Vega pride: Három friss gyerekkönyv
|
9/25/2017 |
Nincs megjegyzés |
M. Kácsor Zoltán: Utazás Dínómdánomba
A gyerektörténetekben kimeríthetetlen hagyománya van minden világok legjobbikának, ahol cukorka nő a fákon, pattogatott kukorica a földeken és fehércsoki-hegybe vájt barlanglakásokban lakhatunk, amelyek belméretét Rogán Antalt megszégyenítő egyszerűséggel, szimpla körbenyalogatással növelhetjük. Másfelől minden kisfiú életében eljön az idő, amikor az embervilág csodái másodlagos helyre szorulnak egy jól megtermett T. rexhez vagy apatoszauruszhoz képest. Ha e két témát összeborítjuk, ráadásul vicces beszélő neveket használva hosszú és veszélyes utazásra indítjuk hőseinket, elkerülhetetlen a siker.
Még akkor is, ha olyan újszerű, kevésbé populáris motívumok is fontos szerepet kapnak, mint a fogszuvasodás, illetve egy hírneves dinófogorvos kisállat, akitől hőseink az utazás végcéljaként megváltást, de legalább egy szép új fogsort remélnek. A gyerekponyvaregények térhódításának korában örülni lehet annak, hogy gyönyörűek Kecskés Judit rajzai, a tördelés és a tipo, és a mondatok is rendben vannak. Mondjuk, az, hogy közel kétszáz oldalon keresztül minden a zabálás körül forog (ráadásul ez egy készülő sorozat, a Zabaszauruszok első darabja), Európa legelhízottabb országában nem kifejezetten előremutató pedagógiai üzenet – és ezen az sem segít, hogy itt a rettegett ragadozófajok unortodox egyedeiről egymás után derül ki, hogy jámbor és bölcs vegetáriánusok, akik kizárólag padlizsánon meg banánon élnek. Nem tudom, hogy a 6–12 éves célközönség körében százból hány gyerek tud azonosulni a húsmegtagadással, nekem pont van egy megrögzött növényevő kiskorú a háztartásomban, aki rendkívüli önigazolást meríthet e műből. Ettől függetlenül azért igazán folyhatna itt egy kis vér.
(Kolibri, 2017, 166 oldal, 2699 Ft)
Fodor Veronika: Egy kiállítás képei
Gyerekeknek komolyzenéről értőn és élvezetesen mesélni, ismeretet terjeszteni, ez szinte teljesen hiányzik ma a könyvkiadásból, a közszolgálati médiából, de még az emelt énekóraszámmal büszkélkedő közoktatásból is. Pedig (vagy épp ezért) reneszánszát éli a gyerekek zenei képzése, a legtöbb zeneiskolába óriási a túljelentkezés – annak ellenére, hogy a kötelező szolfézs, Kodály országában, ma is közutálatnak örvend. Ezért is értékes a Holnap Kiadó klasszikus zeneműveket mesés formában bemutató, CD-melléklettel érkező sorozata – még ha a széria jelen darabja kissé zavarba ejtő is.
Rövid (felnőtteknek szóló) bevezetést olvashatunk a Viktor Hartmann festményeire írott Muszorgszkij-műről, majd következik a kitalált-elképzelt mese, amely nyomokban zenetörténeti tényeket is tartalmaz: az orosz komponista előtt megjelenik festő barátjának szelleme, és végigkalauzolja posztumusz kiállításán (amely a valóságban a zeneművet inspirálta). Viktor szelleme és Mogyeszt a képek közt sétálgat, beszélget a keletkezési körülményeikről, jobbára kitalált, meglehetősen elvont és néhol kifejezetten nehezen követhető jelenetek, anekdoták formájában. Valóság és fikció összevegyítésénél meglepőbb, ahogy Szimonidesz Kovács Hajnalka visszaillusztrálja a „Hartmann-festmények nyomán írt Muszorgszkij-zenére írt Fodor-mesét”. Merész vállalkozás, ha létezik ugyanis zenemű, amelyhez még a laikus hallgató is az eredeti festményeket vizionálja (vagy legalábbis érdeklődik irántuk), akkor az éppen az Egy kiállítás képei. Ha sikerül felülemelkedni e furcsa rezonancián, akár szórakoztatónak is találhatjuk gyerekünkkel közösen előbányászni a netről a Csibék tánca vagy a Katakombák Hartmann-féle eredetijét, és összehasonlítani Szimonidesz egyébiránt roppantul tetszetős festményeivel, amelyek egyértelműen a könyv erősségét adják. A képek miatt akár 6 éves kortól ajánlható lenne, de a szöveg aligha megy át 10 év alatt.
