elhivatott emberek, rejtett értékek, válogatott kulturális huncutságok

2016. december 21., szerda

Nyalogassuk kölykeinket! – Hat könyv a gyereknevelésről

A gyereknevelés olyan, mint a foci. Mindenki ért hozzá, és mindenki jobban. A magyar ember kiváltképp futball- és gyerekszakértő, a legújabb nevelési szakirodalmat csak merő kíváncsiságból veszi kézbe, így, karácsony táján, amikor már tényleg agyára megy a családja.


Kevin Leman: Péntekre új gyerek


Amikor leszállnak az angyalok, a gyerekekből előbújik az ördög. Erős a vágy, hogy egyszer s mindenkorra megszabaduljunk a nemkívánatos viselkedési formáktól. Ez a borító egy szutykos, pimaszul vigyorgó kiskölköt mutat hétfőn, akiből kimosógépezett, szelíd cukipofa válik péntekre. A csábító alcím: "Hogyan változtasson gyermeke hozzáállásán és viselkedésén 5 nap alatt?"

Tekinthetnénk ezt marketingfogásnak vagy gyereknevelési hacknek is, csakúgy, mint a felütést: "Összeesküvés zajlik Ön ellen, méghozzá a saját otthonában. Az apróhad kiskatonáinak és a lázadó kor minden partizánjának egytől egyig megvan a maga haditerve, mellyel garantáltan elérik, hogy Ön a falra másszon." Ám hamarosan kiderül, hogy a szerző nem tréfál: tényleg hadba szólít gyerekeink ellen, mondván, "mesterei a manipulációnak", és annál jobb, "minél előbb megtanulják, hogy az életben semmit sem adnak ingyen". Szerinte jó (az egyetlen jó) megoldás a bevásárlóközpontban hisztirohamban fetrengő kisgyereken szó nélkül átlépni, és otthagyni, a mosakodást hanyagoló kamasznak meg beírni az üzenőjébe, hogy tisztelt tanárnő, a fiam ma azért késett el, mert bűzlött, és elzavartam zuhanyozni, kérem, szabja ki rá a méltó büntetést.

Leman doktor ujját a sliccén át kilobogtató, anyaszomorító kölökből lett az anyák megmentőjeként tetszelgő provokatív megmondó ember. Isten őrizz, hogy komoly gond esetén hozzá forduljunk, mentségére legyen mondva, hogy ahol nincs probléma, ott nem is kreál: a bili, a cumi és az evés kérdését egy mondatban elintézi. Sajnos túl jól ír, ezért - főként, ahol saját szülői bénázásainkat ostorozza -, egészen szórakoztató tud lenni. Eredményességét viszont leginkább azzal a levéllel lehet érzékeltetni, melyben egy szülő hálát mond, mert csemetéje, aki addig rendszeresen "adjál csipszet" felkiáltással fordult feléje, a Leman-módszer bevezetése után imigyen szólott: "kérek csipszet".

(Fordította: Hamerli Nikolett. Harmat, 2013, 292 oldal, 2500 Ft)


Jan-Uwe Rogge: Kell a gyereknek a korlát


Ez az egyszerű, sokrétű cím szépen kifejezi, hogy a gyerekek számára az ésszerűen és következetesen kijelölt korlátok nem terhet, hanem biztonságot jelentenek: "A korlát óvja a gyereket, időt és teret enged számára ahhoz, hogy önállósodjék, öntudatos személyiséggé váljék. Ugyanakkor egyértelműen jelez egy határt, biztos keretet ad, de kihívás is a gyereknek, hogy nekifeszüljön vagy áthágjon rajta. Mert hiszen leghőbb vágya, hogy megtudja, mi lesz, ha nem tartja magát a megbeszélt szabályokhoz, szertartásokhoz és megállapodásokhoz." Testvérféltékenység, öltözés, leckeírás, zsebpénz, a hétköznapi rutint átíró nyaralás: megannyi téma, amit nem lehet elégszer végigzongorázni.

