elhivatott emberek, rejtett értékek, válogatott kulturális huncutságok

2016. augusztus 2., kedd

Ordítva, toporzékolva – A hisztériáról

Idegesítő műbalhé, teátrális kiborulás, manipulatív nagyjelenet. Gyerek a csap alatt. A hétköznapi értelemben használatos hisztéria fogalma merőben más, mint a Freud karrierjét megalapozó, a múlt századfordulón virágzó neurózisfajta. Kapcsolódási pontok azért vannak, de ezek méhen kívül keresendők.
Bár van némi konszenzus arról, hogy a hétköznapokban mit nevezünk hisztériának, jelentősek az egyéni különbségek. A populáris felfogás szerint a hiszti valamely tetszetős tárgy megszerzésére vagy kívánatos viselkedés elérésére irányuló toporzékolás, ridiküllel hadonászás. Más olvasatban egy csendesnek ígérkező vasárnap estét hazavágó, ajtócsapkodással tagolt többfelvonásos nagyjelenet, mely az unalomig ismert témákat variálja. Létezik minden látható ok nélküli, illetve ún. apróság által katalizált kiborulás, jogos féltékenységi dráma és indokolatlan munkahelyi cirkusz. Egyesek úgy vélik, hogy a hiszti összefügg a női ciklussal, a menstruáció közeledtének, meglétének vagy épp elmaradásának, a szexuális kielégítetlenségnek vagy éppenséggel a terhességnek a legbiztosabb jele.

Padlón, színpadon
A hiszti fontos eleme a teatralitás (vö. nagy tragika/komika/hisztérika), célja az odafigyelés kiprovokálása. "Mostantól fogva hisztizni fogok, sikítozni és földhöz verni magam, hogy gyere és elvigyél, hogy ne legyek oly magam" - énekelte egykor a Rés együttes, és valóban: a hiszti sokszor eszköz, és már az ezzel való fenyegetőzés is hatásos lehet. Ehhez persze szükség van a másik fél hathatós együttműködésére is.
"Általában úgy gondolok a feleségemre, mint aki meglehetősen hisztérikus, de igazság szerint az általa konstruált jelenetekben nekem is fontos szerep jut - mondja N., kisgyerekes apuka. - Engem egyszerre idegesít az igazságtalan és időben indokolatlanul hosszú túlcsordulás, ami nem feltétlenül kapcsolódik az adott helyzethez, lehet éppenséggel egy aznapi vagy régebb óta halmozódó frusztráció eredménye. Ugyanakkor szánom is őt, mert látom, hogy tényleg szenved. Van ezekben a hisztikben valami rizikó, valami hazardírozás, ott a lehetőség, hogy akárhogyan is végződhet. Ilyenkor úgy érzem magam, mint egy egyetemista a vizsgán: átmegyek, nem megyek?"