(Holnap Kiadó, 2017, 56 oldal, 2900 Ft)
Sokat hallunk arról, mennyi marhaság szerepel a „kötelezően választható” tankönyvekben, de legalább ilyen hosszú és keserves listát lehetne összeállítani mindabból, ami kimaradt belőlük. Az általános iskola 3. osztályos környezettankönyvében például az értelmi, látás-, hallás- és mozgássérült emberekről szóló száraz, tudományos passzusban egy árva szó sem esik az autizmusról (amely jogilag az ötödik elismert fogyatékosság). A Csillagbusz célja az 5–10 éves korosztályban az autizmus spektrumzavarral kapcsolatos ismeretek terjesztése, a megértés és az elfogadás elősegítése egy kedves, élményszerű, ugyanakkor szakmailag precíz képeskönyv formájában. A történet szerint új fiú, Misi érkezik az osztályba, akivel nehéz beszélgetni, zavarja a zaj, és nehezére esik követni az órát, ugyanakkor mindenkinél többet tud a buszokról és a rovarokról, ráadásul olyan jószívű, hogy az már túlzás. A nagy igazságérzettel rendelkező Dorkát először bosszantja, hogy nem tud kiigazodni rajta, aztán megtalálják egymással a közös hangot, összebarátkoznak, és végül a többiek is elfogadják Misit, akinek beilleszkedését szakember is segíti. Egyszerűen hangzik, de a valóságban piszok nehéz – viszont nem lehetetlen.
Vélhetően nem csupán a jó irányú érzékenyítést és az igényes kivitelt, de a kiadvány révén létrejött példás összefogást is értékelte a zsűri, amikor a kötetnek ítélte az Év Gyerekkönyve szavazáson az innováció kategória díját. Az ötletgazda és szervező Brokés Judit, a veszprémi AutiSpektrum Egyesület elnöke; a szerző a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar autizmus szakirányának vezetője, aki rendszeresen jelenik meg a médiában, és most a legkisebbeket is sikeresen megszólítja. Az illusztrációkra pedig napjaink legnépszerűbb „gyerekkönyvintézményét”, Bartos Erikát kérték fel, aki több egyetemi előadásra is beült, hogy minél hitelesebben rajzolhassa meg Misi különös, de nagyon szerethető világát. Minden alkotó karitatív módon dolgozott, a támogatók sora pedig hosszú, és ennek köszönhetően a mesekönyvet elvileg minden hazai könyvtárba, óvodába és iskolába sikerült térítésmentesen eljuttatni. Kereskedelmi forgalomba nem kerül, de önköltségi (nyomdai) áron bárki megrendelheti. (www.autispektrum.com, 2016, 76 oldal, 1200 Ft+postaköltség)
A gyerektörténetekben kimeríthetetlen hagyománya van minden világok legjobbikának, ahol cukorka nő a fákon, pattogatott kukorica a földeken és fehércsoki-hegybe vájt barlanglakásokban lakhatunk, amelyek belméretét Rogán Antalt megszégyenítő egyszerűséggel, szimpla körbenyalogatással növelhetjük. Másfelől minden kisfiú életében eljön az idő, amikor az embervilág csodái másodlagos helyre szorulnak egy jól megtermett T. rexhez vagy apatoszauruszhoz képest. Ha e két témát összeborítjuk, ráadásul vicces beszélő neveket használva hosszú és veszélyes utazásra indítjuk hőseinket, elkerülhetetlen a siker.Még akkor is, ha olyan újszerű, kevésbé populáris motívumok is fontos szerepet kapnak, mint a fogszuvasodás, illetve egy hírneves dinófogorvos kisállat, akitől hőseink az utazás végcéljaként megváltást, de legalább egy szép új fogsort remélnek. A gyerekponyvaregények térhódításának korában örülni lehet annak, hogy gyönyörűek Kecskés Judit rajzai, a tördelés és a tipo, és a mondatok is rendben vannak. Mondjuk, az, hogy közel kétszáz oldalon keresztül minden a zabálás körül forog (ráadásul ez egy készülő sorozat, a Zabaszauruszok első darabja), Európa legelhízottabb országában nem kifejezetten előremutató pedagógiai üzenet – és ezen az sem segít, hogy itt a rettegett ragadozófajok unortodox egyedeiről egymás után derül ki, hogy jámbor és bölcs vegetáriánusok, akik kizárólag padlizsánon meg banánon élnek. Nem tudom, hogy a 6–12 éves célközönség körében százból hány gyerek tud azonosulni a húsmegtagadással, nekem pont van egy megrögzött növényevő kiskorú a háztartásomban, aki rendkívüli önigazolást meríthet e műből. Ettől függetlenül azért igazán folyhatna itt egy kis vér.
