elhivatott emberek, rejtett értékek, válogatott kulturális huncutságok

2016. április 1., péntek

Csavard fel a szőnyeget! – Női birkózás

Nem iszapban dagonyázó hajtépős macák: a női birkózás kemény sport, amire egyre többen felfigyelnek. 2004 óta olimpiai szám. Az alábbi riportot a hazai női birkózás hajnalán írtam – azóta a magyar lányok számos nemzetközi versenyen arattak sikereket. Sastin Marianna az első magyar világbajnok lett 2013-ban.

Szőnyeg az egész világ, és birkózó benne minden férfi és nő - gondolom, miközben a Thököly úti dugón próbálom átverekedni magam. A Nemzeti Sportcsarnokba igyekszem, ahol a válogatott birkózónők közös keretedzését tartják. A magyar lányoknak nem sikerült az athéni kvalifikáció, hogy kiköszörüljék a csorbát, teljes mellszélességgel készülnek a jövő évi budapesti vébére. A hivatalos elnevezés - kötött-, szabadfogású és női birkózó világbajnokság - félrevezető lehet, hisz a női birkózás nem valamiféle harmadik típusú szőnyegakrobatika. A lányoknál csak szabadfogás létezik, a szabályok pedig azonosak a férfiakéival.

Barka Emese a 2013-as budapesti vb-n bronzérmes. (Fotó: MTI/Illyés Tibor)
Egy "héraklészes" apuka készséggel megmutatja a lányokhoz vezető utat (a Héraklész utánpótlásprogram tizenöt női birkózót is támogat), de látva, hogy az ajtóban hátrahőkölök, árnyalatnyi büszkeséggel a hangjában megjegyzi: "Itt aztán van szag!" Kétségbeesetten dünnyögöm: kizárt, hogy ez nőkből jön.

Kijönnek a helyzetekből

A hatalmas teremben egy regiment kamasz fiú közt szinte elvesznek a nők. Vámos Péter szakágedző felvilágosít: a junior és felnőtt lányok ilyenkor párhuzamosan edzenek a terem nagyobb felét kitöltő junior fiúkkal. De nem is baj, hisz belevaló edzőpartnerekből hiány van, ezért a lányok mellé gyakran egy-egy fiatalabb vagy kisebb súlycsoportba tartozó fiút osztanak be. "A szabályok ugyanazok, ám a nők az eltérő fizikai-biológiai adottságok miatt másképp mozognak. Sokkal hajlékonyabbak, olyan helyzetekből is képesek kijönni, ahonnan egy férfinak esélye sincs" - mondja Vámos, majd hozzálát, hogy a fejtámaszok, híd- és más bemelegítő gyakorlatok után új fogást mutasson. Míg a karkulcsot, más néven amerikai kulcsot próbálgató lányok közt körbejár, feltűnik a pólójára írt, a helyzetnek némiképp ellentmondó hitvallás: "A kislányok kézilabdáznak. A kisfiúk fociznak. A férfiak birkóznak."

Most már országszerte 120 lány is. Az egyesületek száma folyamatosan nő, de ez még mindig kevés.

"Súlycsoportonként gyakorlatilag egy-egy versenyzőnk van. Nincs kivel edzenünk, így nehéz felkészülni a nemzetközi versenyekre" - mondja Vatai László, a női szakág vezetője, hozzátéve, hogy kívülről, az eredményeket tekintve a helyzet nem olyan drámai. A világ kezdi megismerni a magyar lányokat, és lassan felcseperedik az utánpótlás is, az elsők, akik nem más sportág - jellemzően a cselgáncs - felől "igazoltak át".

Godó Kitti egy durcás képű fiút dögönyöz. A 21 éves lány tavalyelőtt juniorként szerezte meg a felnőtt vb hatodik helyét az 55 kg-osok mezőnyében. Egykori riválisa, Sastin Marianna - aki feljebb lépett az 59 kilósok közé, és negyedik lett - sérülése miatt ma nincs itt. Távolabb egy magas szőke páros akaszkodik össze: a 29 éves Soós Rita és a 19 éves Szerencse Mónika - ők is a nemzetközi elismertség küszöbén állnak. Az ifik korábbi edzéséről maradt itt a törékeny alkatú, 15 éves Barka Emese, aki az idei kadett Európa-bajnokság bronzérmeseként a hazai női birkózás egyik nagy reménysége.