Előfordul, hogy a hisztéria magányosan, négy fal között játszódik, ám egy fiktív vagy vágyott közönség többnyire ekkor is jelen van: "Hároméves koromtól kezdve minden születésnapomon ünnepélyesen meg kellett ígérnem, hogy kinövöm a hisztit. (Lásd Kölyköd voltam című keretes írásunkat.) Csak így kaptam meg a tortát - mondja T., harmincas egyedülálló nő. A négy testvér közül mindig is ő volt a hisztis. - Hat gyertya volt a tortán, amikor közöltem, hogy többet ezt nem tudom megígérni, inkább a torta se kell. Kamaszkoromban egyszer kiráztam a levetett nadrágom, és nem volt benne a fél pár zoknim. Keresni kezdtem, de nem volt sehol. Egyre jobban behergeltem magam, hogy nincs meg, és senki sem segít. Apámnak bedurrant az agya, és úgy megvert, hogy összepisáltam magam. Ma is úgy érzem, képtelen vagyok tenni ezek ellen a rohamok ellen, de már megtanultam együtt élni velük. Nem szeretem mások előtt lejáratni magam, ha tudom, hogy közeleg, igyekszem hazarohanni és magamra zárni az ajtót. Nemigen vagyok magamnál, bőgök pár órát, a végén a földön kötök ki. Általában akkor jön elő, ha a véletlen folytán vagy valaki más hibájából nem valósul meg, amire nagyon számítok. Ha úgy érzem, az akaratom masszív falakba ütközik. Ilyenkor totálisan kiborulok. Nem kispályázom, nem nyavalygok folyamatosan minden hülyeségen. Eliotnak van egy Hisztéria című verse, szépen leírja, hogy ilyenkor elindul valami, és egy idő után már nem lehet abbahagyni. Olyan, mint valami fiziológiai folyamat. Szerintem annak lehetnek ilyesféle hisztériás rohamai, akinek határozott elképzelése van arról, milyen a világ, aztán, ha néha kiderül, hogy mégsem olyan, akkor úgy érzi, itt a vég. Ilyenkor leginkább mégis arra vágyok, hogy valaki odajöjjön, átöleljen, és azt mondja: minden megoldódik."
"A hétköznapi értelemben vett hisztéria egyfajta regresszív állapot, olyan problémakezelési mód, amelyben az egyén tehetetlennek érzi magát, és egy kisgyerekhez hasonlóan a környezetétől várja a megoldást" - mondja Hódi Ágnes pszichológus, az EGO Klinika munkatársa, hangsúlyozva, hogy ez az állapot semmivel sem gyakoribb a nőknél, mint a férfiaknál.

Nemtelen indulat
Jóllehet a hisztéria a hétköznapokban a nők érzelmi hullámveréseit minősítő, degradáló fogalom, nyilvánvaló, hogy a kontrollvesztéssel járó, figyelemfelkeltő és olykor manipulatív indulatkitörés legalább olyan gyakori a férfiaknál is. Csak épp az ő esetükben ezt dührohamnak hívják, és az eltérő társadalmi szerepelvárások miatt többnyire más formában jelentkezik. Míg a nők többsége a feszültséget sírással, verbális agresszióval vagy önmaga ellen irányuló destrukcióval vezeti le, addig a férfiaknál a másfajta szocializáció miatt nemritkán kifelé irányul az agresszió. Nem véletlen, hogy a nem kellően maszkulin férfiúi heveskedésre a környezet azonnal rásüti a többszörösen pejoratívnak szánt férfihiszti bélyegét. Bár egyes nők szerint a férfihiszti kifejezetten pozitív, kitüntető jelenség, amennyiben jobb egy puffogó férfi, mint kettőt kapni a szemünk alá, a társadalom mégis úgy tartja, hogy egy ivarérett férfi amúgy emberesen engedje ki a gőzt.
"Apám szemében az érzelmekkel kapcsolatos legszimplább, legjózanabb hangon kezdeményezett beszélgetés is azonnal hisztinek minősült. Miközben én tökéletesen higgadt maradtam, apám torkaszakadtából üvöltött, hogy hagyjam abba a hisztit - mondja egy negyvenes nő. - Persze az öcsém is magáévá tette ezt a hisztidefiníciót. Ehhez képest ő gyerekkorunkban ollókat vágott hozzám, vagy felemelte a széket, rám irányította a lábait, úgy rohant felém. Szerencse, hogy pilincka voltam, pont befértem a szék négy lába közé, amikor teljes erőből a falba csapódott. Felnőttként is könnyen elveszti a fejét, a legártalmatlanabb megjegyzésen megsértődik, csapkod, elköltözéssel fenyegeti a gyereke anyját. Mindez az ő szótárában nem minősül hisztinek."