(Kolibri, 2017, 166 oldal, 2699 Ft)
Fodor Veronika: Egy kiállítás képei
Gyerekeknek komolyzenéről értőn és élvezetesen mesélni, ismeretet terjeszteni, ez szinte teljesen hiányzik ma a könyvkiadásból, a közszolgálati médiából, de még az emelt énekóraszámmal büszkélkedő közoktatásból is. Pedig (vagy épp ezért) reneszánszát éli a gyerekek zenei képzése, a legtöbb zeneiskolába óriási a túljelentkezés – annak ellenére, hogy a kötelező szolfézs, Kodály országában, ma is közutálatnak örvend. Ezért is értékes a Holnap Kiadó klasszikus zeneműveket mesés formában bemutató, CD-melléklettel érkező sorozata – még ha a széria jelen darabja kissé zavarba ejtő is.Rövid (felnőtteknek szóló) bevezetést olvashatunk a Viktor Hartmann festményeire írott Muszorgszkij-műről, majd következik a kitalált-elképzelt mese, amely nyomokban zenetörténeti tényeket is tartalmaz: az orosz komponista előtt megjelenik festő barátjának szelleme, és végigkalauzolja posztumusz kiállításán (amely a valóságban a zeneművet inspirálta). Viktor szelleme és Mogyeszt a képek közt sétálgat, beszélget a keletkezési körülményeikről, jobbára kitalált, meglehetősen elvont és néhol kifejezetten nehezen követhető jelenetek, anekdoták formájában. Valóság és fikció összevegyítésénél meglepőbb, ahogy Szimonidesz Kovács Hajnalka visszaillusztrálja a „Hartmann-festmények nyomán írt Muszorgszkij-zenére írt Fodor-mesét”. Merész vállalkozás, ha létezik ugyanis zenemű, amelyhez még a laikus hallgató is az eredeti festményeket vizionálja (vagy legalábbis érdeklődik irántuk), akkor az éppen az Egy kiállítás képei. Ha sikerül felülemelkedni e furcsa rezonancián, akár szórakoztatónak is találhatjuk gyerekünkkel közösen előbányászni a netről a Csibék tánca vagy a Katakombák Hartmann-féle eredetijét, és összehasonlítani Szimonidesz egyébiránt roppantul tetszetős festményeivel, amelyek egyértelműen a könyv erősségét adják. A képek miatt akár 6 éves kortól ajánlható lenne, de a szöveg aligha megy át 10 év alatt.
(Holnap Kiadó, 2017, 56 oldal, 2900 Ft)
Dr. Stefanik Krisztina: Csillagbusz
Sokat hallunk arról, mennyi marhaság szerepel a „kötelezően választható” tankönyvekben, de legalább ilyen hosszú és keserves listát lehetne összeállítani mindabból, ami kimaradt belőlük. Az általános iskola 3. osztályos környezettankönyvében például az értelmi, látás-, hallás- és mozgássérült emberekről szóló száraz, tudományos passzusban egy árva szó sem esik az autizmusról (amely jogilag az ötödik elismert fogyatékosság). A Csillagbusz célja az 5–10 éves korosztályban az autizmus spektrumzavarral kapcsolatos ismeretek terjesztése, a megértés és az elfogadás elősegítése egy kedves, élményszerű, ugyanakkor szakmailag precíz képeskönyv formájában. A történet szerint új fiú, Misi érkezik az osztályba, akivel nehéz beszélgetni, zavarja a zaj, és nehezére esik követni az órát, ugyanakkor mindenkinél többet tud a buszokról és a rovarokról, ráadásul olyan jószívű, hogy az már túlzás. A nagy igazságérzettel rendelkező Dorkát először bosszantja, hogy nem tud kiigazodni rajta, aztán megtalálják egymással a közös hangot, összebarátkoznak, és végül a többiek is elfogadják Misit, akinek beilleszkedését szakember is segíti. Egyszerűen hangzik, de a valóságban piszok nehéz – viszont nem lehetetlen.
Orosz Ildikó
A cikk a Magyar Narancsban jelent meg (2017/34).