Vatainak kezdetben egyáltalán nem tetszett a női birkózás: "Mindig fiúkkal dolgoztam, idegenkedtem tőle, ahogy más a női focitól. De aztán láttam, hogy a lányok milyen elszántak, a cél érdekében félretolnak magánéletet, szórakozást, és úgy döntöttem: rendben, rajtam ne múljon. Először az embereket szerettem meg, rajtuk keresztül köteleztem el magam a női birkózás mellett." A dabasi szakosztályvezetőt január 1-jétől kérték fel a női szakág felkarolására, ezután nyolc hónapon át folyamatosan edzőtáboroztak, napi három edzés mellett még hét végén is csak ritkán mehettek haza.

Tessék odavágni!

Elérkezik az edzés legszilajabb szakasza, a szituációs birkózás. A lányoknak nyakatekert kiindulóhelyzetből kell kitörniük adott idő alatt. Ha sikerült, máris kezdhetik újra. "Fogd meg a lábát! Nyomd be a fejét a szőnyegbe! Tessék rendesen odavágni!" Vatai elismeri, hogy a birkózáshoz szükség van egy adag agresszióra, ám szerinte a nők ebben nem szűkölködnek. A szőnyegen az is bebizonyosodik, hogy a nőknek magasabb a fájdalomtűrő képességük.

"Akkor jöttem rá, milyen komoly térdízületi sérülése van az egyik lánynak, amikor rendesen kivizsgáltattuk. Az orvos azt mondta, hogy ugyanilyen sérülésnél egy válogatott rögbis fiú közölte volna: nem éli túl. Strapabírók a lányaim, szó nélkül tűrnék, hogy tropára menjen a térdük. De most mindenki elvégeztette a szükséges műtéteket, rendbe tetették magukat a közelgő versenyekre."

Sastin Marianna, az első magyar női birkózó világbajnok, 2013. (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

A női birkózásnak nagy hagyománya van az ázsiai országokban. Nehéz ellenfelek az oroszok, a németek és a lengyelek is, és meglepően sokan birkóznak Skandináviában. "A többiekkel talán fel tudjuk venni a harcot. Az áprilisi Eb-n legalább egy érmet várok, és a többieknek is be kell csúszniuk a pontszerző helyekre" - mondja Vatai, akihez Vámos mellett az utóbbi időben az Európa-bajnok Bíró László is csatlakozott, hogy együtt munkálkodjanak a hazai női birkózás felvirágoztatásán. A felkészülést nehezíti, hogy olyan gyorsan változtatják a szabályokat, hogy néha még a szakmabeliek is nehezen tudják követni. Most például január 1-jétől egy sor cselgáncs- és szumószabályt vesznek át.

Fáj, ha megütöm a mellem

Az edzés végén járunk, már csak a nyújtás-lazítás van hátra. Néhányan extra erősítési feladatot kapnak, mások maguktól nyomnak le még egy sorozat felülést. Kitti meg van elégedve a mai edzéssel, mert "nem volt unalmas". Édesanyja szerint a kirobbanó energiájú szajoli lány a helyi sportklub kispadján, fiú barátait nézve kapott rá a birkózásra, első osztályos korában. Akkoriban nemigen létezett a női birkózás, ezért rövid ideig más sporttal próbálkozott, de maradt a régi szerelem. A szakág megalakulásakor átigazolt a Fradihoz, feljött Pestre, most a Testnevelési Egyetemre jár. Veleszületett halláskárosodása különösebben nem akadályozza a birkózásban. "A bírók a nemzetközi versenyeken is nagyon rendesek. Ha úgy adódik, nem sípszóval jeleznek, hanem odajönnek, és megérintik a vállamat."

"A birkózás durva, de gyönyörű sport. Gyors, robbanékony, látványos dobásokat lehet csinálni. Egy nagy ívű dobás után még nincs vége a meccsnek, mint a cselgáncsban, csak pontot adnak érte" - mondja Szerencse Mónika. Míg a birkózás komolyabbra nem fordult, válogatott szinten cselgáncsozott, most az élsport mellett újságírást tanul. Egy idő után a cselgáncsszövetségben nem nézték jó szemmel, hogy birkózni kezdett, ezért választás elé állítottak. "A birkózás jobban ment, több sikerélményem volt, ennél maradtam. Lehet, hogy egy laikusnak nem tetszik, hogy izzadt testek tologatják egymást egy körben, de aki csak egy kicsit is ért hozzá, észreveszi a szépségét. Nem lehet megunni, itt mindig vannak új dolgok."

