedett párok közt a szaporulat minimális volt, és lassan eljutottak a húszas éveik elejére, ami a vastagbőrűeknél kritikus kor: ha az orrszarvúak 20, az elefántok 25 éves korig nem szaporodnak, akkor különböző degeneratív elváltozások miatt erre képtelenek lesznek – noha élettartamuk hosszabb, mint a természetben. Ha viszont az állat vemhesül, az olyan gyógyír a méhnek, amely megelőzi vagy visszafordítja a kóros folyamatokat.

A 90-es évek végén berlini kutatók rájöttek, hogy nagy baj van az európai orrszarvúállománnyal, ezért megkezdték az állatok felmérését, és az idővel versenyfutásban elkezdődtek a mesterséges termékenyítések, amelyekbe Budapest korán és nagy sikerrel kapcsolódott be. Ez esetben tehát a rásegítés feltétlenül szükséges volt, de alapvetően azt valljuk, hogy a szaporodás történjék természetes módon. Ennek érdekében kaptunk most Izraelből egy fiatal orrszarvúbikát, amelyet Luluval és az ő első borjával, Layla Natival szeretnénk párosítani.

Lelki oka is lehet a gyermekáldás elmaradásának?

Erre is van példa. Abban a Tel-Aviv melletti szafariparkban, ahonnan az orrszarvúbikánk érkezett, megfigyelték, hogy öt, egymás közelében tartott bikának jelentősen romlott a spermaminősége a rivalizálás és a stresszhelyzet miatt ahhoz a bikához képest, amelyiket valamilyen okból külön tartották. Elképzelhető, hogy a mi tigriseinknél is szerepet játszottak pszichés okok. Négy évvel ezelőtt német kutatók segítségével felmértük őket, hogy miért nem szaporodnak. Kiderült, hogy a hím spermája megfelelő, viszont a nősténynél egy lezajlott méhgyulladás következtében jóformán esélytelen a vemhesség. Mivel tigrist szerezni nehéz, úgy döntöttünk, megpróbáljuk a kezelését. Európában másodikként, a londoni állatkert orvosának részvételével egy új, bonyolult módszert alkalmaztunk a méh átöblítésére. Mivel ezt követően sem észleltünk viselkedésváltozást, elküldtük a nőstényt a skopjei állatkertbe, mi pedig kaptunk egy másikat Hollandiából. Az új nőstény tavaly ősszel érkezett hozzánk, és tavasszal már meg is születtek a kicsik. Közben a mi meddőnek nyilvánított nőstényünk lebabázott az új helyen. Úgy tűnik, a kezelése sikeres volt, de valamiért mégsem akart itt, ezzel a hímmel párosodni.

Az európai tenyészprogramok (lásd keretes írásunkat - O. I.) célja a beltenyésztés elkerülése?

Gyakorlatilag igen. Az összes komolyabb, ritkább fajra léteznek tenyészprogramok, ezek határozzák meg, kit kivel kell párba állítani, melyik állatkertbe menjen a szaporulat. Nem mi döntjük el, hogy a most született tigriskölykök hová fognak kerülni: jelezzük a programnak a születésüket, és abban a másfél-két évben, amíg nálunk maradnak, találnak nekik megfelelő helyet. Az elhelyezés attól is függ, mennyire fontosak genetikailag, szaporodni fognak, vagy például egy hímcsapatba mennek. A háremszerűen élő fajok esetében a "feles" hímeket megkaphatja például egy olyan állatkert, amelyik nemrég kapcsolódott be a programba, és gyakorlatot kell szereznie a faj tartásában. A tenyészprogramban állatok állatkertek közötti "mozgásának" az utóbbi 6-7 évben nincs anyagi vonzata: csak a szállítást és az adminisztrációs költségeket kell állnia a fogadó félnek.

Fogságban hogyan változik a génállomány?

Cél, hogy az adott faj génállományát a következő száz évben kilencven százalékban megőrizzük. Problémát jelenthet, hogy egyes fajoknál a génállomány egy idő után beszűkül, ezért mindig öröm, ha bekapcsolódik egy amerikai vagy ázsiai tenyészprogram, vagy nagyon ritka állatok esetében az élőhelyről, a természetvédelmi hatósággal való együttműködésben hozhatnak új génállományt. Forradalmi volt, amikor 2008-ban Afrikából, vadon élő orrszarvútól szereztünk spermát német kutatók segítségével. Így anélkül tudjuk biztosítani a genetikai változatosságot, hogy kivennénk az állatot a természetből.

Lulut a párja, majd pedig egy angliai hím spermájával termékenyítették meg. Mi lett az afrikai spermával?