Annak, hogy a hisztéria rajtaragadt a nőkön, történelmi-társadalmi okai vannak. Már az ókorban tudni vélték, hogy a nőknél itt-ott fellépő különféle fájdalmak és rejtélyes testi tünetek hátterében a méh (görögül hystera) rendellenes mozgása áll. Az egyiptomiak szerint ha egy nő sokáig nem szül gyereket, a méhe vándorolni kezd a testén belül. Az így kialakuló betegségek a kósza méh rendes helyére való visszacsalogatásával gyógyíthatók. A felfogás, miszerint "a hisztéria Próteusz, mely ezer formában mutatkozik meg, ám egyetlen formába sem foglalható bele", évszázadokig tartotta magát. A 19. század utolsó harmadában újjáéledt a hisztériakutatás, először a négyezer beteg, őrült és a társadalom peremére szorult nő menhelyéül szolgáló párizsi Salpetriére tébolydában. Az azilum orvosa, a neurológia atyjának tekintett Charcot nevezetes "keddi előadásain" nemcsak a korabeli nemzetközi orvostársadalom, de a művészvilág krémje is megfordult, hogy megcsodálja a már-már színpadi körülmények között prezentált hisztériás betegeket. (Lásd Méhvándorlás című keretes írásunkat.) Charcot "amfiteátrumában" Freud is gyűjtött tapasztalatokat, s ezeket hazatérése után szerette volna megosztani bécsi orvoskollégáival, ám elképzelése, miszerint a hisztéria férfiaknál is előfordulhat, merev ellenállásba ütközött. Idegorvosként eleinte elektroterápiával kísérletezett, aztán áttért a hipnózisra, és egy darabig együtt dolgozott Josef Breuerrel, Bécs egyik legtekintélyesebb háziorvosával, a hisztéria korabeli gurujával. 1895-ben adták ki közös könyvüket Tanulmányok a hisztériáról címmel. A két orvos útjai később elváltak, de jelképesen ennek a műnek a megjelenésétől datálódik a pszichoanalízis kezdete.
Aranykor
Freud egyedül vitte tovább az ún. konverziós hisztéria elméletét. E szerint a hisztéria valamely múltbeli lelki konfliktus lenyomata, amely védekezésképpen elfojtás alá (a tudattalanba) kerül, ám a későbbiekben szimbolikus testi tünetek formájában jelentkezik. Ilyen lehet például valamely végtag megbénulása, látás- vagy hallászavar, "undor"-érzés, képtelenség az evésre, ivásra. A tünetek eredetét sokáig hipnózisban igyekeztek feltárni, és az újabb átélés révén megszüntetni. Később Freud felhagyott a hipnózissal, és a szabad asszociációk, az álomfejtés és a pszichoanalízis segítségével igyekezett kezelni a betegséget, amelynek kialakulásában igen fontos szerepet tulajdonított a gyerekkorban elszenvedett, elsősorban szexuális természetű traumáknak.