A birkózás ma jó karrierlehetőséggel kecsegteti a keményebb sportokat kedvelő lányokat, akik azonban civilben cseppet sem férfiasak: nem rengenek rajtuk gyanús kötegek, alakjukon meglátszik, hogy a birkózás elsősorban a természetes mozdulatokon alapul. "Nő vagyok, úgy öltözöm és úgy is viselkedem. Én is szoktam nyavalyogni, sírni, sajnáltatni magam. Fáj, ha megütöm a mellem, de ez benne van a pakliban" - mondja az egyikük, aki a többiekkel együtt nem érti, hogy az utóbbi időben felkapott, többek által látványosnak mondott női bokszban miért veretik szét a lányok az arcukat. Nekik csak a fülükre kell vigyázniuk, arra meg ott a fülvédő. A fiúkkal kifejezetten szeretnek edzeni, mert jobban tűrik a "szadizást, és keményebben meg lehet őket markolni" - bizonyos fogásoknál.

Orosz Ildikó

A cikk a Magyar Narancsban jelent meg 2004/50.
Fotó: MTI/mob.hu



0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Az oldalról

Az oldalról
Orosz Ildikó budapesti újságíró, szerkesztő, fordító szerzői oldala. Válogatás különböző helyeken megjelent régi és új írásokból, fordításokból.

Népszerű bejegyzések

Kategóriák

abortusz Afganisztán Afrika agy Alkonyat állatkert állatok aloha altruizmus alumínium amazon Angela Merkel apaság árvíz autizmus bábszínház Bahrein Balassagyarmat Bánk bányászat baptista bauxit Berg Judit Bertók László birkózás bizarr Bodor Ádám bor borderline Bozsik Yvette bölcsőde börtön bűnügy Charcot Cinkota Czeizel Endre család csimpánz CSR D. Tóth Kriszta Dawkins demográfia denevér depresszió diagnosztika diktatúra dinó divat életmód életrajz elfojtás emberkereskedelem énekes erdő Észak-Korea etológia evolúció falcolás farkas fejlesztő fekete közösség Fertőd fertőzés film filozófia fizika fogamzásgátlás foglalkoztató fogyatékosság fordítás forradalom főemlős földtörténet Franciaország Freud gender genetika génmódosítás gulag gyerek gyilkosság háború hagyomány hajkereskedelem hajó halál Halász Judit halpedikűr hamisítás hangzás használt Hawaii házasság hisztéria holokauszt Hugonnai Vilma India interjú Irak Irán irodalom Irvin D. Yalom iskola iszlám Izrael Jadviga párnája Jane Goodall játék Karafiáth Orsolya karrier Karski kereszténység kert kiállítás Kína kirándulás kocsma kommunikáció kommunizmus kooperáció kortárs könyv könyvfordítás könyvírás környezetvédelem kötődés kreativitás kultúra kutya Lajta Lengyelország London malom Margaret Thatcher mártír média memoár menedzsment mérnök mesterséges intelligencia modell MOM Park motiváció múzeum műemlék művészet Nagy Ervin narcizmus népesség neurológia nevelés nonprofit Obama Olaszország olimpia olvasás Ónodi Eszter orvostudomány öngyilkosság önsebzés ősember Palya Bea parasport paróka Parti Nagy Lajos Pataki Ági pedagógia Pilinszky politika postagalamb pro bono pszichiátria pszichológia radikalizmus regény rendellenesség restaurálás robot roma Románia ruha Rumini sakk segélyezés Selmec siker sikerlista sport stratégia szabadságharc szabadulószoba szaporodás szén Szent Hildegárd szépség Szervét Tibor szexipar szexualitás színház szivattyú szoptatás szovjetek szülés tanár tánc Tandori Tanganyika tanulás társadalom társasjáték tehetség Temple Grandin Teréz anya terrorizmus Tisza Tokaj történelem troll tudomány UK USA üvegplafon üzlet Vágó István vallás változás vámpír varázsló védőnő Vekerdy Tamás vers verseny vezető videó wellness zene zongora Zwack zsidóság
Szerző: Orosz Ildikó. Tulajdonos: a cikk végén feltüntetett sajtótermék. Idézz ennek fényében. Üzemeltető: Blogger.