A szerző figyelmeztet a túlságosan szabadjára eresztett nevelés veszélyeire, és arra, hogy egyre több gyereket vonnak be túl korán a döntéshozatalba. Kivált érdekesek a párbeszédes esettanulmányok, melyeknél már a közlés módja is hat az olvasóra. Nem véletlenül ért meg húsz év alatt több, immár átdolgozott kiadást, rengeteg jó gondolat és humor sűrűsödik a lapjain - bár olykor túlságosan bő lére eresztve, és egy gyerekszoba rendetlenségét idéző formában. Bettelheim és Winnicott óta tudjuk, hogy a szülőnek nem kell tökéletesnek lennie, megfelel az is, ha "elég jó". Rogge ebben a szellemben biztat, hogy engedjük el a maximalizmust, hiszen a nevelés minden, csak nem aprólékosan előre tervezhető folyamat. És ahogy nincs tökéletes szülő, sem pedig mindentudó tanácsadó, úgy érjük be avval, hogy ez a könyv "elég jó".

(Fordította: Lendvay Katalin. Park, 2013, 273 oldal, 2900 Ft)


Szülők iskolája (szerk. Árvay N. Tivadar)

Amit szükségképp hiányoltunk az előbbi, 90-es évek eleji német kiadványból - hogy közvetlenebbül reagáljon a legújabb jelenségekre és a magyar valóságra -, azt megtaláljuk a Waldorf Pedagógiai Intézet gyereknevelési előadás-sorozatából szerkesztett kötetben. Bácskai Júliától Herczog Márián át Karkus Ottóig ismert és kevésbé ismert szakemberek járnak körül egy-egy témát az élőbeszédszerűségből fakadó, könnyen emészthető stílusban.

Vekerdynek két Goethe- és Rudolf Steiner-idézet közt mindig vannak új, imádnivaló sztorijai (lásd mit tesz a szülő, ha belemegy a gyerek fülébe a víz), miközben ismét előkerülnek mára már szállóigévé lett intelmei. Anyák, ne vasaljatok!; olyan, hogy nevelés nincs, csak hiteles együttélés van; jó menedzser nem abból lesz, aki már óvodás korában különórákra járt, hanem abból, aki sokat játszott, sok mesét hallgatott, később pedig lehetett merengő, lusta kamasz.

Nem ússza meg a hazai iskolarendszer, amely E. Szabó László fizikus szavaival "ítélkezési dühben" szenved, és kizárólag a verbális és lexikális tudásra fókuszál. Hiába tud egy gyerek "fúrni, faragni, építeni, fütyülni, táncolni, mesélni, az iskolát ez nem érdekli". Nem állítható, hogy minden szöveg egyformán érdekes, de feltétlenül kiemelendő még kettő: Gyarmathy Éva pszichológus arra keresi a választ, hogy a valóság mely változásaival magyarázható, hogy egyre több a "disz-pinty", vagyis a diszlexiás, diszgráfiás, hiperaktív, SNI-s gyerek. Kökéndy Ákos Waldorf-pedagógus pedig a mélyére néz a hazai reálbunkóság eredetének: miért lett nálunk generálisan unalmas, érhetetlen tárgy a kémia, és hogyan vehetjük fel ez ellen a harcot hamuval meg káposztalével.


(Saxum, 2013, 146 oldal, 1800 Ft)

Debenedet-Cohen: Hancúrozni jó! Apás játékok otthon és a szabadban

Amikor először kinyitottam, azt gondoltam: erős váll, pihent agy. Itt kérem, részletes leírásokat olvashatunk ábrákkal, nyilakkal arról, hogyan kell párnacsatázni, gyereket pörgetni, hintáztatni, dögönyözni, és mire használható egy bot. Aztán, ahogy belemélyedtem, egyre jobban megtetszett. Igazán sok gondoskodással és szeretettel van megírva, például: "Harc közben mindig a cipzáras vagy gombos felénél kell megragadni a párnát, és csak a puhább részével szabad ütlegelni az ellenfelet, hogy megelőzzük egymás szemének kiverését", vagy a görög katapult nevű játéknál: "körülbelül 30-45 fokos szögig nyújtsa előre a lábait, nehogy a gyermek önre essen vissza".

