elhivatott emberek, rejtett értékek, válogatott kulturális huncutságok

2016. május 26., csütörtök

Játék és önismeret – Interjú Szervét Tiborral

Sűrű volt az évad Szervét Tibor számára, aki beszélgetésünkkor öt színház nyolc darabjában játszik. Épp túljutott Heltai Jenő Naftalinjának zenés-táncos bemutatóján, meg az Apacsok filmforgatásán, de még egy premier várja. Mint mondja, teljesítőképessége határán van, de azért kitűnően érzi magát. (Megjegyzés: A beszélgetés 2010 tavaszán készült).

Hogyan lehet ennyi szerepet bírni, időben-térben összeegyeztetni? 

Szervét Tibor: Csodálatos dolog, hogy ilyen sok izgalmas szerep megtalál. Ugyanakkor az elmúlt másfél év nem szólt másról, mint a munkámról és a munkaerőm szigorú beosztás szerinti újratermeléséről. Elenyésző az az önfeledten eltölthető idő, amit a családomra, önmagamra fordíthatok, ami csak úgy van. Pedig mindig vigyáztam, hogy ez ne legyen így, és mégis. Most, hogy a fiam már 16 éves, és nem igényel annyi közösen eltöltött időt, egy kicsit jobban kidugtam az orromat a munka zegzugos világában, és hirtelen ilyen sok megkeresés érkezett. És egyfelől, ugye ott van, hogy nehéz jó lelkiismerettel karban tartani ennyi szerepet. Másfelől nagyszerű érzés tudni, hogy alkalmasnak tartanak minderre a feladatra.

Fotók: Nánási Pál/MOM Park

Van a mostani szerepek közt olyan, amelyik különösen közel áll a személyiségedhez?

Minden személyiség nagyon bonyolult prizma, és színészként meg lehet, meg is kell találni a saját személyiségünkben azt a felületet, amely ráforog egy szerepre. Ilyen értelemben az Emberbarátban játszott karakter áll hozzám a legközelebb. A darab egy, a mai fogyasztói társadalom szempontjából nézve nagyon béna emberről szól, egy nyelvész professzorról, aki megpróbál másokkal igazán beszélgetni, megérteni őket, és megértetni velük magát. Az elmúlt években nagyon sok mindent megszerettem az ő lényéből. A többi szerep egyáltalán nem hasonlít rám – de én éppen ezt az állandó utazgatást élvezem a színészetben, a különböző személyiségek terrénumai közt. Olyan ez, mint egy folyamatos önismereti kurzus.

Az Emberbarát Philipje a legrégibb szereped, tíz éve van repertoáron. Nem fásul meg ennyi idő alatt a figura?

A szerep képes önmagától megújulni, ha hagyom. A darab egy bejáratott, többé-kevésbé rögzült struktúrával rendelkezik, és ezen belül különböző történések vannak: hangsúlyt kapnak bizonyos pillanatok, amelyek addig nem, másképp nézünk össze egy partnerrel, őszintébben szólal meg egy kérdés, egy-egy színészi rutin váratlanul tartalommal telítődik. Ez nagyon nagy élmény, és ez tud életben tartani egy ilyen jól megírt színdarabot.

Egyszer azt mondtad, azért lettél színész, mert szeretsz nagy érzelmeket, katarzist közvetíteni – ez számos legendás szerepedben meg is valósult. A mostani zenés-táncos vígjátékokban hogyan lehet ezt a vágyat érvényre juttatni?


Sok olyan darabban játszom most is, amelyekben ott a katarzis lehetősége az Emberbaráton kívül ilyen a Beszélő fejek, a Libikóka – egy nagyon személyes történet, amely mindenkit megérint, aki találkozott már a szerelemmel és a szakítással –, vagy az Oidipusz gyermekei, ahol Kreón képében egy, a hatalomtól eltorzult személyiséget kell láttatni. De semmiképpen sem szeretném lebecsülni azokat a komédiákat, amelyeken a néző egyszerűen jól szórakozik. Az egyik kedvenc idézetem Pilinszkytől való, azt írja, a színészetnek kettős eleme van. Az egyik az áldozati elem, a színpadon a színész odaad magából valamit. A másik a játékelem. Mindkettőre szükség van, és bármelyik hiánya sérülést okoz. Hiszek abban, hogy mindig mindkét elemet – bár változó arányokkal – fel kell ajánlani a nézőnek, hogy érezze, mindez érte történik. Csapláros Muki bácsi szerepében, a Naftalinban kevesebb az áldozati elem, és több a játékelem. De hiszen, például Laurence Olivier is játszott egészen gügye vígjátékokban.