Charcot a Blanche nevű "hisztériás nőbetegen" hipnózist hajt végre a Salpêtrière kórházban
(Pierre Aristide festménye, 1887)
A múlt századelőn valósággal hemzsegtek a hisztériás betegek, kiváltképp a nők. A korszellemre jellemző Csáth Géza Pucciniről írott tanulmánya, amelyben többek közt azt is megállapítja, hogy az olasz zeneszerző "számításba veszi, hogy a hallgatósága körülbelül háromnegyed részben neuraszténiásokból és hisztériásokból áll, akiket szuggerálni lehet, és akik egymást szuggerálják. Van benne (Pucciniban) is neuraszténia is, hisztéria is. Ezek a betegesen elfinomult harmóniák, ez az érzéki hangszerelés vajon nem neuraszténia-e? A szexuális ügyek élére állítása, a Tosca kínzási jelenete, az emberi lelkek megmarcangolása, ami minden operájában megtalálható, nem hisztéria-e?"
Méhvándorlás 
Charcot elkülönítette a hisztériát az epilepsziától és az elmebaj más formáitól. A betegséget hírhedt fotósorozatban is rögzítette, amelyről Georges Didi-Huberman A hisztéria feltalálása című tanulmányában így ír: "Minden megtalálható itt: a pózok, a sikolyok, a krízisek, a szenvedélyes testtartások (...), a keresztre feszülések, azeksztázisok, a delírium megannyi pozitúrája. Mintha mindent összegyűjtöttek volna, a fényképezés szituációja ugyanis eszményi módon kikristályosította a hisztéria fantazmája és a tudás fantazmája közti szövetséget. Kölcsönös vonzás létesült a hisztéria képeire sóvárgó orvosok meg a hisztériások között, akik, orvosaikkal teljes egyetértésben, teatralizálták a tulajdon testüket. Így vált a hisztéria gyógykezelése színjátékká, a hisztéria föltalálásává. Sőt a kezelés titokban valamiféle művészetnek hitte magát, mely egészen közel áll a színházhoz meg a festészethez."
Hódi Ágnes szerint összetett társadalmi és kultúrtörténeti okokkal magyarázható, hogy a századelőn a hisztéria elsősorban női betegségnek számított. Hozzájárult ehhez, hogy a női szexualitás tabu volt, és bizonyos értelemben maga a pszichoanalitikus szituáció (női páciens fekszik egy díványon, a fejénél egy férfi analitikus) is "kedvezett" a témának. Nem valószínű, hogy az akkor hisztériásnak mondott betegeket ma ugyanígy diagnosztizálnák.
"A pszichiátriai értelemben vett hisztéria, illetve hisztériás tünetegyüttes ma is létező jelenség, igaz, olykor más kórképekbe, például a pánikbetegségbe ágyazottan" - mondja Hódi Ágnes. Legjellemzőbb formája ma is a klasszikus konverziós hisztéria, vagyis a lelki eredetű problémák testibe fordítása. A pszichoszomatikus eredetű betegségekkel szemben ugyanakkor fontos különbség, hogy míg ezeknél valódi szervi elváltozás mutatható ki (például gyomorfekély, szívelégtelenség), addig a hisztéria esetében organikus problémára nem derül fény, ám a beteg mégis szenved a tartós vagy hullámokban jelentkező tünetektől: erős szívdobogásra, érzékszervi zavarokra, verejtékezésre, fejfájásra, végtagbénulásra panaszkodik, "gombóc" van a torkában.
"Ragályos"
A hisztériát kiválthatja valamilyen trauma, de megkülönböztetnek hisztrionikus személyiség-típust is, amelynél a hisztéria nem egy állapot, hanem a személyiségfejlődés vonulatába illeszkedik. A klasszikus ok - Freud nyomán - az ödipális konfliktus megoldatlansága. "Bár a személyiségfejlődésről és magáról a hisztériáról való tudásunk, valamint a kezelési technika az idők során sokat gazdagodott, a századfordulón leírt esetek pszichodinamikája ma is követhető, és a következtetések a mai betegek kezelésében is hasznosíthatóak" - mondja Hódi Ágnes. Az analitikus terápiában a tudattalan okok feltárása és újraátélése vezethet gyógyuláshoz, a kognitív terápia pedig a beteg számára is ijesztő tünetek enyhítésében hatékony.