Az előszóban személyes motivációinak megvallásával azonnal levesz a lábunkról a szerzőpáros (két férfi). Egyiküknél mindennapos volt a játékos bokszolás, birkózás, és apaként ő is sok fizikai játékot játszott a gyerekeivel. A másiknál ilyesmi soha nem fordult elő, számára gyerekként a birkózás egyet jelentett azzal, hogy nagyobb társai jól elagyabugyálták. Aztán, amikor a lánya megszületett, és látta, hogy ő mennyire szereti a hancúrozást, az iránta való imádatból kényszerítette magát, hogy beszálljon, és tudatosan képezze magát. Később megjelent az életében egy tízéves nevelt fiú, akivel szemben új szabályokat kellett kialakítani, alapvetően azért, hogy ő maga ne sérüljön meg.

A játékok közt rövid elméleti részek kaptak helyet arról, hogy a vadulás nem csak örömet okoz, de fejleszti többek közt a tanulási képességet, az érzelmi intelligenciát, jótékony hatású a szülő-gyerek kapcsolatra, erősíti az ön- és az egymás iránti bizalmat, a szülőnél pedig késlelteti a demenciát. Érdemes hát bőszen gyakorolni a tomboló elefántot, az alvó denevért, a spanyol lépcsőt meg a Houdinit.


(Fordította: Kelemen László. Libri, 2013, 208 oldal, 2690 Ft)


Stefanie Glaschke: A patchwork család


"A maga gyereke meg az én gyerekem veri a mi gyerekünket." Sokan ismerik Karinthy Frigyes örökbecsűjét, de azt kevesebben tudják, ki volt a gyepa tárgya: a Böhm Arankával kötött második házasságából született közös gyerek, Karinthy Ferenc. Gyerekkora, ahogy később ő fogalmazott, afféle "cifra bohém vircsaftban" telt, de "ebéd, vacsora, ruha, nyaralás, bicikli" mindig került.

E kellékek ma is adottak lehetnek, ám ezzel együtt a legtöbb patchwork vagy mozaikcsalád élete nem mindig egyszerű. Az elvált szülők - egyik, másik vagy mindkettő - új családalapítása bonyolult kapcsolatrendszert hoz létre vér szerinti és nevelőszülők, saját és közös gyerekek közt, s mindezt féltékenység, értékrendi súrlódások, logisztikai nehézségek tetézhetik. A békés együttélés alapja a nyitott kommunikáció, amely tekintettel van a tagok sebezhetőségére, hiszen mindenki a saját múltjával, történetével érkezik, a szülőknek pedig nem tanácsos rágörcsölniük, hogy bebizonyítsák, mindenképp sikeresek lesznek az új családjukban.

A mozaikcsalád, amely talán a jövő társadalmának családmodellje lesz, nem is annyira új képződmény, gondoljunk az ősközösségre, ahol a különböző gyerekeket közösen nevelték, vagy a közelmúltban a háborúk, betegségek tizedelte csonka családok újraformálódására. Inkább kezdőknek ajánlható zsebkönyv ez, néhány jópofa, családon belüli csapatépítő gyakorlattal. Gyengéje, hogy elég rapszodikusan váltogatja a nézőpontját, ezért néha nehezen követhető, ki kinek a kicsodája. De ez már csak egy ilyen téma.


(Fordította: Farkas Tünde. Saxum, 2013, 144 oldal, 1800 Ft)


Paul Tough: Segítsük kibontakozni gyerekeinket!



Kinek sikerül, és kinek nem? Miért teljesítenek egyesek kiválóan, és miért botladoznak mások? Mit tehetünk mi mindannyian azért, hogy egy bizonyos gyermeket vagy gyermekek egész generációját távol tartsuk a kudarctól, és a siker felé tereljük? Ne számítsunk gyors és könnyű válaszokra, ez nem egy nevelési egyszeregy, hanem egy oktatásszociológiai riportkönyv, amelynek vannak családon belüli vonatkozásai.

A szerző - saját bevallása szerint "újságíró és aggódó apa" - alapos neurobiológiai, pszichológiai és társadalomtudományi érvekkel, kutatásokkal és statisztikákkal megtámogatott dolgozatot kanyarított. Szocioriport-szerű felvezetése Chicago szegénynegyedeitől, a bűnözés melegágyától, a hagyományos oktatási struktúra csődjétől indul (nem kell különösebb erőfeszítés, hogy a hátrányos helyzetű, traumatizált suhancok helyébe magyar szereplőket képzeljünk), és eljut oda, hogy a kudarckerülés a rendszer felső csúcsán is megjelenik: a mai tipikus Harvard-diplomást "inkább hajtja a sikertelenségtől való félelem, mint valamilyen meghatározott vágy, hogy ezt vagy azt szeretné csinálni".