Hogyan hangolódsz rá ezekre a nagyon különböző szerepekre? Van egy napirended, hogy hány órától koncentrálsz az esti előadásra?


Ilyen szempontból nem egyformák a szerepek. Amelyik régebben megy, vagy nem olyan nehéz, annál elég, ha korábban bemegy az ember a színházban, és az ottani hangulat már a darab felé sodor. A nehezebb szerepek több odafigyelést igényelnek, ilyen például Graham alakja a Beszélő fejekben. Ő egy nagyon furcsa lelkialkatú, pszichésen sérült középkorú férfi, aki együtt él a mamájával, és ennek a furcsa szimbiózisnak a drámai történetét meséli el. De emlékszem, a IV. Henrik például olyan nagy igényű szerep volt, hogy az egész napomat elkérte.

Most ért véget az Apacsok forgatása, amelynek színpadi változatát és a készülő filmet is Török Ferenc rendezi. Az 1960-as évekbeli történetben tartótisztet alakítasz. Hogyan viszonyulsz az ilyen negatív szerepekhez?

Szeretek negatív karaktereket játszani. Ahogy mindenki, én is igyekszem a magam rendszere szerint jó ember lenni. Ennek következtében a saját démonikus erőim „éheznek”. A színész nagy lehetősége, hogy egészségesen kiélheti a saját gonoszságát a jól megírt, motivált, nem öncélú negatív szerepekben. Ruszt Józseftől tanultam, hogy mindig meg kell vizsgálni a saját személyiségünket és a karakterét, és megtalálni, hol fedik egymást. Tudnál-e ennyire gyűlölni, tudnál-e ennyire szeretni? Hol kell a saját fesztávolságodat megemelni, hozzátenni vagy elvenni belőle? Az Emberbarátban sokat kínlódtam egy jelenettel, még kiabáltam is a próbán Valló Péter rendezővel, hogy ilyen nincs, mit kell húsz percig nyavalyogni egy ilyen szakítás miatt, amikor mindkét fél tudja, mi a pálya. Péter hallatlan türelemmel gardírozott, míg rá nem jöttem, hogy itt tényleg minden mondatnak megvan a létjogosultsága. Persze a premierre nem feltétlenül van kész az ember minden mondat értelmezésével. Az Apacsok forgatásánál egyébként nagyon nagy élmény volt, hogy előtte már, ugyanezzel a rendezővel harmincvalahányszor eljátszottuk a darabot. Mindenki sokkal magabiztosabb, gazdagabb alakítást tudott nyújtani a kamerák előtt.

A jogi végzettségedet tudod használni a színpadon vagy a hétköznapokban?

Sehol sem használom, egyszerűen lehajtja magáról az agyam az efféle kérdéseket. Irracionálisnak tartom, hogy az emberiség fáradságos munkával felépített egy olyan civilizációt, amelyben ennyi papírral kell foglalkozni. Egy-egy főpróba időszakban toronymagasan állnak otthon a számlák, befizetnivalók, büntetések, elintézendő ügyek. Nem visz rá a lélek, hogy foglalkozzam velük, egy másodpercet is sajnálok erre.

Hamarosan véget ér az évad. Milyen lesz a nyár? Lovaglás, aikido?

Még előttem van egy premier júniusban, a Romantikus komédia, Bálint András rendezésében a Tháliában. Addig igyekszem egy kicsit fizikailag és lelkileg összerántani magamat. Utána a nyár már tényleg a pihenésé. Elmegyünk a Balatonra, biciklizünk, úszunk, elhívjuk a barátainkat, vásárolunk a kisboltban. Lovagolni az utóbbi időben nem jut időm, viszont rendszeresen futok. Az aikidót hosszú kihagyás után most kezdtem újra. Ebben a tradicionális japán harcművészetben nem a győzelem, hanem a folyamatos gyakorlás a fontos. Rengeteg technika létezik, amelyek állandóan tovább csiszolhatók. Gyönyörű mozgás, nagyon szeretem, tíz éve járok ugyanahhoz a mesterhez. Állítólag komoly harcértéke is van – de én még azért, ha megtámadnának, elszaladnék.

Jól tudom, hogy nagyon egészségtudatosan élsz?

Egyesek szerint túlságosan. A színházban ámulva nézik, hogy tudom meginni azt a zöld izét, amit beviszek magammal. Spenótkoktél, a tavaszi kedvencem, magam készítem. Spenót, banán, alma, kis gyömbér, 2 deci narancslé, méz. Volt egy korszak az életemben, amikor úgy gondoltam, bármit megtehetek, de ma már igyekszem felelősebben bánni a szervezetemmel. Ha van egy kis időm, próbálok olyasmit elkészíteni, amiről úgy gondolom, jó. Persze, ha sokat dolgozom, marad a büfé.