Ami a mindennapi hiszti "kezelését" illeti, az impulzió közismerten ragályos, könnyen átterjed a környezetre. De nem használ, ha mindkét fél bevonódik a jelenetbe: jó, ha legalább az egyikük képes megőrizni a realitásérzékét. A szakember ugyanakkor hangsúlyozza, hogy léteznek olyan párkapcsolatok, amelyeknél az időről időre hasonló forgatókönyv szerint lejátszódó közös jeleneteknek fontos feszültséglevezető vagy egyéb, az érzelmeket és a kapcsolatot életben tartó funkciója lehet. Az is előfordul, hogy a látszólagos protestálás ellenére egy családon belül kimondatlan konszenzus alakul ki a hisztis családtag tolerálására. Ilyenkor a felek valamiképp profitálnak az áldatlannak tűnő helyzetből, és valójában nem akarnak véget vetni neki. A külső segítség, a terápia akkor lehet hasznos, ha a részvevők képtelenek elviselni a fennálló helyzetet, mivel az érzelmi befektetés és a veszteség meghaladja a tudattalan nyereséget.
A hétköznapi értelemben vett hiszti és a hisztéria mint neurózis között vannak kapcsolódási pontok - ilyen a kontrollvesztéssel járó indulatiság, a színpadiasság, a figyelemfelhívó szándék és az életkori jellegzetességek -, de "nem minden rovar bogár": jelenetet rendezni nem kizárólag a hisztériás betegek tudnak. Egy biztos: a makacs sztereotípiák ellenére a hisztériások között épp annyi a férfi, mint a nő.
ILMA 
"A 19. században a hisztéria orvosi fogalma és társadalmi jelentései szövevényesen összefonódtak. A hisztéria orvosi-pszichiátriai fogalmát áthatotta a nők természetéről, a női testről és deviáns viselkedésről kialakított hétköznapi gondolkodás. Az elmebetegségről kiadott korabeli tankönyvek nem győzték hangsúlyozni a női testi folyamatoknak a női elmére és erkölcsökre kifejtett mérhetetlen hatását" - írja egy tanulmányában Lafferton Emese, aki a hisztériabetegség megkonstruálásának folyamatát Ilma példájával, az egyik legelső, hazai folyóiratban publikált hisztériaesettel szemlélteti:
Lippán született 1860-ban, 16 gyermekes családban. Hároméves korától kezdve 16 évig zárdában élt, majd megszökött, és önálló életet teremtett magának egy olyan világban, ahol a nők lehetőségei igen szűk keretek közé voltak szorítva. Ilma férfiruhát öltött, okmányokat hamisított, hogy munkát vállalhasson, később kisstílű tolvajként és csalóként tartotta fenn magát Pesten, és nyíltan kimutatta vonzódását a nők iránt. Többször is meggyűlt a baja a rendőrséggel, míg végül fennakadt a pszichiátria hálóján. 1885-ben törvényszéki esetként került Laufenauer Károly pszichiáterhez. Az állapotáról készített orvosi leírás a hisztéria szokásos testi és neurológiai szimptómáit (melyek közt megtaláljuk a gyakori rohamokat, ájulásokat, fejfájást, rángatózást, reflex- és érzékelési zavarokat) vegyíti a nő deviáns viselkedését illusztráló példákkal. Ilma nem a kezelésre szoruló, szerencsétlen betegként jelenik meg, hanem mint nyughatatlan, álmatlan, hazug nő, egy leszbikus, aki állandóan azt lesi, miként lépjen tiltott területre. Laufenauer megkonstruálja az ideges és kontrollálhatatlan nő képét. Orvosi gondolkodása és leírása társadalmi jelentésekkel és értékrenddel átitatott. Ilma kalandos élete a medikalizált deviancia pszichiátriai "regényévé" válik. Mai szociológiai-szociálpszichológiai szemszögből tekintve azt mondanánk: éppen deviáns életmódja tette lehetővé IIma számára, hogy önálló életet és anyagi függetlenséget vívjon ki magának.(Lafferton Emese A magántébolydától az egyetemi klinikáig. A magyar pszichiátria történetének vázlata európai kontextusban, 1850-1908 című cikke alapján)