Nem használtuk fel, Lulu éppen a borját nevelte, és nem akartunk a folyamatba egy új vemhességgel belepiszkálni. A spermát átadtuk, egyszer próbálkoztak vele a koppenhágai állatkertben, sikertelenül. Egy adag van még deponálva, ami rendkívül értékesnek számít. Nagyon szerettük volna folytatni a projektet, és Európa orrszarvúsperma-elosztó központjává válni, de nem sikerült elég pénzt szereznünk: a szükséges tíz-húszmillió forint elsőre nem tűnik soknak, de az állatkert költségvetését tekintve jelentős lett volna. Tárgyaltunk lehetséges szponzorokkal, még humán kondomgyártó cégekkel is, de lecsúsztunk a projektről, egy francia állatkert beelőzött.

Az állatok befogása ma már nem elfogadható gyakorlat. Hogyan pótolják azokat a fajokat, amelyek nem hajlandók fogságban szaporodni?

Minden tenyészprogram más, vannak sikeresek és sikertelenek. Előfordul, hogy egy faj megőrzése nem működik állatkerti vonalon. A szumátrai orrszarvú például a hetvenes években több amerikai állatkertben megtalálható volt, de lassan elfogytak. Egyedül Cincinnatiben sikerült őket szaporítani, Malajziában él még kettő, és egy indonéz telepen néhány példány. A természetben is alig száz-kétszázan lehetnek, az élőhelyük rohamosan pusztul. Ez a faj jó eséllyel el fog tűnni.

Milyen szerepük van az állatkerteknek a kihalófélben lévő fajok visszatelepítésében?

Évek óta sikerrel zajlik például a Przewalski lovak visszatelepítése Mongóliában, a tarvarjúé Spanyolországban, kizárólag állatkerti állományból. De sokszor nem a visszatelepítés a tenyészprogramok célja, hanem egy egészséges állatkerti populáció fenntartása, amely védőhálót jelent a faj számára. Fontos, hogy az állatkertek figyelemfelkeltéssel, kampányokkal jelentős pénzeket tudnak összegyűjteni távoli országokban folyó terepi programok számára.

Emellett az állatkertben el tudunk végezni olyan megfigyeléseket, amelyeket terepen is lehet kamatoztatni: például a fokozottan védett rákosi vipera állományerősítését a kunpeszéri központ úgy szeretné megvalósítani, hogy a követhetőség érdekében pici rádióadót tesz majd a kieresztett viperákra. Mi évek óta teszteljük, hogy képes-e ez az állat (illetve egyelőre egy ehhez hasonló faj) együtt élni egy ilyen rádióadóval – úgy néz ki, hogy igen.

Milyen változások várhatók, ha az előzetes híreknek megfelelően bővül az állatkert a Vidám Park területén? Delfinshow?

Ezzel kapcsolatban egyelőre ötletelés folyik, de a magunk részéről első körben a meglévő állatok, főként az elefántok, orrszarvúak, vízilovak életkörülményein szeretnénk javítani. Figyelembe kell venni a fenntarthatósági szempontokat is: ha 7-8 hektár hozzáadódik a jelenlegi 11-hez, az jelentősen megnöveli a költségeket. Delfinshow-t nem tervezünk, a jelenlegi jogszabályok ezt nem is teszik lehetővé, de biztosan lesz új látványosság, amely behozza a látogatókat. Megmaradnának a Vidám Park műemléki elemei, például a régi körhinta, és bővülne az állatokhoz nem kapcsolódó szórakoztatás, ami eddig nem jelent meg nálunk.

Tenyészprogramok

A veszélyeztetett fajok állatkerti védelmének legfontosabb elemét a koordinált fajmegőrző tenyészprogramok jelentik. A Fővárosi Állat- és Növénykert a European Endangered Species Programmes (EEP) fajmegőrző programok közül 35-ben vesz részt (pl. szarvasvarjú, babirussza, perzsa leopárd, ázsiai elefánt, jegesmedve); itt vezetik a mandrill állatkerti szaporításának törzskönyvét. 28 olyan fajjal foglalkoznak, amelyeknek már elkezdődött a törzskönyvezése, de még nincs EEP programjuk; pl. herkulesbogár, smaragdvaránusz, szívenszúrt galamb, nílusi víziló, vörös kafferbivaly.

Névjegy

Amikor 1990-ben elkezdte az egyetemet, még megmosolyogták, hogy vadállatokkal szeretne foglalkozni; ma oktató az egyre népszerűbb egzotikus állatok gyógyászata posztgraduális képzésben. Tudása nagy részét az állatkertben szerezte, ahová rendszeresen bejárt. Szemléletére nagy hatással voltak a Durrell szigetén, a Jersey-szigeten és a Jane Goodall mellett, Gombéban tett tanulmányutak. Ötletgazdája a Magyar Vad- és Állatkerti Orvosok Társaságának. A mai napig dolgozik kisállatrendelőben: "Bizonyos beavatkozások technikailag hasonlóak a háziállatok kezeléséhez, és nem előnyös, ha az ember mondjuk egy húgycsőkatéter felhelyezését a szumátrai tigrisen végzi először."

Orosz Ildikó

Az interjú a Magyar Narancsban jelent meg (2011/31).
Fotók: zoobudapest.com, mme.hu (4)