elhivatott emberek, rejtett értékek, válogatott kulturális huncutságok

2016. augusztus 7., vasárnap

Szénjövesztés – A Mecseki Bányászati Gyűjtemény

Nem sokan tudják, hogy Pécs belvárosa alatt több száz méter hosszan kanyarog egy egyedülálló bányászati gyűjtemény.


Kisgyerekkel utazva átalakulnak az utazás és a kultúra fókuszpontjai. Pécsett megkerülhetetlen a kedélyes veterán masiniszta által üzemeltetett Misina-tetői erdei kisvonat, ami az állatkertet köti össze a vidámparkkal (előbbi rendben, utóbbit felejtsük el). Az ókeresztény emlékhelyek közül az Apáca utcai a nyerő: a mauzóleum udvarában él Mázli, az archeológusi babérokra törő arany retriever, aki előszeretettel ássa be magát a sírok feltáratlan, magántulajdonú ingatlan alá eső részébe. Ha szerencsénk van, a kiállítás őrének sikerül a farkánál fogva kihúznia az ebet, s míg a felnőttek művelődnek, a gyerekek kitartóan dobálhatják neki a gumicsontot.
A Mecseki Bányászati Gyűjtemény az idén átadott Eszperantó parki játszótér szomszédságában található. Ha csak fiús szülői kötelességtudatból keressük fel, és kétteremnyi kobakra meg fúróra számítunk, nagyon kellemesen fogunk csalódni. A Káptalan utcai kapun özönlenek befelé a turisták, ám az érdeklődés az egyazon udvarból nyíló Vasarely-kiállításnak szól. A helyszín akár szerencsés is lehetne, de a bányászmúzeum teljes észrevétlenségben marad. Részben azért, mert "intézményileg" a soproni Központi Bányászati Múzeumhoz tartozik, így teljesen kimaradt a kulturális főváros marketinggépezetéből (Pécs Európa kulturális fővárosa volt 2010-ben – O. I.).
Fotók: Göndör Péter
A bányászból lett jegyárus örömmel konstatálja, hogy látogatásunk célja nem a népszerű op-artista, hanem a mecseki szén. Eldugott ajtó mögött lépcső vezet le az egykori bortároló pincerendszerbe, amit bányászok alakítottak át 1981-ben. Az ásvány- és földtani részlegben megismerkedünk a legrégibb magyar dinóval, a Komloszaurusszal, ami 130-200 millió évvel ezelőtt futkározott a környező mocsárvilágban. (Ha három lábujjának lenyomata alapján nehezünkre esik elképzelni, akkor liftezzünk fel a tévétorony tetejére, ahol a szocreál presszó oldalában kis kiállítás mutatja életnagyságú szobrát kisdinóval, tojással színesítve.)
A vitrinekben világító- és szellőztetőberendezések, metánmérők és a szénfejtés régi eszközei, csákány, kapa és robbantógép. A falon heroikus fotók: "Szénjövesztés fejtőkalapáccsal, feltörésben". Lejtős vágaton ereszkedünk alá, szókincsünk rohamosan bővül: csillék szénnel, meddővel, visszafutásgátló, csillefogó. A "függőszékes személyszállító berendezés" egyszemélyes libegőre emlékeztet, csak a táj sokkal nyomasztóbb.

Leérünk a legnagyobb alapterületű, négyszáz méter hosszan kanyargó szintre, ahol a bánya kialakítását végző aknamélyítőktől a különleges üzemnek számító uránbányászok munkájáig az összes fontosabb munkafázis és bányabelső megtekinthető, tökéletesen autentikus formában. Fölöttünk húsz méterrel a történelmi belváros, körülöttünk gigantikus gépek, az omlástól védő fa- és fémszerkezetek, "trapéz vágatbiztosítás", "hidraulikus fémtámmal biztosított fejtés". A modern kori szénbányát idézi a sújtólégbiztos bányamozdony az Ikarus személyszállító kocsikkal - a zárt fémdobozokba beülni kész klausztrofóbia. A föld alatti "tanösvény" akkor is lenyűgöző, ha éppen lemaradtunk a múzeumi munkatárs (szintén vájár) által tartott idegenvezetésről.
A felszíni épületrész közelmúltban nyílt új tárlata a 200 éves múltra visszatekintő mecseki bányászatnak állít emléket. A kezdetek Mária Teréziáig nyúlnak vissza, de az igazi aranykort a főhercegek és grófok által alapított, számos privilégiummal rendelkező Első Duna Gőzhajózási Társaság (DGT) működése jelentette. A DGT - a hajóépítés és a folyami hajózás mellett - 1850-től száz éven át nagyipari módszerekkel termelte, forgalmazta és hasznosította a kokszolásra alkalmas (mint ilyen, az országban egyedülálló) mecseki szenet. Városnyi munkáskolóniákat építettek, és számos oktatási és szociális feladatot átvállaltak. Térképek, mentőkészülékek és "Süss-féle, Belházy rendszerű busszola" mutatja, hogy a társaság a kezdetektől őrizte az iparág jellegzetes használati eszközeit, dokumentumait.
A háború után a DGT egységei az 51 százalékban szovjet tulajdonú MESZHART-hoz kerültek. A következő időszak a széncsata, a 300 százalékos komlói termelésnövekedés és az Aki másnak palát ás (1955) típusú játékfilmek jegyében telt. Ugyanekkor a Kővágószőlős határában kutakodó első hazai uránbányászati vállalatot Bauxitbánya Vállalat fedőnévvel hozták létre. A szénhidrogének térnyerése, a világpiaci viszonyok megváltozása végül betette a kaput. 1989-től felbomlott a hazai szénpiac, és megkezdődött a mecseki bányák felszámolása. A végjáték utolsó nyolc évében (2000-ig) 13 aknát, 2 külfejtést és 13 meddőhányót szüntettek meg, és 7500 ember vesztette el a munkáját.
A bányászat nemcsak embert próbáló munka, hanem közösségi életforma is volt - tanú a dalárdaalapító okirat, a lövészegyleti díj és egyéb relikviák. A kolóniák saját egészségügyi ellátással és iskolákkal rendelkeztek, a könyveket, tanszereket a fenntartó vállalat finanszírozta. A mélyművelésű bányák bezárásával eltűnt egy sajátos, a régió fejlődését alapvetően meghatározó szubkultúra - kár, hogy sem Pécsnek, sem a soproni központnak nem ért meg egy molinót és pár száz szórólapot, hogy a kulturális főváros több ezer látogatója közül néhány ide is eltaláljon.
Orosz Ildikó

Nyitva tartás: november 1-jétől március 31-ig keddtől vasárnapig 10.00-16.00; április 1-jétől október 31-ig keddtől vasárnapig 10.00-18.00; belépő: 500 Ft, nyugdíjas, diák: 300 Ft
Fotók: Göndör Péter
A cikk és az első fotó a Magyar Narancsban jelent meg (2010/50).

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Az oldalról

Az oldalról
Orosz Ildikó budapesti újságíró, szerkesztő, fordító szerzői oldala. Válogatás különböző helyeken megjelent régi és új írásokból, fordításokból. Infók saját könyveimről és szerkesztéseimről.

Népszerű bejegyzések

Archívum

Szerző: Orosz Ildikó. Tulajdonos: a cikk végén feltüntetett sajtótermék. Idézz ennek fényében. Üzemeltető: Blogger.