POLITIKAI HISZTÉRIA

Bibó István A német hisztéria okai és története című munkájában arra a következtetésre jutott, hogy a háború szempontjából a gazdasági érdekellentétek, ideológiai, faji konfliktusok másodlagosak a politikumhoz és annak tömeglélektani hatásához képest. Bibó egy adott politikai közösség működési zavarát társadalom-lélektani jelenségként kezelte, és a politikai egyensúly állapotából való kizökkenésként, vagyis politikai vagy közösségi hisztériaként értelmezte. "A politikai hisztéria kiindulópontja mindig a közösség valamiféle megrázkódtató történelmi tapasztalata..., melyről a közösség tagjai úgy érzik, hogy annak elviselése és a belőlük származó problémák megoldása a közösség erejét meghaladja." Ilyenkor - a hisztérikus személyhez hasonlóan - a közösség elszakad a realitástól, önértékelése bizonytalan, képtelen arra, hogy "bajainak és kudarcainak az okát az okok és okozatok normális láncolatában megtalálja".

Kölyköd voltam

Külön figyelmet érdemel a gyerekkori hisztéria. Egy gyereknél még kialakulóban van az indulati szabályozás, ezért természetes, hogy időnként fülét-farkát elereszti olyankor, amikor egy felnőtt - jó esetben - valamilyen operatív megoldáson gondolkozna. Ugyanakkor a gyerekek még nem képesek szétválasztani a testi és lelki folyamataikat, differenciálatlan világukban minden érzelmi reakció azonnal testibe fordul. Ez nem feltétlenül jelent betegséget. A csecsemő például erős szorongáskor elalszik, a 8-10 éves gyerekek pedig kiváltképp "szomatizálnak": szorongásaik, félelmeik fejfájásban, hasfájásban és más tünetekben jelentkezhetnek. Sokat segíthet a szülő, ha megadja a gyerek lelkének, ami jár: tudatosítja benne, hogy adott esetben nem azért hányt, mert beteg, hanem azért, mert nagyon izgult.
Orosz Ildikó
A cikk a Magyar Narancsban jelent meg (2005/21.)
A cikket az azóta elhunyt Lust Iván meleg szavakkal recenzálta a Psychoanalysis.hu-n:

Lust Iván: Méhvándorlás. Hisztéria a Magyar Narancsban

(Psychoanalysis.hu 2005. június)


A hisztéria azon kevés pszichoanalitikus fogalmak egyike, amelyik hétköznapi nyelvünk és gondolkodásunk részévé vált. Igaz, a hisztis feleség vagy gyerek és a pszichodinamikai értelemben vett hisztériás tünetek között csak részleges az átfedés.

Ez csak hiszti, mondjuk gyakran. Hisztériás, állapítjuk meg valakiről. Mindezek a köznapi beszédben negatív, lebecsülő kifejezések. A változékony, gyakran fenyegető, végül mégis szervi elváltozások nélkülinek bizonyuló tünetegyüttes az orvosokat is évszázadok óta bosszantja. A szóhasználat a betegágynál is megőrzött valamit ebből a zavarból és ingerültségből – a hisztériát ma sem mindig veszik komolyan az egészségügyben, a hisztériás beteg bajai “csak” pszichések, mintegy indokolatlanul vonják magukra a figyelmet és törődést, amit a “valódi” – értsd súlyos testi- betegeknek jár.

A Magyar Narancs 2005.május 26-i számában a Pszicho+mód rovatban Orosz Ildikó kitűnő cikkét közli hisztéria tárgykörben. A hétköznapi tudatban élő hiszti-felfogást korrekten veti egybe a hisztéria lélektani felfogásával, sőt, egy rövid keretes írásban az egyén és a közösség hisztériás állapotainak összehasonlítására is sor kerül. A kényes témát Bibó Istvánnak a politikai hisztériáról írt munkája nyomán mintegy 200 szóban foglalja össze, kiválóan.

A pszichopatológiai és pszichoanalízis-történeti vonatkozásokban Hódi Ágnes pszichoanalitikus kandidátus szakszerű és tárgyilagos megjegyzései igazítanak el. Egy másik keretes írásban Lafferton Emese remek pszichiátriatörténeti cikkét idézi Ilmáról, a kiegyezés táján született magyar hiszterikáról. Laufenauer professzor betegének kalandos élete Lafferton szerint a medikalizált deviancia pszichiátriai “regényévé”vált.