Tervek jövőre?

A teljesítőképességem határán vagyok, és ezt egyfelől örömmel mondom, másfelől azonban nagyon hiányzik, hogy több időm legyen olvasni, gondolkodni. Egyezkedtem Bálint András színigazgatómmal, hogy jövőre csak egy bemutatóm legyen. Az a problémám, hogy nincs egy szabad órám, amikor eszembe juthatna valami. Régi álmom az is, hogy egyszer úgy megrendezzek egy Csehov darabot, hogy az szórakoztató legyen, de közben ne veszítsen semmit a megrendítő erejéből. A nézőkben nagyon mélyen él a képzet, hogy ha nem vígjátékot látnak, akkor „szenvedni” kell. Én ezzel mélységesen nem értek egyet, csak meg kell találni, hogy a nagy szerzők darabjaihoz hogyan lehet másképpen hozzányúlni. Ezt tervezem a következő évadra: hogy gondolkodom.


Orosz Ildikó


Az interjú és a fotók a MOM Park magazinban jelentek meg (2010. tavasz)
Fotó: Nánási Pál
Styling: Holdampf Linda
Művészeti vezetés: Novák András / Aevum

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Az oldalról

Az oldalról
Orosz Ildikó budapesti újságíró, szerkesztő, fordító szerzői oldala. Válogatás különböző helyeken megjelent régi és új írásokból, fordításokból.

Népszerű bejegyzések

Kategóriák

abortusz Afganisztán Afrika agy Alkonyat állatkert állatok aloha altruizmus alumínium amazon Angela Merkel apaság árvíz autizmus bábszínház Bahrein Balassagyarmat Bánk bányászat baptista bauxit Berg Judit Bertók László birkózás bizarr Bodor Ádám bor borderline Bozsik Yvette bölcsőde börtön bűnügy Charcot Cinkota Czeizel Endre család csimpánz CSR D. Tóth Kriszta Dawkins demográfia denevér depresszió diagnosztika diktatúra dinó divat életmód életrajz elfojtás emberkereskedelem énekes erdő Észak-Korea etológia evolúció falcolás farkas fejlesztő fekete közösség Fertőd fertőzés film filozófia fizika fogamzásgátlás foglalkoztató fogyatékosság fordítás forradalom főemlős földtörténet Franciaország Freud gender genetika génmódosítás gulag gyerek gyilkosság háború hagyomány hajkereskedelem hajó halál Halász Judit halpedikűr hamisítás hangzás használt Hawaii házasság hisztéria holokauszt Hugonnai Vilma India interjú Irak Irán irodalom Irvin D. Yalom iskola iszlám Izrael Jadviga párnája Jane Goodall játék Karafiáth Orsolya karrier Karski kereszténység kert kiállítás Kína kirándulás kocsma kommunikáció kommunizmus kooperáció kortárs könyv könyvfordítás könyvírás környezetvédelem kötődés kreativitás kultúra kutya Lajta Lengyelország London malom Margaret Thatcher mártír média memoár menedzsment mérnök mesterséges intelligencia modell MOM Park motiváció múzeum műemlék művészet Nagy Ervin narcizmus népesség neurológia nevelés nonprofit Obama Olaszország olimpia olvasás Ónodi Eszter orvostudomány öngyilkosság önsebzés ősember Palya Bea parasport paróka Parti Nagy Lajos Pataki Ági pedagógia Pilinszky politika postagalamb pro bono pszichiátria pszichológia radikalizmus regény rendellenesség restaurálás robot roma Románia ruha Rumini sakk segélyezés Selmec siker sikerlista sport stratégia szabadságharc szabadulószoba szaporodás szén Szent Hildegárd szépség Szervét Tibor szexipar szexualitás színház szivattyú szoptatás szovjetek szülés tanár tánc Tandori Tanganyika tanulás társadalom társasjáték tehetség Temple Grandin Teréz anya terrorizmus Tisza Tokaj történelem troll tudomány UK USA üvegplafon üzlet Vágó István vallás változás vámpír varázsló védőnő Vekerdy Tamás vers verseny vezető videó wellness zene zongora Zwack zsidóság
Szerző: Orosz Ildikó. Tulajdonos: a cikk végén feltüntetett sajtótermék. Idézz ennek fényében. Üzemeltető: Blogger.