Szó esik többek közt tanult optimizmusról, a nem kognitív készségek szerepéről, valamint a fejlesztésükre irányuló oktatási programokról. Persze ez is ott kezdődik, mint minden: a születés körül. Hogy mást ne mondjak, azok a patkánykölykök, akiket rendszeresen nyalogat és tisztogat az anyuk (legyen vér szerinti vagy gondozó), könnyebben kitalálnak a labirintusból, bátrabban fedezik fel az új területeket, jobban esznek, kevésbé szoronganak és érdeklődőbb, egészségesebb felnőttek lesznek. Szaporán, elő a nyelvekkel!


(Fordította: Szalai Virág. HVG Könyvek, 2013, 300 oldal, 3500 Ft)


Orosz Ildikó


A cikk a Magyar Narancsban jelent meg (2013/21).

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Az oldalról

Az oldalról
Orosz Ildikó budapesti újságíró, szerkesztő, fordító szerzői oldala. Válogatás különböző helyeken megjelent régi és új írásokból, fordításokból.

Népszerű bejegyzések

Kategóriák

abortusz Afganisztán Afrika agy Alkonyat állatkert állatok aloha altruizmus alumínium amazon Angela Merkel apaság árvíz autizmus bábszínház Bahrein Balassagyarmat Bánk bányászat baptista bauxit Berg Judit Bertók László birkózás bizarr Bodor Ádám bor borderline Bozsik Yvette bölcsőde börtön bűnügy Charcot Cinkota Czeizel Endre család csimpánz CSR D. Tóth Kriszta Dawkins demográfia denevér depresszió diagnosztika diktatúra dinó divat életmód életrajz elfojtás emberkereskedelem énekes Észak-Korea etológia evolúció falcolás farkas fejlesztő fekete közösség Fertőd fertőzés film filozófia fizika fogamzásgátlás foglalkoztató fogyatékosság fordítás forradalom főemlős földtörténet Franciaország Freud gender genetika génmódosítás gulag gyerek gyilkosság háború hagyomány hajkereskedelem hajó halál Halász Judit halpedikűr hamisítás hangzás használt Hawaii házasság hisztéria holokauszt Hugonnai Vilma India interjú Irak Irán irodalom Irvin D. Yalom iskola iszlám Izrael Jadviga párnája Jane Goodall játék Karafiáth Orsolya karrier Karski kereszténység kert kiállítás Kína kirándulás kocsma kommunikáció kommunizmus kooperáció kortárs könyv könyvfordítás könyvírás környezetvédelem kötődés kreativitás kultúra kutya Lajta Lengyelország London malom Margaret Thatcher mártír média memoár menedzsment mérnök mesterséges intelligencia modell MOM Park motiváció múzeum műemlék művészet Nagy Ervin narcizmus népesség neurológia nevelés nonprofit Obama Olaszország olimpia olvasás Ónodi Eszter orvostudomány öngyilkosság önsebzés ősember Palya Bea parasport paróka Parti Nagy Lajos Pataki Ági pedagógia Pilinszky politika postagalamb pro bono pszichiátria pszichológia radikalizmus regény rendellenesség restaurálás Ritter Andrea robot roma Románia ruha Rumini sakk segélyezés Selmec siker sikerlista sport stratégia szabadságharc szabadulószoba szaporodás szén Szent Hildegárd szépség Szervét Tibor szexipar szexualitás színház szivattyú szoptatás szovjetek szülés tanár tánc Tandori Tanganyika tanulás társadalom társasjáték tehetség Temple Grandin Teréz anya terrorizmus Tisza Tokaj történelem troll tudomány UK USA üvegplafon üzlet Vágó István vallás változás vámpír varázsló védőnő Vekerdy Tamás vers verseny vezető videó wellness zene zongora Zwack zsidóság
Szerző: Orosz Ildikó. Tulajdonos: a cikk végén feltüntetett sajtótermék. Idézz ennek fényében. Üzemeltető: Blogger.