A cikk néhány feszesen fogalmazott bekezdésben a hisztériának női betegségként való közkeletű felfogását is megfelelő szociálpszichológiai és kultúrtörténeti elemzésnek veti alá.

A hisztis gyerek, a hisztériás feleség és a tehetetlenség miatt politikai hisztériába hulló közösségek problémáinak közös nevezőre hozása a hisztéria fogalma alatt szép munka. A hazai sajtóban igazi ritkaság egy pszichológiai téma ilyen pontos, informatív, a színvonaltalan viccelődést elkerülő, sőt, azt magát is elemzés tárgyává tevő megközelítés. És mindezt úgy, hogy közben a “narancsos” hangvétel is megmarad.
Lust Iván

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Az oldalról

Az oldalról
Orosz Ildikó budapesti újságíró, szerkesztő, fordító szerzői oldala. Válogatás különböző helyeken megjelent régi és új írásokból, fordításokból.

Népszerű bejegyzések

Kategóriák

abortusz Afganisztán Afrika agy Alkonyat állatkert állatok aloha altruizmus alumínium amazon Angela Merkel apaság árvíz autizmus bábszínház Bahrein Balassagyarmat Bánk bányászat baptista bauxit Berg Judit Bertók László birkózás bizarr Bodor Ádám bor borderline Bozsik Yvette bölcsőde börtön bűnügy Charcot Cinkota Czeizel Endre család csimpánz CSR D. Tóth Kriszta Dawkins demográfia denevér depresszió diagnosztika diktatúra dinó divat életmód életrajz elfojtás emberkereskedelem énekes Észak-Korea etológia evolúció falcolás farkas fejlesztő fekete közösség Fertőd fertőzés film filozófia fizika fogamzásgátlás foglalkoztató fogyatékosság fordítás forradalom főemlős földtörténet Franciaország Freud gender genetika génmódosítás gulag gyerek gyilkosság háború hagyomány hajkereskedelem hajó halál Halász Judit halpedikűr hamisítás hangzás használt Hawaii házasság hisztéria holokauszt Hugonnai Vilma India interjú Irak Irán irodalom Irvin D. Yalom iskola iszlám Izrael Jadviga párnája Jane Goodall játék Karafiáth Orsolya karrier Karski kereszténység kert kiállítás Kína kirándulás kocsma kommunikáció kommunizmus kooperáció kortárs könyv könyvfordítás könyvírás környezetvédelem kötődés kreativitás kultúra kutya Lajta Lengyelország London malom Margaret Thatcher mártír média memoár menedzsment mérnök mesterséges intelligencia modell MOM Park motiváció múzeum műemlék művészet Nagy Ervin narcizmus népesség neurológia nevelés nonprofit Obama Olaszország olimpia olvasás Ónodi Eszter orvostudomány öngyilkosság önsebzés ősember Palya Bea parasport paróka Parti Nagy Lajos Pataki Ági pedagógia Pilinszky politika postagalamb pro bono pszichiátria pszichológia radikalizmus regény rendellenesség restaurálás Ritter Andrea robot roma Románia ruha Rumini sakk segélyezés Selmec siker sikerlista sport stratégia szabadságharc szabadulószoba szaporodás szén Szent Hildegárd szépség Szervét Tibor szexipar szexualitás színház szivattyú szoptatás szovjetek szülés tanár tánc Tandori Tanganyika tanulás társadalom társasjáték tehetség Temple Grandin Teréz anya terrorizmus Tisza Tokaj történelem troll tudomány UK USA üvegplafon üzlet Vágó István vallás változás vámpír varázsló védőnő Vekerdy Tamás vers verseny vezető videó wellness zene zongora Zwack zsidóság
Szerző: Orosz Ildikó. Tulajdonos: a cikk végén feltüntetett sajtótermék. Idézz ennek fényében. Üzemeltető: Blogger.